Krisztus vérének életmentő felhasználását számos módon előrevetítette a Héber Iratok. Az első pászka idején Egyiptomban az izraelita otthonok szemöldökfáira és ajtófélfáira hintett vér megoltalmazta a bent lévő elsőszülötteket, így azok nem haltak meg Isten angyalának a keze által (2Mó 12:7, 22, 23; 1Ko 5:7). A törvényszövetséget, amely előrevetítette a bűneltörlést, állatok vérével érvényesítették (2Mó 24:5–8). A nagy számban bemutatott véráldozat, különösen az engesztelés napján, a bűnért való engesztelést vetítette előre: a Krisztus áldozata révén megvalósuló valódi bűneltörlést (3Mó 16:11, 15–18).

A keresztény elrendezésben a vér szentsége még inkább előtérbe került. Megszűnt az állatvér bemutatása, mivel azok a felajánlások csupán árnyékai voltak a valóságnak, Jézus Krisztusnak (Kol 2:17; Héb 10:1–4, 8–10). Izrael főpapja jelképes mennyiségű vért vitt a földi szentélyben lévő szentek szentjébe (3Mó 16:14). A valódi Főpap, Jézus Krisztus magába az égbe lépett be, nem a vérével, amely a földre öntetett (Jn 19:34), hanem a vér által jelképezett, tökéletes emberi életének értékével. Ezt az életjogát soha nem veszítette el a bűn miatt, hanem megőrizte, hogy felhasználhassa bűnért való engesztelésül (Héb 7:26; 8:3; 9:11, 12).