VÍZ

Az a folyadék, amely minden élő alapvető alkotóeleme. Jehova a Forrása ennek a folyadéknak (Je 14:7), amely elengedhetetlen az emberek, állatok és növények életéhez a földön (2Mó 17:2, 3; Jób 8:11; 14:7–9; Zs 105:29; Ézs 1:30). Jehova gondoskodik a vízről, és neki van hatalma felette (2Mó 14:21–29; Jób 5:10; 26:8; 28:25; 37:10; Zs 107:35). Isten látta el vízzel az izraelitákat, sőt, ha kellett, csodát tett ehhez (2Mó 17:1–7; Ne 9:15, 20; Zs 78:16, 20; Ézs 35:6, 7; 43:20; 48:21). Ő adott nekik vízben gazdag földet (5Mó 8:7), és ő volt az, aki megígérte, hogy megáldja a vízkészletüket, amíg csak engedelmeskednek neki (2Mó 23:25).

Jehova idézte elő, hogy kezdetben a talaj a földfelszínről felszálló pára által legyen megöntözve, és ő alkotta azokat a törvényeket is, amelyek szabályozzák a víz párolgását és eső formájában való kicsapódását (1Mó 2:5, 6; Jób 36:27; Ám 5:8; lásd: ESŐ; FELHŐ, FELLEG; PÁRA, KÖD). A második teremtési napon Isten boltozatot hozott létre, előidézve, hogy valamennyi víz a földön maradjon, míg egy nagy mennyiségű víztömeg a földgolyó fölé kerüljön. Minden bizonnyal ez a boltozat fölötti víz zúdult le akkor, amikor később, Noé napjaiban az özönvíz által Isten elpusztította a gonoszokat (1Mó 1:6–8; 7:11, 17–24; Ézs 54:9).

A Sínai-hegynél adott Törvény értelmében tilos volt olyan képmásokat készíteni, amelyek hasonlítanak bármire, „ami a vizekben van a föld alatt”. Ez nyilvánvalóan a vízi élőlényekre utal, melyek bolygónk földfelszínnél mélyebben lévő vizeiben élnek, azaz a folyókban, tavakban, tengerekben és felszín alatti vizekben (2Mó 20:4; 5Mó 4:15–18; 5:8).

Jelképes értelem: A Szentírásban sok jelképes utalás van a vízzel kapcsolatban. Vízzel szimbolizálja a Biblia az embereket, különösen az Istentől elidegenedett, háborgó tömegeket. Az egész földön uralkodó Nagy Babilonról is azt írja, hogy „sok vízen” ül. Jánosnak a nagy szajháról kapott látomásából az is kiderül, hogy ezek a vizek „népeket, tömegeket, nemzeteket és nyelveket jelentenek” (Je 17:1, 15; vö.: Ézs 57:20).

Mivel a víz pusztítani is képes (egyebek közt fulladást okozhat vagy elsodorhat valamit), a Biblia gyakran használja valamilyen pusztító erő jelképeként (Zs 69:1, 2, 14, 15; 144:7, 8). A Jeremiás 47:2-ben katonai erőt szemléltet.

A hajléknál a vizet tisztálkodásra is használták, meg jelképesen is. A papság beiktatásánál a papokat megmosták vízzel, és a lévitákra jelképes értelemben vett, „bűntől megtisztító vizet” hintettek (2Mó 29:4; 4Mó 8:6, 7). A papok megmosakodtak, mielőtt Jehova szentélyébe mentek szolgálni, és mielőtt az égő felajánlás oltárához mentek (2Mó 40:30–32). Vizet használtak az áldozati állatok megmosására (3Mó 1:9) és a szertartási megtisztuláshoz is (3Mó 14:5–9, 50–52; 15:4–27; 17:15; 4Mó 19:1–22; lásd: TISZTA, TISZTASÁG). A féltékenység esetén – amikor egy feleséget házasságtöréssel gyanúsítottak – a ’szent víz’ minden bizonnyal tiszta, friss víz volt, amelybe tettek a hajlékban lévő porból, majd odaadták az asszonynak, hogy igya meg (4Mó 5:17–24).

Életadó víz: Jehova ’az élő vizek forrása’. Csakis tőle, és az ő Fia, Jézus Krisztus, vagyis az élet Főközvetítője által kaphatnak az emberek örök életet (Jr 2:13; Jn 17:1, 3). Jézus elmondta egy szamáriai asszonynak Sikár közelében egy kútnál, hogy az a víz, amelyet tőle kap valaki, „olyan vízforrássá lesz” abban a személyben, „amely azért buzog fel, hogy örök életet adjon” (Jn 4:7–15).

János apostol az „új eget és új földet” megjelenítő látomásban „az élet vizének folyóját” látta aláfolyni Isten trónjától. A folyó mindkét partján termést hozó fák voltak, melyeknek levelei a nemzetek gyógyítására valók (Je 21:1; 22:1, 2). Miután lezárult a látomásnak ez a része, Jézus elmondta Jánosnak, hogy miért küldte el angyalát a látomással. Majd János a következő kijelentésnek volt a fültanúja: „A szellem és a menyasszony pedig szüntelenül ezt mondja: »Jöjj!« És aki hallja, mondja: »Jöjj!« És aki szomjazik, jöjjön; aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” Isten szolgái nyilvánvalóan azért hívják a szomjazókat, hogy kezdjenek el inni Isten gondoskodásaiból, melyek által örök életet nyerhetnek az Isten Báránya révén (Jn 1:29). Részesülhetnek abban, ami már jelenleg is hozzáférhető az élet vizéből. Ezt a meghívást mindenkihez el kell vinni, akit csak el lehet érni, de nem a víz eladásából származó anyagi haszon reményében, hiszen ezt a vizet ingyen megkaphatja bárki, aki vágyik rá (Je 22:17).

Jézus, mielőtt meghalt és feltámadt, elmondta, hogy a követői szent szellemet fognak kapni – ez i. sz. 33 pünkösdjétől így is történt –, és arról beszélt, hogy a bensőjükből „élő víz folyamai ömlenek majd” (Jn 7:37–39). A Keresztény Görög Iratokban rengeteg bizonyíték van arra, hogy Isten szellemének tevékeny erejétől indíttatva az apostolok és a tanítványok csodákat hajtottak végre, amikor elvitték az életadó vizet az embereknek Jeruzsálemtől kezdve mindenfelé az akkor ismert világban.

Az elültetett szó gondozása: Egy másik szemléltetést használva Pál apostol a korintuszi gyülekezetnek írt levelében Isten keresztény szolgájának munkáját egy földműves munkájához hasonlította, aki először elülteti a magot, öntözi és gondozza, majd Istenre vár, hogy általa a növény teljesen kifejlődjön. Pál elvitte a Királyság jó hírét a korintusziaknak, azaz elvetette a magot a korintuszi ’szántóföldbe’. Utána jött Apollós, aki tovább tanította őket, ezáltal gondozva és táplálva az elvetett magot, de a növekedést Isten idézte elő a szellemével. Pál ezzel a szemléltetéssel emelte ki azt a tényt, hogy nem a személyek fontosak önmagukban, hanem az, hogy mindnyájan mint szolgák, együttműködnek Isten munkásaiként. Isten a fontos, és ő az, aki megáldja az ilyen önzetlen, egységes munkát (1Ko 3:5–9).

Isten igaz szava: Isten az ő igaz szavát olyan vízhez hasonlítja, amely megtisztít. A keresztény gyülekezet tiszta Isten szemében, mint egy szűzies menyasszony Krisztus számára, aki „a víznek fürdőjével a szó által” megtisztította a gyülekezetet (Ef 5:25–27). Hasonló szemléltetéssel él Pál akkor is, amikor keresztény hittársaihoz beszél, akiknek az a reménységük, hogy Krisztus alpapjai lesznek az egekben. Utalva a hajlékra és arra a követelményre, hogy a papoknak meg kellett mosakodniuk, mielőtt a szentélybe mentek szolgálni, Pál kijelenti: „mivel nagy papunk van [Jézus Krisztus] az Isten háza felett, járuljunk oda igaz szívvel, a hit teljes bizonyosságában, minthogy. . . testünket megmosták tiszta vízzel” (Héb 10:21, 22). Ez a megtisztítás nemcsak Isten szavának ismeretét foglalja magában, hanem annak alkalmazását is a mindennapi életben.

A keresztség vize: Jézus elmagyarázta Nikodémusznak: „ha valaki nem születik víztől és szellemtől, nem mehet be az Isten királyságába” (Jn 3:5). Jézus nyilvánvalóan arról a vízről beszélt, amelyben megkeresztelkedik valaki, miután megbánta a bűneit, felhagyott korábbi életmódjával, és bemutatta magát Istennek, készen állva a Jézus Krisztus nevében történő megkeresztelkedésre. (Vö. az Efézus 4:4, 5-tel, amely az „e g y keresztség”-ről beszél.)

János apostol később ezt írta: „Ez az, aki víz és vér által jött el: Jézus Krisztus . . . Mert hárman vannak, akik tanúskodnak, a szellem, a víz és a vér, s a három egyetértésben van” (1Jn 5:5–8). Jézus „a világba való bejövetelekor” – tehát amikor Isten Messiásaként elkezdte a szolgálatát és életútját, mely áldozati halálához vezetett – elment Keresztelő Jánoshoz, hogy bemerítkezzen (nem a bűnbánat jeléül, hanem annak szemléltetéseként, hogy bemutatja magát Isten előtt, hogy véghezvigye Isten rá vonatkozó akaratát) (Héb 10:5–7). Ezután Isten szelleme leszállt rá annak bizonyságául, hogy ő Isten Fia és a Messiás (Lk 3:21, 22). A keresztségének vize az, amely összhangban van áldozati vérével és Isten szellemével, mivel ezek mind egyhangúlag tanúskodnak e nagyszerű messiási igazság mellett.

További jelképes értelem: Dávid ezt mondta a gonoszokról: „Enyésszenek el, mintha szétfolyó vizekké válnának!” (Zs 58:7). Dávid talán a Palesztina vidékére jellemző völgyekre gondolt. A hirtelen áradások idején sok ilyen völgyet elönt a veszedelmesen hömpölygő áradat, ám a víz gyorsan levonul, és nyomában csak egy száraz völgy marad.

Amikor az izraeliták megtámadták Ai városát, előreküldtek egy kisebb haderőt, de az vereséget szenvedett. Ez elcsüggesztette az izraelitákat, hiszen a beszámoló szerint Izrael népének „megolvadt a szíve, és olyanná lett, mint a víz”. Ez azt jelentette, hogy megérezték, hogy valamiképp magukra vonták Jehova nemtetszését, és elvesztették a támogatását. Józsué nagyon nyugtalan lett, bizonyára azért, mert Jehova serege, azaz Izrael megfutamodott félelmében az ellenség elől, és ezzel gyalázatot hozott Jehova nevére (Jzs 7:5–9).