SZENTÉLY

Isten vagy istenek imádatára elkülönített hely, szent hely; Isten vagy istenek lakhelye (1Kr 22:19; Ézs 16:12; Ez 28:18; Ám 7:9, 13). Egy „szentély” nem feltétlenül valamilyen különleges épület, hiszen a Sikemnél levő szentély, melyet a Józsué 24:25, 26 említ, talán csak egy hely volt, ahol Ábrahám évszázadokkal korábban oltárt emelt (1Mó 12:6, 7). Ám a „szentély” szó igen gyakran a hajlékra (2Mó 25:8, 9) vagy a jeruzsálemi templomra utal (1Kr 28:10; 2Kr 36:17; Ez 24:21). A hajlékra vonatkoztatva a „szentély” szó utalhat a sátorra az udvarral együtt (2Mó 25:8, 9; 3Mó 21:12, 23), a szentély eszközeire és felszerelési tárgyaira (4Mó 10:21; vö.: 4Mó 3:30, 31), illetve a szentek szentjére (3Mó 16:16, 17, 20, 33).

Mint szent helyet, Isten szentélyét beszennyezetlennek kellett megőrizni (4Mó 19:20; Ez 5:11). Az izraelitáknak ezért „tiszteletteljes félelemmel” kellett állniuk az előtt a különleges hely előtt, ahol Isten jelképes értelemben lakott (3Mó 19:30; 26:2). Azt követően, hogy száműzetésbe hurcolták őket az Ígéret földjéről, már nem volt szó szerinti szentélyük. De Jehova azt ígérte, hogy ő maga lesz „szentély” nekik, és ez így is történt (Ez 11:16).

A görög na·oszʹ szónak meglehetősen tág a jelentéstartalma, jelölheti a templomterületen lévő összes épületet (Jn 2:20), vagy csak a főépületet a szenthellyel és a szentek szentjével együtt, melyeket függöny választott el egymástól (Mt 27:51). Amikor például Zakariás bement „Jehova szentélyébe”, hogy füstölőszert ajánljon fel, a szenthelyre lépett be, hiszen a füstölőoltár ebben a helyiségben volt (Lk 1:9–11).

Isten égi lakhelye is egy szentély, vagyis szent hely. János apostol látomásában ebben az égi szentélyben vált láthatóvá a szövetségláda, miután megfújták a hetedik trombitát (Je 11:15, 19). Ezt követően az apostol angyalokat látott előtűnni ebből a szentélyből, és Isten haragja ’hét csészéjének’ kitöltésekor ’harsány hangot’ hallott a szentélyből (Je 14:15, 17; 15:5, 6, 8; 16:1, 17).

Isten nagy szellemi templomának földi udvarával kapcsolatban János apostol a következő utasítást kapta a látomásban: „Kelj fel, és mérd meg az Isten templomszentélyét és az oltárt és azokat, akik imádatot mutatnak be abban. Az udvart azonban, mely a templomszentélyen kívül van, hagyd ki teljesen, és ne mérd meg, mert a nemzeteknek adták, és ők tiporni fogják a szent várost negyvenkét hónapig” (Je 11:1, 2). A versben említett templom nem lehetett a jeruzsálemi templom, hiszen azt közel három évtizeddel korábban lerombolták. Mivel a nemzetek a földön vannak, csak olyan udvart ’adhattak’ nekik, amely szintén a földön van. Az udvar tehát Jézus földön élő felkent követőinek az állapotát jelképezi. A nemzetek képtelenek egy égi helyet tiporni, azonban gyalázatosan tudnak bánni azokkal, akik Isten szellem által született fiai, és akik Krisztussal az égi élet várományosai (Je 3:12). Ehhez hasonlóan úgy tűnik, hogy amikor Dániel arról ír, hogy lerombolják Isten „szentélyének szilárd helyét” (Dá 8:11), és megszentségtelenítik a szentélyt (Dá 11:31), olyan eseményekre mutat előre, amelyek az Isten nagy szellemi templomában szolgáló alpapokkal kapcsolatosak.

A keresztény gyülekezet tagjai, akik Krisztus testét alkotják, templommá, vagyis szentéllyé épülnek, ahol Isten lakozik szellem által (1Ko 3:17; Ef 2:21, 22; 1Pt 2:5, 9; lásd: TEMPLOM: A felkent keresztények szellemi templommá épülnek).