Pál a korintusziaknak írt levelében felhívja a figyelmet arra, hogy a nők esetében a természet adta hosszú haj folyamatos emlékeztető Istentől arra, hogy a nő alá van vetve a férfinak. A nőnek tehát el kell ismernie ezt, amikor olyan feladatot lát el, mely alapvetően a férfiak feladata a keresztény gyülekezetben, és valamilyen módon be kell fednie a fejét, hogy a haján kívül még fedje azt valami. Ezzel kimutatja egyrészt azt, hogy elismeri a főségre vonatkozó, Istentől kapott alapelvet, másrészt azt, hogy különbséget tesz aközött, hogy a mindennapi megszokott tevékenységeit végzi, és aközött, hogy különleges gyülekezeti feladatokat lát el, például olyankor, ha a gyülekezetből nincs jelen képesített férfi, vagy ha másokat tanít formális bibliatanulmányozás keretében, miközben jelen van a férje vagy a gyülekezet egyik férfi tagja (1Ko 11:11–15).

Pál azt írta, hogy a nőknek a természet adta hosszú hajuk „fejdísz helyett” adatott. Az apostol ebben a levelében a korintuszi keresztényeknek írt, akik európai és szemita emberek között éltek, akik körében megszokott volt, hogy a természet rendje szerinti hajhosszúság megkülönböztette a férfit és a nőt. A rabszolganőknek, illetve azoknak borotválták le a haját, akiket rajtakaptak, hogy paráznaságot vagy házasságtörést követtek el. Pál kiemelte, hogy a nők természet adta hosszú haja jelzi azt a szerepüket, hogy alá vannak vetve a férfiak főségének. Tehát a nőknek, figyelembe véve az alárendeltségük eme természet adta emlékeztetőjét, valamivel be kell fedniük a fejüket, vagyis „hatalmi jelet” kell viselniük a fejükön, amikor imádkoznak vagy prófétálnak a gyülekezetben. Ezzel mutatják ki mások előtt, köztük az angyalok előtt, hogy elismerik a főség alapelvét (1Ko 11:3–16).