Természeti istenek kontra igaz Isten: Azokból az ókori feljegyzésekből, amelyek Babilonból és azokról a helyekről származnak, ahová az emberek vándoroltak onnan, látható, hogy egyre elterjedtebbé vált már azokban a korai időkben is a természeti istenek imádata (pl. a babiloni napistennek, Samasnak, és a kánaáni termékenység istenének, Baálnak az imádata). Az emberek ezeket a természeti isteneket olyan erőkkel hozták összefüggésbe, amelyek rendszeresen láthatóvá váltak. Például azzal, hogy előtörnek a napsugarak, hogy a napforduló és a napéjegyenlőség hatására évszakok jönnek létre (nyár és tél, tavasz és ősz), valamint a széllel, a viharokkal, illetve az esővel, aminek köszönhetően termékennyé válik a föld, és vetni meg aratni lehet. Ám ezek az erők élettelenek. Az embereknek ezért fel kellett ruházniuk az isteneiket különféle tulajdonságokkal. Ezeknek a kitalált isteneknek általában nem voltak céljaik, és szeszélyesek meg erkölcstelenek voltak, akik nem méltók arra, hogy az ember őket szolgálja.

Csakhogy ha az eget és a földet nézzük, egyértelmű bizonyítékát láthatjuk annak, hogy létezik egy felsőbb hatalom, amely mindezeket az erőket létrehozta, méghozzá úgy, hogy egymással összhangban működnek, és mindenképpen értelmes célt szolgálnak. Az erők e forrásának szól ez a dicséret: „Méltó vagy, Jehova, igen, Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert te teremtettél mindent, és minden a te akaratodból lett és teremtetett” (Je 4:11). Jehova Istent nem korlátozzák égi vagy földi körforgások. És nem is szeszélyesen, összevissza vagy kiszámíthatatlanul használja fel az erejét. Minden tettéből látszik, hogy milyen személy ő, mik az irányelvei, és hogy mi a szándéka. A Theologischen Wörterbuch zum Neuen Testament, amikor arról ír, hogy a Héber Iratokban mi derül ki Istenről, a következőket jegyzi meg: „nem az ereje vagy a hatalma a leglényegesebb, hanem az akarata, aminek az érdekében felhasználja ezeket. Mindenütt ez a legfőbb szempont” (G. Kittel szerk., II. köt. 1935, 292. o.).

Pál apostolnak a Róma 1:18–25-ben feljegyzett szavaiból látszik, hogy hitehagyásnak számított, hogy az izraeliták ilyen természeti isteneket imádtak. Elnyomták az igazságot a hazugság kedvéért, és balga módon inkább a teremtést imádták, semmint Azt, aki teremtett. Noha Jehova Isten láthatatlan, nyilvánvalóvá tette, hogy milyen tulajdonságai vannak, és ezek „világosan látszanak a világ teremtésétől fogva, mivel az alkotott dolgokból érzékelhetők, igen, az ő örök hatalma és istensége, úgyhogy nincs mentség számukra”.

Egyedül Istennek van hatalma a természeti erők felett: Ésszerű azt feltételezni, hogy Jehova annak bizonyítására, hogy ő az igaz Isten, egyértelművé tudja tenni, hogy hatalma van az általa teremtett erők felett, méghozzá úgy, hogy azt kizárólag az ő nevével kössék össze (Zs 135:5, 6). A nap, a hold, a bolygók és a csillagok a maguk pályáját követik, a föld légkörében minden a természeti törvényeknek engedelmeskedik (amikor pl. szél fúj és eső esik), a sáskák meg a madarak vándorolnak, és még sok egyéb csodás természeti jelenség van. De ezek egyike sem tudja kellőképpen megszentelni Isten nevét az ellenkezők és a hamis imádók szemében.

Jehova Isten azonban elő tudta idézni, hogy az általa létrehozott természeti elemek bizonyítsák, hogy ő az Isten. A szokványos jelenségeknek különleges céljuk is volt, és sokszor az általa meghatározott időben történtek. Az, hogy szárazság volt, vihar kerekedett, vagy valamilyen hasonló dolog történt, önmagában még nem különös. Az viszont igen, hogy Jehova próféciáját teljesítették be. (Vö.: 1Ki 17:1; 18:1, 2, 41–45.) Ám a legtöbb esetben maguk a jelenségek is különlegesek voltak, vagy a nagyságuk, vagy a hevességük miatt (2Mó 9:24), vagy pedig azért, mert szokatlan módon és időben következtek be (2Mó 34:10; 1Sá 12:16–18).

Önmagában egy gyermek születése sem volt rendkívüli. De az, hogy egy idős asszony szülte meg, aki egész életében meddő volt, az különleges volt (ez történt Sárával) (1Mó 18:10, 11; 21:1, 2). Azt bizonyította, hogy Isten állt a háttérben. A halál is mindennapos volt. Az viszont figyelemre méltó volt, és Isten beavatkozására utalt, ha egy előre jelzett időpontban vagy módon történt, és semmi egyéb magyarázat nem volt rá (1Sá 2:34; 2Ki 7:1, 2, 20; Jr 28:16, 17). Ezek azt bizonyították, hogy Jehova az igaz Isten, és hogy a természeti istenek csak „hiábavaló istenek” (Zs 96:5).

Bebizonyította, hogy Izrael Istene: Jehova ezt ígérte az izraelitáknak, amikor még Egyiptomban voltak: „Istenetekké leszek; és meg fogjátok tudni, hogy én vagyok Jehova, a ti Istenetek” (2Mó 6:6, 7). A fáraó bízott abban, hogy az egyiptomi isteneknek és istennőknek van akkora hatalmuk, hogy ellensúlyozzák mindazt, amit Jehova tesz. Isten okkal engedte egy darabig, hogy a fáraó hajlíthatatlan legyen, mégpedig azért, hogy ’megmutathassa a hatalmát, és hogy hirdessék a nevét az egész földön’ (2Mó 9:13–16; 7:3–5). Így lehetővé vált, hogy még több ’jelet’ és ’csodát’ tegyen (Zs 105:27). Összesen tíz csapással bizonyította a Teremtő, hogy hatalma van a víz, a nap, az állatok és az emberek felett (2Mó 7–12.).

Jehova ezzel megmutatta, hogy a természeti istenek felett áll. Előre megmondta, hogy csapások következnek, köztük sötétség, vihar, jégeső, sáskaraj és így tovább, és minden úgy lett, ahogy mondta. Mindez nem csupán véletlen egybeesés volt. Mivel előre figyelmeztette az embereket, azok, akik hallgattak rá, elkerülhettek bizonyos csapásokat (2Mó 9:18–21; 12:1–13). Isten úgy tudta irányítani az eseményeket, hogy volt olyan terület, amelyet nem ért csapás, és ezzel egyértelműen láthatóvá vált, hogy kik az ő szolgái (2Mó 8:22, 23; 9:3–7, 26). Elő tudott idézni és meg tudott szüntetni csapásokat, mégpedig akkor, amikor jónak látta (2Mó 8:8–11; 9:29). Úgy tűnt, mintha a fáraó mágiát űző papjai is meg tudnák ismételni az első két csapást (talán még azt is megpróbálták, hogy az egyiptomi isteneiknek tulajdonítsák azokat). Ám titkos tudományaik csakhamar cserbenhagyták őket, és kénytelenek voltak elismerni, hogy Istentől származik a harmadik csapás, és ezt mondták: „Isten ujja ez!” (2Mó 7:22; 8:6, 7, 16–19). Nem tudták meg nem történtté tenni a csapásokat, és ők sem voltak mentesek a következményeik alól (2Mó 9:11).