Gúnyolják Jézust és a tanítványait: Isten Szolgáját és Prófétáját, Jézus Krisztust a földi szolgálata során gúnyosan kinevették, kajánul mosolyogtak rajta, csúfot űztek belőle, arcátlanul bántak vele, sőt, még le is köpték (Mk 5:40; Lk 16:14; 18:32). A zsidó papok és elöljárók különösen nagy gyűlölettel gúnyolták őt (Mt 27:41; Mk 15:29–31; Lk 23:11, 35). A római katonák is részt vettek Jézus csúfolásában, amikor Pilátus átadta őt nekik (Mt 27:27–31; Mk 15:20; Lk 22:63; 23:36).

Helyes nézőpont a gúnyolódásról: Jézus Krisztus mindig is tudta, hogy gúnyolni fogják, és hogy az ellene irányuló ellenséges érzület végül odavezet, hogy megölik őt. De azt is felismerte, hogy a gúnyolódók tulajdonképpen Jehovát gyalázták, azt a személyt, akit képviselt. Ez még fájdalmasabb volt számára, hiszen ő ’mindig azt tette, ami az Atyja kedvére volt’ (Jn 8:29), és minden másnál jobban foglalkoztatta őt az Atyja nevének megszentelése (Mt 6:9). Ezért, „amikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmat. Amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem továbbra is ráhagyta magát az igazságosan ítélőre.” Péter apostol akkor emelte ezt ki, amikor a keresztény hittársainak írt, köztük is a rabszolgáknak. Arra buzdította őket, hogy az ilyen bánásmód ellenére se vágjanak vissza a tulajdonosaiknak, hiszen a példaképük, Krisztus ’mintát hagyott nekik, hogy szorosan kövessék a nyomdokait’ (1Pt 2:18–23; Ró 12:17–21).