Jézus földön létekor voltak, akik leborultak előtte, kérve őt és hódolva neki, ő pedig nem feddte meg őket érte (Lk 5:12; Jn 9:38), mégpedig azért nem, mert ő volt a kinevezett Király, a Király-jelölt, vagy ahogy ő mondta: „elközeledett az Isten által küldött királyi fenség” (ED); „elközeledett az Isten királysága” (ÚV) (Mk 1:15). Jézus volt Dávid trónjának örököse, így joggal tisztelték őt királyként (Mt 21:9; Jn 12:13–15).

A Jézus iránt tanúsított tisztelettel kapcsolatban gyakran a pro·szkü·neʹó szót használták, melynek alapjelentése: ’hódolat’, de fordítják úgy is, hogy ’imádat’ (Mt 2:11; Lk 4:8). Jézus nem engedte, hogy imádják, mert az imádat egyedül Istennek jár (Mt 4:10), de elfogadta, hogy aki hódol neki, az csupán elismeri, hogy Ő Istentől kapta a hatalmat. Az angyal, akit Jézus Krisztus megbízott, hogy vigye el Jánosnak a Jelenések könyve látomásait, azzal, hogy nem fogadta el Jánostól az imádatot, egy alapelvet fektetett le: az imádat csakis Istent illeti meg (Je 19:10; lásd: HÓDOLAT; IMÁDAT).