Hetenként sabbatot tartottak (2Mó 20:8–11). Ezeken a napokon az emberek Isten törvényére irányíthatták a figyelmüket, és taníthatták azt a gyermekeiknek. Szent gyűlések vagy sabbatok voltak még a következő napok: a hetedik hónap első napja (3Mó 23:24) és az engesztelés napja a hetedik hónap tizedik napján (3Mó 23:26–32). Az ünnepi időszakok és különösképpen azoknak bizonyos napjai „szent gyűlésként” lettek megtartva (3Mó 23:37, 38). Ezek az ünnepek a következők voltak: a pászka és a kovásztalan kenyerek ünnepe (3Mó 23:4–8), pünkösd, vagyis a hetek ünnepe (3Mó 23:15–21) és a lombsátorünnep, vagyis a betakarítás ünnepe (3Mó 23:33–36, 39–43; lásd: SZENT GYŰLÉS).

Jehova megparancsolta, hogy a népe ’sanyargassa meg a lelkét’ az engesztelés napján, a ’szent gyűlés’ napján. Ez azt jelentette, hogy böjtölniük kellett, fel kellett ismerniük és meg kellett vallaniuk a bűneiket, valamint Isten szerinti szomorúságot kellett érezniük miattuk (3Mó 16:29–31; 23:26–32). De Jehova egyetlen szent napja sem lehetett a szomorúság és a sírás napja. Ezek a napok inkább a vigasság napjai voltak, és alkalmat adtak arra, hogy a nép dicsérje Jehovát a szerető-kedvességből fakadó csodálatos tetteiért (Ne 8:9–12).

Jehova szent nyugalmi napja: A Biblia rámutat, hogy Isten mintegy 6000 évvel ezelőtt megnyugodott a teremtési munkájától, és a hetedik „napot” szentnek nyilvánította (1Mó 2:2, 3). Arra, hogy Jehova nagy nyugalmi napja hosszú időt ölel fel, Pál apostol mutatott rá, amikor arról beszélt, hogy ez a nap még nem fejeződött be, így a keresztények hit és engedelmesség által beléphetnek ebbe a nyugalomba. Szent napként ez a megkönnyebbülés és öröm napja a keresztényeknek, még ebben a fárasztó, bűnös világban is (Héb 4:3–10; lásd: NAP I.).