HÁZASSÁGTÖRÉS

A Bibliában a házasságtörés rendszerint arra utal, hogy egy házasságban élő személy saját akaratából nemi kapcsolatot folytat egy más nembelivel, aki nem a házastársa, illetve arra, amikor a mózesi törvény idején egy férfi férjes vagy eljegyzett nővel létesített nemi kapcsolatot.

Jehova törvénye elkülönítette Izraelt a környező nemzetektől, és a házasság meg a családi élet erkölcsi színvonalát sokkal magasabb szintre emelte azokénál. A tízparancsolat hetedik parancsolata nyíltan és félreérthetetlenül leszögezte: „Ne kövess el házasságtörést” (2Mó 20:14; 5Mó 5:18; Lk 18:20). Tilos volt házasságtöréssel – és a nemi erkölcstelenség más formáival – semmibe venni egy házasember „tulajdonjogát”. (Lásd: PARÁZNASÁG; SZAJHA, PROSTITUÁLT.)

A mózesi törvény idején súlyos büntetés járt a házasságtörésért, mindkét félnek halállal kellett lakolnia a vétkéért: „Ha rajtakapnak egy férfit, hogy olyan asszonnyal hál, akinek ura van, mindkettőjüknek meg kell halniuk”. Ez a törvény még az eljegyzett nőkre is vonatkozott, hiszen házasságtörőnek tekintették őket, ha nem azzal a férfival háltak, aki eljegyezte őket (5Mó 22:22–24). Ha egy férfi gyanította, hogy a felesége házasságtörést követett el, a feleséget próbának kellett alávetni (4Mó 5:11–31; lásd: COMB).