Anna — olyan asszony, aki vigaszt talált az imában

OLYAN időben élt a gyermektelen Anna, amikor az asszonyok borzalmas átoknak tekintették a meddőséget. Ugyanolyan érzései voltak, mint Ráhelnek, aki kétségbeesésében ezt mondta férjének, Jákóbnak: „Adj nekem gyermeket, vagy különben meghalok” [1Mózes 30:1]. Anna szintén azt hitte, hogy gyermektelenség miatt nem tudja teljesíteni a feleség szerepét. Az a tény még jobban rontotta a helyzetet, hogy Elkánának a két felesége közül ő volt az egyik, s Elkánának éppen Peninná nevű másik feleségével voltak fiai és lányai.

Ahányszor Elkána és családja úton volt Siló felé, hogy ott imádkozzanak a szentélyben, Peninná kihasználta Anna bosszantására az alkalmat, és gúnyolta a meddősége miatt. Ennek alapján Anna újból és újból sírásra fakadt, s nem is fogyasztotta el a saját részét az áldozati lakomán. Akkor a férje következő szavakkal próbálta vigasztalni: „Anna, miért sírsz, és miért nem eszel, s miért van szívfájdalmad? Nem vagyok több neked tíz fiúnál?” [1Sám 1:2–8].

Anna feltárta végül Jehova Istennek minden gondját. Amikor egyszer újból Silóban voltak, elhagyta az étkezés helyét és „imádkozni kezdett Jehovához, s nagyon sírt” [1Sám 1:9, 10]. Anna egész őszintén előadta a kérését: „Jehova . . . , ha igazán a rabszolganődnek szomorúságára tekintesz és megemlékezel rólam, nem felejted el a rabszolganődet, s valóban megajándékozol egy férfiutóddal, egész életére Jehovának szentelem és nem éri majd nyírókés a fejét” [1Sám 1:11].

Mivel csak az ajka mozgott, amikor csendben Jehova Istennek kiöntötte a szívét, Éli főpap tévesen azt hitte, hogy ittas, és rendreutasította. Azonban Anna sietett magát igazolni: „Nem, uram! Nagyon szorongatott szellemű asszony vagyok. Nem ittam bort és mámorító italt, hanem lelkemet öntöttem ki Jehova előtt. Ne tartsd rabszolganődet haszontalan asszonynak, mert bánatom és szomorúságom sokasága miatt beszéltem eddig” [1Sám 1:15, 16].

Éli belátta tévedését és Isten áldását kívánta neki, amikor ezt mondta: „Menj békével, és Izráel Istene teljesítse kérésedet, amelyet kértél tőle” [1Sám 1:17].

Milyen hatással volt őreá az imája és Éli szava? Anna igazi vigaszt talála. Újból evett, s arca nem látszott többé „olyan aggódónak” [1Sám 1:18]. Mivel feltárta Jehova Istennek a problémáját, megszabadult a nagy gondjától. Anna belátta, hogy a Fenséges őreá, mint személyre irányította a figyelmet; ezért bizalomteljesen tőle várta a segítséget. Bár nem pontosan tudta a dolog kimenetelét, Anna örömet talált a békesség lelkivilágában. Arra a meggyőződésre kellett jutnia, hogy vagy elmúlt a gyermektelenségének ideje, vagy Jehova Isten más módon fog arról gondoskodni, hogy meddősége nem szolgál többé hosszú ideig a kárára.

Annának a Mindenhatóba vetett bizalma nem keltett csalódást. Egy fiút szült, akinek Sámuel nevet adta. Elválasztása után Anna rendelkezésre bocsátotta Sámuelt a szentélyben a szolgálat érdekében. [1Sám 1:19–28]. Jóllehet, hogy a fiú akkor legalább hároméves volt, mert a Biblia arról beszél, hogy a levitákat „háromévesektől fölfelé” bejegyezték a nemzetségi táblázatba [2Krón 31:16].

Anna teljes értékeléssel hálásan imádkozott azért a jóindulatért, amelyet Jehova neki adott. Az Egyetlen és páratlan Jehovát dicsőítette ebben az imában. Anna ezt mondta: „Itt nincs egyetlen szent sem, mint Jehova, mert itt rajtad kívül senki sincsen; és itt nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk” [1Sám 2:2]. Anna önmagán tapasztalta, hogy a Fenséges olyan szilárd, mint a kőszikla, azaz rendíthetetlen és megbízható. Benne igazán megbízhat az ember.

Anna még további áldást is meg tudott élni. Amikor egy alkalommal férjével Silóba ment, Éli mind a kettőt megáldotta, amikor ezt mondta: „Adjon neked Jehova utódot ettől az asszonytól a kölcsönadott [Sámuel] helyett, akit felajánlott Jehovának” [1Sám 2:20]. Anna megláthatta örömére, ahogy ez az áldás beteljesedett. Az idő múlásával további három fiúnak és két lánynak lett az anyja [1Sám 2:21].

Ahogy Anna vigaszt talált az imában, mi szintén találhatunk bátorítást, ha feltárjuk Jehova Istennek minden gondunkat. Ő teljesíteni fogja valamennyi kérésünket, amely összhangban van a szándékával. Ha tehát mennyei Atyánk előtt kiöntjük szívünket, mint Anna, nem látszunk majd többé „olyan aggódónak”, mivel meg lehetünk arról győződve, hogy valamiképpen felmerülő gondunkat állandóan el fogja távolítani vagy abba a helyzetbe juttat bennünket, hogy elviselhessük.