A Királyok két könyve éleslátáshoz segít
EGY ALKALOMMAL, amikor Jézus saját lakóvárosában, Názáretben prédikált, olyasmit mondott, ami meglepően erős ellenhatást váltott ki. Názáret lakosai valószínűleg tudni szerették volna, miért nem hajtott végre Jézus ott is annyi csodát, mint más városokban. Amikor Jézus elmondta nekik, hogy mi ennek az oka, két bibliai példát használt fel. A következőket mondta:
„Bizony mondom nektek, egy próféta sem szívesen fogadott ember a maga hazájában. Igazán mondom nektek; például sok özvegyasszony élt Izraelben Illés napjaiban, amikor az ég bezárult három esztendőre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség sújtotta az egész földet. De közülük egyikhez sem küldetett Illés, csak a Szidon vidékén, Sareptában élő özvegyasszonyhoz. Elizeus próféta idejében is sok leprás volt, de egyikük sem tisztult meg, csak Naámán, a szíriai férfi” (Lukács 4:23–27). Ezeknél a szavaknál a hallgatóság nagy haragra gerjedt, és meg akarták ölni Jézust. Vajon miért váltottak ki belőlük ilyen erős ellenhatást Jézus szavai?
Ha választ szeretnénk kapni erre a kérdésre, fel kell lapoznunk a Héber Iratokat, és el kell olvasnunk Illés és Elizeus történetét. Az első századi keresztények jól ismerték ezeket a könyveket, úgyszintén zsidó hallgatóik is. A keresztény bibliaírók gyakran utaltak a korábbi könyvekben megemlített eseményekre és személyiségekre, amikor szemléltetni akartak valamilyen fontos igazságot, ahogyan ez alkalommal Jézus is tette. Ezeket az utalásokat a hallgatók nyomban felismerték és megértették. Ha meg akarjuk érteni Jézus tanításának a lényegét, nekünk is fel kell ismernünk az ilyen utalásokat.
Való igaz, hogy lehetetlen teljesen megérteni a Keresztény Görög Iratokat, ha nem vagyunk otthonosak a Héber Iratokban. A két próféta, Illés és Elizeus történetét —akikre Jézus utalt — a Királyok két könyvében olvashatjuk. Vizsgáljuk meg szemléltetésként ezt a két könyvet, hogy meggyőződjünk róla, hogyan segít a két könyv alapos ismerete még jobban elmélyíteni és még elevenebbé tenni a Keresztény Görög Iratok megértését.
Kedvezőtlen összehasonlítás
Mindenekelőtt, miért voltak a názáreti emberek annyira felháborodva, amikor Jézus több mint 900 évvel korábban, Illés és Elizeus által végrehajtott csodákról beszélt? Nos, Jézus egész világosan összehasonlította a názáretieket Izrael északi királyságának lakosaival, akik Illés és Elizeus idejében éltek, és akik a Királyok két könyve szerint nem voltak valami jó szívállapotban annak idején. Az izraeliták átadták magukat a Baál imádatának és üldözték Jehova prófétáit. Illés arra kényszerült, hogy elmeneküljön saját honfitársai elől, amikor egy sareptai özvegy egy idegen országban befogadta és élelmezte őt. Akkor hajtotta végre a csodát, amelyre Jézus utalt (1Királyok 17:17–24). Izrael még mindig a Baál imádatának a rabja volt, amikor Elizeus kigyógyította a leprából Naámánt, a szíriai hadvezért (2Királyok 5:8–14).
Názáret lakóinak nem tetszett, hogy a régi idők pogánnyá lett zsidóival hasonlították össze őket. De vajon jogos volt Jézus részéről ez az összehasonlítás? Nyilvánvalóan jogos. Ahogy Illés élete veszélyben volt Izraelben, most Jézus élete is veszélyben volt. A feljegyzés ezt mondja: „Azok, akik hallották ezeket a zsinagógában, mind haragra gerjedtek, felkeltek, és kitaszigálták őt a városukból és elvitték arra a hegyre, amelyen a városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák.” Jehova azonban megvédte Jézust, ahogyan korábban Illést is megvédte (Lukács 4:28–30)
Salamon király dicsősége
Ez csak egyik példája annak, hogyan igazolja a Királyok két könyve Jézus szavait és az első keresztényeket. De nézzünk egy másik példát. Hegyi beszédében Jézus arra buzdította a hallgatóit, hogy az anyagi szükségletek terén bízzanak Jehovában. Többek között ezt mondta: „Miért aggódtok a ruházat miatt? Tanuljatok a mező liliomaitól, hogyan növekednek; nem fáradoznak és nem fonnak; de mondom nektek, hogy Salamon még dicsősége teljében sem volt úgy felékesítve, mint ezek közül egy” (Máté 6:28, 29). Miért utalt itt Jézus Salamonra?
Zsidó hallgatói biztosan tudták ezt, mivel tisztában voltak Salamon dicsőségével. A Királyok első könyve (valamint a Krónikák második könyve) elég részletesen foglakozik vele. Bizonyosan emlékeztek rá például, hogy Salamon háza népének élelemszükséglete mindennap „harminc kor finomliszt és hatvan kor kenyérliszt volt [1 kor = 220 liter], tíz hízómarha és száz juh, emellett néhány szarvas, gazella, antilop és hízlalt kakukk” (1Királyok 4:22, 23). Ez elég tekintélyes mennyiségű eledel.
Azonkívül Salamon egy évi arany jövedelme „hatszázhatvanhat talentum volt”. Ez jóval több, mint 250 millió USA dollár jelenlegi értékben. „Nem volt semmi ezüstből, mert Salamon idejében azt semmire sem becsülték” (1Királyok 10:14, 21). Amikor Jézus emlékezetükbe idézte mindezeket, a hallgatói azonnal tudták, hogy miről beszél.
Jézus egy további szövegösszefüggésben is utalt Salamonra. Néhány írástudó és farizeus azt kérte Jézustól, hogy hajtson végre valamilyen jelt, de Jézus így válaszolt: „Dél királynője feltámad az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítéli ezt a nemzedéket, mert ő eljött a föld végső határairól, hogy meghalgassa Salamon bölcsességét, de íme, itt nagyobb van Salamonnál” (Máté 12:42). Miért jelentett ez az utalás erőteljes dorgálást a Jézust hallgató vallási vezetők számára?
Ha jól ismerjük a Királyok első könyvét, tudjuk, hogy „dél királynője” Sába királynőjével azonos. Nyilván igen előkelő hölgy volt, egy roppant gazdag ország királynője. Amikor látogatást tett Salamonnál, „látványos kísérettel”, drága balzsamolajjal, „rengeteg arannyal és drágakővel” érkezett (1Királyok 10:1, 2). A nemzetek uralkodói között békés kapcsolat rendszerint követek útján jön létre. Ha tehát Sába királynője, mint uralkodó fejedelem, személyesen elutazott egészen Jeruzsálembe, hogy láthassa Salamon királyt, valami egészen szokatlan dolgot művelt. Vajon miért tette?
Salamon király igen gazdag volt, de Sába királynője is az volt. Nem azért vállalkozott ilyen hosszú utazásra, hogy csupán egy gazdag fejedelmet lásson. De Salamon nemcsak gazdag volt, hanem „nagyobb volt a föld minden királyánál gazdagságban és bölcsességben” (1Királyok 10:23). Bölcs uralma idején „Júda és Izrael mindvégig biztonságban lakozott; mindenki a saját szőlője és fügefája alatt Dántól fogva Bersebáig, Salamon minden idejében” (1Királyok 4:25).
Tehát Salamon bölcsessége vonzotta oda Sába királynőjét. „Hírt hallott Salamonról Jehova nevével kapcsolatban, eljött, hogy fogas kérdésekkel próbára tegye őt.” Amikor megérkezett Jeruzsálembe, „Salamon elé járult, s beszélni kezdett arról, ami szívéhez közel állt. Salamon viszont megfelelt neki mindenre. Nem volt rejtett dolog a király előtt, amire nem tudott volna válaszolni” (1Királyok 10:1–3).
Jézus szintén kiváló bölcsességel rendelkezett „Jehova nevével kapcsolatban”. Valóban „nagyobb volt Salamonnál” (Lukács 11:31). Sába királynője, aki nem volt zsidó, hosszú, nehéz utazást vállalt csak azért, hogy láthassa Salamont és hasznot meríthessen annak bölcsességéből. Az írástudóknak és a farizeusoknak is nyilván értékeléssel kellett volna hallgatniuk a ’nagyobb Salamont’, amikor ott állt előttük. De nem ezt tették. „Dél királynője” sokkal többre becsülte az istenadta bölcsességet, mint ők.
Utalás a prófétákra
A Királyok első és második könyvében tárgyalt történelmi időszak alatt a tizenkét törzsből álló királyságban, majd később Izrael és Júda különálló, megosztott királyságaiban is királyok uralkodtak. Abban az időben Jehova prófétái igen élénk tevékenységet fejtettek ki Isten népe között. E próféták közül is kiemelkedő helyet foglal el Illés és Elizeus, akikre már korábban is utaltunk. A Jézus szájából elhangzott utalás Názáretben nem az egyetlen olyan eset, amikor megemlítik őket a Keresztény Görög Iratokban.
Pál apostol a zsidó keresztényekhez írt levelében megemlíti Isten ókori szolgáinak hitét, és annak egyik példájaként ezt mondja: „Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottaikat” (Zsidók 11:35). Nem kétséges, hogy Illésre és Elizeusra gondolt, mivel mindketten támasztottak fel halottakat (1Királyok 17:17–24; 2Királyok 4:32–37). Amikor Jézus apostolai közül hárman ’szemtanúivá lettek Jézus felmagasztalásának’ az átváltozás látomásakor, látták, amint Jézus Mózessel és Illéssel beszél (2Péter 1:16–18; Máté 17:1–9). Miért éppen Illés volt kiválasztva arra, hogy a keresztény korszak előtti prófétákat ábrázolja, akik Jézus mellett tanúskodtak? Ha elolvassuk a Királyok első könyvét és látjuk Illés nagy hitét, valamint azt a csodálatos módot, ahogyan Jehova felhasználta őt, nyomban megértjük a választ.
Mindazáltal Illés valójában éppen olyan átlagember volt, mint mi. Jakab egy másik eseményre utalt a Királyok első könyvéből, amikor ezt írta: „Nagy ereje van az igaz ember könyörgésének, amikor az működésben van. Illés hozzánk hasonló érzelmű ember volt, és mégis azért imádkozott, hogy ne legyen eső; és nem esett eső az országban három évig és hat hónapig. És ismét imádkozott, és az ég adott esőt és a föld meghozta termését” (Jakab 5:16–18; 1Királyok 17:1; 18:41–46).
További visszhangok a Királyok könyveiből
A Keresztény Görög Iratok számos utalásában megtalálhatjuk a Királyok két könyvének a visszhangját. István arra emlékeztette Szanhedrin tagjait, hogy Salamon házat épített Jeruzsálemben Jehovának (Cselekedetek 7:47). Az építőmunka számos részletét megtalálhatjuk a Királyok első könyvében (1Királyok 6:1–38). Amikor Jézus a szamáriai asszonnyal beszélt, az asszony meglepetve így szólt: „ ’Hogy van az, hogy te annak ellenére, hogy zsidó vagy, inni kérsz tőlem, amikor én szamaritánus asszony vagyok? ’ (Mert a zsidók nem érintkeztek a szamaritánusokkal)” (János 4:9). A Királyok második könyvének beszámolója e nép eredetéről fényt derít erre a kérdésre (2Királyok 17:24–34).
A Jelenésekben a thyatirai gyülekezetnek szóló üzenet erőteljes tanácsot tartalmaz: „Mindamellett felhozom ellened, hogy eltűröd azt az asszonyt, Jezabelt, aki prófétanőnek nevezi magát, és tanítja és félrevezeti az én rabszolgáimat, hogy paráználkodjanak és bálványoknak áldozott dolgokat egyenek” (Jelenések 2:20). Ki volt Jezabel? Egy tyruszi Baál papnak a lánya. Ahogyan a Királyok első könyve elmondja, az izraeli Akháb királyhoz ment feleségül és Izrael királynéja lett. Uralkodva a férje felett, bevezette a már hitehagyott Izraelbe a Baál imádatot, egész csoport Baál papot fogadott be az országba, és üldözte Jehovának a prófétáit. Végül erőszakos halállal halt meg (1Királyok 16:30–33; 18:13; 2Királyok 9:30–34).
A thyatirai gyülekezetben levő asszony, aki Jezabel szellemét honosította meg, nyilván megpróbálta erkölcstelen szokásokra tanítani a gyülekezetet és Jehova törvényének megszegésére bírni őket. Az ilyenfajta szellemet gyökerestől ki kell irtani a gyülekezetből, ahogyan Jezabel családját is kiirtották Izrael nemzetéből.
Igen, szükségünk van a Héber Iratokra ahhoz, hogy meg tudjuk érteni a Keresztény Görög Iratokat. Számos részlet értelmetlennek tűnne számunkra a Héber Iratok által nyújtott háttér nélkül. Jézus és az első keresztények, valamint a zsidók, akikhez szóltak, alaposan ismerték a Héber Iratokat. Miért ne szakítanál te is időt arra, hogy ugyanúgy megismerkedj velük? Így teljesen a javadra fordíthatod „a teljes Írást”, amely „Istentől ihletett és hasznos a tanításra” (2Timótheus 3:16).