-
Higgyél a királyságban!Őrtorony – 1981 | december 1.
-
-
10. Honnan ered a ‘kis szarv’?
10 A Dániel 7:8 versében ezt olvassuk:
„Figyeltem a szarvakat; egyszerre csak egy másik kis szarv emelkedett ki közülük, az előző szarvak közül pedig három letört előtte. Olyan szemei voltak ennek a szarvnak, mint az embereknek, és nagyokat mondó szája volt” (Ökumenikus fordítás).
Milyen érdekes! E negyedik királyság, vagyis a római világbirodalom fejéből egy másik szarv kezd kinőni. És három már létező szarvnak ki kell törnie, hogy ez a szarv kinőhessen. Mit jelent mindez? Vizsgáljuk meg a történelem tényeit!
A TÖRTÉNELEM MEGERŐSÍTI DÁNIEL FIGYELMEZTETÉSÉT
11. Miért érdemes megfigyelni, hogy a római birodalom a legapróbb részletességgel beteljesítette a Dániel által leírt eseményeket?
11 Tulajdonképpen csak annál kell maradnunk, ami már le van írva Isten ihletett Igéjében. Ha szellemi értelemben igazán éleslátásúak vagyunk, akkor a világraszóló események nem lepnek meg váratlanul, mint a vigyázatlant személyt az éjjeli tolvaj. Arra azonban szükségünk van, hogy jól ismerjük a Szentírást. Érdekes megjegyezni, hogy a római birodalom apró részletességgel beteljesítette a Dániel próféta látomásában leírt eseményeket.
12. Róma uralkodásának milyen nyomait találjuk meg a Brit-szigeteken?
12 Róma kezdettől fogva erős katonai hatalom volt. Befolyását és uralmát messzi területekre kiterjesztette. Nagy-Britannia, amely az-idő-tájt törzsi királyság befolyása alatt állt, a római birodalom része lett. A Brit-szigeteken több minden tanúskodik e római uralkodásról. Többek között az a fal is, amelyet Hadriánusz császár építtetett Anglia északi partja mentén.
13, 14. a) Milyen volt kezdetben Róma hatalma? b) Mi fejlődött ki a harmadik és negyedik században?
13 Ahogyan növekedett a római uralkodó osztály vagyona és jóléte, azzal arányosan csökkent Róma katonai ereje. A hanyatláshoz természetesen a gazdagok kicsapongó életmódja is hozzájárult. Néró és az utána következő császárok idejére már szembeötlő lett Róma katonai erejének hanyatlása. Azok, akik a római birodalom fennmaradásán fáradoztak, kidolgoztak egy fondorlatos tervet, ami még az elkövetkező századokra is biztosította Róma irányító szerepét a világ ügyeinek intézésében. Mi volt ez, ha a katonai hatalom már nem jöhetett számításba?
14 A harmadik és a negyedik század beköszöntésével úgy látszik, Róma valláspolitikai hatalommá nőtte ki magát, bár még katonai ereje is megvolt. Ravaszul tervet szőttek, ami által a római-pápai hatalom az akkor ismert lakott föld nagy részére ki tudta terjeszteni befolyását és fenn tudta tartani uralmát. Elképzelésüket a hűbérrendszer néven ismert társadalmi berendezés révén valósították meg. A szent római birodalom, élén a római pápával, közel 1000 éven át megszabta a világ ügyeinek alakulását.
15. Hogyan tartotta fenn a pápaság a hatalmát több évszázadon át?
15 A hűbérrendszer alatt a népek óriási tömegei jobbágysorban, a legsötétebb tudatlanságban és nyomorban tengették életüket. Szűkös megélhetésükből nekik kellett támogatni a nemesi földbirtokok és várak henyélő uraságait egész Európában, Nagy-Britanniát is beleértve. Viszont a földesurak is kötelesek voltak sarcot vagy hűbéradót fizetni a királynak, akinek a területén éltek. Minden egyes király Angliában, Szászországban és Európa más részein szintén hűbéresként élt és köteles volt hűbért vagy hűbéri adót fizetni a római pápaságnak. A pápaság így egyre nagyobb vagyonra és hatalomra tett szert abban a hosszú korszakban, amit sötét középkor néven ismerünk.
16. a) Mennyire találóan írja le a szent római birodalmat Dániel? b) Mi nő ki a „negyedik vadállat”, Róma fejéből?
16 E történelmi háttér ismeretében mennyire találó Dániel próféta leírása a ’rettenetes állókép’ vaslábszárai által szemléltetett királyságról! (Dán 2:31). És mennyire illik Rómára a Dániel 7. fejezetében említett rémületes, zúzó és felfaló jelképes vasfogú vadállat! E hatalom tombolva pusztított egész Európában, katonai hatalmánál fogva mindent lába alá tiport. Majd politikai, vallásos és kereskedelmi vállalkozások és ürügyek alatt tovább erősítette hatalmát. De mit mondjunk arról a ’kis szarvról’, amely a félelmetes „negyedik vadállat” fejéből nőtt ki? Mikor is nőtt ez ki?
A ’KIS SZARV’ MEGJELENIK
17. Hogyan kezdett a ‘kis szarv’ kinőni?
17 I. sz. 1535-ig a brit királyság megmaradt e rendszerben hűbéresként és elismerte a pápát hűbérurául. VIII. Henrik angol király azonban a következő évben az anglikán egyház (Angliai Katolikus Egyház) legfőbb feje lett. Megszakította Rómával kapcsolatait, Róma is vele. A Brit-szigetek gazdagsága, amelyből korábban oly sok Rómába vándorolt, most Anglia királyának az anglikán egyház fölött gyakorolt vezetése alatt kezdett felhalmozódni. (Az anglikán egyház megőrizte nagy részben a római katolikus egyház formáját egész napjainkig.) A szent római birodalom hatalma ezzel hanyatlásnak indult, viszont a belőle kinövő „kis szarv” elkezdett növekedni.
18. Milyen helyzet alakult ki I. Erzsébet királynő idejére és mit jelentett ez Franciaország, Hollandia és Spanyolország számára?
18 Alig telik el néhány évtized és Nagy-Britannia I. Erzsébet királynő uralma alá kerül. Erre az időre a hűbérrendszer alatt felhalmozódó gazdagság a Brit-szigeteken belül is éreztetni kezdi hatását. Bizonyos fokig rettenthetetlennek nevezhető hajóhad jön létre. Drake, Raleigh és Hawkins nevű híres férfiak vezetésével a brit hajóhad hamarosan megütközik Spanyolország, Hollandia és Franciaország hajóhadával. (Ezek akkor még mindig Róma vallásos uralma alatt álltak.) A tengeri csatában az angol hajóhad vereséget mér rájuk. Itt pusztul el a spanyol armada is. Nagy-Britannia ezzel a tengerek ura lesz.
19. Ha párhuzamba állítjuk Dániel 2. és 7. fejezetét, minek a nagyszerű beteljesedését láthatjuk?
19 Mit mond a Dániel 7:8 verse? Azt mondja, hogy a ’kis szarv’ kinövése előtt „három” előző szarv kitörik, ez a kis szarv pedig nagyokat kezd szólni. A brit világhatalom felbukkanásával, amihez később Amerika is csatlakozik, ez a nagyszerű jövendölés pontról pontra beteljesedik. Az angol-amerikai világhatalom a római birodalom kinövése. Róma „szülötte”.
-
-
Higgyél a királyságban!Őrtorony – 1981 | december 1.
-
-
A kis szarv megjelenik
Konstantin császár (i. sz. 312—337) létrehozza keleti fővárosát Rómán kívül. Innen ered az angol-amerikai hatalom
VIII. Henrik szakít Rómával (i. sz. 1534)
I. Erzsébet ideje óta (i. sz. 1558—1603) Britannia kezdi ’kitörni a három szarvat’: Spanyolországot, Hollandiát és végül Franciaországot
-