-
Vajon a Közel-Kelet lesz Armageddon színhelye?Őrtorony – 1985 | augusztus 1.
-
-
Ennek ellenére egyre több fundamentalista [a Biblia minden szavát betű szerint vevő] prédikátor, teológus és tv-evangélista örömmel üdvözli a fejleményeket. A közel-keleti növekvő feszültség az oka annak, hogy egyre inkább hisznek azoknak a felrázó jövendöléseknek, melyek szerint Armegeddon ezen a területen fog lezajlani. A hívek tekintélyes részét igyekeznek meggyerni azzal, hogy riadót fújnak könyvekben, előadásokon és tv-adásokon.
Ezek a hírmagyarázók azon vitatkoznak, milyen sorrendben fognak majd az események bekövetkezni. Egy jellegzetes „Armageddonról szóló forgatókönyv” ezt mondja: A „visszaszámlálás a világ vége kezdetéig” — fejtegetések szerint — már akkor elkezdődött, amikor Izrael állama létrejött. Ebből arra következtetnek, hogy most nagy „elragadtatás” előtt állnak. Véleményük szerint az igaz keresztények hirtelen elragadtatnak a földről és a mennybe vitetnek. A nagy nyomorúság ezt követő hét év alatt — így jósolják sokan ezek közül az evangélisták közül — maga Izrael nemzete is megtér és keresztény lesz. Az emberiség nagy része viszont egy karizmatikus diktátor (az „Antikrisztus”) befolyása alá kerül, ami tíz nemzet koaliciójához vezet majd. Úgy hiszik, hogy még Izrael is kapcsolatba kerül velük. De egy arab államszövetség, vagy egy más, Szovjetunió vezetése alatt álló tömb megtámadja majd Izraelt váratlanul. Ezt a támadást azonban Isten csoda folytán feltartóztatja — állítják a fundamentalisták. Ezután nemsokára az „Antikrisztus” Közel-Keleten egy újabb támadásba kezd és ez egy világháborút robbant ki. Ez lesz Armageddon.
-
-
Armageddon, a Közel-Kelet és a BibliaŐrtorony – 1985 | augusztus 1.
-
-
„MINDEN prófétai jövendölés kulcspontja Izrael állama” — mondja Hal Lindsey, The 1980’s: Countdown to Armageddon című könyv szerzője. Az „Armageddonról szóló forgatókönyv”-ben a fundamentalista felfogás szerint döntő az a meggyőződés, hogy Isten Izrael nemzetével különleges módon fog bánni. Véleményük szerint Isten időben közbelép, amikor Izraelt meg akarják semmisíteni.
A Biblia ezzel szemben azt bizonyítja, hogy Isten egykori zsidó nemzete ma nem élvezi Isten kegyét és védelmét, pontosan amiatt, mert elvetette Fiát, Jézus Krisztust (Cselekedetek 3:13, 14, 19). Maga Jézus késlekedés nélkül kijelentette: „Elveszik tőletek Isten királyságát, és olyan nép kapja meg, amely megtermi annak gyümölcsét” (Máté 21:43).
Vajon teljesen elvetette Isten őket?
A már idézett John F. és John E. Walvoord teológusok ezzel szemben azt mondják: „Pál apostol világosan kimutatja, hogy az ószövetségi Izraelre vonatkozó ígéretek még nem teljesültek be. Ezt írta: ’Azt kérdem tehát: Talán csak nem vetette el Isten az ő népét? Semmiképpen sem!’ (Róma 11:1).”
-
-
Armageddon, a Közel-Kelet és a BibliaŐrtorony – 1985 | augusztus 1.
-
-
Egyesek azt jósolják, hogy a test szerinti zsidók érzülete drámai módon megváltozik. „Az egyház elragadtatását követő nagy nyomorúság Izrael [keresztény hitre való] megtéréséhez fog vezetni” — jelenti ki egy fundamentalista szerző.
-
-
Armageddon, a Közel-Kelet és a BibliaŐrtorony – 1985 | augusztus 1.
-
-
Mi a helyzet azzal a területtel, ahol Izrael állama fekszik? Elmondhatjuk-e, hogy Istennek ehhez a területhez valami különleges érdeke fűződik? Sokan igennel válaszolnak erre a kérdésre, mint például a protestáns William Hurst teológus is. „Nincs olyan országa földünknek, amely a nemzetek szemében annyira kívánatos lenne, mint Izrael, és egy országnak sem szentelnek annyi figyelmet, mint Izraelnek.” Közben idézett az 1Mózes 13:14, 15. verséből, és utalt Istennek arra az ígéretére, hogy ezt az országot „mindörökre” Ábrahám magvának adja.
-
-
Armageddon, a Közel-Kelet és a BibliaŐrtorony – 1985 | augusztus 1.
-
-
Ezékiel próféciája kimutatja, hogy Armegeddon kezdetét az jelzi majd, hogy egy több nemzetből álló hadsereg megtámadja „Izraelt”. A támadókat a „mágógbeli Góg” vezeti, és ezek a haderők „észak legtávolabbi részéről” jönnek. De ki ez a „Góg”? Hal Lindsay fundamentalista teológus nemcsak saját véleményét mondja el, amikor magabiztosan kijelenti: „Csak egy nemzet esik Izraeltől kifejezetten ’északra’ — ez a Szovjetunió.” Felállított elmélete szerint Góg Bibliában megnevezett „haderő”: tudniillik Mések, Tubál, a perzsák, az etiópok, Put, Gómer és Togarma népe, túlnyomórészt mind arab nemzetek (Ezékiel 38:1–9, 15).
Azok a nemzetek, amelyek Góg szövetségeseként felsorakoznak, Ezékiel idejében nem voltak hatalmas vezető nemzetek. Mellesleg, a próféciának az „esztendők végén” kell teljesülnie, egy olyan időben, amikor Izrael egykori hagyományos ellenségei a földi színteret már mind elhagyták (Ezékiel 38:8). Ebből látható, hogy Góg „mágógbeli titokzatos és távoleső országa” semmiképpen sem a vezető Szovjetunió, mert rá semmiképpen sem illik a távoleső ország kifejezés.
-