Túlélés mozgalomnak a hívei „Harmagedón”-ra készülnek
„Túlélés mozgalomnak a hívei felkészülnek Harmagedónra”. Nemrég ezt a címsort lehetett olvasni a Los Angeles-i Times-ben. Ebben a cikkben egy igen növekvő amerikai mozgalomról írtak, amely megpróbál felkészülni a közeledő katasztrófára. Ez volt olvasható az újságban: „Ennek a mozgalomnak a hívei különböző lehetőséget közölnek, hogy Harmagedón megvalósulhat. Lehetséges, hogy földrengés, csapás, éhínség, vagy forradalom által fog létrejönni.” Őket üldözi az atomháborúnak, gazdasági összeomlásnak, vagy egyes városok közötti háborúknak a rémképe is. „A csőcselék fog kormányozni” — ez így volt olvasható a csoportnak a folyóiratában — „és a civilizáció meg fog semmisülni.”
Harmagedónra való felkészülés miatt a túlélés mozgalomnak a hívei aranynak, élelmiszernek, szerszámnak, orvosságnak és fegyvereknek a készletét halmozzák fel. Most aztán megint jól el lehet mindent adni, ami a légoltalmi óvóhelyhez tartozik. Hirtelen edzőtáborokat létesítenek a túlélés technikájának az elsajátítására, — különösen a lőfegyverek kezelésére. Ezt mondta a csoport egyik oktatója: „Önöknek is tanítaniuk kellene a gyermekeiket a fegyvereknek a kezelésére. A legfiatalabb lányom tizenegy éves, s tanítjuk a lövésre.”
Meg tudják magukat védeni a túlélés mozgalomnak a hívei Harmagedóntól az ilyen módon való előkészületek által? Nem. A Biblia szerint — ebből az a kifejezés vehető ki — nem emberek vagy természeti katasztrófák fogják Harmagedónt előidézni. Ez sokkal inkább „a mindenható Isten nagy napjának a harca”, amelyet megvívnak, hogy „elpusztítsa azokat, akik a földet pusztítják” (Jel. 11:18; 16:14, 16). Nem attól függ tehát, hogy túléljük-e vagy nem, hanem sokkal inkább attól, hogy megfogadjuk-e vagy nem a következő figyelmeztetést: „Keressétek Jehovát, ti mindnyájan, a földnek szelídjei . . . Keressétek az igazságot, keressétek a szelídséget.” A próféta azt mondja tovább, hogy akik ezt megteszik, „valószínűleg . . . oltalmat találnak a Jehova haragjának a napján” (Sof. 2:3).