JELKÉP AZOK SZÁMÁRA, KIK „KÉSZSÉGGEL FELAJÁNLJÁK MAGUKAT”

8. Miért Krisztus „haderejének napja” a mi időnk, és hogyan járnak el e tekintetben azok, akik készséggel felajánlják magukat?

⁸ E királyi Főpapnak, Jézus Krisztusnak tanítványai most készséggel felajánlják magukat Jehova Istennek, „hadereje” napján. E királyi Főpap nevében adják át magukat Jehova Istennek, s alámerítkezésük ennek az önátadásnak a jelképe. Belőlük telik ki azoknak a teljes száma, akik elpecsételtetnek, mielőtt kitörne a „nagy nyomorúság”. Ők és a ,nagy sokaságbeli’ társaik készséggel felajánlják magukat, és mint a harmatcseppek Isten felüdítő megmentési üzenetét elviszik az emberekhez (Jel 7:2–4, 9, 10, 14).

9. Milyen tanácsot ad Pál a felkent keresztényeknek a Róma 12:1, 2-ben?

⁹ Pál apostol az 1900 évvel ezelőtt élt tanítványoknak ezt mondta: „Azért nyomatékosan kérlek benneteket, testvérek, az Isten ki nem érdemelt kedvessége által, hogy mutassátok be testeteket élő, szent, elfogadható áldozatként Istennek, mint értelmi képességetekkel [végzett] szent szolgálatot. Ne szabjátok magatokat többé a dolgok e rendszeréhez, hanem alakuljatok át a gondolkodásmódotok megújulása által, hogy meggyőződhessetek, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata” (Róma 12:1, 2).

10, 11. a) Milyen fejtegetés nyomán fordul Pál kérésével a pogányokból lett római keresztényekhez? b) Isten részéről miért nagy könyörület ez az elrendezés?

¹⁰ Mielőtt Pál a fenti kéréssel fordult volna a keresztényekhez, éppen a jelképes szelíd olajfa témáját fejtegette, Ábrahámnak, Isten barátjának test szerinti leszármazottai — a szelíd olajfa ágaihoz hasonlóan — alkották az Istennek szentelt népet. Ebben a minőségben elsőkként ők jöttek számításba, hogy az Ábrahámnak tett ígéret szerint „Ábrahám magva” legyenek (1Móz 12:3; 22:17, 18; Gal 3:16, 29; Jak 2:23). A testi zsidóknak azonban csak egy maradéka fogadta el Jézust Messiásként, és vált a földi Ábrahám test szerinti leszármazottaiból a Nagyobb Ábrahám, Jehova Isten szellemi magvává (Róma 11:5, 7). A többiek mint nem megfelelő ágak lenyesettek. Őket pótolni Isten a nem zsidókhoz, vagy másképpen a jelképes vadolajfához fordult, és onnan metszett le elegendő ágat, hogy beoltsa őket a szellemi szelíd olajfába, amelynek a Nagyobb Ábrahámból, Jehova Istenből, s minden áldások Kútforrásából kiágazó 144 ezer „ággá” kellett kiterebélyesednie (Róma 11:13–33; Jel 14:1).

¹¹ Isten részéről nagy könyörület nyilvánult meg e rómaiak és más körülmetéletlen nem zsidók iránt, amikor lehetővé tette számukra, hogy Ábrahám szellemi magvának részét alkossák a föld összes családjai megáldására Isten Királysága révén (Ef 2:12; Gal 3:26–29). Ez megkívánta tőlük, hogy az önfeláldozás útját kövessék. De akkor ez volt az egyetlen kiváltság, melyet Isten kitűzött az emberi teremtmények elé, és micsoda különleges kiváltság volt ez! Pál apostol illő határokon belül maradva ezt írta és mondta nekik: „Ajánljátok magatokat Istennek, mint élők a halottak között, s a tagjaitokat is igazságosság fegyvereiül. Mert ne a bűn uralkodjon felettetek, tekintve, hogy nem a törvény [a mózes törvény], hanem a ki nem érdemelt kedvesség alatt vagytok” (Róma 6:13, 14).

12. Mi minden értendő Krisztus felkent tanítványai számára azon, hogy „ajánljátok magatokat Istennek, mint élők a halottak között”?

¹² Miközben Pál a már odaszentelt keresztényekhez, a „szentekhez” intézi sorait, nem hagyja figyelmen kívül azt, amit életük odaszentelésével már előbb megtettek, ugyanis ezt mondta: „Ajánljátok magatokat Istennek, mint élők a halottak között.” De nekik az önátadáshoz méltó áldozati életutat kell követniük. Ha nem ezt tennék, akkor őket is lenyesnék, mint meg nem felelő ágakat (Róma 1:7; 11:21, 22). Ezek az ihletés alatt írt szavak értelemszerűen Jézus Krisztus jövendő tanítványainak is szólnak, méghozzá erőteljes buzdításul arra, hogy megtegyék a szükséges lépéseket, hogy Istennel ilyen önátadási és alámerítkezési viszonyba kerüljenek és maradjanak. A már egyszer Istennek megtett önátadásuk megőrzése céljából állandó harcot kell vívniuk, hogy testük az igazságosság fegyvereként szolgáljon, és ne a bűn rabszolgaságának engedjen. Ez Jézus szavainak való engedelmesség is lenne: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye fel kínoszlopát és állandóan engem kövessen” (Máté 16:24).

A JELKÉPNEK ELEGET TEVŐK „NAGY SOKASÁGA”

13. Illő-e a földi reménység várományosainak átadni magukat Istennek, és jelképezni ezt vízben való alámerítkezéssel?

¹³ Ma több mint 2 300 000 ember hirdeti együttesen a Királyság jó hírét a földön. Nagy többségük önátadása jeleként vízben alámerítkezett. Az évenkénti úrvacsorai ünnepen mindezek közül nem egészen tízezren vették magukhoz a jelképes kenyeret és bort és vallották meg ezzel nyilvánosan, hogy Krisztusnak mennyei reménységgel rendelkező tanítványai. De vajon a többiek is megteszik illően az önátadás lépést, és szemléltetik ezt vízben való alámerítkezésükkel? A leghatározottabban; ugyanis nekik is helyeselt kapcsolatba kell kerülniük Istennel, a Jó Pásztoron, Jézus Krisztuson keresztül, mert csak így élhetik túl az előttük álló „nagy nyomorúságot”, és csak így nyerhetik el örökség részüket Isten „új földjén” (2Pét 3:13; Jel 21:1–4).

14. Milyen szép kapcsolat érvényesül a Jó Pásztor, Jézus Krisztus „egy nyájában”?

¹⁴ Jehova önátadott tanúinak túlnyomó többsége tehát nem táplálja magában a Jézus Krisztus mennyei Királyságában való társörökösök mennyei reménységét. Nem állítják magukról azt, hogy Jehova szelleme által nemzett szellemi izraeliták lennének. De a szellemi izraeliták maradékával elválaszthatatlan közösségben megőrzik az „egy nyáj” egységét az „egy Pásztor”, Jézus Krisztus alatt (Ján 10:16). Ez dicsérendő és bibliailag helyes magatartás részükről.

15. a) Kik hagyták el Egyiptomot a született zsidókon kívül, és végül is kik léptek be az Ígéret Földjére? Milyen volt a számarányuk? b) Kiket szemléltetnek ezek ma?

¹⁵ Itt helyénvaló azt tenni, amit az 1Korinthus 10:18. verse mond: „Nézzétek a test szerinti Izraelt!” Az egyiptomi kivonulás idején Mózessel nemcsak körülmetélt test szerinti izraeliták jöttek ki Egyiptomból. „Sok különféle nép is felment velük, valamint nyájak és gulyák, igen nagyszámú jószág” (2Móz 12:38). Amikor az izraeliták beléptek az Ígéret Földjére, ezekből lettek azok az „idegen állampolgárságú jövevények, akik kapuidon belül tartózkodnak” (2Móz 20:10; 4Móz 35:15; 3Móz 19:9, 10). Ez az akkori „sok különféle nép” jelképezte a Jó Pásztor, Jézus Krisztus „más juhainak” „nagy sokaságát” (Ján 10:14, 16; Jel 7:9–17).

16, 17. a) Jelképesen szólva, hogyan meríttetett be a „sok különféle nép” az izraelitákkal együtt? b) Kik menekülnek meg a mai ellenképi Egyiptomból, és kik pusztulnak el a Vörös-tengeri körülményekhez hasonló módon?

¹⁶ Mózes idejében a nem izraelita „sok különféle nép” ugyanazt élte át, amit a körülmetélt izraeliták, például egy csodálatos bemerítésben részesült. Erről a bemerítésről Pál apostol az 1Korinthus 10:1–4-ben a következőket írta: „Ősatyáink mindnyájan a felhő alatt voltak és mindnyájan a tengeren keltek át és mindnyájan bemerítkeztek Mózesbe a felhőben és a tengerben. Mindnyájan ugyanazt a szellemi eledelt ették és mindnyájan ugyanazt a szellemi italt itták. Mert a sziklatömbből szoktak inni, amely követte őket, a sziklatömb pedig Krisztust jelentette.” Jelképesen tehát mind az izraeliták, mind a „sok különféle nép” bemeríttetett, de szó szerint nem lettek nedvesek.

¹⁷ Jehova Isten által véghezvitt csodálatos bemerítésük elpecsételte őket Mózes, az Isten adta Vezérük számára, mintha szó szerint Mózesbe meríttettek volna be. De ez nem a halálba való bemerítkezés volt, mint az őket üldöző egyiptomiaké (2Móz 14:1—15:21). Ma hasonló helyzet előtt állunk. A szellemi izraeliták maradéka és a hozzájuk csatlakozott „nagy sokaság” elhagyta az ellenképi Egyiptomot (Jel 11:7, 8). A dolgoknak Krisztus ezeréves Királysága alatt megvalósuló Új Rendje felé menetelnek. A Nagyobb Mózes, a megdicsőített Úr Jézus Krisztus vezeti őket. Most is nyomukban van egy üldöző ellenséges világ, amely eltökélte, hogy megakadályozza őket a biztonság helyének elérésében. Az ellenképi egyiptomiak Isten armageddoni csatamezejére sietnek, ahol tűzkeresztségben, megsemmisítésben részesülnek. Egyetlen túlélő, egyetlen hírmondó sem marad közülük, hogy elbeszélje e rettenetes történetet (Jel 16:14–16; Máté 3:11, 12). Miként a Vörös-tengernél, ugyanúgy Armageddonkor sem pusztul el egyetlen szellemi izraelita, sem pedig a Nagyobb Mózes „más juhai”, a „nagy sokaság” tagjai közül való.

18. Hogyan menetel a „nagy sokaság” a „sok különféle néphez” hasonlóan, miután elhagyták Egyiptomot Mózes vezetése alatt?

¹⁸ A „nagy sokaság” hűséges tagjai nem maradoznak el és félszívűen nem kívánkoznak vissza az ellenképi, csapásokkal sújtott Egyiptomba, amely fáraójának, Sátánnak, az Ördögnek vezetése alatt áll. Előre tekintő arccal, megőrizve az „egy nyáj” egységét, állandó érintkezésben maradnak a szellemi izraeliták maradékával (Ján 10:16). Ahogyan élve átjutott a „sok különféle nép” a Vörös-tengeren, ugyanúgy a mai „nagy sokaság” tagjai is ott lesznek a ,Mindenható Isten nagy napja csatája’ után a megmentés túlsó partján.

19. Különösen mióta gyakorolják a vízben való alámerítkezést a „nagy sokaság” tagjai, és hogyan tisztították meg a kilétüket igazoló ruhájukat, hogy tiszta imádatot mutathassanak be Istennek?

¹⁹ Különösen 1935 óta e „nagy sokaság” tagjai valamennyien vízben való alámerítkezéssel jelképezik Istennek való fenntartás nélküli önátadásukat, a Nagyobb Mózes, Jézus Krisztus által. Megmosták és „megfehérítették” a kilétüket igazoló ruhájukat a „Bárány”, a Nagyobb Mózes „vérében” (Jel 7:9–14). Így tiszta imádatot végeznek Istennek.

20. Hol imádják a „nagy sokaság” tagjai Jehovát, és hogyan jövendölte ezt meg Zakariás a 8:20–23. versében?

²⁰ E „nagy sokaság” tagjai éjjel és nappal tiszta imádatot mutatnak be Isten szellemi templomában (Jel 7:15–17). Őket árnyékolták elő azok az izraeliták, akik — Zakariás jövendölése szerint — a babiloni fogságból való szabadulás, vagyis i. e. 537 után, Jehova helyreállított jeruzsálemi templomában a tiszta imádatot gyakorolták. Zakariás 8:20–23-ban erről a következőket olvassuk:

„Ezt mondja a Seregek Jehovája: Eljönnek a népek és sok város lakói, és az egyik város lakói a másik város lakóihoz menve mondják: ,Jertek, menjünk el, enyhítsük meg Jehova orcáját és keressük a Seregek Jehováját. Én is elmegyek.’ És sok nép és erős nemzetek jönnek Jeruzsálembe, hogy keressék a Seregek Jehováját és megenyhítsék Jehova orcáját.”

„Ezt mondja a Seregek Jehovája: ,Azokban a napokban tízen ragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy zsidó férfiú ruhája szegélyébe, és ezt mondják: ,Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten.’”

21. Hogyan ragadja meg a „nagy sokaság” a „zsidó férfiú ruhája szegélyét”, és miért reménykednek a „nagy nyomorúság” túlélésében?

²¹ A „mindenféle nyelvű tíz férfiúból” állók magatartása az egyedül élő és igaz Isten, Jehova iránti hűségről tanúskodik. Istennek tetszik az olyan hűség, amelyet a földön valaha élt legnagyobb „zsidó”, az önmagát feláldozó „Bárány”, Jézus Krisztus nyilvánított ki. Ők abban is Jézust utánozzák hűséggel, hogy alámerítkeznek, de nemcsak annak jelképeként, hogy önmagukat odaszánják, hanem pontosabban annak jelképeként, hogy egész szívvel átadják magukat ugyanannak az Istennek. A 144 ezer szellemi „zsidó” maradékának „ruhája szegélyébe kapaszkodva”, a magasságbeli Jeruzsálemben, a mennyei Jeruzsálemben levő „néphez” gyülekeznek. E Jeruzsálem szellemi templomában, melyet most a még földön élő maradék szemléltet, éjjel és nappal „szent szolgálatot” végeznek a legfelségesebb Istennek, Jehovának. Abban reménykednek, hogy túlélik a „nagy nyomorúságot”, és folytathatják Istennek való odaadó szolgálatukat örökké a földön. Illően kinyilvánítva azt, hogy fenntartás nélkül átadták magukat Istennek és mint szolgái alámerítkeztek, e cél elérésére törekednek, bizonyosak lévén abban, hogy ,az Atya is olyanokat keres imádóiul . . . akik őt szellemmel és igazsággal imádják’ (Ján 4:23, 24).

„Mi tarthat vissza attól, hogy alámerítkezzem?”

1. Milyen emberhez szólt Fülöp küldetése?

EZEK a szavak olyan vallásos érzületű férfi ajkáról hangzottak el, aki már korábban is szerette Istent, de csak nemrég világosodott meg előtte a „Jézusról szóló jó hír”. Etiópiai eunuch volt, aki zsidó prozelitaként utazott fel Jeruzsálembe, hogy ott imádja Istenét. Éppen hazafelé tartott Etiópiába, hogy tovább végezze munkáját mint Etiópia királynőjének magas rangú szolgája, amikor az evangélimhirdető Fülöp — Isten szellemétől indíttatva — megszólította őt.

2. Hogyan segített Fülöp az eunuchnak megérteni a próféciát?

² Fülöp, aki a szekér mellett futott, hallotta, amint a férfi fennhangon olvasott Ésaiás könyvéből. Megkérdezte az idegentől, hogy vajon érti-e, amit olvas. A részlet egy sorsába beletörődő bárányról szólt, amelyet a vágóhídra visznek, s az etiópiai kénytelen volt bevallani, hogy nem érti, kiről beszél a próféta: saját magáról, vagy valaki másról. Mily nagyszerű alkalom volt ez Fülöp számára! „Ezzel az írásszöveggel kezdve hirdette neki a Jézusról szóló jó hírt.” Igen, Ésaiás próféciája az „Isten Bárányáról” szólt, „aki elveszi a világ bűnét”! (Csel 8:26–35; És 53:7, 8; Ján 1:29).

3. Milyen hatással volt az etiópiai eunuchra az Írásoknak ilyen megértése?

³ Hogyan hatott az eunuch életére ez a teljesen váratlan, ámde látványos fordulat (az életében)? „Amint tovább haladtak az úton, egy vízhez érkeztek, és az eunuch így szólt: ,Íme, a víz, mi tarthat vissza engem, hogy alámerítkezzem?’” Fülöp nyilvánvalóan semmi olyat nem látott ennek az embernek az életében és Isten szándékának — különösen Jézusra, mint Messiásra és Megváltóra vonatkozó szándékának — a megértésében, ami okot adhatott volna az alámerítés elhalasztására. A szekeret megállították; a két férfi lement a vízhez, és Fülöp alámerítette az eunuchot azon az alapon, hogy az elfogadta Jézus bűnbocsánattal kapcsolatos áldozatát (Csel 8:36–39).

MI A HELYZET TEVELED?

4. Hányan tettek lépést az alámerítkezésre azok közül, akik kapcsolatban vannak Jehova tanúival?

⁴ Világszerte igen sokan vannak ma olyanok, akik kapcsolatban vannak Jehova tanúival, de még nem merítkeztek alá a Jehovának tett önátadásuk jelképeként. A „jó hír” prédikálóinak csúcsszáma 1981-ben világviszonylatban 2 361 896 volt (ebből mintegy 25 százalék még nem merítkezett alá). Viszont az Úrvacsorája 1981. évi Emlékünnepén 5 987 893-an voltak jelen. Ez azt jelenti, hogy mintegy a fele azoknak, akik jelen vannak Jehova tanúi valamelyik összejövetelén, még nincs alámerítve. De vajon aggodalomra ad okot ez? Nem, de mégis szerető figyelmet érdemel. A velünk kapcsolatot tartó egyének közül többen már nem csupán néhány hónapja tartják ezt a kapcsolatot.

5. Hogyan mutatott jó példát az eunuch azoknak, akik még nem merítkeztek alá?

⁵ Lehet, hogy a még alámerítetlen személyek közt te is ott vagy, kedves olvasó! Talán megvan rá az okod, de ha nem így lenne, arra kérünk, vedd fontolóra gondosan és imádságos szellemben az etióp eunuch jó példáját, aki nem halogatta az alámerítkezést. Megvizsgálta saját elméjét és szívét, s megkérdezte Fülöptől, van-e akadálya annak, hogy az alámerítse őt. Mivel semmi sem indokolta a halogatást, nyomban alámerítkezett.

6. Milyen lépést kell megtenni azoknak, akik úgy érzik, hogy még időre van szükségük?

⁶ Talán becsületes önértékelés alapján azért nem merítkeztél alá mindeddig, mivel úgy láttad, hogy nem érted még eléggé Isten Szavát ahhoz, hogy egész szívvel átadd magad Jehovának. Ahhoz, hogy önátadásod fenntartás nélküli lehessen, szeretnél többet tudni Jehováról és szándékáról. Ez igen dicsérendő dolog, s mi arra buzdítunk, hogy érj el további jó eredményeket a tanulásban, de közben arra is gondolj, hogy minden egyes nappal tovasuhan az idő. Igyekezz a lehető legjobban kihasználni a lehetőséget arra, hogy egyénileg tanulmányozd a Bibliát, de tanulmányozd azt Jehova tanúi segítségével is (2Tim 3:16, 17). Tedd szokásoddá, hogy rendszeresen jelen legyél a keresztény összejöveteleken, ahol létfontosságú oktatást kapsz, és élvezheted keresztény társaid nélkülözhetetlen társaságát és a tőlük jövő buzdítást, bátorítást (Zsid 10:24, 25). Ha ezt a jó szokást követed, valószínű, hogy néhány hónapon belül eléggé felkészített leszel arra, hogy vízben való alámerítkezéssel szemléltesd önátadásodat. Mennyei Atyánk szívélyesen meghív téged erre az egészen sajátos, bensőséges kapcsolatra!

7. a) Hogyan érvelnek egyesek, akik halogatják az alámerítkezést? b) Hogyan mutatott rá Jézus ennek veszélyességére?

⁷ Talán már évek óta eljársz Jehova tanúi összejöveteleire, de még nem határoztad el magadban, hogy megtedd az önátadás és az alámerítkezés lépését. Ha megvizsgálod a szív titkos érvelését, vajon nem lehetséges, hogy azért halogatod az alámerítkezést, mert úgy látod, hogy a keresztényi életmód bizonyos korlátozásokkal jár? Talán úgy okoskodsz, hogy ameddig nem merítkezel alá, addig nem kötnek ezek a korlátozások és bizonyos fokú „szabadságot” élvezel, hogy olyasmit tegyél, ami nagyon is megkérdőjelezhető és mindaddig élj ezzel a lehetőséggel, amíg fennáll a dolgok régi rendszere. Talán azt reméled, hogy az utolsó pillanatig várhatsz, hogy akkor végül állást foglalj az igaz imádat mellett? Így okoskodni igen veszélyes dolog, sőt nagyon szerencsétlen próbálkozás! Jézus azt mondta: „Ügyeljetek magatokra, hogy szívetek soha ne legyen megterhelve túlzott evés és mértéktelen ivás vagy az élet aggodalmai miatt, és meglepetésszerűen, hirtelen rátok ne jöjjön az a nap, mint egy tőr” (Luk 21:34, 35; 1Kor 15:33, 34; Róma 13:11–14).

8. Hogyan válaszoljunk Jehova szerető meghívására, arra, hogy adjuk át magunkat neki?

⁸ Ha indokolatlanul halogatod Jehova szerető meghívásának elfogadását és vonakodsz kegyébe jutni életed odaszentelésével, lehet, hogy letelik számodra a meghívás ideje (2Kor 6:1, 2; Zsid 12:25). Habozás nélkül nyújtsd ki hát kezed az élet ajándékáért és ragadd magadhoz azt hálával. Ne tekints magad mögé e rendszer vonzó dolgai után sóvárogva, hisz azok rövidesen semmivé lesznek. Válaszolj Isten szeretetére, amíg alkalmad van rá. Jóllehet Jehova választja ki azt, akit bensőséges kapcsolatba kíván hozni saját személyével, és ő szabja meg, hogy mit kell tenned és mit nem szabad tenned, minél jobban megismered Jehovát, annál világosabb lesz előtted, hogy amit tesz vagy amit megkövetel, az mindig a legfőbb javadat szolgálja. Soha semmitől sem akar megfosztani, ami valóban jó neked, vagy ami a tartós boldogságodra szolgál (Zsolt 145:16, 19). A tisztelettudó és engedelmes fiú természetesnek tartja, hogy földi atyja társaságában legyen és az ő tanítását hallgassa. Mennyivel inkább ezt kellene érezned szerető mennyei Atyád iránt! (Ján 14:23).

9. Hogyan nézzünk szembe személyes problémáinkkal?

⁹ Természetesen, ha valóságos harcot kell folytatnod valamilyen testi vágyad megfékezésére, és teljes szívedből és erődből igyekszel győzelmet aratni, biztos lehetsz afelől, hogy Isten győzelemre segít téged; nem úgy, hogy csodálatos módon megszünteti a problémát, hanem úgy, hogy szelleme segítségével lehetővé teszi számodra a szellem szükséges gyümölcseinek megtermését. A gyülekezetben is megértésre és segítségre találsz, ha a vénekhez fordulsz. Ők azért vannak ott, mert Isten általuk nyújt segítséget számodra (Gal 5:22–24; Ef 4:11–15).

10, 11. a) Milyen szép példát mutatott a filippibeli börtönőr és háza népe? b) A „megmentéshez” mire volt még szükség a Jézusba vetett puszta hiten kívül?

¹⁰ Ne késlekedj hát megtenni azt, amiről tudod, hogy meg kell tenned, ha tetszeni akarsz Istennek. Kövesd a filippibeli börtönőr szép példáját. Ő azt kérdezte Páltól és Silástól: „Uraim, mit kell tennem, hogy megmentésben részesüljek?” Miután elmondták neki, hogy ,higgyen az Úr Jézusban, és megmentésben részesül ő és a háza népe’, a beszámoló szerint „késedelem nélkül alámerítkeztek egytől egyig, ő és az övéi”.

¹¹ Bár eredetileg az Isten kezétől jövő földrengés szolgált arra, hogy istenfélelmet keltsen a börtönőr szívében, mi nem számíthatunk rá, hogy Isten ma is ilyen látványos módon térít észre minket és így oszlatja el az ellenállásunkat. E férfi és háza népe esetében nem csupán arról volt szó, hogy általában higgyenek Jézusban s ez máris a megmentés állapotába hozza őket. De arról sem volt szó, hogy nap mint nap igazodjanak a keresztényi életmódhoz. A beszámoló ugyanis azt mondja, hogy Pál és Silás „hirdették Jehova szavát neki és vele együtt mindazoknak, akik a házában voltak”. Ez azt is jelentette, kellő ismeretet kellett szerezniük Jehováról, hogy előbb bűnbocsánatot nyerjenek korábbi vétkeikre azon az alapon, hogy elfogadták a váltságáldozatot. Ez igen rövid idő alatt, mindössze egyetlen napon ment végbe náluk. Ezt követően teljes szívből átadták magukat a világegyetem szuverén Urának, Jehova Istennek és ezt alámerítkezéssel szemléltették. Igen, a börtönőr „egész háznépével együtt nagyon örült annak, hogy hitt Istenben” (Csel 16:25–34).

12. Halogassa-e valaki az alámerítkezést azért, mert bizonyos dolgokat még nem ért meg teljesen?

¹² Talán azért vagy te is a késlekedők között, mert valamilyen kétség vagy kérdés habozásra késztet (téged). De ha valamilyen tantételbeli kérdés megoldatlan marad a számodra, eggyel több okod van arra, hogy Isten Szavában keresd a választ, s folytonosan imádkozz Istenhez, hogy adjon kellő értelmet neked. Feltétlenül meg is adja, ha teljesen megbízol benne. Nem fog „követ” vagy „kígyót” adni kinyújtott kezedbe! (Máté 7:7–11). Nem szabadna azzal mentegetni magad az önátadásod halogatásáért, hogy néhány dolgot még nem vagy képes teljesen megérteni. A keresztény folytonosan növekszik Isten és szándékának ismeretében (Fil 1:9–11; Zsid 6:1–3).

13. a) Mit kell tudnunk a köztünk élő gyermekekkel kapcsolatban? b) Mikor merítkezzen alá a fiatalkorú?

¹³ Végül, talán úgy érzed, hogy túl fiatal vagy még a tudatos, értelmes önátadás megtételéhez. Sokaknál ez valóban így lehet, hiszen sok ezer fiatal gyermek van kapcsolatban Jehova tanúival, aminek egyébként nagyon örülünk (Máté 19:13–15). Amíg értelmileg és testileg is elég érettek nem lesznek ahhoz, hogy teljesen magukra vállalhassák az önátadással és az alámerítkezéssel járó felelősséget, mi bízhatunk abban, hogy Isten „szent”-nek tekinti az ilyen gyermekeket mindaddig, amíg fogékonyak és engedelmesek maradnak a hívő szüleik iránt (1Kor 7:14). De az idő nem áll meg. Ha helyesen reagáltál szüleid nevelésére, akik „Jehova fegyelmezése és szellemi szabályozása szerint” neveltek téged, és igyekeztél tanulni mind otthon, mind a gyülekezetben, talán el is jött az idő számodra, hogy átadd magad Jehovának. Ha igen, akkor a szüleiddel és a gyülekezet véneivel való előzetes megbeszélés után, kövesd az elhatározásodat és add át életedet Jehovának és merítkezz alá! (Ef 6:1–4; 2Tim 1:5–7).

OTT SZOLGÁLJ, AHOVÁ JEHOVA ÁLLÍTOTT TÉGED!

14. Milyen tényezőket kell figyelembe venni a felkentek ,begyűjtésével’ kapcsolatban?

¹⁴ Ha most alámerítkezel, vajon van remény arra, hogy Isten arra hívjon el téged, hogy Krisztus menyasszonyának része légy? Természetesen Isten a bíró, nem az emberek. Az ember érzései és hajlamai, amelyeket beleneveltek, amíg a kereszténység valamelyik szektájában volt, nem mérvadóak (Róma 8:28–30; 9:16). Fontos, hogy ne feledkezzünk meg egy tényről: a felkentek ,begyűjtése’ gyorsan közeledik a befejezéséhez. (Vö. Máté 13:36–43.) Tizenkilenc évszázadon át csak egyetlen elhívás létezett: a mennyei. Jehova pedig nagyon megválogatta, hogy kik szolgáljanak Fiával és kik alkossák a Királyság-kormányzatot. Sokan vannak az elhívottak, de csak egy értékes kisebbség képezi a választottakat (Máté 22:2, 14). Idővel be lesz töltve az előírt, de egyúttal korlátozott 144 000-es létszám. Attól kezdve a szent szellem senkit sem ken fel többé tanúnak mennyei reménységgel, hacsak — igen ritka alkalommal — a ,választottak’ maradéka valamely tagjának a hűtlenné válása nem teszi szükségessé a pótlását (Róma 8:16; 11:19; Jel 7:1–8; 14:1–5).

15, 16. a) Mi látszik nyilvánvalónak a mennyei elhívás befejeződése és a „nagy sokaság” begyűjtése tekintetében? b) Mi látszik logikusnak ebben a kései órában egyes felkentek esetleges felváltását illetően? c) Hogyan kell fogadni valakinek azt a személyes állítását, hogy mennyei elhívásban részesült?

¹⁵ Ha megvizsgáljuk, hogyan bánt Jehova a népével az ,aratásidő’ alatt, nyilvánvalóvá lesz, hogy a mennyei elhívás nagy általánosságban az 1935-ös év körül befejeződött. Akkor értették meg ugyanis helyesen, hogy a Jelenések 7:9–17 versében említett „nagy sokaság” reménysége földi reménység. Ez pontosan úgy történt, ahogyan Jehova előre látta. Amint a Jelenések 7:3, 4 megmutatja, a szellemi Izrael maradékának végső ,elpecsételése’ be fog következni. Ez alatt az idő alatt azonban, közvetlenül a „nagy nyomorúság” előtt, nyilvánvalóvá lesz egy létszámban egyáltalán nem korlátozott „nagy sokaság”. Ezeknek megmarad a természetes, földi reménységük, és nem „születnek újra” egy mennyei élet kilátásával (Zsolt 115:16; Ján 3:1–8).

¹⁶ Arra a lehetőségre vonatkozóan, hogy valaki ebben a késői órában egy „újraszületett” felváltója lehessen, azt mondhatjuk, hogy a felkent maradék tagjai közül valószínűleg igen kevesen vétenek mennyei elhívásuk ellen azáltal, hogy hűtlenekké lesznek. Soraikat ma már csupán néhány ezerre csökkentette a halál. De ha szükség van valamelyikük leváltására és pótlására, vajon kit hív el Jehova? Jézus azt mondta azoknak, akiket elhívott, hogy apostolai legyenek: „Ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem megpróbáltatásaimban” (Luk 22:28). Ebből az következik, hogy Jehova inkább olyan egyént fog kiválasztani, aki már sok év óta kapcsolatban van az ő népével, kitart és lojális marad a próbákban, nem pedig olyat, aki csak nemrég lett Jézus alámerített tanítványa és sok tekintetben talán még ki sincs próbálva. Ezt nem dogmatikusan jelentjük ki, sem nem akarunk alapot adni bárki személyes állításainak elbírálásához, csupán segíteni szeretnénk az újonnan jötteknek, nehogy felfuvalkodottá legyenek és túl elbizakodottak abban, ahogyan Jehova foglalkozik velük.

17. Milyen kapcsolat kezdődik el az önátadás és alámerítkezés alkalmával és mi lesz a jutalma?

¹⁷ Akár a Királyság-örökösök „kicsiny nyájához” tartozik valaki, akár azt a nagyszerű reménységet táplálja szívében, hogy tökéletességben és boldogságban élhet majd mindörökké ezen a földön, ez a kapcsolat mindig ott kezdődik, hogy Atyánk, Jehova a kegyébe fogad minket (Luk 12:32). De hát hogyan kerülhetünk elfogadható állapotba Isten előtt? Úgy, hogy ismeretet szerzünk, hiszünk Krisztus áldozatában, megbánjuk korábbi, világi viselkedésünket, határozottan állást foglalunk Isten akaratának végrehajtása mellett, életünket átadjuk Jehovának és ezt alámerítéssel szemléltetjük. Ha azután megőrizzük Istenhez fűződő értékes kapcsolatunkat, ő sem tér el ígéretétől, és örök élettel jutalmaz meg minket, kimondhatatlan értékű gazdagsággal, akár a mennyben, akár itt, a Királyság földi birodalmában (Zsid 11:6; Róma 6:23).

18. Hogyan folyik ma a ,megjelölés’ munkája, és hogyan mutatják meg az egyének, hogy ,megjelöltek’ a megmentésre?

¹⁸ Nemsokára véget ér a „juhok” és a „kecskék” különválasztása; szinte már a küszöbön áll. Senki sem maradhat semleges, amikor Isten elhozza a „nagy nyomorúságot” és elsöpri azokat, „akik nem ismerik Istent és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézusról szóló jó hírnek” (Máté 25:31–46; 2Thess 1:6–9). Csak a megmentésre ,megjelöltek’ maradhatnak életben Isten új rendje számára (Jel 7:3, 4, 9, 14; Ez 9:2–6). Milyen boldogok lesznek akkor mindazok, akik alárendelték magukat ennek az életre szóló ,megjelölésnek’, vagyis önátadott kapcsolatba kerültek Jehova Istennel — amit a vízalámerítés szemléltetett —, és feddhetetlenül haladnak előre a keskeny úton, amely az élethez vezet! (Máté 7:13, 14).