Alámerítkezése azt szemléltette, hogy felajánlotta magát mennyei Atyja akaratának cselekvésére. E tekintetben Jézus az alámerítkezésével példát mutatott tanítványainak, hogy mi célból kell alámerítkezniük.

14. a) János bebörtönzése után milyen üzenet hirdetésébe kezdett Jézus? b) Mire készítette elő a bűnbánat és az alámerítkezés abban az időben a népet?

¹⁴ Amikor Jézus meghallotta, hogy Alámerítő Jánost börtönbe vetették, nagyszabású prédikáló hadjáratba kezdett a már önátadott izraeliták között. „Attól fogva kezdte Jézus prédikálni és mondani: ,Tartsatok bűnbánatot, mert elközelített a mennyek Királysága’” (Máté 4:17). A bűnbánat jeléül történő alámerítkezés új lendületet kapott (Ján 3:26; 4:1, 2). Amikor Nagyobb Mózes, Jézus Krisztus felment a mennybe és bemutatta Istennek emberi áldozata értékét, a mózesi Törvényszövetség hatályát vesztette, viszont letétetett az „új szövetség” alapja (Jer 31:31–34). Így i. sz. 33 pünkösdjén Jézus zsidó tanítványai a mózesi Törvényszövetség hatálya alól átkerültek az „új szövetség” hatálya alá, amelynek Közbenjárója Jézus Krisztus, a Nagyobb Mózes lett.b

15. a) A Törvényszövetség megszűnésével mi nem ért véget azonnal a zsidók számára? b) Mi volt Isten akarata a zsidókra vonatkozóan, akik törődtek az Istennel való önátadási viszonyukkal?

¹⁵ Bár a Törvényszövetség ezzel hatályát vesztette, Isten különleges kegyének és figyelmének ideje a zsidók, Ábrahám test szerinti leszármazottai iránt még nem szűnt meg. Tulajdonképpen ez csak i. sz. 36-ban ért véget. A szent szellem i. sz. 33-ban történő első kitöltése után a szellemtől felkent Péter apostol így szólt a Jeruzsálemben összegyűlt zsidókhoz: „Bánjátok meg tehát bűneiteket és térjetek meg, hogy Isten eltörölje bűneiteket és eljöjjön a felüdülés ideje magától Jehovától és elküldje Jézust, a számotokra kijelölt Krisztust.” Istenhez fűződő önátadási kapcsolatuk megjavítása nemcsak azt foglalta magában, hogy bánják meg a Törvényszövetség ellen elkövetett bűneiket — ugyanis még mindig odatartozóknak gondolták magukat —, hanem jelentette az új nemzet leendő tagjaikénti önátadásukat is Istennek. Ez volt Isten akarata mindazok számára, akik Jézus tanítványai lettek. Ezt megerősíti Péter pünkösdkor elhangzott beszéde, melyet azokhoz a zsidókhoz intézett, akiknek „szívét fájdalom járta át”, mivel közreműködtek Jézus halálában. Péter azt mondta nekik: „Bánjátok meg bűneiteket és merítkezzen alá mindegyiketek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára és akkor elnyeritek a szent szellem ingyen-ajándékát.” Itt tehát sokkal többről volt szó, mint egyszerű bűnbánatról vagy általános elhatározásról, hogy a Jézusba vetett hit alapján jobban fognak viselkedni (Csel 3:19, 20; 2:37–40).

16. a) Mikor jutott el a Királyság üzenete a körülmetélt szamaritánusokhoz, s mit jelképezett vízben való alámerítkezésük? b)  Mi bizonyította, hogy Istennel szövetséges viszonyba kerültek?

¹⁶ Jézus mennybemenetele előtt azt mondta apostolainak, hogy terjesszék ki a róla való tanúskodásukat Szamáriára és „a föld legtávolabbi részéig” is (Csel 1:8). Jóllehet a szamaritánusok nem izraeliták, hanem „egy más nemzet” tagjai voltak, mégis körülmetélkedtek, mert elfogadták a Mózes által írt bibliai könyveket és őt tekintették közbenjárójuknak Istennél (Luk 17:16–18). Jehova ki nem érdemelt kedvességében jónak látta, hogy Péter az ő esetükben különleges „kulcsot” használhasson, amely megnyitja a távlatokat a mennyei Királyságával kapcsolatban valamivel korábban, mint a körülmetéletlen pogányok esetében. De mivel ezek a szamaritánusok valójában nem voltak a mózesi Törvényszövetség alatt, és ,azt imádták, amit nem ismertek’, így alámerítkezésükkel értelemszerűen azt fejezték ki, hogy most átadták magukat a Messiás Jézus, az új szövetség Közbenjárója nevében Jehova Istennek. A későbbi, szent szellembe való alámerítésük bebizonyította, hogy felvétettek az új szövetségbe (Máté 16:18, 19; Ján 4:4–42; Csel 8:5–25).

17. a) Mikor és hogyan fordította Isten figyelmét a körülmetéletlen nem zsidók felé, hogy „közülük népet vegyen nevének”? b) Mit jelképezett vízben való alámerítkezésük?

¹⁷ I. sz. 36-ban, amikor Istennek a zsidók iránt megnyilvánuló különleges kegyének lejárt az ideje, Jehova Isten a körülmetéletlen pogányok, a nem izraeliták felé fordította figyelmét, hogy „közülük népet vegyen nevének” (Csel 15:14–18). Most megint használnia kellett Péternek egy újabb kulcsot. Ez alkalommal egy római százados, Kornélius házához küldetett, aki rendkívül jóindulatú volt a zsidók iránt. Ezek a pogányok bizonyára elfogadták a Jehova Istenről és a megdicsőített Messiásról szóló tanúskodást, mert a szent szellem rájuk is kitöltetett és nyelveken kezdtek szólni. Isten irgalmasan így „a pogányoknak is megadta az életre vezető bűnbánatot” Jézus Krisztus által, vagyis „Isten Báránya” által, „aki elveszi a világ bűnét” (Csel 11:18; Ján 1:29). Jehova őket is befogadta szellemi nemzetébe, ugyanis szívükben végbement az Istennek való önátadás. Mindezt megerősítette a szent szellem. A Péter társaságában levő, krisztusi hitre tért zsidók közül senki sem tett ellenvetést az utasítása ellen, hogy „merítkezzenek alá Jézus Krisztus nevében”. Ezzel kezdetét vette „a nemzetekből való emberek megtérése” (Csel 10:1–48; 15:3). Azóta mindazoknak, akik Istent óhajtották szolgálni — zsidóknak és pogányoknak egyaránt —, szívükben át kellett adni magukat Jehovának. Vízben való alámerítkezésükkel pedig azt fejezik ki, hogy megjelentek Isten előtt, bemutatták, felajánlották magukat Isten akarata cselekvésére Jézus példáját követve.