Olvasók kérdései

◼ Alávetheti-e magát egy keresztény önként a sterilizálásnak (magtalanításnak), a születésszabályozás egyik lehetséges formájának, olyan orvosi jelentés alapján, hogy már vissza lehet állítani a nemzőképességet?

A Bibliából kitűnik, hogy Isten a nemzőképességnek nagy fontosságot tulajdonít. Az embernek azt a megbízást adta, hogy töltse be a földet, és e célból hozzon létre utódokat (1Mózes 1:28; 9:6, 7). Az izraeliták Jehova áldásának tekintették a nagy létszámú családokat. A nemzőképességgel való mindennemű visszaélés Isten nemtetszésével párosult (Zsoltárok 127:3–5; 5Mózes 1:11; 23:1; 25:11, 12). A Szentírás szempontjai vezették Isten szolgáit abban a kérdésben, hogy alávessék-e magukat önként a sterilizálásnak vagy sem.a

Milyen gondolatokat találhatunk a Keresztény Görög Szent Iratokban erre vonatkozólag? Először is megtudjuk, hogy a keresztények nincsenek a mózesi törvény alatt (Galata 3:24, 25). Továbbá Jézus a krisztusi hit elterjedését nem az utódnemzéssel, hanem a jó hír prédikálásával kívánta előmozdítani. Mivel a tanítványok begyűjtése várható volt, azt tanácsolta tanítványainak, hogy aki megteheti — szellemi értelemben —, legyen eunuch, vagyis mint együdülálló, gyakoroljon önuralmat (éljen önmegtartóztató életet). Hasonló nyomatékkal buzdította Pál apostol is a keresztényeket, hogy ne házasodjanak meg, hogy így nagyobb szabadságuk legyen a prédikálásra és a tanításra. Így gyűjtik be a szellemi gyermekeket. Az apostol még a házasságban élőknek is felhívta a figyelmét arra, hogy az „idő rövidre van szabva”, ezért a családi élet tekintetében törekedjenek arra, hogy minél kevesebb gondjuk legyen (1Korinthus 7:29–32, 35; Máté 9:37, 38; 19:12).

Amikor utoljára vizsgáltuk e hasábban (Olvasók kérdéseiben) az önkéntes sterilizáció kérdését, a legtöbb orvos megfordíthatatlannak és maradandónak jellemezte ezt a folyamatot. Az utóbbi tíz évben bekövetkezett orvosi előrehaladás valamelyest változtatott e helyzeten. Például a Population Reports (1983 november—decemberi száma, Johns Hopkins Egyetem kiadása) a vasectomiáról (ondózsinor eltávolításáról) ezt mondja: „A legújabb jelentések szerint a visszafordítással lehetővé vált, hogy férfiak 67–100 százalékkal a sperma az ondóvezetékből a kilövelt ondófolyadékba kerüljön. Azoknak a férfiaknak a száma, akiknek visszaállították az ondóvezetékét, és akik nőket meg tudtak termékenyíteni, 16–85 százalék között mozog.” Az új sebészi beavatkozások és az ondóvezeték időleges elzárásnak beültetési módszerei szintén arra mutatnak, hogy a nemzőképesség visszaállításának folyamata egyre sikeresebb.

Mivel a Keresztény Görög Szent Iratok közvetlenül nem ad útbaigazítást e tekintetben, keresztényeknek egyénileg kell eldönteniük, hogy a születésszabályozás keretében mennyire akarják családjuk létszámát korlátozni. A sterilizálással kapcsolatban azt kell emlékezetükben tartaniuk, hogy bár elméletileg nagyobb a valószínűsége a nemzőképesség visszaállításának mint tíz évvel ezelőtt, de egyértelmű biztosítékot az orvosok nem tudnak adni arra vonatkozólag, hogy a nemzőképesség visszaállítása biztosan sikerülni fog.

Egy házaspárnak mindenekelőtt Jehovával és keresztény társaival szemben kell lelkiismeretét tisztán megőriznie. Ha a házaspár a sterilizálásra gondol, mint a születésszabályozás egyik formájára, jól meg kell fontolnia, milyen hatással lesz ez másokra. Bár a házaspárok rendszerint nem közlik a születésszabályozás kérdésében hozott döntéseiket, de ha széles körben ismertté válik, hogy a házaspár önként folyamodott sterilizáláshoz, nem keltenek-e ezzel nyugtalanságot a gyülekezetben és nem veszítik-e el tiszteletüket a gyülekezet előtt? (1Timótheus 3:2, 12, 13). Ezeket a tényezőket kell komolyan mérlegelniük még ebben a teljesen privát, személyes ügyben is. Végső elemzésképpen Pál kijelentése helyénvaló: „Az ő tulajdon Urának [Jehovának] áll vagy esik” (Róma 14:4, 10-12).

◼ Mivel i. e. 607-ben csak Juda két-törzsű királysága ment a babiloni fogságba, hogyan tudott visszatérni hetven évvel később Izrael mind a tizenkét törzse Babilonból?

Ennek úgy látszik két oka is van. Az egyik az, hogy Izrael királyságának kettészakadása és a tíz törzs későbbi elkülönülése idején a tizenkét törzs képviselőiből egyesek ott éltek Judea területén. A másik ok az, hogy i. e. 740 előtt valószínűleg mind a tíz törzsből Judea földjére menekültek azok, akik nem akartak részt venni Izrael bálványimádásában.

Izrael egységes királysága akkor vált ketté, amikor Jehova nemtetszését fejezte ki Salamonnak, amiért „szíve elhajlott Jehovától”. Isten ezt mondta neki: „Feltétlenül elszakítom tőled a királyságot, és biztosan szolgádnak adom . . . Fiad kezéből szakítom el azt” (1Királyok 11:9–13). Salamon fia, Roboám, aki Juda törzséből származott, Benjamin törzsét is megkapta, így jött létre a déli két-törzsű királyság.

Bár Roboám csak a két törzs felett uralkodott, de továbbra is uralkodott „Izrael azon fiai felett [vagyis az északi tíz törzsből azokon]; akik Juda városaiban laktak” (1Királyok 12:17; lásd még 2Krónika 10:17). Mellesleg, amikor Jeroboám, az északi királyság királya meghonosította a borjú-kultuszt és saját papjait iktatta be tisztségbe, Jehova papjai és e királyság területén élő leviták Roboámhoz pártoltak. Így olvassuk: „A leviták ott hagyták legelőikat és birtokaikat és átmentek Judeába és Jeruzsálembe, mert Jeroboám és fiai megfosztották őket attól, hogy Jehova papjaiként szolgáljanak.” Ebben az időben Izrael összes törzseinek képviselői csatlakoztak a papokhoz és a levitákhoz és Jeruzsálembe jöttek (2Krónika 11:13–17). Asa király idejéből is maradt fenn olyan feljegyzés, hogy a tíz törzs királyságából többen átszöktek a déli királyságba (2Krónika 15:9, 10).

Amikor i. e. 740-ben az asszírok elfoglalták Szamáriát, az északi királyság fővárosát, az asszírok tudatosan olyan politikát folytattak, hogy a meghódított területek lakosságát áttelepítették máshová, hogy minél kisebb legyen a felkelés veszélye (1Krónika 5:6, 26). Így szűnt meg a tíz törzsű Izrael királysága. De ez nem érintette azoknak a sorsát, akik a tíz törzsből Judea déli királyságában éltek. Amikor i. e. 607-ben Juda elesett, a babiloni számkivetettek között őket is ott találjuk. I. e. 537-ben, a helyreállítás idején, nyilván az ő leszármazottaik közül is egyesek visszatértek Judeába. Feltehető, hogy az i. e. 740-ben az asszírok által számkivetésbe hurcolt izraeliták közül is egyesek ebben az időben visszatértek.

Érdekes megjegyezni, Ezékiel a nevét viselő könyvben gyakrabban említette „Izrael házát”, mint „Juda házát”, annak ellenére, hogy a babiloni fogság idején Judának prófétált. Ezenkívül jövendölése arra mutat, hogy a „két ház” egy házzá egyesül (Ezékiel 37:19–28; lásd még Jeremiás 3:18; Hóseás 1:11). Ilyen megfontolásból, a babiloni fogság után a két ház külön-külön említése marad.

Ebből következőleg i. e. 740-ben a tíz törzs elszakadása nem jelentette azt, hogy névtelenül eltüntek. Számon voltak tartva. Ezért térhettek vissza i. e. 537-ben. A jeruzsálemi újjáépült templom beiktatásáról Ezsdrás pap kijelentette: „Izrael fiai, a papok, a leviták, és a többiek, akik visszatértek a fogságból, örömmel ünnepelték meg Isten e házának fölszentelését. És . . . bűnáldozatul Izraelért tizenkét kecskebakot mutattak be Izrael törzseinek száma szerint” (Ezsdrás 6:16, 17). Ésaiás arra utalva, hogy a visszatérő maradék Izrael összes törzseinek, nemcsak Juda és Benjámin törzsének képviselőit foglalta magában, ezt írta: „Mert ha annyi volnál is, ó Izrael népe, mint a tengerparton a homok, csak egy maradékod tér meg” (Ésaiás 10:22). A visszatérők között tehát ott voltak Izrael összes törzseinek képviselői.

[Lábjegyzet]