AZ Egyesült Államokban egy bizonyos cég felszámolta üzleti tevékenységét. Több mint 60 éven át kerti magvak árusításával foglalkozott. Ügynökei fiatal fiúk és leányok voltak, akik magvakat rendeltek, eladták szomszédaiknak, és az érte járó pénz egy hányadát megküldték a cégnek. Miért ment tönkre a cég? Mert gyermek-ügynökei nem voltak becsületesek. Túl sokan egyszerűen nem küldték meg a cégnek a magvakért járó pénzt, és egy bizonyos összeget megtartottak maguknak belőle.

Milyen következtetést vonnál le abból a puszta tényből, hogy egy gyermekek becsületességére alapító cég 60 évig fenn tudott maradni, utána viszont az üzleti tevékenység abbahagyására kényszerült? Első látásra is szembeszökő, hogy a gyermekek ma nem olyan tisztességesek, mint régebben. De ez nemcsak a gyermekekről mondható el!

Szülői példa: Amikor a vetőmagárusító cég írt a pénzt eltulajdonító gyermekek szüleinek, gyakran ilyen értelmű válasz érkezett vissza: „Önök egy nagy vállalat; Önöknek nincs szükségük arra a pénzre, Önök gyermekemet be akarják csapni.” Ezek után nem nehéz belátnunk, kiktől tanulták meg a gyermekek a becstelenséget.

Mert könnyű: A fent említett felmérésre válaszolva egy fiatal egyetemista ezt írta: „Napjainkban a fiatalok körében állandó törtetés figyelhető meg: mindenki magasabb egyetemi fokozattal akar kitűnni a többiek közül. És még ha készülök is a vizsgára, valahogy elkerülhetetlen a csalás. . . . Egyetemisták nyiltan és leplezetlenül csalnak (puskáznak), sok tanár viszont vagy nem törődik vele, vagy felületesen kezeli a dolgot. Egyszóval: Én sem vagyok kivétel, ugyanis sikerül mindig szárazon megúsznom.”