19. Hogyan éreztek a második és harmadik századi keresztény írók a) a ,színház szégyentelenségeivel és az aréna kegyetlenségével’ kapcsolatban? b) ,egy ember halálraadásának’ nézésével kapcsolatosan? c) arról, hogy mi tud ,lángra lobbantani valakit szenvedélyre vagy testi vágyra’? d) Hogyan tanulhat meg valaki rosszat tenni?

¹⁹ Mit éreztek az első keresztények a gladiátor-játékokról és a színházról, amelyek az akkori idők szórakozásának „jólmenő dolgai” voltak? Figyeld meg néhány hivatásos keresztény írónak a kommentárjait, akik a második és harmadik században éltek:

„Nekünk [keresztényeknek] semmi közünk sincs beszédben, nézésben vagy hallgatásban a cirkusz őrültségéhez, a színház szégyentelenségéhez és az aréna kegyetlenségéhez . . . Miért bánt az benneteket, ha mi más örömnek létezését fogadjuk el?” — Tertulliánus.

„A színpad romboló hatása még jobban fertőz, mivel a komédiák tárgya a szüzek megbecstelenítése, vagy a szajhákkal való szeretkezés; . . . Mit tehetnek a fiatal férfiak vagy hajadonok, amikor látják, hogy ezeket a dolgokat szégyenkezés nélkül gyakorolják, amit mindenki készségesen néz? Ezzel egyszerűen felhívják a figyelmüket arra, hogy mit tehetnek, aztán pedig szenvedélyre gyúlnak, amit különösen a látás gerjeszt föl.” — Lactantius. [Kiemelés tőlünk]

„Mit tesz egy hű keresztény ilyen dolgok között, mivelhogy még csak nem is gondolhat gonoszságra? Miért talál gyönyörűséget a testi vágy bemutatásában . . .? Megtanulja tenni, ha megszokja a látását . . . Gyorsan hajlamosak vagyunk megszokni, amit hallunk és látunk.” — Cipriánus.

20. a) Miért kerülték az első keresztények az alantas szórakozásokat? b) Miért volt viselkedésük észrevehetően más?

²⁰ Noha ezek az emberek néhány évvel az első századi keresztények után éltek, láthatjuk mennyire megértették a keresztény helyzetét ezekben a dolgokban. Megvetéssel tekintettek az ilyen értéktelen mulatságokra. Megértették, mennyire következetlenség azok számára, akik kiemelkedtek a sötétségből, akik eltávolították a trágár beszédet, erőszakot és az erkölcsteleltséget az életükből, szándékosan oda ülni és szórakozásból nézni ilyen dolgokat. Azoknak a keresztényeknek a többsége Pál tanácsára figyelt, hogy „szűnjetek meg velük együtt részt venni a sötétség cselekedeteiben, hanem inkább még feddjétek őket”. A keresztények mindennapi tiszta élete állandó „feddés” volt a nemzetek népei előtt, a lealjasodott világ közepette. Nem csoda, ha az istentelen világ az „emberiség ellenségeinek” nevezte őket. Azok a tanítványok örömmel mutatták ki, hogy jobb befolyás alatt voltak, mint féktelen testi gondolkodású szomszédaik. Kinyilvánították, hogy „megújultak az elmét [elméjüket] működtető erőben”. És mennyire más „erő” volt az!