Az engedelmesség próbája a vérkérdésben

11. A keresztény számára mi szolgál alapul a vér felhasználása tekintetében?

¹¹ Isten vérre vonatkozó törvénye nem új keletű, és teljesen világos. Közös ősatyánkon, Noén keresztül Jehova egész emberiségnek megparancsolta: „A húst az ő lelkével — vérével — meg ne egyétek” (1Mózes 9:4). Az Istentől kapott életet képviselő vér megszentelt jellegét a mózesi törvény erősen hangsúlyozta. A vért az oltár céljára kellett felhasználni, máskülönben ’mint vizet, a földre kellett kifolyatni’ (3Mózes 17:11–14; 5Mózes 12:23–25). Vajon az élet fenntartása céljából való vérfogyasztás tilalma azután is érvényben maradt, hogy megszűnt a mózesi törvény hatálya? Feltétlenül. Azon az összejövetelen, amelyet némelyek az első keresztény zsinatnak is nevezhetnének, az apostolok és más idősebb férfiak (akikk a vezető testületet alkották) arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a keresztények ’tartózkodjanak a bálványimádástól, a paráznaságtól, a fulva holt állattól [amelyben benne maradt a vére] és a vértől’. A vérrel való visszaélést éppen olyan súlyos erkölcsi vétségnek tekintették, mint a törvénytelen szexuális kapcsolatot (Cselekedetek 15:20, 21, 28, 29).

12. Mi volt az első keresztények állásfoglalása a vérrel kapcsolatban?

¹² Az első keresztények engedelmeskedtek Isten vérre vonatkozó törvényének. Jóllehet abban az időben voltak emberek, akik megitták a gladiátorok vérét, hogy azzal „gyógyítsák” az epilepsziát, az igaz keresztények sohasem tették ezt. Soha nem fogyasztottak vérrel készült vagy vért tartalmazó eledelt még akkor sem, ha annak megtagadása halált jelentett számukra vagy a gyermekeik számára. Azóta különböző teológusok és mások is elismerték, hogy a keresztényekre kötelező az Isten törvénye, amely megtiltja, hogy vér befogadásával próbálja meg valaki fenntartani az életét.

13. a) Miért fordulhat elő, hogy néha szembe kell néznünk a vérrel kapcsolatos próbával? b) Milyen főbb okokat kell jól megjegyeznünk, amelyek miatt a keresztény nem fogadhat el vért?

¹³ Manapság igen népszerű gyógyászati eszközzé lett a vérátömlesztés. A keresztény tehát szembekerülhet ezzel a próbával. Orvosok, ápolónők, sőt rokonok is erőteljes nyomást gyakorlhatnak az emberre, hogy fogadjon el vért. Jól tájékozott egyének tisztában vannak azzal, hogy a vérátömlesztés súlyos kockázttal jár. A Time magazin (1984. november 5-i száma) azt írta, hogy „mintegy 100 000 amerikai kapja meg évente a fertőző májgyulladást vérátömlesztés következtében”, főleg egy „titokzatos vírus közvetítésével, amely csak kiválasztásos eljárással azonosítható”. A Time szerint az AIDS (szerzett immunhiány tünetcsoport) több mint 6500 esete fordult elő, amelynek egy része úgynevezett „vérátömlesztéses eset”. A tudósítás ezután így folytatódik: „Az áldozatoknak közel a fele meghalt; a végső halálozási arányszám azonban elérheti, sőt meg is haladhatja a 90%-ot.” Természetesen Jehova Tanúi nem azzal érvelnek — amikor visszautasítják a vérátömlesztést —, hogy a vér rossz orvosság. Még ha az orvosok biztosítani tudnák is, hogy a vérátömlesztés teljesen biztonságos legyen, Isten törvénye akkor is azt parancsolja nekünk, hogy ’tartózkodjunk a vértől’ (Cselekedetek 21:25).

[Kiemelt rész a 24. oldalon]

Isten vérre vonatkozó törvényét még mindig érvényben levőnek ismerik el

JOSEPH PRIESTLEY (1733—1804) leginkább arról közismert, hogy mint tudós ő fedezte fel az oxigént, bár ugyanakkor teológus is volt. Ezt írta:

„A vér evésének tilalma, amelyet Noé kapott, minden leszármazottja számára is kötelezőnek látszik.” Arra az állításra, amely szerint a vérre vonatkozó keresztény tilalom csupán ideiglenes jellegű, Priestley hozzáfűzi: „Semmiféle burkolt célzás vagy utalás nincs sehol arra, hogy ideiglenes jellegű volna, és olyan időpontról sem történik említés, amikor a tilalomnak meg kell szűnnie . . . Ha az apostoloknak ezt a tilalmát az első keresztények gyakorlata szerint értelemezzük, akikről aligha tételezhetjük fel, hogy félreértették volna a tilalom természetét és kiterjedését, csakis arra a végkövetkeztetésre juthatunk, hogy a tilalom feltétlen és örök érvényű.”

1646-ban A Bloody Tenet Confuted, or, Blood Forbidden című kiadvány jelent meg (a cím a mai angol helyesírás szerint szerepel itt). A kiadvány a 8. oldalon megállapítja: „Tegyük félre azt a kegyetlen szokást, hogy megesszük az állatok életét, ahogy azt egész Angliában teszik, amikor megszenteletlen fekete [vér] pudingot fogyasztunk, ha könyörületes embereknek szeretnénk mutatkozni, nem pedig emberteleneknek, és ha nem akarunk Isten iránt engedetleneknek tűnni ilyen határozott utasítások terén, hanem olyanoknak, akik engedelmeskednek Isten akaratának, és azt cselekszik, ami helyes az ő szemében, ha el akarjuk nyerni Isten kegyét . . . és nem akarjuk, hogy kivágattassunk az ő népe közül, és ha nem akarjuk, hogy Isten arca állandóan neheztelően forduljon felénk.”

Thomas Bartholin a XVII. században az anatómia professzora volt a koppenhágai egyetemen. ’A vérrel való visszaélés’ témájáról írva, megjegyezte: ’Akik erőszakkal elráncigálják az emberi vér használatának témáját a betegségek belső gyógyítása céljából, súlyosan tévednek és súlyos bűnt követnek el. A kannibálokat elítélik. Vajon miért nem irtóznak azoktól, akik emberi vérrel szennyezik be a nyelőcsövüket? Unyanez áll azokra is, akik egy felnyitott vénából fogadnak be emberi vért akár szájon át, akár vérátömlesztési berendezésen át. Az isteni törvény rettenetes egyéneknek tekinti az effajta műveletek végrehajtóit. Ez a törvény tiltja a vérevést.’

A Revelation Examined with Candour (1745) című kiadvány a vérrel kapcsolatos isteni paranccsal foglalkozik. Így érvvel: „A Noénak közvetlenül Isten által adott parancs, amit Mózesnak is megismételt Isten, majd pedig Jézus Krisztus tanítványai is jóváhagytak; ami először a Vízözön után hangzott el, amikor úgyszólván újra kezdődött a világ, s ami akkor, azon a különleges alkalommal az egyetlen parancs volt; amit félelmet keltő ünnepélyességgel ismételt meg Isten annak a népnek, amelyet különválasztott az emberiség többi részétől, hogy szent népként tartsa meg magának; amely törvényt az isteni bosszú félelmetes kijelentései kíséretében ismételtek meg; s amelyet zsidóknak és idegeneknek egyaránt nem volt szabad megszegni; amely törvényt a legünnepélyesebb és legszentebb zsinat hagyott jóvá, amely valaha is összeült ezen a földön; s amely zsinat közvetlenül Isten szellemének befolyása alatt működött! Ez a szent zsinat továbbította a környező nemzetek különböző egyházainak, nem kisebb üzenetvivők keze által, mint két püspök és két apostol . . . Ezek után van-e ember, aki le meri becsülni, aki semmibe meri venni ezt a parancsot? Van-e ember, aki józan ésszel ki meri jelenteni, hogy Isten által ily módon adott, ily módon megismételt, és ily módon jóváhagyott utasítás nem fontos és nincs nagy jelentősége?”