7. Hogyan vetették el Jézust mint ,élő követ’?

⁷ Miként Péter feltárta, Jézus „emberektől elvetett” volt. Különösen a büszke vallásvezetők nem láttak semmi követésre méltót az Isten Fiában. Nem becsülték az emberiség iránt érzett példamutató részvétét és szeretetét. Amikor Jézus bűnösnek tartott személyeknek szellemi segítséget nyújtott, a vallásvezetők szemére vetették: „Ez az ember szívesen fogad bűnösöket és velük eszik” (Lukács 15:2). Tanúi voltak annak, miként használta fel Jézus könyörületes módon a szombatot arra, hogy megnyissa a vakok szemeit, meggyógyítsa a betegeket és megszabadítsa a nyomorékokat szenvedéseiktől. De a vallásvezetők ahelyett, hogy örültek volna ennek és dicsőítették volna Istent, haragra gerjedtek és eltervezték, hogy megölik Jézust (Máté 12:9–14; Márk 3:1–6; Lukács 6:7–11; 14:1–6). Azt mondták az egyik vaknak, akit meggyógyított: „Nem Istentől van ez az ember, mert nem tartja meg a szombatot” (János 9:16). Végezetül is a legfelső zsidó törvényszék, a Szanhedrin istenkáromlás hamis vádja alapján halálra ítélte Jézust (Máté 26:63–66). Hogy végrehajthassák a büntetést, a zsidó elöljárók lázadásra változtatták a Jézus ellen felhozott istentagadás vádját. Az ő unszolásukra rendelte el a római helytartó, Pilátus a kínoszlopon történő kivégzését, mintha a legelvetemültebb államellenes bűnösről lett volna szó (Lukács 23:1–24).

A hitetleneket ezzel szemben nagy veszteség fogja érni. Péter apostol így folytatta:

„De azoknak, akik nem hisznek, ,ugyanaz a kő, amelyet az építők elvetettek, [a] szeglet fejévé lett’, és ,botlás kövévé s botránkozás sziklatömbjévé’. Ezek megbotlanak, mert nem engedelmeskednek a Szónak. Éppen e célra szánták is őket” (1Péter 2:7b, 8).

10. Hogyan lett Jézus Krisztus „botlás kövévé és botránkozás sziklatömbjévé”?

¹⁰ Mivel az előkelő zsidó vallásvezetők vonakodtak Isten Fiát példaképüknek tekinteni, és reá építeni örök életük reménységét, elveszítették a nagyszerű előjogot arra, hogy a Királyság örökösei legyenek. Jézus Krisztus figyelmeztette őket: „A [bűnbánó] vámszedők és a [bűnbánó] paráznák előttetek mennek be az Isten Királyságába” (Máté 21:31). Az akkori vallásvezetők magatartása nem akadályozta meg Jézust abban, hogy a „szeglet fejévé”, a „szellemi ház” zárókövévé legyen. Sőt, mivel ők Jézus Krisztust alkalmatlannak tekintették a saját építményük számára, egyidejűleg számítaniuk kellett arra, hogy Jézus útjukban álló kő lesz. Még halála és feltámadása után sem hagyhatták figyelmen kívül Isten Fiát, mert hűséges tanítványai továbbra is bátran tanúskodtak róla (Cselekedetek 5:28). Így lett Jézus Krisztus olyan sziklatömb, amelybe mindazok belebotlottak, akik hitetlenségük mellett kitartottak, s ezért elestek. Amint azok, akik igazi hívőknek bizonyulnak, a megmentésre vannak kijelölve, úgy azok, akik hitetlennek bizonyulnak, büntetés elszenvedésére vannak kijelölve. Isten Fia erre vonatkozóan mondta a következőket: „Mindaz, aki erre a kőre esik, összezúzódik. Akire pedig ez esik rá, azt porrá zúzza” (Lukács 20:18).