-
A „Jó Pásztor” és az ő „más juhai”Őrtorony – 1981 | március 1.
-
-
Ezért a halála utáni harmadik napon Jehova Isten kiadta a parancsot engedelmes Fiának, hogy keljen fel a halottak közül és keljen újból életre a szellemi birodalomban, ahol Atyjával együtt lehet. Mivel nem Isten iránti engedetlenség következtében vesztette el emberi életét, jogot és címet kapott a tökéletes emberi életre is, hogy bemutathassa ezeket Jehova Istennek az ő mennyei templomában és engesztelést szerezhessen az egész világ bűnéért.
26. a) Minek a megtevésére nyílt meg ezzel a lehetőség a föld összes családjai számára? b) Mikor kezdett jelentős mértékben áldásban részesülni Jézus „más juhai”-nak „nagy sokasága”?
26 Ezzel megnyílt az út a világ összes családjai és nemzetei előtt, hogy „áldásban részesüljenek” ’Ábrahám magvá’-nak Legfőbb tagja által (1Móz 12:1–3; 22:15–18). A „jó pásztor” „más juhai”-nak „nagy sokaság”-a is kezdett áldásokban részesülni őáltala, amikor átadták magukat Jehova Istennek Jézus Krisztus által és vízben való alámerítkezéssel szimbolizálták ezt az önátadást. Hallgattak a Jó Pásztor szavára és követték őt Ábrahám magva felkent maradékával együtt. Ez az 1935 évi washingtoni (D. C.) kongresszuson vette jelentősen kezdetét. Azóta a felkent maradék szívesen fogadta az összes „más juhok”-at és — amint Jézus előre bejelentette — „egy nyáj” lett az „egy pásztor” alatt.
27. A „nagy sokaság”-on kívül, akik túlélik a „nagy nyomorúság”-ot, kik lesznek még a Jó Pásztor „más juhai”-nak részévé, és mikor lesz ez?
27 Az „egy pásztor”, a trónra emelt Jézus Krisztus ezeréves uralma alatt az emberiség összes megváltott halottai fel lesznek támasztva halálalvásukból és lehetőséget kapnak arra, hogy „áldásban részesüljenek” azáltal, hogy a Jó Pásztor „más juhai”-nak a részévé lesznek. Ezek közé tartozik majd az ábrahámi szövetség-elrendezést ábrázoló „akol” néhai „ajtónállója”, név szerint Alámerítő János is (Ján 10:1–3), Az engedelmeseket Jézus „az élet vizének forrásaihoz” fogja elvezetni. Az eljövendő „nagy nyomorúság”-ot túlélőknek ez a „nagy sokaság”-a áldást jelent majd a feltámadott több milliárd embernek, hogy azok is hozzájuthassanak az „élet vizének forrásaihoz” (Jel 7:9–17). Az összes juhokhoz hasonló egyének csatlakozhatnak majd a „nagy sokaság”-hoz, ezt mondva: „A megmentés a mi Istenünké, aki a trónon ül és a Bárányé” (Jel 7:10; 20:11–14).
-
-
A „Jó Pásztor” és az ő „más juhai”Őrtorony – 1981 | március 1.
-
-
(3) „A juhakol”: királysági nyáj az ábrahámi szövetség intézkedésében
-