Olvasók kérdései

● A Róma 8:30 úgy beszél a keresztényekről, mint akiket Isten ’megdicsőített’. Mikor történik ez a ’megdicsőítés’ azzal összefüggésben, hogy „el is hívta” és „igaznak nyilvánította” őket?

A Róma 8. fejezetében Pál apostol Istennek a felkent keresztényekkel való bánásmódját magyarázza. Isten úgy valósította meg a tervét, hogy az igazság ismeretére vezetve, megtisztelte vagy megdicsőítette őket. Azt a szándékát is közölte velük, hogy „Krisztus társörököseivé” teszi őket a mennyben (Róma 8:14–17). Pál részben erről is írt:

„Mert azokat, akiket elsőként elismert, azokat előre el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fiának képéhez, hogy Ő legyen az elsőszülött sok testvér között. Azonfelül, akiket előre elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat igaznak nyilvánította. Végül akiket igaznak nyilvánított, azokat meg is dicsőítette (Róma 8:29, 30).

Sokan csodálkoztak ezen a sorrenden: ’elhívta, igaznak nyilvánította, megdicsőítette’. Ezt olyan lépés sorozatnak lehetne tekinteni, amely abban éri el a tetőpontját, hogy a felkent keresztények dicsőséges szellemi életet nyernek a mennyben. Figyeld meg azonban Pál szavainak igeidőit: „Akiket igaznak nyilvánított, azokat meg is dicsőítette”. Itt úgy tűnik, olyasmiről beszél, ami már megtörtént, ami nem lenne lehetséges, ha arról a megdicsőülésről beszélne, amely a jövőben, a mennyei életre való feltámadásukkal valósulna meg.

Azonkívül bár ’megdicsőülést’ jelent, ha Isten valakit uralkodóként támaszt fel a szellemi birodalomba, egyesek más módon is nyerhetnek „megdicsőülést”. (Lásd Róma 8:17; Ján 7:39). Jézust „megdicsőítették” a földön csodatettei (Ján 11:4). Jézus beszélt egy alázatos emberről, akit ’megtiszteltek’ vagy megdicsőítettek azzal, hogy előkelőbb helyre ültették egy lakomán (Luk 14:10). Mózes szolgálata a Törvényszövetség kapcsán „dicsőséges” volt (2Kor 3:7). A Biblia még asszonyokról is beszél, akiknek „dicsőség”, vagy akiket dicsőít a hosszú hajuk (1Kor 11:15, Csia). Mindezeknél a példáknál ugyanaz a görög gyökszó szerepel, mint amelyet a Róma 8:30-ban ’megdicsőítettnek’ fordítanak (Luk 12:27; Róma 2:10; 1Thess 2:6).

Érdekes, hogy már 1904-ben megfigyelte ezt „Az Új Teremtés” című könyv [az Írástanulmányok VI. kötete] a Róma 8:28–30-ra vonatkozóan:

„Ezt az íráshelyet rendszerint félreértik, mert az olvasóknak általában az a benyomásuk, hogy az apostol itt úgy követi nyomon a keresztény tapasztalatokat, ahogy szokás . . . az apostol azonban itt ellenkező nézőpontot képvisel, és a másik végén kezdi . . . visszafelé követi az egyház fejlődését, az Új Teremtést. Kimutatja, hogy senki nem éri el Isten dicsőséges kiválasztásának nagyszerű állapotát, kivéve azokat, akiket elhívott [elfogadott] Isten kegyelme; és az elhívottaknak először igazoltaknak kell lenniük; és ezeknek az igazoltaknak először, az igazolásuk előtt megtisztelteknek [megdicsőülteknek, Katolikus fordítás] kell lenniük . . . Istennél, aki ismeretet juttatott el hozzájuk magáról és drága Fiáról” (121. oldal).

Nem kivételes eset, hogy Pál egy összefüggő eseménysorozatot fordított sorrendben, visszafelé követve mutat be. Hasonlóképpen jár el a Róma 10:13–15-ben is.

A Róma 8:28–30-ban Pál megmagyarázza, hogy „Isten minden munkáját együtt működteti”. Ez azok javára van, akik részt vesznek az ő elhatározásának véghezvitelében. Már az Éden kertjében prófétált Jehova Isten egy „magról” (1Móz 3:15). Jézus Krisztus lett az első ebből a „magból” és Ábrahám magvából. De Jehova Isten választott még az emberek közül egy korlátozott számú csoportot, hogy a „mag” másodlagos részét alkossák (Gal 3:16, 29). Így már az édeni időben adott Isten „eleve felismerést” azokról, akik a „magot” alkotják. És „eleve elrendelte”, hogy ezek a kiválasztott emberek a Krisztus testvéreinek testületévé legyenek az ő képmása szerint.

Aztán a Róma 8:30-ban körvonalaz az apostol bizonyos lépéseket, amelyek megelőzik mennyei egyesülésüket a Krisztussal. Az ilyen egyéneket „el kell hívni”, vagy meg kell hívni, hogy része legyenek a mennyei Királyságnak (Róma 1:7; Fil 3:14; 1Thess 2:12; Zsid 3:1). De hogyan „hívhatja” el őket Isten, ha még bűnösök, Ádám tökéletlen családjának tagjai? Mielőtt „elhívja” őket Isten, megigazítja, ’igaznak nyilvánítja’ őket; megbocsátva bűneiket a Krisztusba és áldozatába vetett hitük alapján (Róma 3:23–26; 4:25; 5:18). Mégis, hogyan nyerhetik el ezt a szükséges hitet? Mielőtt elnyernék, fel kell mutatniuk Jézus Krisztusnak ismeretét, amelyet Pál máshol „a Krisztusról szóló dicsőséges jó hírnek” „a Krisztus dicsőséges evangéliumának” (Károli) nevez (2Kor 4:4; 1Tim 1:11). Azokat, akik elfogadják ezt a „dicsőséges jó hírt” és arra az útra lépnek, amely a mennyei dicsőséghez vezet, minden bizonnyal ’megdicsőítetteknek’, azaz megtisztelteknek lehet nevezni, mivel elnyerték azt.

● Mit értett Jézus azon: „Ezt a fajtát csak imádsággal lehet kiűzni”?

Egy ember, akinek a fia „egy néma szellem” hatalmában volt, arra kérte Jézust, hogy űzze el a gonosz szellemet, mivel a tanítványok képtelenek voltak megtenni azt. Jézus, Isten hatalmától támogatva, elűzte a démont. Ezután a tanítványok megkérdezték Jézustól: „Miért nem tudtuk mi elűzni azt?” Márk beszámolója szerint Jézus így válaszolt: „Ezt a fajtát csak imádsággal lehet kiűzni” (Márk 9:14–29). Ezzel párhuzamos beszámolójában Máté úgy mutatja be Jézust, mint aki így válaszol: „A ti kishitűségetek miatt” (Máté 17:14–20).

Miért hangsúlyozta ő a hitet és az imát? A tapasztalat azt mutatja, hogy a démonok nem mindannyian rendelkeznek szükségszerűen ugyanazokkal az érdekeltségekkel és képességekkel. Például úgy tűnik, hogy néhányan arra koncentrálnak, hogy házakban tanyázzanak, míg más gonosz szellemek arra összpontosítanak, hogy embereket zaklassanak vagy birtokoljanak. S mi, Jézus válaszából, arra következtethetünk, hogy némely démon különösen erőteljes (Efézus 6:12).

Amikor Jézus a földön volt, Isten képessé tette néhány szolgáját arra, hogy gonosz démonokat űzzenek ki, amelyek szerencsétlen egyéneket tartottak megszállva. A tizenkét apostol és a hetven tanítvány képes volt ezt megtenni (Máté 10:8; Lukács 10:17). De azok az apostolok, akik a Máté 17:14–20 és a Márk 9:14–29-ben említett példában szerepelnek, képtelenek voltak elűzni a démont. Miért? Mi volt bennük a hiányosság? Nyilvánvalóan a szükséges felkészültség abból a célból, hogy szembeszálljanak az ebben az esetben említett démon-fajtával. Imával egybekötött erős hitre volt szükség, előre kérve Isten erőt adó segítségét. Bár a beszámoló nem említi, hogy Jézus egy különleges imát mondott ebben az esetben, valószínű azonban, hogy ő ezt tette. S ezért neki sikerült kiűzni az erőteljes démont.