Tanúk a föld legtávolabbi részéig

1. Melyik pillanatot nevezhetjük az emberiség történelme egyik legdrámaibb pillanatának?

KÉTSÉGKÍVÜL az emberi történelem egyik legdrámaibb pillanata volt! Sohasem került még sor ilyen megindító távozásra. Maga az Isten fia készült búcsút venni földi követőitől, hogy soha többé ne legyen jelen közöttük látható módon testi formájában. Már csak egyetlen kérdésre, egyetlen válaszra maradt idő. De vajon miről szóljon az? Ez az utolsó beszélgetés nagy kihatással lesz Krisztus követőire egészen a dolgok jelen rendszerének lezárulásáig.

2. Mi volt az utolsó kérdés, amit feltettek Jézusnak, mielőtt minden időkre eltávozott volna a földről és miért nagyon érdekes számunkra az ő válasza?

² Jézus tanítványainak utolsó kérdése így szólt: Uram, ez időben állítod-e helyre Izrael számára a királyságot?” Csak találgatni lehetne pontosan, milyen indíték vezetett egy ilyen kérdés feltevéséhez. Bármiben reménykedtek is a tanítványok, egy dolog biztos: tudni szerették volna, mikor fog megvalósulni Istennek a királyságra vonatkozó szándéka. Nos, ki vetheti ezt a szemükre? Nem ők az elsők, sem az utolsók, akik türelmetlenül várják a végleges szabadulást! Ezért hát Jézus szavai — igen, a legutolsó szavai, mielőtt mindörökre elhagyta volna ezt a földet — a legnagyobb érdeklődésre tarthatnak számot napjainkban.

KRISZTUS TÁVOZÁSA ELŐTTI MEGBÍZÁSA

3, 4. a) Hogyan válaszolt Jézus? b) Milyen kettős leckét adott Jézus a tanítványainak?

³ Jézus így válaszolt: „Nem a ti dolgotok megismerni az időket vagy az időszakokat, amelyeket az Atya saját hatáskörébe helyezett; hanem erőt nyertek majd, amikor a szent szellem eljön rátok és tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában és Szamáriában és a föld legtávolabbi részéig.” S a beszámoló így folytatódik: „És miután ezeket mondta — mialatt még nézték őt — felemelkedett és egy felhő elragadta a szemük elől” (Csel 1:6–9).

⁴ Jézus búcsúszavainak kettős kihatása volt. Először is tapintatosan, mégis határozottan tudtára adta tanítványainak, hogy nem rájuk tartozott Jehova szándéka keresztülvitelének időmeghatározása. Ezzel megerősítette azt, amit már korábban kijelentett a dolgok rendszerének végéről mondott próféciájában (Máté 24:36; Márk 13:32–37). Azután pedig rá kívánt mutatni, hogy ettől kezdve mivel kell törődniük. Keresztény tanúkká kellett lenniük előbb Jeruzsálemben, hiszen parancsot kaptak rá, hogy egyelőre maradjanak ott (Csel 1:4), majd egész Júdeában és Szamáriában, végül pedig „a föld legtávolabbi részéig”. Ehhez megkapják a szent szellemtől származó „erőt”.

5. Mikor kaptak „erőt” Jézus tanítványai és mire indította őket ez az erő?

⁵ Ez az „erő” mintegy másfél héttel azután, vagyis pünkösdkor meg is érkezett. Az apostolok és más tanítványok engedelmesen ott maradtak Jeruzsálemben, s azon az ünnepnapon „mindannyian egyazon helyen együtt voltak”. Hirtelen „mindannyian beteltek szent szellemmel s kezdtek különböző nyelveken beszélni, amint a szellem megadta nekik, hogy megnyilatkozzanak”. Nem értelmetlen gagyogás volt ez, hanem tisztán, érthetően beszéltek „az Isten nagyszerű dolgairól” (Csel 2:1, 4, 11).

„JERUZSÁLEMBEN”

6. Hogyan kezdték azok a felkent keresztények teljesíteni a megbízatásukat és milyen ellenállásba ütköztek?

⁶ Ezek a frissen felkent keresztények nyomban hozzáláttak küldetésük teljesítéséhez, amelyet a feltámasztott Krisztus bízott rájuk. Előbb „Jeruzsálemben” prédikáltak; ez azonban nem ment ellenállás nélkül. A zsidó polgári és vallási vezetők összeesküvést szőttek ellenük és azt mondták:

„Mit tegyünk ezekkel az emberekkel? Mert figyelemre méltó jel történt általuk, olyan, amelyről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett; és ezt mi sem tagadhatjuk le. Ennek ellenére, nehogy tovább elterjedjen a nép között, mondjuk meg nekik fenyegetéssel, hogy többé egyáltalán ne beszéljenek ebben a névben [Jézus nevében] egyetlen embernek sem” (Csel 4:16, 17).

7. a) Hogyan reagáltak erre Krisztus tanítványai? b) Hogyan bizonyította egy akkori vallásos ellenfél, hogy az első keresztények híven teljesítették a rájuk bízott feladatot?

⁷ Krisztus azt mondta: „Tanúim lesztek.” A zsidó Szanhedrin viszont megfenyegette az első keresztényeket, hogy „többé egyáltalán ne beszéljenek ebben a névben”. Vajon kinek engedelmeskedtek ezek a keresztények? Tisztelettudóan így válaszoltak az üldözőiknek: „Nem tehetjük meg, hogy ne beszéljünk azokról a dolgokról, amelyeket láttunk és hallottunk” (Csel 4:18–20). És tovább folytatták a tanúskodást. Bár börtönbe zárták az apostolokat, miután éjszaka csodálatos módon kiszabadultak onnan, „napkeltekor bementek a templomba és tanítani kezdtek” (Csel 5:17–21). Micsoda buzgóság! Ezután újból letartóztatták őket.

„Így elővezették és a Szanhedrin termébe állították őket. És a főpap kikérdezte őket és mondta: ’Határozottan megparancsoltuk nektek, hogy ne tanítsatok tovább e név alapján és íme, mégis betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal!’” (Csel 5:27, 28).

Ez a vallási méltóság akaratlanul is amellett a tény mellett tanúskodott, hogy azok az első keresztények hűségesen végezték a Krisztustól kapott feladatuk első részét. Buzgón tanúskodtak Jézusról „Jeruzsálemben”.

8. Hogyan történt az, hogy azok a keresztények ’betöltötték Jeruzsálemet tanításukkal’, és milyen eredményeket értek el?

⁸ Miután megostorozták őket és megparancsolták nekik, hogy „többé egyáltalán ne beszéljenek Jézus nevében”, ezek a keresztények „kimentek a Szanhedrin elől örvendezve, amiért méltóknak találtattak, hogy az ő neve miatt gyalázat érje őket”. Távol attól, hogy elkeseredtek volna, „minden nap a templomban és házról házra továbbra is szünet nélkül tanítottak és hirdették a Krisztus Jézusról szóló jó hírt” (Csel 5:40–42). Figyeljük meg, hogy „továbbra is” tanúskodtak „házról házra” (Újvilág Fordítás; Új Nemzetközi Fordítás). Így sikerült elérniük, hogy — bár kevesen voltak — ’betöltsék Jeruzsálemet a tanításukkal’. Ez a módszer fényes eredményekkel járt. „Következésképpen az Isten Szava tovább erősödött és a tanítványok száma megsokszorozódott Jeruzsálemben” (Csel 6:7).

TERJESZKEDÉS SZAMÁRIÁBAN ÉS JÚDEÁBAN

9. Milyen körülmények között terjedt ki a tanúskodás Júdeára és Szamáriára?

⁹ Az első keresztények azonban nem elégedhettek meg ezzel. Tanúskodniuk kellett Krisztusról „egész Júdeában és Szamáriában”. Tulajdonképpen a küldetésük első felében tanúsított buzgalmuk tette lehetővé, hogy keresztényi munkájuk másik felét is sikeresen elvégezzék. A jeruzsálemi tanúskodásukkal szemben tanúsított ellenállás István vallási okból történt meggyilkolásával érte el a tetőpontját, ez az esemény pedig hatalmas üldözési hullám kiindulópontja lett Jeruzsálemben a keresztény tanúk ellen. Ennek az ádáz üldözésnek az volt a célja, hogy elnémítsák Krisztus tanúit. De éppen az ellenkezője történt: a tanúskodás új lendületet kapott és pontosan abba az irányba terjedt, ahová Krisztusnak szándékában állt kiterjeszteni. „Az apostolokat kivéve mindannyian szétszóródtak Júdea és Szamária egész területén.” S vajon mit tettek ezek a szétszórt keresztények azon a vidéken? Nos, „bejárták az országot, hirdetve a szó jó hírét” (Csel 7. fejezet; 8:1, 4).

10. Mit tettek az apostolok, amikor meghallották, hogy „Szamária is elfogadta Isten Szavát”, és milyen ’kulcsot’ használt itt Péter?

¹⁰ Nemsokára hírek érkeztek „az apostolokhoz Jeruzsálembe”, hogy „Szamária is elfogadta Isten Szavát”. Kihasználva az alkalmat, az apostolok kiküldtek soraikból két személyt, Pétert és Jánost, hogy megerősítsék a jó munkát, amelyet azok a szétszórt keresztények végeztek Fülöp evangéliumhirdetővel együtt. Élve az előjoggal, amelyet Krisztustól kapott, Péter megnyitotta az utat a szamaritánusok előtt, hogy szellemtől-nemzett, felkent keresztényekké lehessenek azzal az elhívással, hogy részük legyen Krisztussal a „mennyek királyságában” (Máté 16:18, 19; Csel 8:14–17). A Cselekedetek könyvének beszámolója így folytatódik: „Ezért, amikor alapos tanúskodást végeztek és közölték Jehova Szavát, visszatértek Jeruzsálembe, és sok szamaritánus faluban hirdették a jó hírt” (Csel 8:25). Ennyit Szamáriáról!

11. Mi bizonyítja, hogy „egész Júdea” nagyszerű tanúskodásban részesült?

¹¹ Ami pedig Júdeát illeti, kétségkívül számos júdeai volt jelen Jeruzsálemben pünkösdkor és részesült a nagyszerű tanúskodásban, amelyet a frissen felkent keresztények végeztek Péterrel az élen (Csel 2:9, 14–36). Azt is tudjuk, hogy mielőtt kitört volna az üldözési hullám a jeruzsálemi keresztények ellen, „a sokaság egyre gyűlt a Jeruzsálemet körülvevő városokból, hozták a betegeket és tisztátalan szellemek által gyötört embereket, akik mindannyian meggyógyultak” (Csel 5:16). Mindezek a júdeai lakosok alapos tanúskodásban részesültek Jézus felől. A Pál megtérését követő időszakra utalva Lukács ezt írta: „Amikor egész Júdeán, Galileán és Szamárián keresztül valóban békés korszak köszöntött a gyülekezetre, állandóan épültek” (Csel 9:31). Mintegy 15 évvel később Pál ezt írhatta a Thessalonikában élő keresztényeknek: „Mert ti, testvéreim, utánzói lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában Jézus Krisztussal egységben vannak” (1Thess 2:14). Tagadhatatlan, hogy az első keresztények buzgón végezték a Krisztustól kapott feladatukat, hogy az ő tanúi legyenek „Jeruzsálemben és egész Júdeában és Szamáriában”.

„EL EGÉSZ A FÖLD SZÉLÉIG”

12. Hogyan hintették el pünkösdkor a jövőbeni hitterjesztés magvát?

¹² Jézus utolsó utasítása azonban ennél is tovább ment. Kijelentette: „Mind Jeruzsálemben, mind Júdeában és Szamáriában, el egész a föld széléig tanúim lesztek” (Csel 1:8, Csia Lajos fordítás). Nyilvánvaló, hogy a Krisztus nevéről szóló tanúskodásnak már igen korán, sőt i. sz. 36 előtt ki kellett terjednie a diaszpóraa zsidói között. Abban az évben — vagyis i. sz. 36-ban — használta fel ugyanis Péter ismételten a Krisztustól kapott felhatalmazását, hogy megnyissa a királysághoz vezető utat, ezúttal a körülmetéletlen pogányok előtt (Máté 16:18, 19; Csel 10. fejezet). Egyrészt az i. sz. 33 pünkösd napján kereszténynek alámerített 300 zsidó és prozelita nem csupán Jeruzsálemből és Júdeából való volt. Sokan közülük igen távoli vidékekről jöttek: Pártiából, Médiából, Elámból és Mezopotámiából (a mai Irán és Irak területéről), Észak-Afrikából és Itáliából (Csel 2:8–11). Miután aztán visszatértek az ázsiai, afrikai és európai három kontinensen levő hazájukba, ezek a frissen megtért keresztények kétségkívül tanúskodni kezdtek Krisztus nevéről, legalább is a többi zsidónak és prozelitának, ki-ki a saját országában. Már akkor, pünkösdkor elvetették tehát a magot a későbbi terjeszkedéshez.

13. Mi mutatja, hogy igen korán kiterjedt már a tanúskodás Júdea és Szamária határain túlra is?

¹³ Továbbá ezt olvassuk a Cselekedetek 11:19-ben: „Akik szétszóródtak az István miatt támadt nyomorúság következtében [valamint pünkösd után, de még Pál i. sz. 34 vagy 35-ben bekövetkezett megtérése előtt] eljutottak Föniciáig, Ciprusig és [a szíriai] Antiókhiáig, de a zsidók kivételével senkinek sem beszéltek a Szóról.” Ez határozottan azt bizonyítja, hogy mielőtt a prédikálás elérte volna a nem zsidókat, a tanúskodás már javában folyt jóval Júdea és Szamária határain túl is.

14. Nyilván hol kezdődött a körülmetéletlen egyének közt végzett rendszeres tanúskodás? Magyarázd meg.

¹⁴ Amikor Péter egy másikat felhasznált „a mennyek királyságának kulcsai” közül, hogy i. sz. 36-ban megnyissa a királysághoz vezető utat a körülmetéletlen pogányok előtt, egyúttal nyitva állt az út, hogy a keresztény tanúskodás minden emberhez eljusson, igen: „egész a föld széléig” (Csia Lajos fordítás). A jelek szerint a körülmetéletlen pogányok között végzett rendszeres tanúskodásra első ízben a sziriai Antiókhiában került sor. Abban az időben az volt a világ harmadik legnagyobb városa Róma és Alexandria után. Ez pedig a következőképpen történt: Kevéssel i. sz. 36 után, de 44 előtt, „voltak . . . ciprusi és cyrénei [keresztény] férfiak [ez utóbbiak Észak-Afrikából], akik Antiókhiába jöttek és beszélni kezdtek a görögül beszélő embereknek, hirdetve az Úr Jézusról szóló jó hírt. Ezenfelül Jehova keze velük volt, és akik hívőkké lettek, azok nagy számban tértek meg az úrhoz” (Csel 11:20, 21).

15. a) Hogyan reagált a jeruzsálemi gyülekezet erre az új helyzetre és miért nevezhetjük ésszerűnek a döntésüket? b) Mit tett Pál az azt megelőző néhány évben? c) Miért tarthat számot különös érdeklődésre az antiókhiai első keresztény gyülekezet esete?

¹⁵ A ciprusi és cyrénei keresztények buzgó prédikálását a nem zsidók között Jehova nagyban megáldotta. „A Jeruzsálemben levő gyülekezet” különleges képviselőt küldött ki az északon levő Szíriába, hogy intézkedjen ebben az új helyzetben. Barnabásra esett a választás, mivel ő maga is görögül beszélő ciprusi zsidó volt. Miután buzdította Krisztus új tanítványait, Barnabás tovább ment Társusba, hogy csatlakozzék Pálhoz, aki maga is több évet töltött ott, „jó hírként hirdetve a hitet” Szíriában és Cilíciában, a mai Törökország délkeleti részében. (Hasonlítsd ezt össze a Cselekedetek 9:26–30 versét a Galata 1:18–23-mal!) „Így történt, hogy egy egész esztendőn át [valószínűleg i. sz. 45 körül] [Barnabás és Pál] összejöttek velük a gyülekezetben, [amely most már zsidókból és pogányokból állt] és tekintélyes tömeget tanítottak, és Antiókhiában történt meg először, hogy isteni gondviselés által a tanítványokat keresztényeknek nevezték.” (Csel 11:22–26).

16, 17. a) Hogyan terjedt tovább a tanúskodás munkája a szíriai Antiókhiából? b) Melyik próféciát idézte Pál és Barnabás a tevékenységük igazolására, s eredetileg kire vonatkozott az a prófécia? c) Hogyan világítja meg ez a Cselekedetek 1:8 versét?

¹⁶ A szíriai Antiókhia mintegy 10 éven át annak a központnak a szerepét töltötte be, ahonnan élénk missziós tevékenység áradt szét a szent szellem irányítása alatt (Csel 13:1–4; 14:26; 15:35, 36; 18:22, 23). Pál különböző misszionárius társaival egyetemben három kiterjedt missziós körutat szervezett és elterjesztette a keresztény hitet egész Kisázsiában és Görögországban. Mind a zsidóknak, mind a görögöknek prédikálták a jó hírt. Egy alkalommal Pál és Barnabás így igazolta eljárását a feldühödött zsidók egy csoportja előtt:

„Szükséges volt, hogy az Isten Szavát először nektek mondják el. Mivel ti elvetettétek magatoktól és nem ítélitek magatokat méltóknak az örök életre, íme, a nemzetekhez fordulunk. Valóban, Jehova ezekkel a szavakkal parancsolta meg nekünk: ’A nemzetek világosságává jelöltelek ki téged, hogy megmentésül légy a föld legvégső határáig.’”

Lukács hozzáfűzi: „Amikor amazok a nemzetek közül ezt meghallották, megörültek és dicsőítették Jehova beszédét, és mindazok, akik igazán vágyat éreztek az örök élet után, hivőkké lettek” (Csel 13:46–48).

¹⁷ A Messiás szolgára vonatkozó próféciákat idézve (És 42:6; 49:6) és a tulajdon tevékenységükre alkalmazva azt, Pál és Barnabás megmutatta, hogy ők és keresztény társaik valóban „követek . . . Krisztus helyett”, akiket Jehova azzal bízott meg, hogy „világosságot” és „megmentést” vigyenek el „a föld határáig”. Krisztus viszont azzal bízta meg követőit, hogy legyenek az ő tanúi „a föld legtávolabbi részéig” (2Kor 5:20; Csel 1:8; hasonlítsd össze az Ésaiás 49:5–9-et a Lukács 2:25–32-vel!).

HOSSZÚ IDŐRE SZÓLÓ MEGBÍZATÁS

18. Mit tudunk az első keresztények arra irányuló erőfeszítéséről, hogy tanúk legyenek „a föld legtávolabbi részéig”?

¹⁸ Amint láthattuk, a Cselekedetek könyve megmutatja, milyen buzgalommal végezték az apostolok és az első keresztények a Krisztustól elrendelt tanúskodást Jeruzsálemben, Júdeában, Szamáriában és „egész a föld széléig”. Tudja például, hogy Péter apostol Krisztus hű tanújaként egészen a keleten fekvő Babilonig szolgált, Pál viszont nyugat felé eljutott egészen Itáliáig, s talán még Spanyolországig is (1Pét 5:13; Csel 28. fejezet; Róma 15:23–28).

19. Mi mutatja azonban azt, hogy Krisztus utolsó megbízása a keresztények számára egészen napjainkra is kiterjed, s milyen kérdések vetődnek fel ezzel kapcsolatban?

¹⁹ Teljesen nyilvánvaló azonban, hogy Krisztus utolsó utasítása, amelynek értelmében a tanítványoknak tanúkként kellett szolgálniuk „a föld legtávolabbi részéig”, ennél sokkal messzebbre terjedt ki. Jézus próféciája szerint ez a tanúskodás túlmegy az apostoli korszakon, s eljut „a dolgok rendszerének befejezéséig” (Máté 24:3, 14). Mindazonáltal igen buzdító és hiterősítő volt áttekinteni az első keresztények nagyszerű példamutatását. Most azonban felvetődik a kérdés: Kik folytatják ma az apostolok által megkezdett jó munkát és milyen módon voltak ezek Krisztusnak és mennyei Atyjának tanúi betű szerint is „a föld legtávolabbi részéig”? Megtudhatjuk ezt a következő cikkből.

[Lábjegyzet]

Menjetek, képezzetek tanítványokat!

1, 2. a) Méretét tekintve idővel hogyan kapott új értelmet ez a kifejezés: „a föld legtávolabbi részéig”? b) Hogyan mutatta meg Jézus, hogy a tanúskodás keresztényi feladata nem fejeződik be az első századi keresztények idejében?

SEM idő tekintetében, sem földrajzilag nem ért véget az első keresztények korában Jézusnak a Cselekedetek 1:8-ban feljegyzett megbízása, hogy a követői egész a föld széléig tanúskodjanak. Azok az első keresztények nagyon jó munkát végeztek, hisz elvitték a „jó hírt” egészen addig, ahová az akkori „egész világon” eljuthattak, vagy más szavakkal: ’minden teremtménynek az ég alatt’ (Kol 1:5, 6, 23). Az idő múlásával azonban ezek a kifejezések új értelmezést kaptak, ahogyan a föld lakossága hat világrészre és számtalan sok szigetre terjedt ki, vagyis betű szerint eljutott „a föld legtávolabbi részéig”.

² Jézus nagyon is tisztában volt ezzel. Az összes tanítványa érdekében — nem csupán az első századi keresztények, hanem minden idők keresztényei, különösen pedig a végidőben élő keresztények érdekében — a feltámadt Krisztus kijelentette:

„Minden hatalmat megkaptam a mennyen és a földön. Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében, megtanítva őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden nap a dolgok rendszere befejezéséig” (Máté 28:18–20).

3. Egy bibliakutató szerint milyen munkát kell elvégezniük a felkent keresztényeknek?

³ Akinek szüksége van rá, annak itt a bizonyíték, hogy a feladat, amellyel Krisztus megbízta tanítványait a mennybemenetele napján, nem fejeződött be az időszámításunk első századában. A feladat teljesítésének egészen „a dolgok rendszere befejezéséig” kellett tartania. De hát kik végzik ezt a feladatot? Nos, F. F. Bruce, rylandsi professzor érdekes módon ezt írja: „Amiként Jézus maga is felkenetett szent szellemmel és hatalommal az alámerítkezésekor, ugyanúgy a követőinek is hasonlóképpen fel kellett most kenetniük és képessé kellett válniuk arra, hogy folytassák az ő művét. Ez a munka tanúskodásból állt: a tanúskodás az apostoli prédikálás fő témája az egész Cselekedetek könyvében (Lásd 2:32; 3:15; 5:32; 10:39; 13:31; 22:15 stb.). Egy ÓSZ [ószövetségi] próféta felhívást intézett Izraelhez, hogy legyenek Isten tanúi a világban (És 43:10; 44:8); azt a feladatot, amelyet Izrael mint nemzet nem teljesített, Jézus, az Úr tökéletes szolgájaként vállalta magára, amit aztán továbbadott a tanítványainak.”

4. Mióta teljesíti a maradék ezt a megbízatást és miért követelt ez meg tőlük óriási hitet?

⁴ Igen, azt a feladatot, hogy egész a föld széléig tanúskodjon és képezzen tanítványokat minden nemzetből való emberek közül, most „a dolgok rendszere befejezésekor” a szellemi Izrael felkent maradéka kapta meg, együttes nevén Jehova „szolgája” és az ő „tanúi” (És 43:10–12). Ezek a tanúk hűséggel teljesítették küldetésüket, különösen 1919 óta. De hogy juthatott el ez a néhány ezer szellemtől-nemzett keresztény „a föld legtávolabbi részéig” szétszórtan élő emberek milliárdjaihoz? Micsoda erős hit kellett ahhoz, hogy egyáltalán gondolni merjenek ilyen óriási feladatra!

5. Milyen eszközök segítettek a modernkori keresztényeknek kiterjeszteni tanúskodásukat egész a föld széléig?

⁵ Olvasd el csak újra Jehova tanúi modernkori történetéta és meglátod, hogy a királyságüzenet széles körű terjesztésének egyik fő eszköze a folyóirat-terjesztés, éspedig az Őrtoronynak és testvérlapjának, az Ébredjetek!-nek a terjesztése (ezt a folyóiratot korábban Az Aranykor, majd Vigasztalás címen hozták forgalomba). Ezek a Biblián alapuló folyóiratok szó szerinti embermilliárdokhozb is eljutottak több mint 100 különböző nyelven a föld négy sarkáig.

„LOVAS SEREGEK”

6, 7. a) Hogyan ábrázolja a felkent maradékot a Jelenések könyve 9. fejezete és mi áll a rendelkezésükre? b) Mit jelképeznek ezek? c) Milyen magyarázatot találunk erre a jövendölésre vonatkozóan az „Akkor befejeződik az Isten titka” című könyvben [angolban]?

⁶ A Jelenések 9. fejezetében a felkent maradékot „négy angyal” vagy küldött hírvivő szemlélteti, akiket a „nagy folyónál, az Eufrátesznél” engedtek szabadon Nagy Babilon fogságából (14, 15. vers). Ezek a kiszabadított hírvivők „lovas seregekkel” rendelkeznek. A hadsereg létszáma: „kétszer tízezerszer tízezer”, vagyis kétszáz millió. Jelképesen szólva arra használták fel őket, hogy ’megöljék’ az emberiség tetemes részét (16–19 vers). A látomásban szereplő „lovak” a felkent maradék által felhasznált eszközöket szemléltetik, amellyel Jehova ítéletüzenetét közlik, főként a kereszténységgel, hisz ez alkotja „Nagy Babilon” (a hamis vallás világbirodalma) legbűnösebb részét.

⁷ Az elbűvölő látvány magyarázataként az „Akkor befejeződik az Isten titka” című könyv [angolban] kijelenti: „Ezeknek a jelképes ,lovak’-nak a rohama nagymértékben megnőtt, amikor elkezdték a folyóiratok utcai, illetve házankénti és üzletről üzletre történő terjesztését” (246, 247. oldal). Tehát, bár ezek a jelképes „lovak” könyveket, füzeteket és traktátusokat is jelentenek, kétségkívül folyóiratoknak igen nagy szerepük volt és van még ma is abban, hogy a királyság-tanúskodás eljusson „a föld legtávolabbi részéig”.c

8. Hogyan teljesítette a maradék Krisztusnak azt a parancsát is, hogy ’menjenek és képezzenek tanítványokat’?

⁸ A felkent maradék nemcsak buzgón és bátran vezette jelképes lovas seregének támadását a hamis vallás bástyái ellen, hanem eleget tett annak a krisztusi parancsnak is, hogy ’tegyen tanítványokká minden nemzetből embereket, alámerítve őket’. 1935 óta egyre több ember olvasta a hamis vallás világbirodalma ellen szóló ítéletüzenetet és engedelmeskedett az isteni parancsnak, hogy ’menjen ki „Nagy Babilon”-ból’ (Jel 18:1–4). Ezek átadták magukat Jehova Istennek és alámerítkeztek „az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében”. Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratok segítségével csatlakoztak a felkent maradékhoz, hogy annak tagjaival együtt ők is széles körben terjesszék ezeket a nagyszerű folyóiratokat egészen „a föld határáig” (És 49:6).

VAJON TE IS A „JÓ HÍR” TEVÉKENY HIRDETŐJE VAGY?

9. Mi a feladata minden egyes kereszténynek?

⁹ A parancs, hogy legyünk tanúk „a föld legtávolabbi részéig” és menjünk, ’tegyünk tanítványokká minden nemzetből embereket’, mindazokra vonatkozik, akik kereszténynek vallják magukat. Ezért Jehova összes önátadott tanúja mély, szívből jövő eltökéltséget kell hogy érezzen az iránt, hogy teljesítse ezt az áldott küldetést.

10. a) Mire emlékezzenek a „nagy sokaság” tagjai? b) Ennek ellenére milyen magatartást tanúsítottak egyesek közülük?

¹⁰ Ha te is tagja vagy a Jelenések 7:9–17-ben leírt „nagy sokaság”-nak, jusson eszedbe a következő: csak akkor ’jöhetsz ki a nagy nyomorúságból’, ha te is „szüntelenül” azt mondod: ’A megmentést a mi Istenünknek [tulajdonítjuk], aki a trónon ül, és a Báránynak’, s nem szűnsz meg ’szent szolgálatot végezni neki [Jehovának] éjjel és nappal az ő templomában’. Nemrég azonban némelyek azt a felfogást tették magukévá, hogy elegendő évente egyszer ott lenni Krisztus halálának Emlékünnepén, lépést tartani a mindenkori bibliaismerettel az Őrtorony Társulat kiadványainak olvasása által, időnként pedig elmenni az összejövetelekre s csupán úgy engedni fényleni a világosságukat, hogy jó életet élnek, s ha lehetőség kínálkozik rá, alkalmi tanúskodást is végezhetnek.

11. Vajon teljesíthető a keresztény küldetés pusztán a helyes életmóddal vagy mi egyéb szükséges még hozzá?

¹¹ De vajon elegendő mindez? Hogyan lehetett volna keresztény tanúskodást végezni a „föld legtávolabbi részéig”, ha az első keresztények s a modernkori felkent maradék csak ott maradtak volna, ahol voltak, hogy jó életet éljenek? Ahhoz, hogy ’tanítványokká tegyenek minden nemzetből embereket’, előbb EL KELLETT MENNIÜK! Igen, ki kellett vonulniuk, hogy „házról házra” és „az emberek otthonában” tanúskodjanak (Csel 5:42, Újvilág Fordítás; Mai angol fordítás). Ez a nyilvános tanúskodás a „szent szolgálatunk” elmaradhatatlan része!

12. Miről feledkeztek meg egyesek és most mire kapnak buzdítást?

¹² Te hol állsz ebben? Olyan királyság-hírnök vagy-e, aki bensőséges örömét leli abban, ha másokkal is közölheti a „jó hírt”, s egyúttal Jehova ítéletét is a jelképes „lovak” segítségével, főleg a társulati folyóiratokkal? Ha lelassultál vagy netán leálltál volna, ez annak a jele, hogy szem elől tévesztetted az effajta tevékenység szellemi jelentőségét, vagyis azt, hogy segíts a felkent maradéknak teljesíteni azt a megbízatását, hogy ’hirdesse Jehova jóakaratának esztendejét és a mi Istenünk bosszúállása napját’? (És 61:1, 2, 5). Akkor bizony nagyon is itt az ideje annak, hogy újra felfedezd, milyen nagy öröm rejlik Jehova tevékeny szolgálatában!

TALÁN NEHEZEN TUDOD KIFEJEZNI MAGAD?

13, 14. a) Mi tart talán vissza egyeseket attól, hogy házról házra tanúskodjanak? b) Milyen gyakorlati javaslatok segítenek nekik legyőzni félénkségüket?

¹³ Talán azért találod nehéznek a házról házra történő tanúskodást, mert nem tudod elég folyékonyan, könnyedén kifejezni magad. Vagy talán azok közé az embermilliók közé tartozol, akik szívesen elolvassák a Társulat folyóiratait, sőt elmennek Jehova tanúi összejöveteleire is a Királyság-terembe, ámde sohasem vettek még részt a házankénti tanúskodásban attól való félelmükben, hogy nem tudják, mit mondjanak. Noha tisztában vagy azzal, hogy tanúskodni kell „a föld legtávolabbi részéig”, s tanítványokká kell tenni „minden nemzetből való embereket”, mégsem érzed magad képesnek arra, hogy szembenézz az emberekkel az ajtók előtt. Tudod, hogy ezt kellene tenned, meg is ütöd hozzá a bibliai mértéket, mégis képtelennek érzed rá magad. A szíved telve van Isten Szava igazságának értékelésével, csak a lábaid nem hajlandók elvinni téged a legelső ajtóig, mivel attól félsz, hogy ajkad nem találja majd meg a megfelelő szót. Nos, mit tehetsz ilyenkor?

¹⁴ Azzal kezdheted, hogy fogod a Bibliádat és újra elolvasod a Róma 10:8–15 versét. Ez majd arra készteti remegő lábaidat, hogy elinduljanak a „jó dolgok jó hírének” hirdetésére. Azután imádkozz Jehovához erőért — igen, ahhoz imádkozz, ’aki erőt ad’ (Fil 4:13; hasonlítsd ezt össze a Cselekedetek 1:8-cal!). Majd pedig, amikor legközelebb elmész a Királyság-terembe vagy a gyülekezeti könyvtanulmányozásra, kérd meg az egyik keresztény vént, hogy hozzon össze olyan tanúval, akinek már van gyakorlata a „jó hír” házankénti terjesztésében. Ez a királysághírnök nem várja el tőled, hogy mindjárt az első alkalommal bibliai beszélgetést kezdeményezz a házigazdával. Nagyon is valószínű, hogy azt javasolja majd: töltsetek együtt egy kevés időt azzal, hogy megvizsgáljátok az Őrtorony és az Ébredjetek! legfrissebb számait, mielőtt együtt mennétek ajtóról ajtóra, hogy felkínáljátok ezeket a folyóiratokat az embereknek.

15. Miért mondhatjuk, hogy a folyóiratterjesztés eszményi eszköz arra, hogy tapasztalatot szerezzünk a tanúskodás és bibliatanulmányozások bevezetése terén?

¹⁵ A folyóiratok segítségével végzett tanúskodás a legjobb módja annak, hogy elkezdjük vagy újra felvegyük a prédikáló és tanítványképző munkát. Kétségkívül ez az egyik legkönnyebb és legjobb módja annak, hogy kimenjünk az emberek közé és tapasztalatot gyűjtsünk a házankénti tanúskodásban. Minden egyes vitapont újabb és újabb beszélgetési témát jelent. Ha pedig újralátogatást végzel mindazoknál, akik átvették tőled valamelyik folyóiratot, nemsokára olyan névsorral rendelkezel, ahová rendszeresen elmehetsz a legfrissebb számokkal. Fokról fokra megismered majd ezeket az embereket. Az olyan cikkek, mint például a „Gondoltál-e valaha is arra. . . ?” című sorozat (az Ébredjetek!-ben) lehetővé teszik számodra, hogy beszélgetést kezdeményezhess, sőt bibliatanulmányozást vezethess be. Olvasd fel az első bekezdést a házigazdának, tedd fel utána az első nyomtatott kérdést (alcímet), s engedd, hogy válaszoljon rá. Csak azután olvasd fel a következő bekezdést és bármilyen idézett írásszöveget. Majd rátérhetsz a következő kérdésre (alcímre) és így tovább mindaddig, amíg arra a házigazda időt ad. Nos, miért ne próbálnád ki ezt a módszert? Csodálkozni fogsz, hogy milyen örömet és istenfélő elégedettséget érzel majd, ha rendszeresen végzel Jehovának ilyen „szent szolgálatot” (Jel 7:15).

IFJÚ KERESZTÉNYEK, INDÍTSÁTOK ÚTNAK AZOKAT A „LOVAKAT”!

16. Melyik írásszövegekből tudjuk meg, hogy a fiatal keresztények is érdekeltek ebben?

¹⁶ Minden keresztény, fiatal és öreg egyaránt felelős azért, hogy „tanú” legyen „a föld legtávolabbi részéig”. A prófétai 110. zsoltár azt mondja Krisztusról:

„Erősséged pálcáját Jehova kiküldi Sionból [e szavakkal]: ’Uralkodj ellenségeid között!’ Néped majd önként ajánlja fel magát haderőd napján. A szentség pompájában — mint harmatcseppek — a hajnal méhéből van ifjú férfiakból álló sereged” (Zsolt 110:2, 3).

Egy másik messiási zsoltár „szűzek”-ről beszél, akik Krisztus menyasszonyának „társnői” (Zsolt 45:13, 14 [45:14, 15, Károli]). Ezek a szövegrészek a felkent maradékra és a „nagy sokaság”-ra vonatkoznak, akik között ott vagytok ti is betű szerinti „ifjak” és „szüzek”. Tehát nektek is ’át kell adni magatokat önként’, hogy a felkent menyasszony osztály még a földön levő maradékának lojális „társnői” lehessetek. Ezt az osztályt jelképezi a „négy angyal”, aki sátán vallásos világbirodalma ellen vezeti a „lovasseregeket” (Jel 9:15–19; 21:2, 9).

17. A nagyszerű fiatal férfiak és nők közül hogyan végeznek sokan „szent szolgálatot”?

¹⁷ Ezek közül a fiatal férfiak és nők közül sokan végeznek „szent szolgálatot” Jehova tanúi brooklyni főhivatalában és a föld minden részén megtalálható 97 fiókhivatalban. Ott önként végeznek különböző feladatokat, amelyek a jelképes „lovak”, tudniillik az olyan kiadványok elkészítésével és szállításával függnek össze, amelyek az „Istenünk bosszúállása napjára” vonatkozó ítéletüzenetet tartalmazzák, de egyúttal a „Jehova jóakaratának esztendejé”-re vonatkozó vigasztaló igazságokat is feltárják (És 61:1, 2). Ezek az önkéntes munkások nemcsak a szántóföldön felhasznált „lovak” elkészítésében működnek közre, hanem maguk is részt vesznek a tényleges szántóföldi szolgálatban, és nagymértékben felhasználják ezeket a „lovakat”, kiváltképp a folyóiratokat.

18. a) Hogyan bizonyulnak más keresztény fiatalok a maradék buzgó társainak? b) Hogyan tekinti buzgalmukat maga a király és az ő „testvérei”?

¹⁸ Más fiatal keresztények is „önként felajánlják magukat” és a felkent maradék buzgó társaiként szolgálnak mint „úttörők”, legkevesebb 1000 órát töltve évente a nyilvános tanúskodó munkában. A király Jézus Krisztus és még a földön levő felkent „testvérei” nagyra értékelik ezeknek a fiatal keresztényeknek a buzgalmát. (Hasonlítsd ezt össze a Máté 25:34–40 versével!)

19. Milyen buzdítás szól az összes többi fiatal kereszténynek?

¹⁹ Jehova népének gyülekezeteiben azonban sokezer más „ifjú” és „szűz” is van. Vajon te is ’önként ajánlod fel magad Krisztus haderejének napján’? Avagy inkább a szobádban hagyod tornyosulni vagy a táskádban hagyod szunnyadozni a jelképes „lovakat”? Indítsd útnak őket! Hajtsátok ki őket a szántóföldre délutánonként, a hétközbeni szünet alkalmával (ahol ilyesmi létezik), a hétvégeken, s az év folyamán előforduló szünidőkben! A kisegítő úttörőszolgálat csodálatos alkalom arra, hogy ’önként felajánljátok magatokat’ a „szent szolgálatra”. A folyóiratterjesztés pedig a keresztény tanúskodásnak olyan fajtája, amely különösen megfelel nektek, fiataloknak. Képesek vagytok rá és nagyszerű eredményeket érhettek el!

TEVÉKENY TANÚSKODÁS MINDVÉGIG

20, 21. a) Mire adott Jézus megbízást az első századi követőinek és azoknak is, akik az „utolsó napok” idején élnek? b) Mire mutat rá a történelemtudományok egyik professzorának tanúbizonysága? c) Hogyan használták fel Jehova tanúi ebből a célból a folyóiratokat?

²⁰ Jézus kijelentette az első keresztényeknek: „Tanúim lesztek . . . a föld legtávolabbi részéig” (Csel 1:8). Az „utolsó napok”-ban vagy a „végidő”-ben élő keresztények számára prófétailag ezt mondta: „A királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek és akkor jön el a vég” (Máté 24:14; Dán 12:4; 2Tim 3:1).

²¹ A zsidó főpap, az első keresztények ádáz ellensége szomorúan ismerte el: „Íme, mégis betöltöttétek Jeruzsálemet tanításotokkal” (Csel 5:28). A These Also Believe [Ezek is hisznek] című angol nyelven megjelent könyvében Charles Braden, a történelemtudományok professzora ezt írta: „Jehova tanúi betű szerint betöltötték tanúskodásukkal ezt a földgolyót. . . . Valóban elmondhatjuk, hogy a világon egyetlen más vallásos csoport sem tanúsított nagyobb buzgóságot és kitartást, mint Jehova tanúi abban az igyekezetében, hogy elterjessze a királyság jó hírét.” Bár még csak néhány ezren voltak 1919-ben, a felkent maradék válaszolt a felhívásra. A szent szellem „ereje” által és társaik egyre növekvő „nagy sokasága” támogatásával, a szó szoros értelmében ’betöltötték a földet tanúskodásukkal’. Ezek a keresztények 1919-től 1980-ig több mint háromnegyed milliárd példányt terjesztettek el az Őrtoronyból és társfolyóiratából (Az Aranykor; a Vigasztalás majd a jelenlegi nevén, az Ébredjetek!-ből).

22. Mit bizonyítanak a tények, s ezért mire kapunk mindannyian buzdítást?

²² Ez a két nagyszerű keresztény folyóirat a tanúskodás fontos eszköze volt és ma is az marad, hogy mind a tanúskodó munka, mind a tanítványképzés minden nemzetből való emberek között kiterjedjen egészen a föld széléig (Máté 28:19, 20). A tények azt bizonyítják, hogy még sok tanúskodásra van szükség. Elő hát a lovakkal, ti hű keresztények! Indítsátok útnak őket és tartsátok ott a „szántóföldön”. Áldja meg Jehova továbbra is — az előttünk álló napokban — az Őrtorony és az Ébredjetek! fokozott felhasználását!

[Lábjegyzetek]

[Táblázat a 15. oldalon]

A világméretű tevékenység megoszlása

Évek Traktátusok és röpiratok Folyóiratok Könyvek Összesen

(füzetek)

1879-től (a folyóiratokat

1917-ig 419 078 170 is beleértve) 9 894 056 428 972 226

1918 102 775 13 140 256 609 372 524

1919-től

1980-ig 2 322 888 592 4 767 784 340 450 642 739 7 541 315 671

Össz

mennyiség 2 742 069 537 4 767 797 480 460 793 404 7 970 660 421