Istennek tetsző viselkedés mások iránt

„Azért írok nektek . . . , hogy megtudjátok, hogyan kell viselkednetek Isten házanépe iránt, amely a gyülekezet” (1Tim 3:14, 15).

1, 2. Hogyan segíthet nekünk a Biblia abban, hogy miként viselkedjünk másokkal?

A KERESZTÉNYEK sokféle hasznot merítenek a Biblia tanulmányozásából. Többek között megtanulják, hogyan kell Istennek tetsző módon bánni másokkal. Még a keresztényi életformát és a Bibliát nem ismerő emberek is elismerik, hogy mennyi bölcsességet és gyakorlati tanácsot rejt magában ez a mondás: „Úgy bánjatok az emberekkel, ahogyan akarjátok, hogy veletek bánjanak” (Luk 6:31).

² A Biblia nem csupán nagy általánosságokat mond a másokkal kapcsolatos viselkedésről. Arra is tanácsot ad, hogy miként viselkedjünk azokkal, akik valamilyen sajátos viszonyban vannak velünk, vagy mit tegyünk bizonyos helyzetekben. Például megmondja, hogyan viselkedjen a keresztény feleség a hitetlen férjével, és hogyan viselkedjünk szeretteinkkel, a testi fogyatékosokkal, az ellenkező nemhez tartozókkal (1Pét 3:1–6; Zsolt 41:1 [Károli: 41:2]; 3Móz 19:14; 1Tim 5:1, 2). Az Írások arra is sok tanácsot adnak, hogy ,hogyan viselkedjünk Isten házanépe iránt, amely a gyülekezet’ (1Tim 3:15).

3. Miért van szükségünk Isten segítségére, hogy helyesen viselkedhessünk?

³ Fontos megszívlelni az ilyen isteni tanácsot, mert Isten Szava azt mutatja, hogy ő részben annak alapján fog megítélni minket, ahogyan mi bánunk másokkal (Máté 18:35; 25:40, 45; Jel 2:23). Ezért ne az után menjünk, amit mások mondanak, vagy amit az érzelmeink diktálnak és amit mi helyesnek „érzünk”, hanem inkább Dávid magatartását kövessük: „Ismertesd meg velem saját utaidat, ó Jehova. Taníts meg saját ösvényeidre! Járass a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy a megmentő Istenem” (Zsolt 25:4, 5; 139:17, 21).

HOGYAN BÁNJUNK A BŰNÖSÖKKEL?

4. Miért szükséges tudnunk azt, hogy hogyan bánjunk a bűnt elkövetőkkel?

⁴ Minden ember Ádámtól származik, így „mindannyian vétkeztek és nélkülözik Isten dicsőségét” (Róma 3:23; 5:12). Mégsem reménytelen a helyzetük, mert „Krisztus Jézus azért jött a világba, hogy megmentse a bűnösöket”. Mindazok, akik elismerik ezt és hitet gyakorolnak Krisztusban, bűnbocsánatot nyernek akkor is, ha múltban bűnös életet éltek (1Tim 1:12–16; 1Kor 6:9–11; Csel 10:43; Róma 6:12–14).

5. Mit kell tenni, ha egy keresztény súlyos bűnt követ el?

⁵ De mi történik, ha valaki miután megbánta bűnét, hitét a Krisztusba vetette, alámerített kereszténnyé lett, gyengének bizonyul vagy súlyos bűnbe esik? Még ezután is bűnbocsánatban részesülhet, ahogyan Isten Péternek is megbocsátotta, hogy megtagadta Jézust. Te mit tennél, ha megtudnád, hogy valamelyik keresztény hívőtársad súlyos bűnbe esett? Az igazi szeretet nyilván arra indítana, hogy megpróbáld szellemi segítséghez juttatni őt. Általában a gyülekezet szellemi vénei vagy felvigyázói lehetnek az ilyen segítség eszközei. És mi a célja ennek a segítségnek? A tévelygő keresztény szellemi talpraállítása! (Gal 6:1; 1Ján 5:16; 2Tim 2:23–26; Júd 23).

6. Mi az eljárás abban az esetben, ha egy keresztény súlyos bűnt követett el és nem bánja meg?

⁶ Néha előfordul, hogy olyan valaki, aki évekig az igaz keresztényi élet útján járt, letér arról, istentelen viselkedésre adja magát és a vének segítőkész, őszinte erőfeszítései ellenére sem tanúsít megbánást. A Biblia szerint ez megtörtént az első században, de megtörténik napjainkban is (2Pét 2:10–20). Mi hát ilyenkor a teendő? Isten, az ő tökéletes bölcsességében és igazságosságában azt parancsolja, hogy tegyünk határozott lépéseket a gyülekezet erkölcsi és szellemi tisztaságának megóvására. Ezek a lépések talán észhez térítik a helytelenül cselekvő egyént is. Isten Szava ezt parancsolja: „Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!” Ez azt jelenti, hogy ki kell őt közösíteni a keresztény gyülekezetből (1Kor 5:13; 1Tim 1:20; v. ö. 5Mózes 17:7-tel!).

7. Milyen kérdések vetődnek fel azzal a személlyel kapcsolatban, akit kizártak a gyülekezetből?

⁷ Szomorú dolog az, amikor valakinek a viselkedése ilyen lépést követel meg, de ha már kiközösítették, hogyan tekintsenek rá a gyülekezet lojális tagjai és hogyan bánjanak vele? Talán úgy viselkedjenek vele szemben, mint bármelyik felebarátjukkal, munkatársukkal vagy olyan emberekkel szemben, akikkel az utcán találkoznak? Üdvözöljék őt, sőt rövid ideig el is csevegjenek vele, amikor véletlenül összetalálkoznak a kiközösítettel? Dolgozhatnak-e neki vagy alkalmazhatják-e őt? Hogyan viselkedjenek a kiközösítettel szemben a keresztény szülők vagy más rokonok, milyen mértékig lehetnek közlékenyek az ilyennel és meddig lehetnek a társaságában? Sok ilyen és ehhez hasonló kérdés vetődhet fel. Mi nagyon hálásak vagyunk Jehova Istennek, amiért útmutatást adott nekünk, hogy hogyan bánjunk a kiközösített bűnössel!

JÉZUSNAK A BŰNÖSÖKRE VONATKOZÓ TANÁCSA

8, 9. a) Milyen tanácsot ad Jézus az olyan egyénnel kapcsolatban, aki vétkezett? b) Milyenfajta vétekre gondolt itt Jézus?

⁸ Amikor Isten még úgy bánt a zsidókkal, mint saját népével, Jézus tanácsot adott azokra vonatkozóan, akik vétkeztek. Krisztus tanítványai, akik maguk is zsidók voltak, az akkori zsidó közösségekben fennálló helyzet fényében értelmezték ezt a tanácsot. Mi is okulhatunk belőle, hiszen Jézus tanácsa később is érvényben maradt, amikor Isten már megalapította a keresztény gyülekezetet (Máté 21:43). Krisztus így kezdte a tanácsát: „Ha a testvéred bűnt követ el, menj és tárd fel hibáját négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted a testvéredet” (Máté 18:15).

⁹ Jézus nyilván nem valamilyen kisebb személyes sértés értelmében vett „bűn”-ről beszélt, mint amilyenről például a Filippi 4:2, 3 versében olvashatunk. (V. ö. a Példabeszédek 12:18-cal!) Ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy olyan bűnökre gondolt, mint a csalás vagy a rágalmazás. Ezek ugyanis elég súlyosak ahhoz, hogy valakinek a gyülekezetből való kiközösítéséhez vezessenek.a Ha a sértett fél meg tudta oldani a problémát személyes módon megközelítve azt, ,megnyerte a testvérét’; ha a bűnös bizonyítottan szívből megbánta tettét és megpróbálta helyrehozni a vétket, nem kell tovább vinni az ügyet.

10, 11. Ha ez az első lépés nem járt eredménnyel, mi legyen a következő teendő?

¹⁰ De mi történjék akkor, ha ez a lépés nem jár eredménnyel? Jézus így folytatta: „De ha nem hallgat, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú szájából lehessen minden dolgot megerősíteni” (Máté 18:16).

¹¹ A vétkesekhez elvitt személyeknek valóban „tanúknak” kellett lenniük, nem csupán semleges feleknek, akik egyszerűen csak a kibékülésben közvetítenek. Úgy tűnik, hogy itt olyan egyénekről van szó, akiknek a helytelenséget kellett ,tanúsítaniuk’, mint például ha tudtak a pénzügyi megállapodásról annak megkötése idején s így képesek bizonyítani, hogy történt-e csalás. Vagy ha a helytelen tett bizonyítéka valamilyen szerződés vagy ehhez hasonló, szellemi képesítéssel rendelkező, tapasztalt testvéreket lehet elvinni az ilyen esetek rendezésére. Ők azután tanúi lesznek a tényeknek, illetve annak, amit a megvádolt személy a találkozás során kijelent, s amit fel lehet majd használni, ha döntő lépésre is sor kerülne.

12. Jézus magyarázata szerint, mi legyen a döntő lépés?

¹² Jézus így határozta meg ezt a bűnössel kapcsolatos döntő lépést: „Ha nem hallgat rájuk, beszélj a gyülekezettel. Ha még a gyülekezetre sem hallgat, legyen számodra olyan, mint a nemzetek közül való és mint a vámszedő” (Máté 18:17). Igen, a bűnös visszatérítésére tett utolsó erőfeszítés a gyülekezet szellemi véneinek a feladata. Ezek meghallgatják a tényeket és a tanúk vallomását. Módjukban áll Isten Szavával feddésben részesíteni a vétket. Ha pedig nem hajlandó megbánni vétkét, a vének a gyülekezet érdekében megfenyítik és kiközösítik őt, hogy ezzel megóvják a gyülekezetet az ő káros befolyásától.

NEM EMBERTELEN MÁSOK IRÁNT

13, 14. Honnan tudjuk, hogy Jézus egyáltalán nem támogatta azt az álláspontot, mintha nem kellene emberségesen bánnunk másokkal?

¹³ Hogy segítsen meghatározni, hogyan viselkedjünk az ilyen személlyel, meg kell értenünk Jézus szavait: „Legyen számodra olyan, mint a nemzetek közül való és mint a vámszedő.” A későbbi évszázadokban egyes zsidó rabbik szélsőséges nézeteket vallottak és azt tartották, hogy a zsidó még a halálveszedelemben levő pogánynak sem nyújthat segítséget. És nem is csupán a pogányokkal szemben tanúsítottak ilyen szívtelen magatartást. Jézusnak az igazi felebarátról mondott példázatában is mind a lévita, mind a pap könyörtelenül és segítség nélkül magára hagyta a sebesült zsidó társát, míg a szamaritánus segített rajta (Luk 10:29–37).

¹⁴ A Máté 18:17 verse szerint azonban Jézus nem gondolhatta, hogy a tanítványainak meg kell tagadniuk az emberi kedvességet, mondjuk egy baleset vagy végszükség esetében. Jézus ugyanis még egyes pogányokhoz is kedves volt. A többi között jót tett egy szír-föníciai asszonnyal. Jóllehet Jézus, a tanítványai s maga az asszony is elismerte, hogy rendkívüli helyzetben volt, mivel ő maga a pogányok közül való, Jézus viszont a zsidókhoz küldetett, Krisztus mégis meggyógyította a pogány asszony lányát (Máté 15:21–28; Márk 7:24–30). Jézus ugyanilyen emberszeretetet tanúsított, amikor egy római katonatiszt arra kérte, hogy gyógyítsa meg béna és szenvedő rabszolgáját. A tiszt elismerte, hogy nem várhatja el Jézustól, a zsidó tanítótól, hogy belépjen egy pogány otthonába. Mégis, „zsidó vének” kérték Jézust, hogy legyen irgalmas ehhez a könyörületre méltó pogányhoz és Jézus teljesítette kérésüket (Luk 7:1–10; Máté 8:5–13). Amikor tehát azt mondta, hogy valaki olyan legyen számunkra, mint ,a nemzetek közül való és mint a vámszedő’, ezzel nem tiltotta meg az irgalmas szeretet kinyilvánítását az ilyen egyén iránt. Mire gondolt akkor hát Jézus?

„MINT A VÁMSZEDŐ”

15. Minek tekintették a zsidók az adószedőket, és hogyan bántak velük?

¹⁵ Először is hogyan tekintették és kezelték a zsidók a „vámszedőket” vagy „adószedőket”?

„Az Új Szövetségben említett publikánusokat [vagy adószedőket] a nép árulóknak és hitehagyott egyéneknek tekintette, olyan embereknek, akik a pogányokkal való gyakori érintkezésükkel beszennyezték magukat, és akik az elnyomó hatalom eszközeivé váltak. Egy kategóriába sorolták őket a bűnösökkel . . . a prostituáltakkal . . . a pogányokkal. A becsületes életmódú emberek kerülték őket, ezért magukra maradtak. Barátot vagy társat csak azok közt találhattak, akiket hozzájuk hasonlóan kitaszított magából a társadalom” („Cyclopoedia”, M’Clintock és Strong kiadása, VIII. kötet, 769. oldal).

Igen, Jézus hallgatói jól tudták, hogy a zsidók általában megvetik az adószedőket. A zsidók csak a legszükségesebb üzleti kapcsolat során érintkeztek velük, vagyis amikor a törvényes adót kellett befizetni.

16, 17. Hogyan viselkedett Jézus egyes adószedőkkel kapcsolatban?

¹⁶ Egyesek azonban azt kérdezhetnék: ,Hát Jézus sohasem volt adószedők társaságában?’ Nos, vegyük szemügyre a tényeket.

¹⁷ Mint „Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét”, Jézus valóban minden nép világossága volt, jóllehet földi szolgálata idején a zsidókra összpontosította figyelmét (Ján 1:29; 8:12; És 42:1, 6, 7; Máté 10:5, 6; 15:24). Olyan volt, mint az orvos: azokon a zsidókon segített, akiknek leginkább szükségük volt rá; mindenféle bűnösökön, akik gyakran tisztességtelen eszközökhöz folyamodtak. Máté Lévi, a megvetett adószedő, egyike volt azoknak, akik helyesen reagáltak a Jézus hirdette megmentés új üzenetére. Máté meghívta Jézust az otthonába egy étkezésre s ez lehetőséget teremtett Máté és még néhány adószedő számára, hogy többet halljanak a csodálatos új igazságokról (Luk 5:27–32; 19:1–10). Ezek ott olyan emberek voltak, akik ,tudatlanságukból vétkeztek’, ámde hajlandók voltak lépéseket tenni „bűneik eltörlésére” (Csel 3:19; Zsid 9:7).

18. Miért nem szolgál Jézus némely adószedővel szemben tanúsított bánásmódja mintaként arra, amit Máté 18:17-ben mondott?

¹⁸ Jézus arra irányuló erőfeszítéseit azonban — amelyekkel tanúskodni törekedett az olyan adószedőknek, akik „igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák” és „követték őt” — nem szabad mintának használni a megbánást nem tanúsító bűnösökkel való bánásmódra! (Márk 2:15; Luk 15:1). Hogyan lehetünk biztosak ebben? Nos, bár Krisztus együtt étkezett ilyen adószedőkkel, Pál mégis azt rendeli el, hogy a keresztények ,ne is egyenek együtt’ olyan bűnössel, akit kiközösítettek a gyülekezetből (1Kor 5:11). Jézus is azt mondta a tanítványainak, hogy úgy kezeljék a megbánást nem tanúsító bűnöst, ahogyan ők maguk elvárhatóan a korabeli adószedőket kezelnék. Az R. F. Weymouth-féle fordítás így szól: „Úgy tekintsd őt, ahogyan te a pogányt vagy az adószedőt tekinted” (v. ö. New International Version; The New English Bible).

HOGYAN TEKINTETTÉK A POGÁNYOKAT ÉS HOGYAN BÁNTAK VELÜK?

19. Mit mond a Biblia a zsidók és a nem zsidók viszonyáról?

¹⁹ Az apostolok, akik Jézusnak a Máté 18:17-ben feljegyzett szavait hallották, zsidók voltak és tudták, hogy a honfitársaik nem közösködtek pogányokkal. A törvény különbséget tett zsidó és pogány között s éppen arra szolgált, hogy elkülönítse az izraelitákat az őket körülvevő nemzetektől (5Móz 7:1–4; 4Móz 15:37–41; Ef 2:11–14). I. sz. 33 pászkaünnepén a zsidók nem akartak bemenni a római helytartó palotájába, „nehogy tisztátalanokká legyenek” (Ján 18:28). S nagy szakadék tátongott a zsidók és a szamaritánusok között is, noha az utóbbiak elfogadták Mózes öt könyvét. Ez a szakadék oly széles volt, hogy annál a bizonyos szamáriabeli kútnál egy asszony meglepetését fejezte ki amiatt, hogy Jézus „zsidó létére” vizet kért tőle (Ján 4:9)

20. Mit tanulhatunk Péternek Kornéliusszal kapcsolatos tapasztalatából arról, hogy a zsidók hogyan bántak más nemzetekből valókkal?

²⁰ Később i. sz. 36-ban, amikor Isten elhatározta annak kinyilvánítását, hogy körülmetéletlen pogányokat is elfogad a királyság örököseiként, Kornéliuszhoz, a római katonatiszthez irányította Péter apostolt. Péter azonban így szólt Kornéliuszhoz: „Jól tudod, mennyire törvénybe ütköző dolog egy zsidó számára idegennel kapcsolatot tartani vagy idegent felkeresni” (Csel 10:28). Péter megjegyzése megmutatja, milyen mélységesen átérezték a zsidók ezt a tilalmat, tudniillik, hogy ne barátkozzanak nemzetekből való emberrel. Ezért, amikor köztudottá vált, hogy Péter felkereste Kornéliuszt, egyes zsidó keresztények erősen kifogásolták, hogy Péter „körülmetéletlenek házába bement és együtt evett velük”. Igen, zsidók utálatos dolognak tekintették, ha valaki „nemzetekből való” egyénnel volt együtt és azzal étkezett (Csel 11:1–3; v. ö. Galata 2:12-vel!).

21. Hogyan érted akkor azt, amit Jézus arról mondott, hogy egy megbánást nem tanúsító bűnös olyan legyen számunkra, mint ’a nemzetek közül való egyén és mint az adószedő’?

²¹ Az Írások tehát segítenek megértenünk Jézus tanácsát, tudniillik azt, hogy a megbánást nem tanúsító bűnöst, aki a gyülekezetre sem hajlandó hallgatni, úgy kell kezelni, mint ,a nemzetek közül való egyént és mint az adószedőt’. Krisztus tanácsának mai alkalmazása semmiképpen nem jelenti azt, hogy tekintsük az ilyen bűnöst úgy, mint a lakóhelyünkön élő egyik átlagembert. Ez ugyanis nem felelne meg annak az értelemnek, ahogyan a tanítványok Jézus szavait értelmezték. Még jobban megérthetjük ezt, ha megvizsgáljuk a Keresztény Görög Iratokban található további tanácsokat, amelyek segítenek nekünk eligazodni e való élet mai körülményei között a keresztény gyülekezetből kiközösített egyénekkel való bánásmód terén.

[Lábjegyzet]

MIT JELENT A ,MINT A NEMZETEK KÖZÜL VALÓ EGYÉN ÉS MINT AZ ADÓSZEDŐ’ KIFEJEZÉS?

A zsidók megvetették az adószedőket mint a társadalom kitaszítottjait

A zsidók nem akartak bemenni egy pogány helytartó palotájába

Péter azt mondta, hogy „törvénybe ütköző dolog” egy zsidó számára pogánnyal kapcsolatot tartani

Zsidó keresztények megbotránkoztak, hogy Péter együtt evett Kornéliusszal

[Kép a 17. oldalon]

A zsidók megvetették az adószedőket, mivel bűnösöknek tekintették őket. Egyetlen üzleti kapcsolatuk a törvény megkövetelte adó befizetése volt