’Válassz ki istenfélő férfiakat’

„De válassz ki a nép közül alkalmas, istenfélő, becsületes és megvesztegethetetlen férfiakat, és nevezd ki őket a nép fölé” (2MÓZES 18:21, „THE NEW ENGLISH BIBLE”).

1. Miért tarthatnak számot különös érdeklődésre Jehova Tanúinál a „felvigyázó” és a „vén” kifejezések?

„HOMÉROSZ idejétől [kb. i. e. IX. század] napjainkig számos kifejezés kihalt, ugyanakkor sok új született. Az episkopos [ejtsd: episzkoposz; jelentése: felvigyázó] és a presbyteros [ejtsd: preszbüterosz; jelentése: idősebb férfi] továbbra is fennmaradt.” A görög nyelv modernkori szaktudósának ez a fenti kijelentése jól kidomborítja a „felvigyázó” és az „idősebb férfi” vagy „vén” szónak megfelelő görög kifejezések életképességét. Ezek a kifejezések ugyanis évezredeken át szoros kapcsolatban voltak Jehova szervezeti elrendezésével az ő népe számára, sőt annak szerves részét alkották. Ha kapcsolatban állsz Jehova Tanúival, különösen érdekelni fog, hogyan kerültek be ezek a kifejezések a keresztény gyülekezetbe.

2, 3. Kiket kellett Mózesnek meggyőznie arról, hogy ő az izraeliták Istentől kirendelt vezetője?

² A bibliai történelem természetesen jóval messzebbre nyúlik vissza a görög költő, Homérosz koránál. Az i. e. XVI. században Mózes azt a feladatot kapta Jehovától, hogy térjen vissza Egyiptomba és vezesse ki az izraelitákat a rabszolgaságból. Mivel mintegy 40 évig távol volt már a saját népétől, vajon kiknek mutassa be a meghatalmazását? Isten ezt mondta neki: „Menj és gyűjtsd egybe Izrael véneit [görögül: gerousía, ejtsd: gerúszia; jelentése: „vének tanácsa”, Septuaginta fordítás] . . . És hallgatnak majd a te szavadra. Menj hát el Izrael véneivel együtt Egyiptom királyához” (2Mózes 3:16, 18).

³ Az idősebb férfiakat vagy véneket nyilván már a pátriárkák idejétől kezdve nagy becsben tartották tapasztalataik, ismereteik, bölcsességük és józan ítélőképességük miatt. Őket kellett meggyőznie Mózesnek, hogy elfogadják Istentől küldött vezetőjüknek a megszabadításban.

A vének képesítése Izraelben

4. Mit javasolt Jethró Mózesnek és mi lett az eredménye?

⁴ Amikor az izraeliták már megszabadultak egyiptomi fogvatartóiktól és a pusztába értek, Mózes számára nyomasztóvá lett a nemzettel szembeni ítélkezési felelősség. Egy alkalommal, amikor meglátogatta apósa, Jethró oly tisztán látta a helyzetet, hogy gyakorlati tanáccsal látta el Mózest, ami nyilvánvalóan Jehova helyeslésével találkozott. Ezt mondta: „Nem jól csinálod a dolgot. Kimeríted magad és a veled levő népet, mert e feladat túl nagy teher számodra. Képtelen vagy egyedül elvégezni. Most azért hallgass a szavamra, tanácsot adok neked és Isten is veled lesz. Légy te a nép képviselője Istennél, és te vidd ügyeiket az igaz Isten elé! . . . De válassz ki a népből alkalmas, istenfélő és megbízható férfiakat, akik gyűlölik a tisztességtelen hasznot . . . és ők viseljék veled együtt a terhet” (2Mózes 18:17–23). Ez az új törvénykezési eljárásmód Izraelben a terhek egy részét az alkalmas vének vállára helyezte át. Izrael gyülekezete most már a vének testületének szervezett csoportjával rendelkezett, akik alkalmasak voltak jogviták és peres ügyek intézésére.

5. Vajon Mózesnek annyi vént kellett kiválasztania, amennyi csak rendelkezésre állt?

⁵ Micsoda ellentét van itt az ókori Izrael és e világi rendszer között, ahol oly kevesen értékelik igazán a magasabbrendű alapelveket, s ahol a megvesztegetés, a korrupció valósággal aláássa mind az uralkodók, mind az alattvalók hitelét! Az ókori Izraelben gondosan meg kellett válogatni azokat a férfiakat, akik Mózes segítőtársaiként ültek törvényt a nemzet tagjai felett. Ahogyan Jethró kijelentette: „Válassz ki a nép közül alkalmas, istenfélő, becsületes és megvesztegethetetlen férfiakat, és nevezd ki őket a nép fölé” (2Mózes 18:21, The New English Bible). Nem csupán arról volt szó, hogy előrehaladottabb korú férfiakat válasszon ki Mózes. Alkalmas, jó képességű, megvesztegethetetlen férfiakat kellett „felkutatnia” és kiválasztania. Mily nagyszerű irányadó mérték az olyanok számára, akiknek Jehova mai népének érdekeire kell gondot viselniük!

Jehova felhatalmazásával rendelkező vének

6, 7. Mit tett Jehova a vének kinevezése végett Izraelben?

⁶ Valamivel később az izraeliták panaszkodni kezdtek a pusztában uralkodó állapotok miatt. Mózes, miután érezte, hogy a nemzet irányításának terhe túlságosan nagy volt számára, Jehova elé tárta ezt. S vajon milyen megoldást választott Isten? Ezt olvassuk: „Válaszul Jehova azt mondta Mózesnek: ’Gyűjts össze nekem hetven férfit Izrael vénei [görögül: presbytérōn, ejtsd: preszbüterón, Septuaginta fordítás] közül, akikről tudod, hogy néped vénei [presbýteroi, ejtsd: preszbüteroi] és vezetői, . . . és elveszek a rajtad levő szellemből és rájuk helyezem, és segítenek neked hordozni a nép terhét’” (4Mózes 11:16, 17).

⁷ Mózes azt tette, amire parancsot kapott, és a beszámoló így folytatódik: „Jehova pedig leszállt egy felhőben és szólt hozzá és elvett a rajta levő szellemből és adott belőle mind a hetven vénnek [presbytérous]. Mihelyt megnyugodott rajtuk a szellem, azon nyomban prófétálni kezdtek” (4Mózes 11:24, 25). Íme, ez volt a nyilvánvaló bizonyítéka e „vének” teokratikus kinevezésének. Jehova megszervezte népét, hogy kiszabadítsa őket a rabszolgaságból, most pedig ’alkalmas, megbízható és istenfélő férfiakat’ használt fel arra, hogy részt vállaljanak Mózessel a vezetésből és az ügyek intézéséből.

8. Milyen szerepe lett a véneknek, amikor az izraeliták letelepedtek az igéret földjén?

⁸ A nomád izraeliták idővel meghódították az igéret földjét, és tartós lakhelyükre tértek városokban és falvakban, egyiptomi életmódjukhoz hasonlóan. Ez azt jelentette, hogy az idősebb férfiak lettek felelősek a népért közösségi szinten. Felvigyázói testületként működtek a saját közösségükben, bírákat és tisztviselőket adtak az igazságszolgáltatás céljára, a béke fenntartására, a rend és a szellemi egészség biztosítására (5Mózes 16:18–20; 25:7–9; Ruth 4:1–12).

Vajon az ősz fej is elegendő?

9, 10. Milyen egyéb követelményeket támasztanak a „vénekkel” szemben a fizikai érettségen kívül? Mondj rá bibliai bizonyítékot.

⁹ Vajon a fentiek azt jelentik, hogy Izraelben egy idősebb férfi automatikusan „vén” lehetett bírói vagy ügyintézési minőségben? Egy bizonyos életkor máris „vénné” tett valakit ebben az értelemben? Korántsem! Nem volna ésszerű ilyen következtetést levonni. Elihu világosan kifejezte ezt, amikor igy szólt: „Nem azok a bölcsek, akiknek csak éveik számosak, és nem azok értenek az ítélethez, akik csupán sok napot megértek.” A bölcs begyűjtő pedig ezt írta: „Ékes korona az ősz haj, ha az igazságosság útján találjuk” (Jób 32:6, 9; Példabeszédek 16:31; Prédikátor 12:9, 10, [12:11, 12, Károli]). A Héber Iratok kifejezetten azt mutatják, hogy az alkalmas „vénnél” az idős kornak és a tapasztalatnak bölcsességgel és igazságos viselkedéssel kell párosulnia.

¹⁰ Mindamellett igen értékes a magas életkor és a tapasztalat is. Az idősebb férfiak csak akkor lesznek alkalmasak a szolgálati kiváltságokra, ha elfogadják a szent szellem vezetését és megszerzik Isten Szavának megértését. Nem elég csak idézni az Írásokat. A „vén” számára létfontosságú kérdés, hogy képes-e bölcsen alkalmazni is azokat (Példabeszédek 4:7–9; Titus 1:9).

Idősebb férfiak a keresztény gyülekezetben

11, 12. a) Voltak-e még „vének” a zsidó közösségekben, amikor Jézus a földön élt? b) Milyen elrendezés szerint nevezték ki a véneket a keresztény gyülekezetben?

¹¹ Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy már az ókortól kezdve felhasználtak „idősebb férfiakat” vagy „véneket” Jehova népénél az ügyek intézésére. Amikor Jézus Krisztus a földön volt, a zsidóknál már létezett Jeruzsálemben a papok és vének Szanhedrin néven ismert központi testülete. Ez töltötte be a zsidó legfelsőbb bíróság szerepét (Máté 26:57–68). Ámde arra is van bizonyíték, hogy a vének csoportja még mindig tevékeny munkát végzett a városokban és nem csupán nemzeti szinten (Lukács 7:3–5).

¹² Ha erre a történelmi háttérre gondolunk, azonnal megértjük, hogyan folytatott a korai keresztény gyülekezet olyan teokratikus elrendezést, amely hasonló volt a Mózes idejében Jehova által jóváhagyott elrendezéshez. Isten szent szellemének vezetése mellett, a kinevezett „vének” vagy idős férfiak az akkori keresztény gyülekezetben valóban ’alkalmas, becsületes, istenfélő és megvesztegethetetlen’ férfiaknak bizonyultak.

13. Miért volt szükség a keresztény gyülekezetben tevékeny, jó képességű férfiakra?

¹³ I. sz. 33 pünkösdjétől kezdve igen gyorsan növekedett a hivők gyülekezete (Cselekedetek 2:41; 4:4). Ez a gyülekezet nem oszlott elzárkózott, magányos bibliatanulmányozó csoportokra, mint bizonyos esszénus szekta. A keresztényiség nem volt magánügy. Közügy volt, amit a pogány nemzetekben is hirdetni kellett (Máté 5:14–16; 28:19, 20). Ezért tevékeny, alkalmas férfiakra volt szükség a keresztény gyülekezet irányítására. Logikus, hogy az ilyeneknek „vének”-nek kellett lenniük.

A „vének” képesítése

14. Milyen követelményeket emel ki Péter a vénekkel kapcsolatban?

14 ldőszámításunk hetedik évtizedében rögzítésre kerültek azok a minőségi tényezők, amelyeket követelményként támasztottak az olyan idősebb férfiakkal szemben, akiknek vezető szerepet kellett vállalniuk a keresztény gyülekezetben. Ezzel kapcsolatban bőséges utalást találunk Péter és Pál apostolok írásaiban. Például, Péter ezt írta:

„Emiatt a köztetek levő idősebb férfiakat intem . . .: Őrizzétek az Isten gondjaitokra bízott nyáját, nem kényszerűségből, hanem önként, nem is tisztességtelen haszonlesésből, hanem buzgósággal, nem is uralkodva azokon, akik az Isten öröksége, hanem mint példaképei a nyájnak” (1Péter 5:1–3).

Logikus tehát, hogy amikor Péter kihangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a vének ’ne tisztességtelen haszonlesésből, hanem buzgósággal’ szolgáljanak, annak a tanácsnak adott visszhangot, amit Mózes kapott, tudniillik, hogy válasszon ki ’alkalmas, istenfélő, megbízható férfiakat, akik gyűlölik a tisztességtelen hasznot’ (2Mózes 18:21).

15. Milyen követelményeket sorol fel Pál az „idősebb férfi” tekintetében?

¹⁵ Hű munkatársához, Titushoz intézett levelében — aki a Földközi-tengerben levő Kréta szigetén munkálkodott — Pál apostol arra adott utasítást, hogy munkatársa „hozza rendbe a rendezetlen ügyeket” a gyülekezetekben, és „jelöljön ki véneket [presbytérous] városonként”. Érdekes módon, a „vének”-nek fordított görög szó magában foglalja az „érett férfi” fogalmát is, aki „alkalmas arra, hogy tapasztalata és elővigyázatossága révén igazgassa családját vagy más embereket” (Episcopos y Presbyteros című könyv; szerzője: Manuel Guerra y Gómez professzor). Ezt az értelmezést emelik ki azok a követelmények is, amelyeket Pál Titusnak felsorolt az olyan keresztényekkel kapcsolatban, akik alkalmasak, hogy felvigyázókként szolgáljanak. Ezt írta:

„Olyat válassz, aki feddhetetlen, egy feleség férje, akinek gyermekei hivők, s nem vádolhatók kicsapongással és nem engedetlenek. A felvigyázó [görögül: episkopon] mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önfejű, nem hajlamos a haragra, nem lármás iszákos, nem verekedő, nem tisztességtelen nyereségre vágyó, hanem józan gondolkodású, igazságos, lojális, önuralommal rendelkező, aki szilárdan ragaszkodik a tanítással egyező igaz beszédhez, hogy képes legyen az egészséges tanítással buzdítani, az ellentmondókat pedig megfeddni” (Titus 1:5–9).

E követelmények gondos megvizsgálása segít megérteni, hogy milyen magas irányadó mértékeknek kell megfelelnie mind viselkedésben, mind szellemiségben annak, aki „vén” szeretne lenni a gyülekezetben.

16. Honnan tudjuk, hogy a vének egyben felvigyázók is voltak az első században?

¹⁶ Érdekes még megfigyelni, hogyan használja Pál a presbýteros és epískopos szavakat, ami a „vén”, illetve a „felvigyázó” kifejezés görög megfelelője. Ebből arra következtethetünk, hogy az alkalmas vének felvigyázói feladatokat láttak el a gyülekezetekben. Egyéb írásszövegek azt mutatják, hogy ugyanazon gyülekezetben több ilyen vén-felvigyázó is lehetett (Cselekedetek 14:23; 20:28; Filippi 1:1).

17. a) A felvigyázóval kapcsolatos milyen követelményeket sorolt fel Pál Timótheusnak? b) Miért serénykedjen a vén a prédikálómunkában is?

¹⁷ Timótheushoz intézett levelében Pál a felvigyázókkal kapcsolatos követelményeket is felsorolta, bár némileg eltérő kifejezésekkel, talán figyelembe véve a különböző körülményeket (1Timótheus 3:1–7). Mivel a korai keresztény gyülekezet természetéből adódóan evangelizáló szervezet volt, magától értetődőnek tekintették, hogy a vének egyben a jó hír buzgó hirdetői legyenek. Nem lehetett helye a tétlenségnek (Lukács 24:46–48; 1Korinthus 9:16; vö. Máté 25:24–27).

A hittagadás támadásba lendül

18. Milyen kihatással volt a hittagadás a vének állására?

¹⁸ Különböző változások álltak be, amikor a gyülekezet eljutott a második és a harmadik századba. Az előre megjövendölt hittagadás kezdett gyökeret verni (Cselekedetek 20:29, 30; 2Péter 2:1). Becsvágyó férfiak támadtak a gyülekezeti vének soraiból. Helytelen indítékból kezdték úgy tekinteni felvigyázói hivatalukat, mint hatalommal és tekintéllyel járó állást. Egyes gyülekezeti felvigyázók a „püspök” szerepét vették át, aki egy egész egyházmegyét vagy templomok egyes csoportját igazgatja. Idővel ezeket a püspököket úgynevezett laikus, tehát nem papi emberek szavazással választották meg — néha befolyásos uralkodók közreműködésével. Ezért bekövetkezett az, amit egy katolikus író így fejezett ki: „Ez igen nagy veszélyt jelentett, különösen attól kezdve, amikor a püspök tekintélye jelentősen megnőtt, és állása komoly bevétellel és anyagi érdekeltséggel párosult . . . [ezért] politikus-férfiakat emeltek a legbefolyásosabb püspökségekbe [egyházmegyékbe].”

19. Mi lett a hittagadás végső eredménye?

¹⁹ Igen, minden egyes püspök valóságos kiskirállyá lett! Ez viszont egyenetlenséget és szakadást idézett elő a kereszténységben. Ez utóbbi már régóta nem volt igaz krisztusi intézmény! Az alkalmas, becsületes, szellemi gondolkodású vén-felvigyázók helyébe papi hierarchia került. A gyülekezetekben végzett önkéntes szolgálatot fizetett állás váltotta fel, amelynek betöltését magasabb fokú teológiai, filozófiai és kánonjogi tanulmányokhoz kötötték.

20. Milyen kérdések várnak megválaszolásra?

²⁰ Vajon azt jelentette mindez, hogy sohasem tér vissza többé az igaz keresztényi életforma, eredeti teokratikus elrendezésével minden gyülekezetben? Vagy hogy örökre megszünt a „vének” vagy „felvigyázók” szolgálatának egészséges egyszerűsége? És mi lesz Ésaiás próféciájával, amely a teokratikus szervezet fokozatos felemelkedését helyezi kilátásba? A jövendölés kijelenti: „Réz helyébe aranyat hozok, a vas helyett meg ezüstöt, fa helyébe rezet, és a kövek helyett vasat. Kinevezem felvigyázóiddá a békességet, előljáróiddá pedig az igazságosságot” (Ésaiás 60:17). A következő cikkben választ kapunk ezekre a lényeges kérdésekre.

’Emlékezzetek meg előljáróitokról’

„Emlékezzetek meg előljáróitokról, akik az Isten szavát szólták néktek, és miközben figyelitek viselkedésük kimenetelét, kövessétek a hitüket” (ZSIDÓK 13:7).

1. Milyen változások történtek az igaz imádat tekintetében a XIX. század vége felé, ámde hogyan választották meg a keresztény véneket?

AZ IGAZ IMÁDAT helyreállítását a XIX. század utolsó negyedében kezdte meg odaadó Bibliakutatók egy maroknyi csoportja Charles Taze Russell vezetésével a pennsylvániai Pittsburghben. Mindenekelőtt a bibliai tanítást szerették volna visszaállítani eredeti formájába és megtisztítani a babiloni hagyomány és filozófia fertőzésétől. A gyülekezeti szervezet helyreállítását célzó kezdeti lépések viszont valamivel lassúbbak voltak. Bár a Bibliakutatók gyülekezetében is voltak vének és diákonusok (kisegítő szolgák), bizonyos vonatkozásban még érvényesültek hamis vallásos elképzelések is a soraikban. Még a XX. század elején is a gyülekezet választotta meg demokratikus szavazással, kézfelemeléssel a véneket.

2. Milyen magas irányadó mértékeket állítottak fel a vénekkel kapcsolatban Jehova népe között?

² Ennek ellenére magas erkölcsi követelményeket támasztottak az ilyenekkel kapcsolatban, mert Az Őr Torony 1909. november 1-i száma, a 325. oldalon kijelentette (angolban): „A Vének megválasztásánál a felszenteltek gondoljanak arra, hogy a felelősség az ő vállaikon nyugszik; egyetlen szavazatot se adjanak le anélkül, hogy gondosan meg ne vizsgálnák az isteni akaratot és ne imádkoznának isteni vezetésért.” A cikk ezután a jó vén három fő vonását emelte ki: 1.) kellő szakértelemmel kell rendelkeznie a tanítás terén; 2.) az igazságot, nem pedig a tévedést kell tanítania; 3.) az alázatosság és a jámborság legyen a „vén kiemelkedő és elsődleges jellemvonása”.

A teokratikus rend helyreáll

3, 4. Milyen történelmi változásokra került sor a gyülekezeti feladatok elvégzésére történő kinevezéseknél a) 1919-ben? b) 1932–ben? c) 1938-ban? d) 1971-ben?

³ A kinevezések teokratikus lebonyolítása felé 1919-ben tették meg az első lépéseket. A gyülekezeteket arra kérték, hogy ajánljanak egy buzgó testvért szolgálati „igazgató”-nak, aki a prédikálást fogja irányítani. Nem tartozik az évenkénti szavazás alá, hanem közvetlenül az Őrtorony Társulat, vagyis a felkentek gyülekezetének törvényes képviselete fogja kinevezni. Ezután 1932-ben a választott véneket — akiknek szorosan együtt kellett működniük a szolgálati „igazgatóval” — a különböző gyülekezeti szolgálati feladatokat ellátó érett testvérek szolgálati bizottsága váltotta fel. Őket azonban még mindig a gyülekezet választotta meg szavazás útján. A „vén” kifejezést elvetették és helyébe a „társulati szolga”, „bibliatanulmányozó szolga”, stb. kifejezések léptek.

⁴ A szavazással való teljes szakítás csak 1938-ban következett be, amikor világossá lett, hogy a kinevezési jog a világraszóló keresztény gyülekezet Vezető Testületét illeti meg. Az alkalmas férfiak kinevezését azóta közvetlenül a Társulat végezte; „szolgákat” nevezett ki a különféle gyülekezeti feladatok ellátására. A vének és felvigyázók szerepének megértése még világosabban megmutatkozott azonban az Őrtorony 1971. november 15-i és december 15-i számaiban (angolban). Itt alaposan megindokolták, miért kell visszatérni az idősebb férfi vagy vén [presbýteros] és a felvigyázó [episkopos] bibliai kifejezésekhez.

5. a) Mire kell különösen vigyázni, amikor vénnek ajánlunk valakit? b) Milyen tényezőket kell számításba venni?

⁵ Újból kidomborodott, milyen magas irányadó mértékeket állít fel a szent szellem, ami Isten Szavában jut kifejezésre. S vajon miért van ez így? Azért, mert a vénnek — ha méltó akar lenni a köztiszteletre — valóban elől kell járnia” a keresztény viselkedésben és a szolgálatban, mielőtt ajánlanák és kineveznék (Zsidók 13:7, 17). A vének testülete ezért nem cselekedhet elhamarkodottan, amikor új vénekre tesz ajánlásokat (1Timótheus 3:6; 5:22). Ne feledjétek, hogy sokszor több időbe és vitába kerül egy alkalmatlan vén elmozdítása, mint az ajánlása és a kinevezése. Valójában azt az irányelvet kell követni, hogy azt is megvizsgáljuk: vajon a gyülekezet már a kinevezése előtt is úgy tekinti-e az illetőt, mintha már vén volna. Valóban azzal érdemelte ki a köztiszteletet, hogy teljesen eleget tett a bibliai követelményeknek, és így semmi kétség nem fér az ajánlásához?

’Aki helyesen elnököl saját háza népe fölött’

6. Milyen követelményeknek kell megfelelnie a vénnek a családjával kapcsolatban?

⁶ Vegyük sorba röviden a vének néhány képesítését, ahogyan Pál apostol meghatározza azokat, és mit jelentenek gyakorlati vonatkozásban napjainkban. Pál azt írja:

„Olyat válassz, aki feddhetetlen, egy feleség férje, akinek gyermekei hivők, s nem vádolhatók kicsapongással és nem engedetlenek” (Titus 1:6).

„A felvigyázó ezért legyen . . . olyan, aki helyesen elnököl a saját háza népe fölött, gyermekeit teljes komolysággal engedelmességre neveli; (valóban, ha valaki nem tudja, hogyan elnököljön saját háza népe fölött, hogyan visel majd gondot az Isten gyülekezetére?)” (1Timótheus 3:2, 4, 5).

7. Milyen finom egyensúlyt kell megtartania a vénnek a családja és a gyülekezet iránti felelősségei terén?

⁷ Számos vén esetében bizony nagy erőpróbát jelent az a követelmény, hogy helyes módon gondoskodjanak a saját családjukról. Vajon hogyan járhat elől a vén a gyülekezetben úgy, hogy ugyanakkor a felesége és a gyermekei szellemi és érzelmi szükségleteit se hanyagolja el? Ez bizony nem könnyű! Feltétlenül szellemi érettség kell ahhoz, hogy a vén helyes egyensúlyban tudja tartani összes feladatát és felelősségét. A gyülekezet tagjai néha megkövetelik tőle azt az időt és figyelmet, amit joggal fordíthatna a saját családjára. De vajon miért oly lényeges a családdal való törődés? Nos azért, mert ha elhanyagolja családi kapcsolatait, vagy a kiskorú, és tőle függő gyermekei szellemileg rossz útra térnek, tekintet nélkül arra, hogy milyen nagyszerű képességekkel rendelkezik és milyen buzgó, nem alkalmas többé arra, hogy vén legyen. Tehát ne feledjük: a pásztorkodás a saját családunkban kezdődik! Igen, helyes egyensúlyt kell felmutatnia mind a vénnek, mind a családjának; de ugyanakkor a gyülekezetnek is a saját igényeiben és követelményeiben! (Efezus 5:28–33; 6:4; 1Timótheus 5:8; 1Péter 3:7).

’Nem önfejű, hanem ésszerű’

8, 9. Milyen jó tulajdonságokat mutasson fel a vén a másokkal való kapcsolatában?

⁸ A követelmények egész sora foglalkozik azzal, hogyan bánjon a vén saját véntársaival és a gyülekezettel általában. Pál Titusnak, valamint Timótheusnak írt levelében így fejezi ki ezt:

„A felvigyázó mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önfejű, nem hajlamos a haragra, . . . nem verekedő, . . . [de] önuralommal rendelkező” (Titus 1:7, 8).

„Nem verekedő, hanem ésszerű, nem kötekedő” (1Timótheus 3:3).

⁹ Ezek a követelmények azt mutatják, hogy a vén a saját személyiségében legyen Krisztushoz hasonló. Ez valóban magas irányadó mérték! Ámde ugyanez a mérték vonatkozik minden keresztényre! Mi mindannyian követni tartozunk Krisztust, ez pedig azt jelenti, hogy békességre kell törekednünk (1Korinthus 11:1). A bibliaíró Jakab ezt így fejezte ki: „A felülről jövő bölcsesség mindenekelőtt tiszta, azután békeszerető, ésszerű, engedelmességre kész, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes . . . Ezenfelül az igazságosság gyümölcsének magvát békés körülmények között vetik el azok számára, akik békét teremtenek” (Jakab 3:17, 18).

10, 11. a) Milyen hatással lehet a vén magatartása a gyülekezetre? b) Még eltérő vélemények esetén is milyen magatartás érvényesüljön?

¹⁰ Mint vének, vajon ’békét teremtünk’? Egyetlen vén sem szeretne viszálykodást vagy vitákat okozni. A vének testülete mutasson jó példát ezen a téren. Akkor a gyülekezetet sem fogják megbolygatni a vének közt folyó vitatkozások. Gondoljunk mindig Pál szavaira: „Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül” (1Timótheus 2:8, Károli).

¹¹ Előfordul, hogy eltérnek a vélemények. Az ésszerű egyén — noha talán határozottabb egyéniség — mégsem lesz önfejű vagy makacs. Készségesen enged, amikor nincsenek veszélyben bibliai alapelvek. Ha pedig érintve vannak, akkor is bölcs önuralomra törekszik. Azt az alapelvet tartja szem előtt, amit az 1Korinthus 13:4, 5 így fejez ki: „a szeretet nem válik ingerültté” (Kolossé 3:12–14).

’Ragaszkodjunk az igaz beszédhez’!

12. Milyen további lényeges követelményeket emel ki még Pál apostol?

¹² Hogyan fejlesztheti tovább a vén a lényeges tulajdonságait, képességeit? És bizonyos esetekben hogyan tudja megtartani azokat? Pál szavával válaszolunk erre:

[Ha] „ragaszkodik a tanítással egyező igaz beszédhez, hogy képes legyen az egészséges tanítással buzdítani, az ellentmondókat pedig megfeddni” (Titus 1:9).

[Ha] „Tanításra alkalmas” (1Timótheus 3:2).

13. Hogyan fordítson a vén különös gondot a saját szellemi egészségére?

¹³ S mit tehet a vén, hogy ’szilárdan ragaszkodjon az igaz beszédhez’ és „tanításra alkalmas” legyen? Először is, rendszeresen időt kell szakítania az egyéni tanulásra. Ide tartozik a keresztény összejövetelekre, valamint az előadásokra, beszédekre való felkészülés. A saját szellemi egészségének érdekében az ilyen felkészülés sohase legyen felületes. Például: aláhúzza az Őrtorony példányában a tanulmányozási cikkben a válaszokat egészen rövid idő alatt. De hát elmondhatjuk erről, hogy megtanulta az anyagot? Alaposan megértette a téma kifejtését? Kikereste a felsorakoztatott idézeteket, hogy meghatározza azok alkalmazását? Ilyesmire aligha kerülhet sor a rövid aláhuzogatásnyi idő alatt! A személyes tanuláshoz és a családi tanulmányozáshoz bizony időre van szükség! (Józsué 1:8; Zsoltárok 1:2; 77:6, 12, [77:7, 13, Károli]).

14. Mit tehet a vén azért, hogy ügyeljen a tanítására?

¹⁴ Másodszor, mivel a túlzsúfolt program semmire sem hagy időt, a vén fordítson különös figyelmet az olyan keresztény kiadványokra és cikkekre, amelyek közvetlenül érintik a ’tanítási, buzdítási és feddési művészetét’. Egyszerű segítséget jelenthet ezen a téren, ha tisztán és naprakész állapotban tartja saját kis könyvtárát. A vénnek különösen gyorsan hozzá kell férnie a pontos bibliai információhoz, ami azt jelenti, hogy rendszeresen fel kell használnia a Társulat kiadványainak indexeit. Vajon miért olyan fontos ez? Nos, Pál apostol ezt írta: „Állandóan ügyelj magadra és a tanításra. Maradj meg ezekben, mert ha ezt teszed, megmented mind magadat, mind a te hallgatóidat” (1Timótheus 4:16).

15. Miért veszélyes a nem bibliai tanács?

¹⁵ Igen, előfordulhat, hogy az élet és a megmentés a vén tanácsán múlik. Például az abortusz, a vérátömlesztés és a keresztény semlegesség kérdésében a vénnek óriási befolyása lehet a jóra vagy a rosszra a saját lelkiismerete vagy a másoké szempontjából, és az emberek Jehovához fűződő kapcsolata tekintetében is. Láthatjuk tehát, mennyire nem bölcs dolog megpróbálni választ adni bizonyos kérdésekre, amikor nem vagyunk abszolút biztosak az érintett bibliai alapelvek tekintetében. Jóvátehetetlen kárt okozhatnak az olyan tanácsok, amelyek bibliailag nem kellőképpen megalapozottak (Filippi 1:9, 10).

16. Miért estek egyes vének súlyos bűnbe, és könnyen vehetjük-e az ilyesmit?

¹⁶ Más okod is van arra, hogy mint vén, ügyelj magadra. Szükséges ugyanis bensőséges kapcsolatot teremtened és ápolnod Jehovával. Sajnos néhány vén elhanyagolta ezt a kapcsolatát és odajutott, hogy a házasságtörés bűnébe esett. De hát hogyan lehetséges ilyesmi? Egyszerűen azért, mert megengedték, hogy Jehova és az ő ígéretei háttérbe szoruljanak. Szellemi tisztánlátásuk elhomályosodott, a testi vágyak elhatalmasodtak rajtuk. Hidegen hagyta őket az a tény, hogy gyalázatot hoznak Jehova szent nevére, és fájdalmat okoznak szeretteiknek. Ezért jutottak néhányan a vének közül is abba a helyzetbe, hogy megszegték házassági fogadalmukat. Az ilyen egyének természetesen botláskövekké lettek más emberek számára. Bűnükre nem lehet könnyen mentséget találni, sem szemet hunyni felette azon a címen, hogy a szexuális lazaság korában élünk! (Máté 13:41; 18:7–9; Zsidók 13:4).

A hűséges vének és feleségeik

17. Milyen szép példát mutat a vének túlnyomó többsége?

¹⁷ Másrészt meg kell állapítanunk, hogy kevés kivétellel a vének világszerte szilárdan állnak a feddhetetlenségben és az igazságban. A több mint 45 000 gyülekezetben tanúsított jó példájuk nagy buzdítást jelent Isten népének. E „nehezen elviselhető, válságos időkben” a hű felvigyázók éjjel-nappal fáradoznak, miként Pál apostol tette (2Timótheus 3:1; Cselekedetek 20:31). Ezek a vének készségesen látogatják a szellemileg beteg egyéneket azok otthonában, bármilyen nagy legyen is a távolság, vagy bármilyen mostohák a körülmények. És mily jó látni ezeket az ’idősebb férfiakat’, amint rendszeresen elől járnak a szántóföldi szolgálatban!

18. Milyen nagyszerű szerepet töltenek be a vének feleségei a gyülekezetben?

¹⁸ Igen nagyra értékeljük azt az áldozatot is, amit a vének feleségei vállalnak. Gyakran magukra hagyják őket otthon, mialatt a férjek különleges összejöveteleken vannak vagy pásztori látogatásokat végeznek. Gyakran kell félretenni jól előkészített személyes terveket, mivel valamilyen sürgős probléma merült fel a gyülekezetben. Igen, mi csak dicsérettel szólhatunk ezekről a kedves testvérnőkről is, akik tapintatosan és körültekintően hagyják, hogy a férjük bizalmas ügyekkel legyen elfoglalva. Tiszteletet tanúsítanak a vének iránt, és nagy segítségére vannak a gyülekezetnek. (Vö. Róma 16:12; Titus 2:3–5.)

19. a) Mit jelent vénnek lenni? b) Milyen kérdést tehetnek fel maguknak azok az önátadott férfiak, akik nem vének?

¹⁹ Amikor átgondoljuk a véneknek a keresztény gyülekezetben betöltött szerepét, és látjuk, milyen önfeláldozó módon szolgál túlnyomó többségük, és hogyan jár elől nagyszerű vezetést biztosítva, a szívünk hálával telik meg Jehova iránt, aki erről a szerető elrendezésről gondoskodott. Az alkalmas férfiak, akik nagyrabecsülik a szellemi értékeket, íme, rendelkezésünkre állnak a szolgálatra minden gyülekezetben! Ezért mondhatta Pál Timótheusnak: „Ha valaki felvigyázói tisztségre törekszik, jó munkára vágyik.” Ez a „jó munka” nem jár pozicióval, hatalommal és világi értelemben vett tekintéllyel, miként a kereszténységben. Önzetlenséget, áldozatvállalást és szolgálatot követel. Ha önátadott és alámerített férfitestvér vagy, aki még nem vén, vajon törekszel-e arra, hogy tiszta indítékból ilyen felelősségteljes feladatot vállalhass? (1Timótheus 3:1; Lukács 17:10).

20, 21. a) Hogyan tekintsük a gyülekezet hűséges véneit? b) Ha ezt tesszük, mi egyebet nyilvánítunk még ki ezzel?

²⁰ Akik hűségesen előljárnak, azok nagy tiszteletben állnak a gyülekezet előtt. A gyülekezet lojális tagjai készségesen követik szép példájukat, és egyben Pál tanácsát is: „Emlékezzetek meg előljáróitokról, akik az Isten szavát szólták néktek, és miközben figyelitek viselkedésük kimenetelét, kövessétek a hitüket. Engedelmeskedjetek azoknak, akik élen járnak köztetek, és hallgassatok rájuk, mert ők folyton őrködnek lelketek felett, mint akiknek számot kell adniuk rólatok, hogy ezt örömmel és ne sóhajtozva tegyék, mert az nem válnék javatokra” (Zsidók 13:7, 17).

²¹ Legyünk hát engedelmesek a teokratikus elrendezés iránt, és tiszteljük a véneket, akik őszintén előljárnak és vezetnek minket, hogy ezt örömmel tehessék, ne pedig sóhajtozva. Ha így járunk el, megmutatjuk, hogy a legfőbb Felvigyázót, Jehovát, és az őt képviselő Felvigyázót, Jézus Krisztust is tiszteljük (1Péter 2:25; Jelenések 1:1; 2:1—3:22).