LEHETŐSÉGEK A „SZABAD IDŐRE”

Jóllehet a keresztényi felelősségük ellátása és a krisztusi üzenet másokkal való közlése a legfontosabb, mégsem töltötte ki ébrenlétük minden óráját. Mesterük saját példájával megmutatta, hogy helyénvaló némi időt pihenésre és kikapcsolódásra is fordítani. Egy teljes napi tanúskodás után Jézus azt mondta tanítványainak: „,Jöjjetek velem valami elhagyatott helyre és pihenjétek ki magatokat egy kicsit.’ Mert sokan jöttek-mentek arra és még annyi szabad idejük sem volt, hogy egyenek.” — Márk 6:31.

A „pihenés” szóval visszaadott görög szó [középső igealakban] a Filemon 20-ban, [cselekvő igealakban] „felüdít” értelemben szerepel. A „szabad időt” tehát lépésváltás kifejezésére lehetett felhasználni a mindennapi megszokott munkából való felüdülésre, hogy azután az ember újból folytathassa a szokásos tevékenységét. Ezek a korai keresztények jóllehet elsősorban a Királyság-üzenet hirdetésében szorgoskodtak, időnként találtak alkalmat olyan lépésváltásra is, ami valóban felüdítő volt számukra.

Kétségtelenül meglátogatták egymást és közös étkezésben vettek részt egymással. Ráadásul találhattak olyan helyes szórakozási formákat, amelyeket ezek a tanítványok élvezhettek gyermekeikkel. Fiatal emberekre és másokra úgy utalnak a kereszténység előtti időben, mint akik hangszereken játszottak. (1Sám 16:18; 1Kir 1:40; Sir 5:14; hasonlítsd össze a Lukács 15:25-tel!) A gyermekekről azt mondják, hogy játszottak és táncoltak. (Máté 11:16, 17) Ellentétben az akkor igénybe vehető „testgyakorlással”, amelynek „kevés haszna” van, a cselekedettel kifejezett isteni önátadás „mindenre hasznos, mert megvan benne a jelenvaló és a jövendő élet ígérete”. Bármit tettek is a keresztények, kiegyensúlyozottan tették, a nem keresztényekre jellemző vadságtól és féktelenségtől mentesen. Sohasem árnyékolta be „isteni önátadásukat”, örömük valódi kútforrását. — 1Tim 4:8.