-
A Jehova szolgálatából fakadó áldásokKirályság-szolgálatunk – 1985 | február
-
-
SZEMÉLYES CÉLOK
5 Jehova a vég felé felgyorsítja a dolgokat, amielőtt bekövetkezik a nagy nyomorúság. Ez további sürgető jelleget kölcsönöz a munkánknak, és még világosabbá teszi előttünk a számunkra kijelölt ösvényt. Ha ezt szem előtt tartjuk, vajon nem kellene-e megvizsgálnunk a saját egyéni helyzetünket és értelmes személyes célokat tűzni magunk elé az 1985-ös évre? Sokan úgy látták, hogy ez igen hasznos dolog, mert a figyelmük így állandóan arra irányul, amit szeretnének elvégezni.
6 Vajon nem tudnád úgy intézni a dolgaidat, hogy kisegítő úttörő lehess 1985-ben? Az 1985 március és június hónapok öt szombatot és öt vasárnapot tartalmaznak. Augusztusban pedig öt szombat lesz. Nem tudnál-e kisegítő úttörő munkát végezni e hónapok valamelyikében, vagy esetleg több hónapban is? Vagy talán éppen ebben az esztendőben tudnád megvalósítani, hogy az általános úttörő szolgálatba lépj? Vizsgáld meg imateljesen ezt a kérdést!
7 Amikor szeretnénk bővíteni a szántóföldi szolgálatban való részvételünket, egyben arra is figyelünk, hogy javítsuk a szolgálatunk minőségét. Az 1983-as év decemberében egy cikksorozatot indítottunk el A mi Királyság-szolgálatunk-ban „Tökéletesítsük tanítóképességünket!” címmel. Miért ne ismételnénk át újra ezeket a cikkeket és miért ne jegyeznénk fel magunknak a kulcsfontosságú szempontokat? Sőt, emlékeztetőül a Bibliánkban tarthatnánk ezt a feljegyzést.
8 Új bibliatanulmányozás bevezetése is érdemes cél lehetne a számunkra. Legyen ez is az imáid témája, és igyekezz megvalósítani. Kísérd összpontosított figyelemmel azokat a személyeket, akik irodalmat vettek át tőled, vagy más módon fejezték ki az érdeklődésüket. S amikor elkezdődik egy ilyen bibliatanulmányozás, mindjárt a kezdetben irányítsd az érdeklődő figyelmét Jehova szervezetére. Ezzel kapcsolatban hasznos tanácsot találunk a Szolgálatunk könyv 55—56-ik oldalain.
-
-
A Jehova szolgálatából fakadó áldásokKirályság-szolgálatunk – 1985 | február
-
-
10 Csak akkor érhetjük el sikeresen a kitűzött célunkat, ha áldozunk is érte valamit, de amikor arra gondolunk, hogy e világ dolgai „elmúlnak”, a teokratikus érdekek álljanak nálunk az első helyen (1Ján 2:17).
-