Hogyan viszonyulsz Isten nevéhez?
KÉTSÉGTELEN, hogy a szíved mélyén már meggyőződtél róla: Isten létezik és az ő gondoskodása teremtette meg azt a számtalan kedves dolgot, amit magunk körül láthatunk. Talán igazi tiszteletet érzel Isten iránt — és mégsem érzed magad elég közel hozzá. Esetleg távolinak, kifürkészhetetlennek találod Istent.
Pedig rendkívül fontos és halasztást nem tűrő dolog, hogy megismerjük és szeressük Istent, elismerjük az egyetemes család Atyjának, s magunk is annak a nagy családnak a részévé legyünk! Személyes nézőpontból élet és halál kérdése számunkra megismerni és tisztelni Istent, s engedelmeskedni neki mint szerető Atyának. Az egész földgolyó szempontjából pedig ennek a világméretű családnak a létrejötte az egyetlen megoldás arra, hogy véget érjen az a kínos helyzet, amelyben ma az egész emberiség sínylődik. Az isteni prófécia világosan értésünkre adja, hogy a dolgok jelenlegi rendszere világméretű katasztrófa előtt áll, amit csak azok élhetnek túl, akik igazán szeretik Istent és embertársaikat. (Zsolt 37:10, 11, 28, 29) De talán azt kérdezed . . .
„HOGYAN ISMERHETNÉM MEG VALÓBAN ISTENT?”
Tegyük fel, hogy egy adott ismeretágban tanulni kezdesz és nagy csodálatot ébreszt benned annak a szakterületnek egy híres professzora. Szeretnéd jobban megismerni őt, többet tudni róla, de sajnos egy távoli országban él. Mit tehetsz ilyenkor? Vajon nem igyekszel elolvasni minden írását és bármit, ami vele kapcsolatban megjelent? Nem beszélsz mindazokkal a tanulókkal, akik már többet tudnak róla és a tanításáról? Tételezzük fel azt is, hogy írtál neki valamilyen személyes kérdésed vagy problémád ügyében és igen kielégítő választ kaptál tőle. A nagyszerű tanító iránt érzett csodálatod és tiszteleted jelentős mértékben megnövekszik és a kapott segítség még kedvesebbé teszi őt számodra.
Nem történhetne meg talán ugyanez Jehovával, a Legnagyobb Tanítóval kapcsolatban? Dehogynem! (És 30:20, 21) De hát hogyan?
Olvastad-e már valaha is az ,írásait’ — a Bibliát? Lehet, hogy egyes részeket megpróbáltál megérteni, s nehéznek találtad azokat. Nos, miért ne követnéd az afrikai államférfi példáját, aki olvasta az Írásokat és kérései voltak? Mit tett ezért? Megkérte Fülöpöt, Jehova egyik tanúját, hogy segítsen neki. Miért ne olvasnád el ezt az érdekes eseményt a Cselekedetek könyve 8. fejezetében a 26-39. versekben?
Esetleg te is megteheted ma ugyanezt. Ha olvasod a Bibliát és nem értesz meg benne valamit, miért nem kérdezed meg Jehova tanúit? Ők mindenkor készségesen állnak rendelkezésedre, hogy segítsenek megismerni a mennyei Atyát, Jehovát. S vannak a Biblián alapuló kiadványaik (ezen a folyóiraton kívül), amelyek felvilágosítást nyújtanak az őszinte kutatónak.
Valóban, elbeszélgetni a Bibliáról az Írások valamely szakavatott kutatójával nagyban növelheti az ismeretedet Jehováról, valamint az iránta érzett tiszteletedet és szeretetedet. Megtanulod például azt, hogy „Jehova irgalmas és könyörületes Isten, lassú a haragra és szerető kedvességben és igazságban bővelkedő”. (2Móz 34:6) Megfigyeled majd Jehova irgalmának és türelmének sok példáját, mint például Dávid esetében, aki súlyosan vétkezett, de megbánta bűnét és Isten megkímélte őt. — 2Sám 12:13, 14; Zsolt 51.
Meg fogod érteni, miért engedte meg Jehova, hogy tovább folytatódjék a gonoszság; miért nem vetett még véget a gonosznak és a romlásnak — ami egyébként olyan biztosan bekövetkezik, mint ahogy a nap holnap reggel felkel. (Péld 2:21, 22; 2Pét 3:7) Értékelni fogod Jehova hosszútűrését, végtelen bölcsességét és megértését és csodálatos szándékát a föld megtisztítása, valamint a béke és a Paradicsom helyreállítására vonatkozóan. — Hasonlítsd össze az Ésaiás 65:17, 21–25-tel!
„FOLYTON KERESSETEK”
Megtörténhet azonban, hogy nehézségekkel és ellenállással kerülsz szembe. Egyes emberek — talán éppen a saját családod tagjai vagy a barátaid — lenézik erőfeszítéseidet Jehova Szavának a tanulmányozása terén, sőt talán megpróbálják rágalmazni azokat, akik segítenek neked. Jézus arra figyelmeztette tanítványait, hogy számítsanak ilyesmire. — Máté 5:11.
Mindazonáltal, ha meg vagy győződve arról, hogy létezik egy fenséges Személyiség, aki kezében tartja az emberiség jövőjének a kulcsát, akkor feltétlenül ragaszkodni fogsz ahhoz az elhatározásodhoz, hogy megismerd Őt és Fiát, Jézus Krisztust. Az ő Fia maga jelentette ki: „Az jelent örökké tartó életet, hogy állandóan ismeretet fogadjanak be rólad, az egyedül igaz Istenről és arról, akit elküldtél, a Jézus Krisztusról.” Jézus még ezt is mondta: „Folyton keressetek és találtok; mindig zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” — Ján 17:3; Máté 7:7.
Ha ezt teszed, kellemesen meglepődsz majd, amikor rájössz, valójában milyen közel van hozzád Jehova és mennyire megközelíthető! Pál apostol egy csoport athéni férfi előtt nyilvánosan kijelentette: „Ő [Isten] a valóságban nincs messze egyikünktől sem.” (Csel 17:27) Egy isteni ihletésben részesült próféta pedig ezt írta: „Keressétek Jehovát, amíg megtalálható. Hívjátok Őt, amíg közel van.” — És 55:6.
Igen, „hívjátok Őt”. „Közeledjetek Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok.” (Jak 4:8) Ha az igazságot kutatod, ha súlyos problémád van vagy bűnök terhelnek, hívd Jehovát, aki „gyengéd könyörületesség Atyja és a minden vigasztalás Istene”. (2Kor 1:3) Ezt pedig az ő Fia, Jézus Krisztus nevében tegyétek, aki azt mondta: „Jöjjetek énhozzám mindannyian, akik megfáradtatok és terhet viseltek, és én felüdítelek titeket.” — Máté 11:28.
Örömmel tapasztalod majd, milyen mélyreható, megnyugtató változást eredményeznek az életedben az arra irányuló erőfeszítéseid, hogy közelebb kerülj Jehovához. Elméd megtisztul a zavaró és megtévesztő hamis vallásos hiedelmektől és nézetektől. Isten próféciáinak és feltett szándékának tanulmányozása megmutatja neked, miért küzd oly sok problémával ez a világ és miért van tele romlással és félelemmel. Igen, a Biblia ilyen tanulmányozása feltárja a csodálatos jövőt, amelyet Isten tartogat a föld és a kiváltságosak számára, akik Isten Királysága alatt élhetnek rajta. — Máté 6:9, 10.
Ugye neked is az a véleményed, hogy az emberi történelemnek ebben a sötét órájában sürgős szükségünk van értelemre, tisztánlátásra és szellemi világosságra? A Zsoltár 119:105 találóan mondja Istenről: „A te szavad lábam lámpása és ösvényem világossága.” Igen, Isten Szava az élet csodálatos új ösvényét s a jövő nagyszerű távlatát tárja fel előttünk. Az igaz Isten, Jehova pontos ismeretéhez és mélységes szeretetéhez vezet el bennünket.
AZ ISTEN NEVE IRÁNTI MAGATARTÁS
Bármelyik fajhoz vagy nemzetiséghez tartozik valaki, nagyra értékeli a szilárd, kedves és szerető családfőt. A jó családapa nem csak életadó, de gondviselő, tanácsadó, védelmező és a szükségben jóbarát is. Egy ilyen apát a gyermekei tisztelnek és szeretnek.
Nem azt tennéd-e te is, hogy mindig
— dicsérőleg beszélsz róla?
— megvéded, amikor bírálják?
— kerülöd, hogy nemtetszését vond magadra?
— büszkén viseled a nevét?
Azok, akik Jehova világméretű családjának tagjaivá lettek, mindig dicsérőleg beszélnek róla. Sohasem támogatnak olyan törekvést, amely Isten nevének eltörlésére irányul, hanem igyekszenek ismertté tenni nagy nevét a nemzetek között. (Zsolt 105:1–3) Mindenkor készek „bemutatni Istennek a dicséret áldozatát, ami az ő nevéről nyilvános kijelentést tevő ajkak gyümölcse”. — Zsid 13:15.
Ezek az egyének mindenkor azon vannak, hogy megvédjék Atyjuk nevét, amikor bírálják Őt. Mivel gondosan tanulmányozták az ő Szavát, meg tudják cáfolni a ,pokoltűz és kínzás’ Istent gyalázó tantételeit. Ki tudják mutatni, hogy „Isten szeretet”. (1Ján 4:8) Továbbá rá tudnak mutatni, hogy Ő nem „halott”, hanem nagyon is élő és törődik azzal, ami itt a földön történik és véghez viszi mindazt, amit az emberiséggel kapcsolatban elhatározott.
Világméretű családjának tagjai igyekeznek kerülni mindazt, ami Atyjuk nemtetszését vonhatná magukra. Megszívlelik az ősi parancsolatot: „Ne vedd fel méltatlan módon Jehovának, a te Istenednek nevét.” (2Móz 20:7) Bár tökéletlenek s Dávidhoz hasonlóan hajlamosak arra, hogy hibát kövessenek el, a Jehovát szerető emberek megpróbálják betartani a viselkedés magas szintű irányadó mértékét — becsületesség, fizikai és erkölcsi tisztaság dolgában, s kerülni a bálványimádást, a kapzsiságot és a mohóságot. (Luk 12:15; 1Kor 6:9, 10; Zsid 13:18; 1Ján 5:21; Jel 19:8; 21:8) Távol tartják magukat a politikai vitáktól és az erőszaktól, amit állítólag Isten nevében visznek véghez, de amivel valójában szörnyű gyalázatot hoznak az ő nevére. (És 2:4; Ján 15:19) Isten szolgái viszont tisztelik a kormányzatokat és a polgári hatóságokat, törvénytisztelők, jó adófizetők, munkaadójuknak becsületesen elvégzik napi munkájukat, „hogy soha senki se beszélhessen elmarasztalóan az Isten nevéről . . .” — 1Tim 6:1; Róma 13:1–7.
BÜSZKÉK, HOGY A NEVÉT VISELHETIK
Ha jó családból származol, bizonyára büszkén viseled atyád nevét. Ugyanígy vannak ezzel ma azok is, akik Jehova nevét viselik. Egy hatalmas, világméretű család viseli ma a mennyei Atya nevét; Jehova tanúinak hívják őket. (És 43:10, 12; Jel 7:4–10) Bár elismerik az okos emberek megnövekedett tudását és az általuk megteremtett előnyöket, elismerik és tisztelik „az élő Istent, aki az eget és a földet és a tengert és az összes bennük levő dolgokat teremtette”. Ő az, aki „esőt adott az égből és gyümölcsöző évszakokat, teljesen betöltve szíveteket eledellel és vidámsággal”. (Csel 14:15–17) És mindent felülmúló ajándékként adta az ő Fiát, aki által ,örökké tartó életünk lehet’. (Ján 3:16) Akik Jehovát dicsérik, mély hálát éreznek iránta minden ajándékáért. — Jak 1:17.
Ez az odaadó, világméretű család — Teremtője iránt érzett hálája kifejezéseként — azzal járul hozzá Isten dicsőséges, kizárólagos nevének a megszenteléséhez, hogy elismeri annak jogos helyét Isten szent könyvében — mind a Héber, mind a Keresztény Görög Iratokban. A Mester, Jézus Krisztus, valamint az első századi követőinek példája nyomán, ők is buzgón terjesztik a napjainkra szóló létfontosságú üzenetet: azt, hogy Isten Királysága elközelített, és ez az emberiség egyedüli reménysége! — Máté 4:23; 24:14; 28:19, 20.
FELHÍVÁS
Sürgető felhívással fordulunk most hozzátok, hogy igyekezzetek még többet megtudni az igaz Istenről, Jehováról, az ő Fiáról, Jézus Krisztusról és erről a boldog, egységes családról, amely ,Isten nevét hirdeti az egész földön’. (2Móz 9:16; Róma 9:17) Ez nemcsak az egész mostani életedet változtathatja meg, hanem odavezethet, hogy te is túléld az eljövendő „nagy nyomorúság”-ot és örökké élj Isten megígért új rendjében. — Máté 24:21, 22; 2Pét 3:13.
Bizonyított tény, hogy az életed függ attól, milyen utat követsz. S az Írások arról biztosítanak minket, hogy „mindenki, aki Jehova nevét hívja segítségül, megmenekül”. (Róma 10:13; Jóel 2:32) Mint Jehova önátadott imádója, vajon te is hittel hívod segítségül az isteni nevet?