Miért használták fordításaikban a nevet?

Az 1901-es American Standard Version fordítói ezt a magyarázatot adták a név használatára: „[A fordítók] arra az egységes meggyőződésre jutottak, hogy indokolatlan lenne, ha továbbra is annak a zsidó hagyománynak engednének teret az Ószövetség angol vagy másnyelvű fordításaiban, amely szerint az isteni nevet nem szabad kiejteni szentséges volta miatt . . . Ez az emlékezetes név, amelyet a 2Mózes 3:14, 15. vers magyaráz meg, és amely az Ószövetség eredeti szövegeiben oly sokszor és oly nyomatékkal hangsúlyozódik ki, egy olyan Istent jelöl, aki személyes Isten, aki szövetséges Isten, aki a kinyilatkoztatás Istene, aki népének a megszabadítója és barátja . . . Ezt a személyes nevet, s e névhez tapadó mindennemű szent jelentéstartalmat visszaállítottuk az eredeti szövegben az őt jogosan megillető helyre.

Az eredeti Elberfeldi Biblia előszavában hasonlót olvashatunk: „ J e h o v a. Ezt a nevet fenntartottuk Izrael Istenének, a szövetség Istenének, hiszen az olvasó már évek óta ehhez szokott.”

Steven T. Byington: The Bible in Living English fordítója Isten nevének a használatát így indokolja meg: „Nem annyira a név kiejtése vagy kibetűzése a fontos. Ami igazán fontos az az, hogy tisztán lássuk mindig, hogy ez a név személynév. Akad néhány olyan szöveg, amelyet nem lehetne helyesen megérteni, ha ezt a tulajdonnevet olyan közfőnévvel, mint például ’Úr’, vagy ami még rosszabb, olyan helyettesítő jelzővel fordítanánk, mint például ’Örökkévaló’.”

Érdekes még J. B. Rotherham fordításának az esete. Fordításában használta Istennek a nevét, de ennek a Jahve változatát részesítette előnyben. Egy későbbi, 1911-ben kiadott műben, „A Zsoltártanulmányokban” viszont visszatért a Jehova alakhoz. Miért? Így szól magyarázata: „JEHOVA. Az emlékezetes névnek ezt az angolos formáját (2Mózes 3:18) a mostani zsoltárfordításomban nem azért alkalmazom, mintha ezt találnám jobb kiejtésnek a Jahve helyett, inkább azért, mert személyesen arról győződtem meg, hogy az emberek többsége szívesebben ezt a névformát hallja és olvassa, és számomra az a lényeg, hogy az emberek minél könnyebben ismerjék fel az isteni nevet.”

A Zsoltárok 34:3. versében Jehova imádóihoz ez a buzdítás hangzik el: „Magasztaljátok velem Jehovát, és dicsérjük együtt az ő nevét!” Hogyan tudnának eleget tenni ennek a buzdításnak az olyan bibliafordítás olvasói, amelyből Isten neve kimaradt? A keresztények igen boldogok, hogy akadnak olyan fodítók is, akik elég bátrak voltak Isten nevét visszaadni a Héber Szent Iratok fordításaiban, és így megőrizték azt, ami — Smith és Goodspeed szerint — „az eredeti szöveg íze”.

[Kép a 23. oldalon]

A Keresztény Görög Iratok Új Világ fordítása helyesen 237-szer használja Isten nevét

ISTEN nevének pozíciója a Héber Iratokban, az „Ószövetségben megingathatatlanul helyreállt. Bár a zsidók még mindig nem ejtik ki Isten nevét, vallásos hitük megóvta őket attól, hogy eltávolítsák Isten nevét a Bibliának az általuk készített régi kéziratainak másolataiból. A Héber Iratokban — valójában — minden névnél többször szerepel Isten neve.

A Keresztény Görög Iratokkal, az „Újszövetséggel” más a helyzet. A Jelenések könyvének, a Biblia utolsó könyvének kéziratai tartalmazzák Isten nevét — csak rövidített formában: a Jah alakban (például a „Hallelujah” szóban). Ettől eltekintve, egyetlen ma meglevő kézirat — kezdve Máté evangéliumától egészen a Jelenések könyvével bezárólag — nem tartalmazza Isten teljes nevét. De ez azt jelenti, hogy eredetileg nem volt ott Isten neve? Nem! Ez azért lenne felettébb meglepő, mert Jézus követői elismerték Isten nevének a fontosságát, és Jézus arra tanította őket imádkozni, hogy szenteljék meg Isten nevét.