Isten neve és a Biblia fordítói

MÁR a II. század elején, az utolsó apostol elhunyta után, a Jézus és követői által megjövendölt igaz hittől való elszakadásnak komoly jelei voltak. Pogány bölcseletek és tanok szivárogtak be a gyülekezetbe; szekták és szakadások keletkeztek, és oda lett az eredeti tiszta hit. Isten nevének használata is megszűnt.

Ahogy a hitehagyott kereszténység terjedni kezdett, felmerült a szükségessége annak, hogy a Bibliát az eredeti héberről és görögről más nyelvre lefordítsák. Hogyan adták vissza a fordítók Isten nevét fordításaikban? Rendszerint az „Úrnak” megfelelő szót használták. Annak a kornak egy igen rangos fordítása a Jeromos-féle latin Vulgata volt. Ez a nép nyelvén íródott. Jeromos a Tetragrammatont (JHVH) a Dominus „Úr” szóval helyettesítette.

Ebben az időben Európában kezdtek új nyelvek felbukkani, mint például a francia, az angol és a spanyol. A katolikus egyház nem szorgalmazta a Bibliának ezekre az új nyelvekre való lefordítását. Inkább gátolta. Így alakult ki az a sajátos helyzet, hogy még a zsidók, akik eredeti héber nyelven írt Bibliájukban használták Isten nevét, de kiejteni már nem voltak hajlandók, a legtöbb „keresztény” viszont olyan latin nyelvű fordításokban hallotta a Bibliának a szövegét, amelyek nem tartalmazták Isten nevét.

Idővel Istennek a nevét újra használni kezdték. 1278-ban Raymundus Martininek, egy spanyol szerzetesnek latinul megírt Pugio fidei című müvében ez a név Yohouaa kiejtésben újra felbukkant. Nem sokkal ezután, 1303-ban, Porchetus de Salvaticis befejezte a Victoria Porcheti adversus impios Hebraesos című művét. Ebben ő is említi Isten nevét, mégpedig többféle kiejtésben: Iohouah, Iohoua és Ihouah. 1518-ban pedig Petrus Galatinus adott ki egy művet: De arcanis catholicae veritatis (Az egyetemes igazság titkairól) címmel, amelyben Isten nevét Iehoua-nak írja.

A név először 1530-ban jelent meg egy angol Bibliában, amikor William Tyndale kiadta a Biblia első öt könyvének fordítását. Ebbe belefoglalta Isten nevét, amit általában Iehouah-nak írtak több versben. E kiadás akkori lábjegyzetében ezt írta: „Iehovah az Isten neve . . . Valahányszor ezenkívül az Úr szóval találkozunk nagybetűvel írva (kivéve, ha sajtóhiba fordulna elő), az eredetiben mindenütt a héber Iehovah név áll.” Ettől kezdve az volt a gyakorlat, hogy Jehova nevét néhányszor beleírták a Bibliába, de a legtöbb helyen, ahol a héber szövegben a Tetragrammaton áll, „ÚR” vagy „ISTEN” szavakat írtak.

1611-ben jelent meg a legszélesebb körben használt angol bibliafordítás: az Authorized Version. Ebben a fordításban négyszer fordul elő a név fő szövegben (2Mózes 6:3; Zsoltárok 83:19; Ésaiás 12:2; 26:4), és „Jah”, Jehova nevének rövidített költői formája előfordult még a Zsoltárok 68:4-ben. Aztán találkozunk még teljes alakjában helynevekben, például „Jehova-jire” névben (1Mózes 22:14; 2Mózes 17:15: Bírák 6:24). Tyndale példáján felbuzdulva, a fordítók legtöbb esetben „ÚR” vagy „ISTEN” szavakkal helyettesítették Isten nevét. De azt kérdezhetnénk: Ha előfordulhatott Isten neve négy versben, miért kellett kihagyni abban a több ezer versben, amelyben eredetileg szerepelt?

A német nyelvterületen is ehhez hasonló történt. 1534-ben Luther Márton kiadta az eredeti nyelvekből készített teljes bibliafordítását. Bizonyos okból kifolyólag mégsem írta bele Istennek a nevét, hanem helyettesítő neveket, például „ÚR” („HERR”) szót használt. Ő azonban tudatában volt az isteni névnek, mert Jeremiás 23:1–8. versén alapuló egyik szentbeszédében ezt mondta 1526-ban: „Ez a név: Jehova, az ÚR, kizárólagosan az igaz Istent illeti meg.”

1543-ban Luther rá jellemző őszinteséggel ezt írta: „Amikor ők [a zsidók] Jehova nevét kimondhatatlannak tartják, nem tudják, miről beszélnek . . . Ha ugyanis tintával, tollal le lehet írni, miért ne lehetne kiejteni, amely sokkal egyszerűbb, mint tintával, tollal leírni? Ez esetben akkor leírhatatlannak, elolvashatatlannak, vagy el nem gondolhatónak kellene nevezni őt. Ha mindent jól végiggondolunk, akkor itt valami hibát kell sejtenünk.” Mindazonáltal Luther nem tisztázta ezt a kérdést bibliafordításában. A későbbi években azonban más német Bibliák tartalmazták a nevet 2Mózes 6:3. versének szövegében.

A Későbbi századokban a bibliafordítók kétféle irányt követtek: Egyesek teljesen kihagyták Istennek a nevét a Bibliából, mások viszont mindenütt használták a Héber Szent Iratokban — vagy Jehova vagy Jahve formában. Vizsgáljunk meg két fordítást, amely e név használata ellen van, és figyeljük meg, mivel indokolják a fordítók a név kihagyását.

Miért hagyták ki?

Amikor J. M. Powis Smith és Edgar J. Goodspeed 1935-ben egy modern bibliafordítást készített, az olvasók azt tapasztalták, hogy Isten neve helyett mindenütt az ÚR és ISTEN szó áll. Indoklásul az előszóban ez állt: „Ebben a fordításban az ortodox zsidó hagyományt követtük, és az „ÚR” szót használtuk a „Jahve” név helyett, az „Úristen” kifejezést pedig az „Úr Jahve” név helyett. Minden olyan esetben, ahol ’Úr’ vagy ’Isten’ van, az eredeti ’Jahve’ szót helyettesíti, a szavakat nagybetűvel kezdtük, de kisbetűvel folytattuk.”

A zsidó hagyomány szokatlan feléledéséről (a zsidók ugyanis JHVH-t olvastak, de „Úr” szót ejtettek) ezt mondja: „Aki viszont az eredeti szöveg ízét meg akarja őrizni, csupán annyit kell tennie, hogy ’Jahvét’ mond az ÚR vagy ISTEN szó helyett.”

Ezt olvasva rögtön felmerül bennünk a kérdés: Ha az „ÚR” szó helyett a „Jahve” olvasásával meg tudják őrizni az eredeti szöveg ízét, miért nem használták a fordítók fordításaikban a „Jahve” kifejezést? Miért helyettesítették — saját szavaikat idézve — Isten nevét az „ÚR” szóval, és miért vették el az eredeti szöveg ízét?

A fordítók azt mondják, hogy az ortodox zsidó hagyományt követték. De vajon bölcs dolog-e ez egy keresztény részéről? Emlékezzünk csak arra, hogy éppen a farizeusok, az ortodox zsidó hagyomány őrizői voltak azok, akik elvetették Jézust, és Jézus ezt mondta nekik: „Isten Szavát erőtlenné tettétek hagyományaitokkal” (Máté 15:6). Isten Szavának erőtlenné tevését jelenti az, ha Isten nevét más szóval helyettesítjük.

1951-ben kiadták a Héber Szent Iratok angol nyelvű Revised Standard Version-t. Ez a fordítás is más kifejezést használt Isten neve helyett. Ez azért volt annyira feltűnő, mert az eredeti American Standard Version a Héber Iratokban Jehova nevet használ mindenütt. A név kihagyása ezúttal valami új irányzatnak a kezdetét jelentette. Miért tették?

A Revised Standard Version előszavában ezt olvassuk: „A Bizottság két okból kifolyólag is visszatért a King James fordítás korábbi gyakorlatához (vagyis az Isten nevének kihagyásához): 1. A ’Jehova’ név nem pontos megfelelője a héberben használt névnek, 2. bármilyen tulajdonnév használata az egyedüli egy Istenre — mintha más istenek is lennének, akiktől őt meg kellene különböztetni — szakítás lenne a keresztény korszak előtti judaizmussal, és teljesen összeegyeztethetetlen lenne a krisztusi egyház egyetemes hitével.”

Vajon a fentiek józan érveknek hangzanak? Amint már korábban vizsgáltuk, Jézus neve sem pontosan egyezik meg azzal a kiejtéssel, ahogy Isten Fia nevét eredetileg tanítványai kiejtették. Ez azonban úgy látszik, nem bírt eléggé meggyőző erővel a Bizottságra ahhoz, hogy Jézus nevének kiejtését is elhagyják, és helyette olyan címeket mondjanak, mint például „Közbenjáró” vagy „Krisztus”. Való igaz, hogy ezekkel a címekkel is találkozunk a Keresztény Görög Iratokban, de nem Jézus neve helyett, hanem annak kiegészítéseképpen.

Az érvelésnek az a pontja, hogy nincs más Isten, akitől az igaz Istent meg kellene különböztetni, merő tévedés. Az emberek millió istent imádnak. Ahogy Pál megjegyezte: „Van sok ’isten’ ” (1Korinthus 8:5; Filippi 3:19). Természetesen, ahogy Pál folytatja érvelését, számunkra csak  e g y  igaz Isten van. Az igaz Isten nevének használata tehát azért fontos, mert így tudjuk őt megkülönböztetni a hamis istenektől. Ezenkívül, ha Isten nevének használata „teljesen összeegyeztethetetlen” lenne a hittel, miért fordul elő majdnem 7000-szer az eredeti Héber Szent Iratokban?

Az igazság az, hogy sok fordító igenis úgy érezte, hogy Istennek a neve — mai kiejtésben — jogosan foglal helyet a Bibliánkban. Belefoglalták Isten nevét fordításaikba, ami azt eredményezte, hogy fordításaik több tiszteletet szereztek a Biblia szerzőjének, és az eredeti szöveget is hitelesebben tolmácsolták. Néhány ilyen széles körben használt fordítás, amely Isten nevét helyesen adja vissza az 1602-tes kiadású spanyol Valera fordítás, az 1681-es portugál kiadású Almeida fordítás, az eredeti Elberfeldi fordítás német nyelven (1871-ben), az 1901-ben kiadott angol American Standard Version, valamint az 1590-es eredeti magyar nyelvű Károli fordítás, és a későbbi kiadások sok helyen Jehova nevet használnak. Egyes fordítások, mint a tekintélyes Jeruzsálemi Biblia, szintén következetesen használják Istennek a nevét, de a Jahve kiejtésben.

Ezek után nézzünk egy-két olyan magyarázatot is, amelyben egyes fordítók megindokolják, miért használták fordításaikban a Jehova nevet, és vessük össze érvelésüket azokéval, akik kihagyták a nevet.

Miért használták fordításaikban a nevet?

Az 1901-es American Standard Version fordítói ezt a magyarázatot adták a név használatára: „[A fordítók] arra az egységes meggyőződésre jutottak, hogy indokolatlan lenne, ha továbbra is annak a zsidó hagyománynak engednének teret az Ószövetség angol vagy másnyelvű fordításaiban, amely szerint az isteni nevet nem szabad kiejteni szentséges volta miatt . . . Ez az emlékezetes név, amelyet a 2Mózes 3:14, 15. vers magyaráz meg, és amely az Ószövetség eredeti szövegeiben oly sokszor és oly nyomatékkal hangsúlyozódik ki, egy olyan Istent jelöl, aki személyes Isten, aki szövetséges Isten, aki a kinyilatkoztatás Istene, aki népének a megszabadítója és barátja . . . Ezt a személyes nevet, s e névhez tapadó mindennemű szent jelentéstartalmat visszaállítottuk az eredeti szövegben az őt jogosan megillető helyre.

Az eredeti Elberfeldi Biblia előszavában hasonlót olvashatunk: „ J e h o v a. Ezt a nevet fenntartottuk Izrael Istenének, a szövetség Istenének, hiszen az olvasó már évek óta ehhez szokott.”

Steven T. Byington: The Bible in Living English fordítója Isten nevének a használatát így indokolja meg: „Nem annyira a név kiejtése vagy kibetűzése a fontos. Ami igazán fontos az az, hogy tisztán lássuk mindig, hogy ez a név személynév. Akad néhány olyan szöveg, amelyet nem lehetne helyesen megérteni, ha ezt a tulajdonnevet olyan közfőnévvel, mint például ’Úr’, vagy ami még rosszabb, olyan helyettesítő jelzővel fordítanánk, mint például ’Örökkévaló’.”

Érdekes még J. B. Rotherham fordításának az esete. Fordításában használta Istennek a nevét, de ennek a Jahve változatát részesítette előnyben. Egy későbbi, 1911-ben kiadott műben, „A Zsoltártanulmányokban” viszont visszatért a Jehova alakhoz. Miért? Így szól magyarázata: „JEHOVA. Az emlékezetes névnek ezt az angolos formáját (2Mózes 3:18) a mostani zsoltárfordításomban nem azért alkalmazom, mintha ezt találnám jobb kiejtésnek a Jahve helyett, inkább azért, mert személyesen arról győződtem meg, hogy az emberek többsége szívesebben ezt a névformát hallja és olvassa, és számomra az a lényeg, hogy az emberek minél könnyebben ismerjék fel az isteni nevet.”

A Zsoltárok 34:3. versében Jehova imádóihoz ez a buzdítás hangzik el: „Magasztaljátok velem Jehovát, és dicsérjük együtt az ő nevét!” Hogyan tudnának eleget tenni ennek a buzdításnak az olyan bibliafordítás olvasói, amelyből Isten neve kimaradt? A keresztények igen boldogok, hogy akadnak olyan fodítók is, akik elég bátrak voltak Isten nevét visszaadni a Héber Szent Iratok fordításaiban, és így megőrizték azt, ami — Smith és Goodspeed szerint — „az eredeti szöveg íze”.

Persze a legtöbb fordítás, még ha a Héber Szent Iratokban le is írta, de a Keresztény Görög Szent Iratokból, az „Újszövetségből” már kihagyta Isten nevét. Milyen indokkal? Egyáltalán van-e jogosultsága, hogy a Bibliának ebben a második felében is használjuk Istennek a nevét?

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 17. oldalon]

Az Authorized Version fordítói megőrizték Istennek, Jehovának nevét, de csak négy helyen, a többi helyeken ISTEN és ÚR szavakkal helyettesítették

[Oldalidézet a 22. oldalon]

Ha Isten nevének használata „teljesen összeegyeztethetetlen” lenne a hittel, miért fordul elő majdnem 7000-szer az eredeti Héber Szent Iratokban?

[Kiemelt rész/​képek a 20–21. oldalon]

Gyűlölet Isten nevével szemben

Jelenleg nincs forgalomban afrikaans (búr) nyelven semmilyen bibliafordítás (ezt a nyelvet beszélik a holland származású dél-afrikaiak). Ez azért meglepő, mert ebben az országban beszélt törzsi nyelvekre történő fordítások szabadon használják ezt a nevet. Nézzük, mi játszott ebben közre.

1878. augusztus 24-én, az Igazi Afrikaiak Társulata gyűlésén (G.R.A.) azt szorgalmazták erőteljesen, hogy afrikaans nyelvre is fordítsák le a Bibliát. Hat évvel később újra felvetették ezt a kérdést, és akkor úgy döntöttek, hogy hozzákezdenek a Biblia eredeti nyelveiről afrikaansra való lefordításához. A munkával S. J. du Toit Transvaal-i Közoktatási Főfelügyelőt bízták meg.

A du Toit-nak szóló utasításban a következő irányelvet foglalták bele: „Az Úr, Jehova vagy Jahve tulajdonnevét lefordítatlanul kell meghagyni, azaz, sem Úr, sem Isten szóval nem szabad helyettesíteni.” S. J. du Toit hét bibliai könyvet lefordított afrikaansra, és Jehova neve mindenütt ott volt.

Más dél-afrikai kiadványok is tartalmazták akkoriban Isten nevét. Például J. A. Malherbe: De Korte Catechismus megjelent ezután 1914-ben: „Mi Isten egyedülálló neve?” A válasz: „Jehova, amely Bibliánkban azonos a nagybetűvel írt Úr-ral. Ezt a nevet sohasem viselte semmilyen teremtmény.”

A Die Katkisasieboek-ban (katekizmusban, amit a dél-afrikai Holland Református Egyház vasárnapi iskola szövetségi bizottsága adott ki) a következő kérdés jelent meg: „Akkor hát sohase használjuk Jehova vagy az Úr nevet? A zsidók ezt teszik . . . Pedig a parancsnak nem ez az értelme . . . Igenis, használhatjuk Isten nevét, csak sohase vegyük hiába a szánkra.” Eddig az ideig a Die Halleluja (énekeskönyv) változatlan új kiadásai is tartalmazták Jehova nevét egyes zsoltárokban.

A du Toit fordítás azonban nem vált népszerűvé, és 1916-ban egy bibliafordító bizottságot neveztek ki azzal a céllal, hogy készítsen el egy bibliafordítást afrikaans nyelven. Ez a bizottság Jehova neve kihagyásának elvét követte. 1971-ben a Dél-Afrikai Bibliatársulat kiadott a már lefordított bibliai könyvekből néhány „próbafordítást” afrikaans nyelven. Bár Isten nevét a bevezetésben megemlítették, a fordítás szövegében mégis elhagyták. 1979-ben úgyszintén egy új fordítás jelent meg az „Újszövetségről”, meg a Zsoltárok könyvéről afrikaans nyelven, de itt is kimaradt az Istennek a neve.

Mi több, 1970 óta Jehova neve a Die Halleluja című énekeskönyvből is kimaradt. Die Katkisasieboek hatodik revideált nyomtatott kiadása szintén kihagyta a nevet. (Megjelent a dél-afrikai Holland Református Egyház kiadásában.)

A Jehova név eltávolítására irányuló törekvések nem korlátozódnak csak a könyvekre. A Paarl-i holland református templomban volt valamikor egy szegletkő, amelyen Jehova-jire („Jehova gondoskodni fog”) szavak voltak bevésve. E templomnak és szegletkövének a képe megjelent az Ébredjetek! 1974. október 22-i számában afrikaans nyelven. Azóta a szegletkövet kicserélték egy másikra, és erre ezek a szavak lettek rávésve: DIE HERE SAL VOORSIEN! Az idézett írásszöveg és a szegletkő időpontja maradt a régi, de Jehova neve el lett távolítva.

Ma sok afrikai emiatt nem ismeri Istennek a nevét. Még azok a templomba járó hívek is, akik ismerik Istennek a nevét, egyszerűen félnek kiejteni. Sőt egyesek még fel is lépnek e név használata ellen, s azt mondják, hogy Isten neve Úr, és Jehova Tanúit azzal vádolják, hogy ők találták ki a Jehova nevet.

[Képek]

Egy holland református templom Paarlban, Dél-Afrika. Eredetileg Jehova nevét belevésték a szegletkőbe (jobbra lent). Később eltávolították onnan (balra fent)

[Kép a 18. oldalon]

Isten neve Yohoua formában már előfordult 1278-ban a Pugio fidei című műben, amint látható ebben a Ste. Genevieve párizsi könyvtárból származó (XIII—XIV. századból való) kéziratban (folio 162b)

[Kép a 19. oldalon]

William Tyndale kifejtette Isten nevének a fontosságát a bibliafordításához írt megjegyzésében, és Isten nevét beleírta a 2Mózes 6:3. versébe az 1530-ban angolul kiadott első öt bibliai könyvről készült fordításában

[Forrásjelzés]

(A fényképet az Amerikai Bibliatársaság Könyvtára — New York — jóvoltából közöljük)

Isten neve és az „Újszövetség”

ISTEN nevének pozíciója a Héber Iratokban, az „Ószövetségben megingathatatlanul helyreállt. Bár a zsidók még mindig nem ejtik ki Isten nevét, vallásos hitük megóvta őket attól, hogy eltávolítsák Isten nevét a Bibliának az általuk készített régi kéziratainak másolataiból. A Héber Iratokban — valójában — minden névnél többször szerepel Isten neve.

A Keresztény Görög Iratokkal, az „Újszövetséggel” más a helyzet. A Jelenések könyvének, a Biblia utolsó könyvének kéziratai tartalmazzák Isten nevét — csak rövidített formában: a Jah alakban (például a „Hallelujah” szóban). Ettől eltekintve, egyetlen ma meglevő kézirat — kezdve Máté evangéliumától egészen a Jelenések könyvével bezárólag — nem tartalmazza Isten teljes nevét. De ez azt jelenti, hogy eredetileg nem volt ott Isten neve? Nem! Ez azért lenne felettébb meglepő, mert Jézus követői elismerték Isten nevének a fontosságát, és Jézus arra tanította őket imádkozni, hogy szenteljék meg Isten nevét. Mi történt hát?

A helyzet megértéséhez emlékeznünk kell arra, hogy a most birtokunkban levő Keresztény Görög Iratok kéziratai nem eredeti példányok. Máté, Lukács és más bibliai írók könyvei annyira olvasottak voltak, hogy hamar tökrementek a használat következtében. Ez indokolta a másolatok készítését. De amikor a másolatok is tönkrementek, újabb példányokat kellett készíteni a másolatokról. Ez azért látszik ésszerű következtetésnek, mert a másolatok mindennapi olvasására és nem megőrzésére készültek.

A Keresztény Görög Iratoknak ma több ezer másolata létezik, de legtöbbjük vagy az i. sz. IV. századában, vagy egy későbbi időben készült, ami egy eshetőséget sejtet: Kellett valaminek töténnie a Keresztény Görög Iratok szövegével a negyedik század előtt, ami az isteni név elhagyásához vezetett. Történt ilyesvalami? Igen, a tények ezt bizonyítják.

A név benne volt

Abban biztosak lehetünk, hogy Máté apostol belefoglalta Istennek a nevét a róla elnevezett evangéliumba. Miért? Mert eredetileg ezt az evangéliumot héberül írta. A VI. században Jeromos, a Latin Vulgata fordítója ezt írta: „Máté, vagy más néven Lévi, aki vámszedőből lett apostol, elsőnek állította össze héberül a Krisztusról szóló evangéliumot Júdeában . . . Arról nincs megbízható tudomásunk, ki fordította le később görögre. A héberül írt evangélium azonban napjainkig fennmaradt a cezáreai könyvtárban.”

Mivel Máté héberül írt, elképzelhetetlen, hogy ne használta volna Istennek a nevét, főleg az „Ószövetségből” vett idézetekben, ahol ez a név előfordult. A Biblia második részének írói — Mátén kívül — az akkori nemzetközi nyelven, vagyis görögül írtak nagyszámú hallgatóiknak. Ennélfogva nem az eredeti írásokból idéztek, hanem a görög Septuaginta fordításból. Máté evangéliuma is le lett fordítva görögre. Vajon Isten neve szerepelt ezekben a görög nyelvű írásokban?

Nos, a Septuaginta fordításnak egyes igen-igen régi töredékei, amelyek Jézus napjaiban is léteztek, fennmaradtak mindmáig, és figyelemre méltó, hogy Isten személyes neve is előfordult bennük. The New International Dictionary of the New Testament Theology (2. kötet, 512. oldalon) ezt mondja: „A legújabb szövegfeltárások kétséget támasztanak a tekintetben, hogy a LXX (Septuaginta) összeállítói a Tetragrammatont (JHVH-t) kyriosz-szal [κύριος] fordították volna. A rendelkezésünkre álló legrégibb LXX MSS (töredékek) szerint a Tetragrammatont héber betűkkel írták át a görög szövegbe. Ezt a szokást követték a későbbi, i. sz. első századában élő Ósz[övetségi] Szentírás zsidó fordítói is.” Ezért Jézus és tanítványai akár héberül, akár görögül olvasták a Szentírást, mindenütt találkoztak az isteni névvel.

George Howard, a Georgiai Egyetem (USA) professzora ezt a kommentárt fűzi ehhez: „Amikor az újszövetségi egyház által használt és idézett Septuaginta tartalmazta az isteni név héber alakját, az Újszövetség írói idézeteikben kétségtelenül átvették a Tetragrammatont” (Biblical Archeology Review, 1978 március, 14. oldal). Milyen jogalapon tehettek volna mást?

Isten neve az „Ószövetség” görög nyelvű fordításaiban még jó sokáig megmaradt. A II. század első felében a zsidó prozelita Akvila készített egy új görög nyelvű fordítást a Héber Iratokból, és ebben az Isten nevét az ősi héber írásjegyekkel jelölte a Tetragrammaton formájában. A III. században Origenész ezt írta: „A leghitelesebb kéziratokban is megtaláljuk a nevet héber betűkkel leírva, de nem a mai alakkal, hanem a legrégibb betűalakkal.”

Sőt Jeromos még a negyedik században is azt írja a Sámuel és Királyok könyveihez írt bevezető előszavában: „Isten nevét, a Tetragrammatont: יהוה, bizonyos görög kötetekben még ma is megtaláljuk az ősi betűk szerint leírva.”

A név eltávolítása

Erre az időre azonban a Jézus által megjövendölt hitehagyás szemmel láthatólag már formát öltött, és a név, jóllehet a kéziratokban még előfordult, de már egyre inkább kiszorul a használatból (Máté 13:24–30; Cselekedetek 20:29, 30). Tulajdonképpen az a helyzet alakult ki, hogy sok olvasó egyszerűen nem ismerte fel, hogy mi az a négy betű, és Jeromos azt írja, hogy „az ő korában egyes műveletlen emberek a görög könyvekben előforduló Tetragrammatont a görög betűkhöz való hasonlatosság alapján ΠΙΠΙ-nek ejtették”.

A Septuaginta később készült másolataiból Isten nevét már kihagyták, és helyette „Isten” (Theosz) és „Úr” (Kyriosz) szavakat írtak. Ezt onnan tudjuk, hogy a Septuaginta töredékek fennmaradt legrégibb példányaiban még ott volt Isten neve, de ugyanennek a Septuaginta fordításnak ugyanezen szövegeiből készült másolataiból már hiányzott.

Ugyanez történt az „Újszövetséggel” vagy a Keresztény Görög Iratokkal. George Howard professzor a továbbiakban ezt mondja: „Amikor a Septuagintában az isteni név héber megfelelőjét eltűntették, és helyette egy görög szót írtak, a Septuagintából vett, de az Újszövetségben előforduló idézetekből szintén kimaradt ez a név . . . Az isteni név tehát hamarosan megszűnt létezni a pogány egyház számára, kivéve azt az esetet, amikor még az összevont alakokban fel-feltűnt, vagy ha tudósok felidézték.”

Eszerint, míg egyfelől a zsidók vonakodtak kiejteni Isten nevét, másfelől a hitehagyott keresztény egyház addig-addig ügyeskedett, míg teljesen eltávolította az egész Bibliáról készített görög nyelvű kéziratokból és minden más nyelvű fordításból.

A név szükségessége

Miként korábban már láttuk, a név a héber Szentírás sok fordításában helyre lett állítva. De mit mondhatunk a Görög Iratokról? Nos, a Biblia fordítói és kutatói rájöttek arra, hogy a Keresztény Görög Iratok bizonyos részeit Isten neve nélkül nem lehetne jól megérteni. A név visszaállítása az „Újszövetség”-i szövegbe nagy mértékben előmozdította az ihletett Biblia e részének tisztább és világosabb megértését.

Vegyük például Pál apostolnak a rómaikhoz intézett szavait az Ökumenikus fordítás szerint: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róma 10:13). Kinek a nevét kell tehát segítségül hívnunk? Mivel a Bibliában Jézust gyakran „Úrnak” szólítják, és írásszöveg konkrétan ezt mondja: „Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz”, vajon azt kell következtetnünk, hogy Pál a fenti szavakban Jézusról beszélt? (Cselekedetek 16:31, Károli).

Nem, semmiképpen! A Róma 10:13. [vers alatt közölt idézet a Károli fordításban] utal a Joel 2:32. versére a Héber Iratokban. Ha kikeressük ezt az írásszöveget, azt találjuk, hogy Pál tulajdonképpen Joel szavait idézi a Rómaikhoz írott levelében; és Joel az eredeti héber szöveg szerint ezt mondta: „Mindaz, aki segítségül hívja Jehova nevét, épségben megmenekül” (Új Világ fordítás). Igen, Pál értelmezése szerint itt Jehova nevét kell segítségül hívni. Noha hinnünk kell Jézusban, mégis megmentésünk Isten nevének helyes értékelésével kapcsolódik össze.

Ez a példa is szemlélteti, hogy Isten nevének szándékos kihagyásával mennyire összekeveredett sok ember tudatában az, hogy kit kell az Úr szón érteni: Jehovát-e vagy Jézus Krisztust? Nem vitás, hogy nagymértékben ennek tulajdonítható a háromság tanának a kialakulása is!

Szükséges-e a nevet helyreállítani?

Van-e joga a fordítónak, hogy visszaállítsa ezt a nevet az „Újszövetségben” arra való tekintettel, hogy a most meglevő kéziratok ezt a nevet nem tartalmazzák? Van! A legtöbb görög lexikon elismeri, hogy a bibliai „Úr” szó gyakran Jehovára utal. Robinson 1859-ben megjelent A Greek and English Lexicon of the New Testament című művében a görög Kyrios címszó alatt az alábbiak olvashatók: „E szó jelentése: Isten, mint legfőbb Úr, a világegyetem egyeduralkodója rendszerint a Septuagintá-ban héb[er] Jehova: יהוה megfelelője.” Következésképpen azokon a helyeken, ahol a Keresztény Görög Iratok írói a régebbi Héber Iratokat idézik, a fordítónak joga van a Kyrios szót Jehovával visszaadni minden olyan helyen, ahol az isteni név az eredeti héberben előfordul.

Sok fordító ennek megfelelően járt el. Legalábbis a XIV. századtól kezdve sok héber nyelvű fordítást készítettek a Keresztény Görög Iratokból. Mit tettek a fordítók, amikor olyan „ószövetségi” idézetekre bukkantak, amelyben Istennek a neve is benne volt? Úgy érezték, hogy kötelesek Isten nevét visszaállítani az eredeti szövegben. A Keresztény Görög Iratok részben vagy teljesen elkészült több héber nyelvű fordítása tartalmazza Istennek a nevét.

Sok mai fordítás ezt a példát utánozza, de különösen a misszionáriusok által használt fordításokban láthatjuk ezt. A Keresztény Görög Iratok számos afrikai, ázsiai, amerikai és csendes-óceáni szigetek nyelvén készült fordításai minden megkötöttség nélkül használják az Istennek a nevét. Az olvasó így világosan meg tudja különböztetni az igaz Istent a hamis istenektől. A név európai nyelveken készült fordításokban is megjelent.

Van egy fordítás, amely kellő megokolással bátran visszaállította Istennek a nevét. Ez a Keresztény Görög Iratok Új Világ fordítása. Ez a fordítás, amely jelenleg már 11 modern nyelven megkapható, helyreállította Isten nevét minden olyan helyen, ahol a Héber Iratokból vett idézetekben az isteni név eredetileg is előfordult, és ez mint idézet szerepel a Keresztény Görög Iratokban. Isten neve összesen 237-szer fordul elő a Keresztény Görög Iratok Új Világ fordításában, s mindenütt kellő indokkal.

A név ellenzői

Annak ellenére, hogy sok fordító igyekezett az isteni nevet a Bibliában helyreállítani, még mindig akadnak olyan vallásos egyének, akik a név eltávolítása mellett kardoskodnak. A zsidók ugyan meghagyták az isteni nevet a Bibliájukban, de kiejteni már nem voltak hajlandók. A II. és III. századi hitehagyott keresztények viszont eltűntették a görög nyelvű bibliai kéziratokból, és a bibliafordítás készítésekor egyszerűen kihagyták az Istennek a nevét. Napjainkban is akadnak olyan bibliafordítók, akik ugyanezt teszik annak ellenére, hogy fordításaikat az eredeti héber szövegből készítik, ahol majdnem 7000-szer szerepel Istennek a neve. Az 1984-es kiadású Szent Iratok Új Világ fordításában a héber szövegben 6973-szor találkozunk Isten nevével.

Hogyan tekinti Jehova azokat, akik nevét eltűntetik a Bibliából? Ha te lennél egy könyvnek a szerzője, hogyan érintene, ha azt tapasztalnád, hogy valaki odáig vetemedne, hogy az általad szerzett könyvből a nevedet eltűntetné? Azok a fordítók, akik ellenvetéseket hoznak fel a név használatával szemben, rendszerint kiejtésbeli problémákra vagy a zsidó hagyományra hivatkoznak. Ezek a személyek azokhoz hasonlítanak, akikről Jézus azt mondta, hogy „ti a szúnyogot megszűritek, de a tevét elnyelitek” (Máté 23:24). Fennakadnak jelentéktelen dolgokon, ugyanakkor azonban sokkal nagyobb problémákat idéznek elő maguknak azzal, hogy a világegyetem legnagyobb személyiségének a nevét eltűntetik abból a könyvből, amely az ő ihletése alapján jött létre.

A zsoltáros ezt írta: „Meddig űz még csúfot, Istenünk, az ellenség? Mindvégig káromolhatja nevedet az ellenfél? (Zsoltárok 74:10, K.f.).

[Kiemelt rész a 25. oldalon]

„Az ÚR” szó — vajon egyenértékű „Jehovával”?

Isten megkülönböztető személyes nevének eltávolítása a Bibliából és helyettesítése olyan címekkel, mint „Úr” vagy „Isten” szó, elhomályosítja és sok tekintetben pontatlanul adja vissza a Bibliának a szövegét. Például olyan szókombinációkhoz vezethetnek, amelyeknek semmi értelmük nincs. A Jeruzsálemi Biblia előszavában ezt olvashatjuk: „Azt mondani, hogy ’Az Úr az Isten’, egyszerűen tautológia [szükségtelen vagy értelmetlen szóismétlés]. Mennyivel értelmesebb, ha azt mondjuk, hogy ’Jahve az Isten’.”

E helyettesítő nevek miatt félreérthető mondatok születhetnek. A Zsoltárok 8:10. verse az Ökumenikus fordítás szerint így hangzik: „Ő URunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” Mennyivel közérthetőbb, ha a Jehova nevet helyreállítjuk az eredeti szövegben. A Young-féle Literal Translation of the Holy Bible fordításában ez a vers így hangzik: „Ó Jehova, mi Urunk, mily tiszteletre méltó a te neved az egész földön!”

A név kihagyása a Szentírásból értelemzavarhoz is vezethet. A Zsoltárok 110:1. verse ezt mondja: „Így szól az ÚR az én uramhoz: Ülj a jobbomra, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! (Ökumenikus fordítás). Nem tudjuk, ki szól itt kihez? Mennyivel pontosabban adja vissza ugyanezt a verset az Új Világ fordítás: „Ez Jehova kijelentése az én uramnak: ’Ülj az én jobb kezem felől, míg ellenségeidet lábadnak zsámolyául teszem.’ ”

Ezenfelül Jehova nevének „Úr” szóval való helyettesítése valami kulcsfontosságú dolgot tűntet el a Bibliából: Isten személyes nevét. The Illustred Bible Dictionary. (I. kötet, 572. oldalon) ezt mondja: „Szigorúan véve, Jehova a kizárólagos neve Istennek.”

The Imperial Bible-Dictionary (I. kötet, 856. oldalon) az „Isten” (Elohim) és „Jehova” közötti különbséget így írja le: „[Jehova] mindenütt tulajdonnév, személyes Istent jelöl, de kizárólagosan csak őt; Elohim viszont inkább egy közfőnév jellegét mutatja, amely rendszerint, de nem feltétlenül vagy kizárólagosan a legfőbb Lényt jelzi.”

J. A. Motyer, az angliai Trinity College igazgatója ezt fűzi hozzá: „Sok lényeges dolgot elveszítünk a Biblia olvasásakor, ha a helyettesítő nevek [Úr vagy Isten] miatt nem gondolunk Istennek személyes, bizalmas nevére. Pedig Istennek a szándéka az volt, hogy legbensőbb énjét tárja fel előttünk, amikor népével közölte nevét” (Eerdmans’ Handbook to the Bible, 157. oldal).

Ha csak címet említünk, ezzel nem neveztünk meg valakit konkrétan, egyedien. Egy cím sohasem tudja közvetíteni Isten eredeti nevének igazi, gazdag jelentéstartalmát.

[Kiemelt rész/​képek a 26. oldalon]

Ez a Septuagintá-ból való részlet (jobbra) az első századból való és Zakariás 8:19–21 és 8:23—9:4-ig terjedő verseket tartalmazza. Jelenleg a Jeruzsálemi Izraeli Múzeumban őrzik. Isten neve ebben a töredékben négyszer fordul elő, ebből három előfordulását itt jelzi is a kinagyítás . . . Az Alexandriai Kéziratban (balra) a Septuaginta másolata 400 évvel későbbi keltezésű, de már Isten neve ugyanezekben a versekben KY és KC, azaz a görög Kyrios („Úr”) szó rövidítéseivel van helyettesítve

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

John W. Dawis, egy XIX. században Kínában élő misszionárius így indokolta, hogy véleménye szerint miért szükséges Isten nevét a Bibliában használni: „Ha a Szent Szellem minden megadott helyen héberül Jehovát mond, miért nem ezt a kifejezést használja a fordító is angolul vagy kínaiul? Mi jogon válogatja ki, hogy egyik helyen Jehovát mond, a másikon viszont más nevet? . . . Ha valaki azt mondaná, hogy vannak esetek, ahol Jehova nevének használata helytelen, nos, ez esetben meg kellene indokolnia állítását. Az onus probandi [a bizonyítás terhe] az ő vállán nyugszik. És nem könnyű feladatot vállal magára, mert ilyen egyszerű kérdésre kell majd választ adnia: Ha egy adott esetben helytelen a fordításban Jehova nevét használni, akkor miért használták az ihletett írók Jehova nevét az eredetiben?” — The Chinese Recorder and Missionary Journal, VII: kötet, Shanghai, 1876.

[Kép a 23. oldalon]

A Keresztény Görög Iratok Új Világ fordítása helyesen 237-szer használja Isten nevét