George Howard professzor a továbbiakban ezt mondja: „Amikor a Septuagintában az isteni név héber megfelelőjét eltűntették, és helyette egy görög szót írtak, a Septuagintából vett, de az Újszövetségben előforduló idézetekből szintén kimaradt ez a név . . . Az isteni név tehát hamarosan megszűnt létezni a pogány egyház számára, kivéve azt az esetet, amikor még az összevont alakokban fel-feltűnt, vagy ha tudósok felidézték.”

A Jeruzsálemi Biblia előszavában ezt olvashatjuk: „Azt mondani, hogy ’Az Úr az Isten’, egyszerűen tautológia [szükségtelen vagy értelmetlen szóismétlés]. Mennyivel értelmesebb, ha azt mondjuk, hogy ’Jahve az Isten’.”

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

John W. Dawis, egy XIX. században Kínában élő misszionárius így indokolta, hogy véleménye szerint miért szükséges Isten nevét a Bibliában használni: „Ha a Szent Szellem minden megadott helyen héberül Jehovát mond, miért nem ezt a kifejezést használja a fordító is angolul vagy kínaiul? Mi jogon válogatja ki, hogy egyik helyen Jehovát mond, a másikon viszont más nevet? . . . Ha valaki azt mondaná, hogy vannak esetek, ahol Jehova nevének használata helytelen, nos, ez esetben meg kellene indokolnia állítását. Az onus probandi [a bizonyítás terhe] az ő vállán nyugszik. És nem könnyű feladatot vállal magára, mert ilyen egyszerű kérdésre kell majd választ adnia: Ha egy adott esetben helytelen a fordításban Jehova nevét használni, akkor miért használták az ihletett írók Jehova nevét az eredetiben?” — The Chinese Recorder and Missionary Journal, VII: kötet, Shanghai, 1876.

Nos, a Septuaginta fordításnak egyes igen-igen régi töredékei, amelyek Jézus napjaiban is léteztek, fennmaradtak mindmáig, és figyelemre méltó, hogy Isten személyes neve is előfordult bennük. The New International Dictionary of the New Testament Theology (2. kötet, 512. oldalon) ezt mondja: „A legújabb szövegfeltárások kétséget támasztanak a tekintetben, hogy a LXX (Septuaginta) összeállítói a Tetragrammatont (JHVH-t) kyriosz-szal [κύριος] fordították volna. A rendelkezésünkre álló legrégibb LXX MSS (töredékek) szerint a Tetragrammatont héber betűkkel írták át a görög szövegbe. Ezt a szokást követték a későbbi, i. sz. első századában élő Ósz[övetségi] Szentírás zsidó fordítói is.” Ezért Jézus és tanítványai akár héberül, akár görögül olvasták a Szentírást, mindenütt találkoztak az isteni névvel.

George Howard, a Georgiai Egyetem (USA) professzora ezt a kommentárt fűzi ehhez: „Amikor az újszövetségi egyház által használt és idézett Septuaginta tartalmazta az isteni név héber alakját, az Újszövetség írói idézeteikben kétségtelenül átvették a Tetragrammatont” (Biblical Archeology Review, 1978 március, 14. oldal). Milyen jogalapon tehettek volna mást?

Isten neve az „Ószövetség” görög nyelvű fordításaiban még jó sokáig megmaradt. A II. század első felében a zsidó prozelita Akvila készített egy új görög nyelvű fordítást a Héber Iratokból, és ebben az Isten nevét az ősi héber írásjegyekkel jelölte a Tetragrammaton formájában. A III. században Origenész ezt írta: „A leghitelesebb kéziratokban is megtaláljuk a nevet héber betűkkel leírva, de nem a mai alakkal, hanem a legrégibb betűalakkal.”

Sőt Jeromos még a negyedik században is azt írja a Sámuel és Királyok könyveihez írt bevezető előszavában: „Isten nevét, a Tetragrammatont: יהוה, bizonyos görög kötetekben még ma is megtaláljuk az ősi betűk szerint leírva.”

A legtöbb görög lexikon elismeri, hogy a bibliai „Úr” szó gyakran Jehovára utal. Robinson 1859-ben megjelent A Greek and English Lexicon of the New Testament című művében a görög Kyrios címszó alatt az alábbiak olvashatók: „E szó jelentése: Isten, mint legfőbb Úr, a világegyetem egyeduralkodója rendszerint a Septuagintá-ban héb[er] Jehova: יהוה megfelelője.”

Ezenfelül Jehova nevének „Úr” szóval való helyettesítése valami kulcsfontosságú dolgot tűntet el a Bibliából: Isten személyes nevét. The Illustred Bible Dictionary. (I. kötet, 572. oldalon) ezt mondja: „Szigorúan véve, Jehova a kizárólagos neve Istennek.”

The Imperial Bible-Dictionary (I. kötet, 856. oldalon) az „Isten” (Elohim) és „Jehova” közötti különbséget így írja le: „[Jehova] mindenütt tulajdonnév, személyes Istent jelöl, de kizárólagosan csak őt; Elohim viszont inkább egy közfőnév jellegét mutatja, amely rendszerint, de nem feltétlenül vagy kizárólagosan a legfőbb Lényt jelzi.”

J. A. Motyer, az angliai Trinity College igazgatója ezt fűzi hozzá: „Sok lényeges dolgot elveszítünk a Biblia olvasásakor, ha a helyettesítő nevek [Úr vagy Isten] miatt nem gondolunk Istennek személyes, bizalmas nevére. Pedig Istennek a szándéka az volt, hogy legbensőbb énjét tárja fel előttünk, amikor népével közölte nevét” (Eerdmans’ Handbook to the Bible, 157. oldal).