Jehova feltárja ítéleteit
Jehova Isten nem hagyja az embereket tudatlanságban ítéletei felől. A Biblia Ámos könyvében erről tudósít: „A Szuverén Úr, Jehova semmit sem tesz, míg fel nem tárja bizalmas dolgait szolgáinak, a prófétáknak. Ki ne félne, ha ordít az oroszlán? A Szuverén Úr, Jehova maga szólt! Ki ne prófétálna?” — Ámós 3:7, 8.
A bibliai beszámoló vizsgálata megérteti velünk, hogy Isten szolgái elsőkként tudták meg, amit Ő tenni szándékozott. Noé volt az első, aki megtudta, hogy világraszóló vízözön pusztítja el az istenteleneket, Ábrahám értesült Jehova nézetéről Szodomával és a környező városokkal kapcsolatban, és Izrael prófétáit ismételten tájékoztatták arról, aminek a jövőben kellett megtörténnie. Ez a prófétákat abba a helyzetbe hozta, hogy hangosan figyelmeztethettek, s felszólíthatták az izraelitákat törvénytelen útjuk elhagyására.
Az oroszlán ordítása hangos figyelmeztetés, félelmet kelt azokban, akik hallják. Hasonlóképpen, amikor Jehova szól, feltárva ítéleteit a prófétái előtt, ez cselekvésre készteti őket. Kénytelenek prófétálni, hirdetni azt, amit ismertettek velük.