-
Boldogság egy törvényszegő, szeretet nélküli világbanŐrtorony – 1985 | január 1.
-
-
3. a) Vajon a 19. zsoltár írója alkalmas volt arra, hogy a Jézus Krisztus által felsorolt különleges boldogságoknak örvendjen? Magyarázd meg. b) Írd körül, hogy milyen érzéssel volt a zsoltáros a Mózes által közvetített Törvényszövetség iránt.
3 A Biblia leghosszabb zsoltárának, a 119. zsoltárnak az írója olyan férfi volt, aki az ókorban alkalmasnak bizonyult arra, hogy a zsidó Messiás, Jézus Krisztus által meghatározott ilyen boldogságnak örvendjen. Összhangban azzal, amit Jézus Krisztus a boldogság okaként megjelölt, a zsoltáros tudatában volt szellemi szükségleteinek. Azonkívül szomorú volt, és szelíd, éhezte és szomjúhozta az igazságot, irgalmas volt, üldözték, és mindenfajta gonosz hazugságot szóltak ellene. Időszámításunk előtt több száz évvel írta ezt a zsoltárt, amikor Izrael nemzete a Törvényszövetség alá tartozott, amelyet Mózes közvetített Jehova Isten és a nemzet között 1513-ban a Sinai hegynél. A zsoltáros — nagyon helyesen — nem talált hibát a szövetségnek a törvényében, hiszen azt Isten adta a népnek. A zsoltáros jól tudta, hogy az Izrael földje körül élő pogány nemzetek semmi olyasmivel nem rendelkeztek, ami az isteni törvényhez hasonlítható lett volna.
-
-
Boldogság egy törvényszegő, szeretet nélküli világbanŐrtorony – 1985 | január 1.
-
-
5. Kinek a tapasztalataira gondolt valószínűleg a zsoltáros, amikor a 119. zsoltár bevezető szavait írta?
5 A zsoltáros nyilván a saját tapasztalatából indult ki, amikor ezzel kezdte a 119. zsoltárt: „Boldogok, akiknek tökéletes az útjuk, akik az ÚR [ÚV: Jehova] törvénye szerint élnek.
-
-
Boldogság egy törvényszegő, szeretet nélküli világbanŐrtorony – 1985 | január 1.
-
-
Ha tehát „Jehova törvénye szerint járunk”, a zsoltároshoz hasonlóan mi is védve leszünk a világi tévelygésektől, amelyek testi és szellemi kárunkra lennének. Ez a boldogságunkra szolgál (Zsoltárok 119:1). Biztosítja számunkra az isteni áldást és helyeslést. Olyan hatással lesz a szívünkre, mint azt a Zsoltárok 119:97, 126 és 127 kifejezi. A zsoltáros a mózesi Törvényszövetség alá tartozott, amely a Tórát is magában foglalta, vagyis az isteni törvényben testet öltő sok száz különálló törvényt. Jehova mai felkent Tanúi egy új szövetség alá tartoznak (amelynek Jézus Krisztus a közbenjárója). Ennek a szövetségnek a „törvénye” mintegy „a szívükbe” van beírva (Jeremiás 31:31–34). Amikor a Keresztény Görög Iratokat tanulmányozzák, megismerkednek az új szövetség „törvényével” és annak parancsolataival.
-