De vannak bizonyítékok arra is, hogy mielőtt a rómaiak elpusztították Jeruzsálemet, babonás hajlam kezdett kifejlődni, mely az isteni név használatának a beszüntetését célozta.a Ez valószínűleg a harmadik parancsolat szélsőséges, fanatikus értelmezésének a következménye, azé a parancsolaté, mely így szól: ne használd hiába Isten nevét. (2Móz 20:7) De amikor Isten ezt a parancsot adta, vajon arra gondolt, hogy sohase ejtsék ki a nevét, hacsak nem valamilyen ritka, különleges alkalomkor, s csakis a szentélyben? Ez semmiképpen nem lehetett így, hiszen amikor az isteni nevet széles körben használták (mint mondjuk Dávid idejében), Isten áldása nyilvánult meg Izraelben. Jézus Krisztus élete és földi szolgálata idején viszont, amikor a zsidók vallásos hagyományai miatt nem használták többé Jehova nevét, a nemzet mint egész feltűnő módon nélkülözte Isten áldását! Az akkori zsidó vallásvezetők annyira elidegenedtek Istentől és alapelveitől, hogy nem csupán az ő nevét burkolták homályba, hanem még szeretett Fiának a haláláért is felelőssé tették magukat. Néhány évvel később, i. sz. 70-ben a zsidók szörnyű árat fizettek ezért, amikor a római seregek elpusztították templomukat és Jeruzsálem szent városát.