„Első szereteted”

„Felhozom ellened, hogy elhagytad első szeretetedet. Ezért emlékezz arra, honnan süllyedtél le, és tarts bűnbánatot” (JELENÉSEK 2:4, 5).

1, 2. a) Milyen tanácsot adott Jézus az efezusi gyülekezetnek? b) Mit eredményezhettek ezek a szavak?

TALÁN te is Jehova egyik tanúja vagy, és sokévi hű szolgálat van mögötted? Ha így áll a dolog, vajon mit éreznél, ha valaki, akit nagyon tisztelsz, a fenti váddal illetne? Megsértődnél? Vagy azt gondolnád, hogy bizonyosan téved és összetéveszt valakivel?

² Nos, közel 1900 évvel ezelőtt a feltámadt Jézus Krisztus intézte ezeket a szavakat a kisázsiai Efezus gyülekezetéhez vagy eklézsiájához. Szavai bizonyosan megütközést keltettek. Azok az efezusi keresztények ugyanis több mint 40 éven át kitartottak Jézus neve mellett és ellenálltak a hitehagyott egyének befolyásának (Cselekedetek 18:18, 19; Efezus 1:1, 2). „Ismerem cselekedeteidet — mondta Jézus —, munkádat és kitartásodat, (tudom), hogy nem tűröd el a gonosz embereket, hogy próbának veted alá azokat, akik apostolnak mondják magukat, holott nem azok, és hazugnak találtad őket” (Jelenések 2:2). De hát még „az igazságban” voltak, ahogyan mondani szoktuk. Mi volt hát a baj?

3. Mi volt a baj az efezusi keresztényekkel?

³ Elvesztették ’első szeretetüket’. Már nem olyan buzgón, nem ugyanazzal az izzó keresztény szeretettel szolgálták Jehovát, mint kezdetben. Tehát lelassultak. Jézus ezért így figyelmeztette őket: „Emlékezz arra, honnan süllyedtél le, tarts bűnbánatot, és végezd a korábbi cselekedeteket” (Jelenések 2:5).

4. Milyen figyelmeztetést szűrhetünk le az efezusiak tapasztalatából?

⁴ Ezek a szavak Jehova mai szolgái számára is figyelmeztetésül szólnak. Lehetséges ugyanis, hogy még a sokéves tapasztalattal rendelkező, tevékeny keresztények is elhidegülnek. Kívülről talán erősnek tűnnek, belül azonban már elvesztették azt a mélységes szeretetet, amelyet egykor Jehova iránt éreztek. Pál apostol így figyelmeztette a korinthusi keresztényeket: „Aki azért azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essen” (1Korinthus 10:12). Segítségünkre lesz e tekintetben, ha megvizsgáljuk, honnan merítették és milyen segítséggel tudták megőrizni az efezusiak a szeretetüket.

Az efezusi keresztény közösség

5, 6. Hogyan és mikor kezdődött el Efezusban a jó hír prédikálása?

⁵ Időszámításunk első századában Efezus gazdag, nyüzsgő város volt, a pogány Artemisz (vagy Diána) istennő viruló kultuszának a központja. I. sz. 52 utolsó hónapjaiban hallottak először Jehova Messiásának, Jézusnak tanairól, amikor Pál Korinthusból ebbe a városba érkezett az Akvila és Priscilla nevű házaspárral együtt. Pál nem maradhatott a városban, Akvila és Priscilla viszont igen. Amikor Apollos, a kiváló szónok megkezdte itt a Jézussal kapcsolatos „pontos” tanítását, ez a keresztény házaspár segített tisztázni az alámerítéssel kapcsolatos félreértéseit. Apollos az első századi keresztény gyülekezet buzgó munkatársa lett (Cselekedetek 18:24–28).

⁶ Pál néhány hónap múlva visszatért Efezusba, és mintegy 12 tanítványból álló csoportot alapított olyan egyénekből, akik korábban a János alámerítésében részesültek. Ezek eleget tettek Pál kérésének és újra alámerítkeztek. Pál ezután három hónapon át prédikált a helybeli zsinagógában. De mivel a zsidók többsége nem reagált a jó hírre, Pál és új tanítványai áttették székhelyüket Tirannus iskolájába, ahol Pál attól kezdve naponta tartott előadást (Cselekedetek 19:8–10).

7, 8. Milyen figyelemreméltó események kísérték az efezusi gyülekezet kezdeti növekedését?

⁷ Nos, szívderítő korszak köszöntött be ekkor Efezus városára. Jehova hatalmas gyógyításokat vitt véghez Pál közreműködésével. Emberek, akik csak a ruháját megérintették, máris meggyógyultak, prédikálásának szava pedig mindenüvé eljutott a környéken (Cselekedetek 19:11–17). Egyik levelében, amelyet abban az időben írt, Pál elmondta a korinthusi gyülekezetnek, amely az Égei-tenger tulsó oldalán volt: „Pünkösdig Efezusban maradok, mert tettekre vezető széles kapu tárult fel előttem, de sok az ellenfél” (1Korinthus 16:8, 9).

⁸ Pál több mint két évig maradt Efezusban. Sokan hallottak őáltala arról a rendkívüli szeretetről, amelyet Jehova tanúsított, amikor elküldte egyszülött Fiát, hogy akik hisznek benne, örök életet nyerhessenek. Az ilyenek elfogadták az igazságot, és igen mélységes szeretetet tanúsítottak Jehova és Fia iránt. Sokan azok közül, akik korábban a varázslás tudományával foglalkoztak, „összehordták könyveiket, és mindenki szeme láttára elégették. És amikor összeszámolták e könyvek értékét, úgy találták, hogy az ötvenezer ezüstpénznek felel meg. Jehova beszéde így erőteljesen terjedt mindenütt és tért hódított” (Cselekedetek 19:19, 20). Képzeld el, micsoda hatalmas méretű tanúskodás volt ez!

9. Mi tette próbára az új gyülekezet szeretetének mélységét?

⁹ Az efezusiak szeretetének mélysége nemsokára kipróbálásra került. Sok ezüst ötvös lakott Efezusban. Ezek ezüstből Artemisz-templomocskákat készítettek és igen jól kerestek. De a fiatal keresztény gyülekezet fejlődése láttán úgy vélték, hogy az anyagi jólétük veszélyben forog. Ezért egyikük, név szerint Demetrius, beszédével feltüzelte a hasonló szakmáju iparosokat és zendülést szervezett. A keresztények élete mindaddig veszélyben volt, amíg a városi jegyző le nem csillapította a zavargó csőcseléket (Cselekedetek 19:23–41). Bizonyosan akadt egyéb hasonló próbatétel is, amit nem jegyeztek fel a Bibliában, hiszen Pál arra is utal, hogy ’vadállatokkal küzdött Efezusban’ (1Korinthus 15:32). Az efezusiak Jehova iránti buzgó szeretete azonban segített nekik kiállni a próbát.

10. Hogyan igyekezett ezután Pál buzdítani az efezusi véneket?

¹⁰ Idővel Pál elhagyta Efezust. Ámde i. sz. 56-ban, amikor Jeruzsálem felé utazott, megállt Miletusban, mindössze 48 kilométerre Efezustól. Összehívta hát az efezusi véneket és arra buzdította őket, hogy a saját példáját kövessék és legeltessék a gondjaikra bízott „Isten nyáját”. Különösen óva intette őket az „elnyomó farkasok” miatt , akik felbukkannak soraikban, és félrevezetik a tanítványokat. Feltárta előttük, hogy valószínűleg sohasem látják többé egymást szemtől szembe. Ezért „valamennyien hangos sírásra fakadtak, Pál nyakába borultak és gyengéden összecsókolták” (Cselekedetek 20:17–38).

11. Mit hallott Pál az efezusiakkal kapcsolatban, amikor Rómában tartózkodott?

¹¹ Amikor Pál Jeruzsálembe érkezett, letartóztatták, és később fogolyként Rómába vitték. Gondolatai ismét az efezusi testvérei felé szálltak, és levelet írt nekik, ami a Bibliában az „Efezusiakhoz írt levél” címet viseli. Az efezusi keresztények Jehova és Fia iránti szeretete ekkor még mindig igen erős volt, hiszen Pál ezt mondhatta nekik: Mivel hallottam az Úr Jézusba vetett és az „összes szentek iránt megnyilvánuló hitetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek” (Efezus 1:15–17).

12. Milyen tanácsot írt Pál Rómából, hogy segítsen az efezusiaknak megőrizni ’első szeretetüket’?

¹² Pál ebben a levelében nagyszerű tanácsokat adott, amelyek segítették őket abban, hogy megőrizzék eleven szeretetüket. Arra emlékeztette őket, hogy gonosz napokban élnek, ezért ’meg kell vásárolniuk az alkalmas időt’, és nem szabad megengedni, hogy egyéb elfoglaltság miatt elhanyagolják Isten akaratának teljesítését (Efezus 5:15–17). Pál arra is emlékeztette az efezusiakat, hogy nem azok az emberek az igazi ellenségeik, akik szembefordulnak velük. Azt mondta: „A mi küzdelmünk . . . a mennyei helyeken levő gonosz szellemi erők ellen [irányul].” Ezért erőteljesen arra buzdította őket, hogy szellemi fegyverzetet vegyenek igénybe és maradjanak szoros kapcsolatban Istennel az imádságban (Efezus 6:11–18).

13. Hogyan tudott Timótheus segítséget nyújtani az efezusiaknak?

¹³ Pál i. sz. 60 vagy 61 körül írta az efezusiakhoz intézett levelét (Efezus 1:1). Nem sokkal később Timótheus ellátogatott Efezusba, és ott-tartózkodása alatt levelet kapott Páltól. Ez a Timótheushoz írt első levél. Pál arra buzdítja a fiatal férfit, hogy maradjon Efezusban, és ’parancsolja meg némelyeknek, hogy ne tanítsanak eltérő dolgokat, és ne figyeljenek vég nélküli valótlan történetekre és nemzetségtáblázatokra’ (1Timótheus 1:3, 4). Kétségtelen, hogy Timótheus jelenléte a városban sok efezusi kereszténynek segített megőrizni a környezet rossz befolyása ellenére is Jehova iránti buzgó szeretetét.

14. a) Hogyan erősítette meg Jehova az efezusiakat? b) Mi történt velük ennek ellenére?

¹⁴ I. sz. 65 körül Pál megírta Timótheushoz intézett második levelét. Közölte benne, hogy újabb megbízottat küldött Efezusba: Tikhikust (2Timótheus 4:12). Ez az utolsó hír, amit Efezussal kapcsolatban olvashatunk a Jelenések könyvében feljegyzett üzenet előtt, amit Jézus küldött az efezusi gyülekezetnek. Az efezusi keresztények Pál prédikálómunkájának gyümölcsei. De javukra fordították olyan kiemelkedő keresztény férfiak későbbi látogatásait is, mint Timótheus; tanácsot kaptak a szent szellem ihletése alatt írt levelekből, és ők is az „egy test”-hez tartoztak (Efezus 4:4). Ennek ellenére elhagyták ’első szeretetüket’!

A szükséges erőteljes tanács

15, 16. a) Egyesek véleménye szerint miért lehetett számítani arra, hogy az efezusiak el fogják veszíteni ’első szeretetüket’? b) Jézus is így vélekedett róluk?

¹⁵ Némelyek talán úgy vélik, hogy az efezusiak szeretetének bizonyos fokú lanyhulása teljesen érthető dolog. Tulajdonképpen már 40 éve fennállt a gyülekezet Efezusban, amikor Jézus elküldte üzenetét János közvetítésével. Nyilván sokan voltak, akik személy szerint nem emlékeztek már Akvila és Priscilla szép példájára, vagy Apollos szívderítő prédikálására. Pál apostol már 30 éve halott volt. Két és fél évtized telt el Jeruzsálem pusztulása óta. Szóval számítani lehetett arra, hogy az efezusiak ellanyhulnak és elvesztik korábbi buzgalmukat és a sürgősség érzését.

¹⁶ De Jézus nem fogadott el mentséget az effajta tendenciára. Voltak ugyanis keresztények, akik legalább annyi, vagy talán még több ideje voltak már Krisztus követői, mint az efezusiak, mégsem vesztették el ’első szeretetüket’. János apostol, aki Jézus üzenetét leírta az efezusiak számára, már több mint 20 éve Krisztus követője volt, amikor Pál elvitte a jó hírt Efezusba. Azonkívül ott voltak a filadelfiai gyülekezet tagjai, akik például komoly bizonyítékát adták annak, hogy egyáltalán nem vesztették el ’első szeretetüket’ (Jelenések 3:7–11).

17. Mit tanácsolt Jézus az efezusi keresztényeknek?

¹⁷ Jézus tehát nem cselekedett méltánytalanul, amikor erőteljesen figyelmeztette az efezusiakat, hogy ha nem térnek meg és nem élesztik fel újra szeretetüket, minden valószínűség szerint el fognak veszni. Ezt mondta: „Elmozdítom helyéből gyertyatartódat, hacsak bűnbánatot nem tartasz” (Jelenések 2:5). Ez nem akart fenyegetés lenni, hanem inkább szeretetteljes figyelmeztetés a keresztények számára, hogy bölcsen járjanak el és ne veszítsék el kiváltságaikat.

Miért vesztik el egyesek ’első szeretetüket’

18, 19. a) Milyen buzgóságot tanúsítottak az izraeliták, amikor kiszabadultak Egyiptomból? b) Miért vesztették el ezt a buzgóságukat?

¹⁸ Vajon miért vesztik el egyesek Jehova iránti első szeretetüket és akaratának cselekvésére irányuló kezdeti buzgalmukat? A Biblia nem mondja el nekünk, mi történt az efezusiakkal. De bőven vannak a Bibliában olyan példák, amelyek hasonló eseményekről számolnak be. Gondoljunk csak az izraelitákra, akik Mózes vezetésével kivonultak Egyiptomból. Ők szemtanúi lehettek annak, milyen hatalmas tetteket vitt véghez Jehova, és hogyan pusztította el végül fáraót és hadseregét a Vörös-tengerben. Isten megszabadított népe akkor igen nagy lelkesedést tanúsított. „Ki olyan az istenek között, mint te vagy, ó Jehova?” — énekelték elragadtatással (2Mózes 15:11; Zsoltárok 136:1, 15). Később, amikor Jehova szövetséget kötött velük, egyöntetűen kijelentették: „Mindent készséggel megteszünk, amit Jehova mondott, és engedelmeskedünk” (2Mózes 24:7).

¹⁹ Az izraeliták viselkedése azonban hamar megváltozott. Az átmeneti vízhiány, az étrend egyhangúsága, a kanaánitáktól való félelem és néhány egyéb nehézség elegendő volt ahhoz, hogy megfeledkezzenek Jehova hatalmas tetteiről, amelyeket az érdekükben véghezvitt. És íme, bizonyos távolságra Egyiptomtól, rabszolgaságuk földjétől, máris kezdett vonzónak tűnni az ország, amelyet elhagytak! Elfelejtették az egyiptomiak durva kegyetlenségét, s csak a ’halakra, az uborkákra, a dinnyékre, a póréhagymákra és a fokhagymákra’ gondoltak, amiket valamikor ott elfogyasztottak (4Mózes 11:5).

20, 21. a) Milyen szívderítő hírt hallottak a zsidók Cyrus idejében, és milyen hatással volt az rájuk? b) Mi okozta, hogy a lelkesedésük alábbhagyott?

²⁰ Emlékezz a zsidókra is, akik i. e. 537-ben visszatértek a babiloni fogságból. Képzeld magad elé, milyen lelkesedéssel hallgatták Cyrus proklamációját: „Jehova . . . megbízott engem, hogy felépítsem házát a Judában levő Jeruzsálemben. Aki csak az ő népéhez tartozik közületek, legyen vele az ő Istene. Menjen fel a Judában levő Jeruzsálembe, és építse fel újra Jehovának, Izrael Istenének házát” (Ezsdrás 1:2, 3). Több ’tízezren válaszoltak a felhívásra, és nagy volt az öröm, amikor végül lerakták az új templom alapjait (Ezsdrás 2:64; 3:10–13).

²¹ Ámde hamar alábbhagyott ez a lelkesedés! A környező ellenségnek nem tetszett ez a munka, és sikerült kicsikarniuk a hivatalos rendeletet, amely leállította a templomépítést (Ezsdrás 4. fejezet). A zsidók hozzáláttak, hogy szép házakat építsenek maguknak (Aggeus 1:4). Természetesen továbbra is úgy tekintették önmagukat, mint akik a zsidó vallást gyakorolják. Nem hagyták el a hitüket. De már nem volt meg bennük a korábbi buzgó szeretet Jehova és az igaz imádat érdekei iránt. Kétségtelenül úgy vélekedtek, hogy kiegyensúlyozottak és ésszerűek minden tettükben. De Jehova nem értett egyet ezzel. Elküldte hozzájuk Aggeus és Zakariás prófétákat, hogy felélesszék a nép buzgóságát és Jehova házának befejezésére buzdítsák őket (Ezsdrás 5:1, 2).

22, 23. a) Miért fordulhat elő ma, hogy egyes keresztények elvesztik első szeretetüket? b) Milyen kérdéseket kell még megvizsgálni?

²² Ilyesmi történhet ma is egyes keresztényekkel. Az a tény, hogy egy nem keresztény világban kénytelenek élni, sok gondot okoz a keresztényeknek és csökkenti örömüket. Idővel talán az igazság is veszít előttük frisseségéből és vonzerejéből. Sőt az is előfordulhat, hogy az idő elkoptatja annak emlékét, hogy milyen is ez a világ, és a keresztény elkezd sóvárogni az állítólagos szabadság, és felelősség nélküli élet után, amely látszólag a világiak osztályrésze (Efezus 2:11, 12). De az is lehet, hogy a keresztényt lehangolja a körülötte élő emberek magatartása. Talán azt a gondolatot ébresztik benne, hogy érdemes lenne kissé lazítani az Istennek végzett szolgálatán, vagy némiképp lelassulni a munkában (Jeremiás 17:9).

²³ Ilyesmi történhetett az efezusi keresztényekkel is, de Jézus egyértelműen úgy látta, hogy kigyógyulhatnak ebből. Pál apostol révén tulajdonképpen már sok tanácsot kaptak, és e tanácsok megszívlelése segíthette volna őket abban, hogy helyreállítsák ’első szeretetüket’. Vajon hogy szólt ez az értékes tanács? S vajon segíthet-e nekünk is abban, hogy megőrizzük ’első szeretetünket’ ma? Ezt fogjuk megvizsgálni a következő cikkben.

Hogyan őrizhetjük meg ’első szeretetünket’?

1. Vajon Isten népének egészében kihül az ’első szeretet’ ezekben az utolsó napokban?

„NÉPED önként követ sereggyűjtésed napján” (Zsoltárok 110:3). Ez a prófécia előre vetíti, hogy Isten szolgái nagy erőt fejtenek ki ma az ő akaratának teljesítésében, és szigorúan ragaszkodnak Jehova iránti első szeretetükhöz. Mint szervezett nép, Jehova Tanúi megőrzik a szolgálat iránti lelkesedésüket és buzgalmukat minden nehézség közepette, egészen „a dolgok rendszerének befejezéséig” (Máté 24:3, 14).

2, 3. a) Miért veszítheti el az egyén ’első szeretetét’? b) Mit tegyünk, ha úgy érezzük, hogy ilyen érzés kezd kifejlődni bennünk?

² Ennek ellenére előfordulhat, hogy a keresztény mint egyén elveszti első szeretetét. A mindennapi gondok, nehézségek előidézhetik nála, hogy megfeledkezzék a hatalmas tettekről, amelyeket Jehova az érdekében véghezvitt. Talán belefárad abba, hogy várnia kell Jehova elhatározásának beteljesedését, és vonzani kezdik az anyagi előnyök, amelyeket ez a világ felkínál. Esetleg úgy érzi, hogy az eddiginél több időt kellene fordítania szórakozásra. Kezd terhesnek tűnni előtte az olyan feladat, mint például: elmenni az összejövetelekre, felkészülni az előadásokra, részt venni a szántóföldi szolgálatban.

³ Ha észrevesszük, hogy ez a magatartás kezd kialakulni nálunk, kövessük Jézusnak az efezusiakhoz intézett tanácsát és próbáljuk meg feléleszteni ’első szeretetünket’. Igyekezzünk újra a ’korábbi cselekedeteinket’ végezni (Jelenések 2:4, 5). Meg kell értenünk, hogy feltétlenül szükségünk van Jehova iránt érzett korábbi izzó szeretetünkre, valamint a szolgálata iránt tanúsított kezdeti buzgóságunkra és lelkesedésünkre. De hát hogyan szerezhetjük vissza ezeket?

Ápoljuk a Jehova iránti szeretetet!

4. Hogyan tudnánk utánozni a zsoltáros helyes magatartását? (Zsoltárok 119:97).

⁴ Az ihletett zsoltáríró kijelentette: „Mennyire szeretem törvényedet! Egész nap azon elmélkedem” (Zsoltárok 119:97, Ökumenikus fordítás). Valóban szép dolog így vélekedni Isten törvényéről. Sokkal eredményesebb, ha ilyen szellemben szolgáljuk Jehovát ahelyett, hogy csak kényszerből tennénk azt, ami helyes. Ki kell fejlesztenünk magunkban a jó cselekvése iránti vágyat, és azért kell a jót cselekednünk, mert akarjuk is cselekedni (Zsoltárok 25:4, 5).

5. a) Mit ajánlott Pál a szellemi életünk megvédése céljából? b) Hogyan tudnánk hatékonyan megóvni szellemiségünket?

⁵ Sátán nagy nyomást gyakorol ránk, és ezzel azt szeretné elérni, hogy elhagyjuk ’első szeretetünket’. Ő ugyanis a mi szellemi életünk legfőbb ellensége. Pál arra buzdította az efezusiakat, hogy szálljanak szembe az Ördöggel, és ebből a célból ’öltsék magukra Isten teljes fegyverzetét’ (Efezus 6:13). Négy lényeges keresztényi jellegzetesség is hozzá tartozik ehhez a fegyverzethez: az igazság, az igazságosság, a hit és a megmentésbe vetett reménység (Efezus 6:14–17; 1Thessalonika 5:8). Természetesen már tanultunk ezekről, amikor először jöttünk el a keresztény gyülekezetbe. De a fémből készült fegyverzet is megrozsdásodik, ha nem kezelik, nem gondozzák. Ha nem ápoljuk e lényeges keresztényi jellemvonásokat, a mi szellemi fegyverzetünk is tönkremegy és már nem biztosít kellő védelmet. Mindenáron meg kell ezt akadályozni.

Tanuljunk és elmélkedjünk!

6. Hogyan oldotta meg a börtönben egy misszionárius testvérünk a szellemiség megőrzésének problémáját?

⁶ Egy misszionárius testvérünk, Stanley Jones 1958-ban megkezdte hét évig tartó magánzárkás börtönbüntetését egy kínai börtönben. Vajon hogyan tudta erősnek megőrizni Jehova iránti szeretetét, miközben nem tarthatott kapcsolatot keresztény testvéreivel, és még a Bibliáját is elvették? Elmondta, hogy leírta mindazokat a bibliaverseket, amelyeket emlékezetből tudott, és minden olyan idézetet, amelyet az időnként hozzá eljuttatott újságok „vallási” rovataiban fellelhetett. Ily módon összeállított magának egy kis gyűjteményt olyan bibliai szövegekből, amelyek személyes tanulmányozási és elmélkedési programjához alapul szolgáltak. Mivel olyan környezetben élt, ahol az emberek ellenezték hitnézeteit, tudta, hogy ha nem Isten gondolataival tölti meg szívét és elméjét, nagyon hamar el fog tompulni a hite.

7. Milyen nyomásnak vagyunk kitéve és hogyan védekezhetünk ellene?

⁷ Igaz, a legtöbben közülünk nincsenek börtönben. Mégis ki vagyunk téve e világ gondolkodásának, éspedig az időnk nagyobb részében. Bár a világ által felkínált szórakozás nem mindig áll közvetlenül ellentétben a keresztényi alapelvekkel, semmiképpen nem segíti elő az igazságot, az igazságosságot, a hitet és a megmentésbe vetett reménységet. Ha tehát nem fordítunk időt arra, hogy megerősítsük a szívünket és az elménket, hamar legyengülünk szellemileg, és kihül a szeretetünk.

8. Milyen áldásra számíthat az, aki tanulmányozza Isten Szavát és elmélkedik felette?

⁸ Ha viszont kellő időt fordítunk arra, hogy személyes tanulmányozás és elmélkedés segítségével megerősítsük magunkat, mi is olyanok leszünk, mint az a férfi, aki „gyönyörködik Jehova törvényében”, és halk hangon olvas törvényéből éjjel és nappal. „Olyan lesz bizonyosan, mint a vízfolyások mentén ültetett fa, amely idejében megadja gyümölcsét, és amelynek lombja nem szárad el, és amit tesz, minden sikerülni fog” (Zsoltárok 1:2, 3).

9. Hogyan fejleszthetjük ki magunkban a Biblia tanulmányozása és a felette való elmélkedés iránti szeretetet? (Zsoltárok 77:11, 12, [77:12, 13, Károli]).

⁹ Őszintén szólva, sokan közülünk nem éreznek természetes hajlamot a tanulásra. Mégis, ha nagyon akarjuk, ránevelhetjük magunkat arra, hogy élvezetes legyen számunkra a tanulás. Gondoljunk csak az olyan emberre, aki puszta időtöltésből jó nagy sétákat tesz. Először valószínűleg fájni fognak az izmai. A szervezete azonban fokozatosan hozzászokik a megerőltetéshez és — ha az illető kitart — nemsokára örömét leli ebben a gyakorlatban. Pál azt tanácsolta Timótheusnak: „Gyakorold magad az isteni önátadásban, mert ez a cél” (1Timótheus 4:7). A bibliatanulmányozás is az isteni önátadáshoz tartozik (Példabeszédek 2:1–6). Először fegyelmezni kell magunkat, hogy nekifogjunk. Nemsokára azonban igazi érdeklődéssel tanulunk, amikor új szempontok tárulnak elénk és jobban a dolgok mélyére látunk, jobban megértjük azt, amit már ismerünk. A tanulás ilyenkor már igazi élvezet (Zsoltárok 119:103, 104).

10. Miért van az, hogy a tanulmányozási segédeszközökben többször is foglalkoznak ugyanazzal a témával?

¹⁰ Vannak, akik úgy vélekednek, hogy mivel ismerik már a Biblia alapvető tanításait, nem szükséges többé időt fordítaniuk a személyes tanulmányozásra. Sőt, talán még zúgolódnak is, amikor ugyanaz az anyag többször is sorra kerül a bibliatanulmányozási kiadványainkban. De a Biblia is azt mondja, hogy szükségünk van emlékeztetőkre (Zsoltárok 119:95, 99; 2Péter 3:1; Judás 5). Ha nem frissítjük fel emlékezetünkben állandóan az igazságot, Isten igazságos irányadó mértékeit, a hitünket és a megmentésbe vetett reménységünket, akkor egyéb természetű dolgok fognak befolyást gyakorolni a szívünkre.

11. Többek között mit tárgyal Pál az Efezusiakhoz írt levelében?

¹¹ Vizsgáljuk meg Pál apostolnak az efezusiakhoz intézett levelét. Arra emlékezteti őket, hogy milyen helyzetben voltak, mielőtt keresztényekké lettek, és arról a szervezetről is beszél, amelyhez jelenleg tartoznak (Efezus 2:12; 4:4–6, 17, 18). Megemlíti Jehova csodálatos elhatározását az emberrel kapcsolatban, de azt is, hogy mi az ember szerepe az isteni szándék megvalósításában (Efezus 1:8–12; 2:4–6). Emlékezteti az efezusiakat a keresztényi alapelvekre, amelyek biztosítják, hogy eredményes legyen a családi és a gyülekezeti életük (Efezus 4:1, 2; 5:21—6:4).

12. Miért mondott Pál az efezusiaknak olyasmit is, amit már tudtak?

¹² Talán voltak Pál levelében olyan dolgok is, amelyek újnak tűntek az efezusiak előtt, a levél nagyobb része azonban valószínűleg olyasmiről szólt, amiről már hallottak. Pál mégis emlékeztetni akarta őket ezekre a dolgokra, szeretett volna friss meglátást oltani beléjük. Ezért segített az efezusiaknak, hogy újra rendbe hozhassák szellemi fegyverzetüket, és ’képesek legyenek megérteni a szentekkel együtt: mi az igazi szélesség és hosszúság, magasság és mélység’ (Efezus 1:15–17; 3:14–19).

13, 14. a) Hogyan segít nekünk a tanulás és az elmélkedés? b) Mi tartozik még ’Isten teljes fegyverzetéhez’?

¹³ Személyes tanulmányozásunk felfrissít minket, gazdagítja számos alapvető szempont megértését, és segít kipuhatolni Isten Szavának mélységes dolgait (1Korinthus 2:10). Ily módon ’az Isten fegyverzete’, amelyet magunkra öltünk, meggátolja, hogy Sátán megfosszon minket Jehova és Fia iránti forró szeretetünktől.

¹⁴ Pál apostol a többi között szellemi fegyverzetünk két további vonatkozását is megemlíti, amiről eddig nem esett szó. Azt mondja, hogy a keresztények lábai legyenek „felsaruzva a béke jó hírének hirdetésére irányuló készséggel”, és fogadják el „a szellem kardját, ami az Isten szava” (Efezus 6:11–17). Nos, hogyan segít mindez megőriznünk ’első szeretetünket’?

Maradjunk tevékenyek a Királyság–prédikálásban!

15. Miféle új módon oldotta meg egy bebörtönzött misszionárius, hogy ’legyen mindig sok tennivalója az Úr munkájában’? (1Korinthus 15:58).

¹⁵ Amikor Harold King misszionárius testvérünk megkezdte négy és féléves börtönbüntetését Kínában, ugyanazzal a nehézséggel kellett megküzdenie, mint Stanley Jones testvérnek: Hogyan tudja elevenen tartani Jehova iránti mélységes odaadását. Így számol be a történtekről: „A szellemi dolgok iránti érdeklődésem ébren tartása végett programot készítettem magamnak a ’prédikáló’ tevékenységre.” Kidolgozott néhány bibliai előadást az emlékezetében megőrzött írásszövegek alapján, és elkezdett prédikálni képzeletbeli egyéneknek. Később képzeletbeli bibliatanulmányozást is vezetett. S vajon mi lett az eredménye? Amikor kiszabadult, készen állt arra, hogy újra buzgón prédikáljon, de most már valóságos, élő embereknek!

16. Milyen fontos okból legyünk elfoglaltak Jehova szolgálatában?

¹⁶ Ez a testvér újabb módot talált ki arra, hogyan alkalmazzon egy fontos igazságot: Ahhoz, hogy szellemileg egészségesek maradjunk, mindig tevékenyeknek kell lennünk Isten szolgálatában. Péter apostol ezt mondja: „Készítsétek fel elméteket a tevékenységre!” (1Péter 1:13). Pál apostol pedig így buzdít: „Legyetek állhatatosak, megingathatatlanok, legyen mindig sok tennivalótok az Úr munkájában!” (1Korinthus 15:58).

17. Mit érdemes megjegyezni a filadelfiai gyülekezet hű keresztény tagjai tekintetében?

¹⁷ Érdemes megjegyezni, hogy miközben az efezusi keresztények hagyták kihülni ’első szeretetüket’, a szomszédos gyülekezetek tagjai továbbra is tevékenyek maradtak, sőt, szeretetük meg is erősödött. Jézus ezért így szól a filadelfiai hű gyülekezethez: „Ismerem cselekedeteidet — íme, nyitott ajtót állítottam eléd, amelyet senki sem tud bezárni” (Jelenések 3:8).

18. Milyen tevékenység segít nekünk abban, hogy elevenen tudjuk tartani ’első szeretetünket’?

¹⁸ Vajon miféle cselekedetek segítik Jehova modernkori tanúját abban, hogy megőrizze ’első szeretetét’? Többek között olyan cselekedetek, amelyek összhangban vannak Jézus parancsával: „Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket” (Máté 28:19). Harold King megértette, milyen fontos ez. Úgyszintén Pál is. Ezért tanácsolta Pál az efezusiaknak, hogy lábaik „legyenek felsaruzva a béke jó hírének hirdetésére irányuló készséggel”, és fogadják el „a szellem kardját, ami az Isten szava.

19. Hogyan növelheti még tovább a buzgóságunkat az egyébként is buzgóságunkat tanúsító prédikálás?

¹⁹ A buzgóság, valamint a prédikáló és tanítványképző munka szorosan összefügg egymással. Egyrészt a buzgóság arra késztet minket, hogy akarjuk ezt a munkát. Másrészt a prédikálómunka serkenti buzgóságunkat. Miután Jézus egy szamaritánus nőnek prédikált, a következőket mondta követőinek: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem” (János 4:34). Az igazság tanítása táplálta és építette Jézust. Amikor Isten Királyságáról beszélünk másoknak, ez a tevékenység mélyen az elménkbe és a szívünkbe vési a lényeges dolgokat, és növeli az igazság megvédésére irányuló szellemi képességünket (1Péter 3:15). Azonkívül, mivel Isten szelleme támogat minket ebben a munkában, ’izzani’ fogunk a szellemtől, és látni fogjuk, milyen hatással lesz az másokra is (Róma 12:11).

20. Hogyan munkálkodik együtt a prédikálás és a személyes tanulmányozás azon, hogy erősek maradjunk?

²⁰ De vajon ez a másoknak végzett prédikálás pótolhatja a személyes tanulmányozást? Nem! Egyensúlyban kell tartanunk ezt a kétféle tevékenységet. Ha bőségesen táplálkozunk és semmiféle testgyakorlást nem végzünk, végül a szervezetünk megsínyli azt. Másrészt ha sok testmozgást, testi munkát végzünk és nem fogyasztunk elég eledelt, idővel testi vonatkozásban ’kimerülünk’. Hasonlóképpen, ha sok személyes tanulmányozást végzünk anélkül, hogy másoknak prédikálnánk, minden valószínűség szerint kibillenünk az egyensúlyunkból. Péter apostol a „tevékenységet” a ’józanság megőrzésével’ kötötte össze (1Péter 1:13). Ha másoknak prédikálunk, de nem végzünk személyes tanulmányozást — különösen akkor, ha az emberek nem nagyon reagálnak a prédikálásunkra —, könnyen ’kimerülhetünk’. Ha viszont személyes tanulmányozást végzünk, és azután kivonulunk és elmondjuk az embereknek, amit tanultunk, akkor szellemileg egészségesek maradunk.

Áron is vásároljuk meg magunknak a szükséges időt!

21, 22. a) Milyen nagy akadályt gördít Sátán az elé, hogy megőrizzük ’első szeretetünket’? b) Mit ajánlott Pál az efezusiaknak, amivel legyőzhetik ezt az akadályt, és miért kell követnünk ezt a tanácsot?

²¹ Stanley Jones — amikor börtönbüntetésének egyik legégetőbb gondjáról beszélt — ezt mondta: „Túlságosan is sok volt az időm!” Nos, neki éppen az ellenkezője okozott gondot, mint Jehova sok mai tanújának. A legtöbben közülünk ugyanis krónikus időhiányban szenvednek! Vajon mi ennek az oka? Egyszerűen az, amit János apostol mond: „Az egész világ a gonosz hatalmában van” (1János 5:19). Sátán világa annyira leköti az embereket, hogy aligha marad idejük a gondolkozásra, a nyugodt, elmélyült tanulmányozásra. Mi nem tartozunk a világhoz, de kétségtelenül hatással van ránk annak életmódja. A „gonosz”, felhasználva befolyását, szeretné, ha mi is annyira elfoglaltak lennénk, hogy ne maradjon időnk Isten szolgálatára.

²² Pál felismerte ezt a veszélyt, és a következő hasznos tanácsot adta az efezusiaknak: „Őrködjetek szigorúan afelett, hogy mi módon jártok, nem mint oktalanok, hanem mint bölcsek: áron is vásároljátok meg magatoknak az alkalmas időt, mert a napok gonoszak. Ne legyetek többé oktalanok, hanem továbbra is értsétek meg, hogy mi Jehova akarata” (Efezus 5:15–17). Ha nem vásároljuk meg áron is magunknak az időt arra, hogy meg tegyük „Jehova akaratát”, a világ nyomása és az élet gondjai e „gonosz napok” közepette minden valószínűség szerint le fogják hűteni a szeretetünket.

23. Miféle személyes tanulmányozás és prédikálótevékenység segíthet nekünk abban, hogy elevenen tarthassuk ’első szeretetünket’?

²³ Igaz, némely kereszténynek súlyos kötelességei vannak, mások talán betegek, és nagyon keveset tudnak végezni Isten szolgálatában (Lukács 21:1–4). De Pál tanácsával összhangban, amit a keresztény rabszolgáknak adott, bármilyen kevésre vagyunk képesek, „egész szívvel” végezzük! (Efezus 6:5, 6). Sohasem fogunk örömet találni a személyes tanulmányozásban, ha csupán néhány percet szakítunk rá két tévéműsor között! Ugyanúgy a szántóföldi szolgálatunk is aligha tükrözi az ’első szeretetünket’, ha tessék-lássék egy-két órát töltünk el vele havonta a szórakozási időszakok szünetében. (Vö. 1Timótheus 4:8.)

Imádkozzunk segítségért!

24. Milyen lényeges segítségről tesz még említést Pál az efezusiaknak a szellemiség megőrzésével kapcsolatban?

²⁴ Pál azzal fejezi be az „Isten teljes fegyverzetéről” szóló fejtegetését, hogy felszólítja hittestvéreit: fogadják el ’a szellem kardját, ami az Isten Szava, mialatt az ima és a könyörgés minden formájában imádkoznak minden alkalommal szellemben’ (Efezus 6:17, 18). Ha megmaradunk szoros kapcsolatban Jehovával az imában, nem fogjuk elhagyni ’első szeretetünket’ még akkor sem, ha megannyi nyomást kell is elviselnünk vagy ha Jánoshoz hasonlóan sok évet töltöttünk már el a szolgálatban a dolgok jelen rendszerében. Egy másik levelében Pál így nyilatkozott: „Mindenre van erőm őáltala, aki megerősít engem” (Filippi 4:13).

25. Mindent összegezve, miről gondoskodott Jehova, hogy segítsen nekünk elkerülni az ’első szeretetünk’ elvesztését?

²⁵ Legtöbben közülünk néha elfáradnak. Ámde Jézus üzenete az efezusi gyülekezethez világosan megmutatja, hogy meg tudjuk őrizni és meg is kell őriznünk ’első szeretetünket’. Ahogyan Jehova Pál, Timótheus és mások által megsegítette az efezusiakat nekünk is segítséget nyújt ma szervezete útján. Ha viszont mi arra neveljük magunkat, hogy örömmel végezzük a személyes tanulmányozást és az elmélkedést, és ’felkészítjük elménket a tevékenységre’, hogy elmondjuk másoknak is, amit megtanultunk, közben pedig buzgón imádkozunk Jehovához, hogy segítsen kitartani akaratának cselekvésében, akkor igazán jó munkát végzünk. Ezért — azzal összhangban, amit Pál apostol a galatáknak mondott — „mi se szűnjünk meg tehát jót cselekedni, mert kellő időben aratunk, ha el nem lankadunk”! (Galata 6:9).