Vértanúhalál hitükért!

VASÁRNAP hajnalban történt. Körülbelül 500 főből álló csőcselék körülvett egy falusi házat Pangiban, Kivu tartományában, Zairéban. A házban békésen alvó keresztények arra ébredtek, hogy kint a lármás tömeg durván és hangosan dörömbölt ajtajukon. Mi történt ez után? Hét keresztény férfit kiráncigáltak otthonukból, irgalmatlanul megverték, és arra kényszerítették őket, hogy a tőlük 7 kilométerre eső, az őserdő kellős közepén levő faluba, Kilungulunguba menjenek.

Ott aztán a hét békeszertő kereszténynek a torkát elvágták, sőt egyikük testét fel is darabolták. Holttestüket ezután a folyómederbe ásták, amelynek vizét előzőleg elgátolták. Amikor elkészültek az ásással, a gátat kibontották. Így a folyó betemette közös sírhantjukat, és eltüntette szörnyű tettük nyomát, mintha mi sem történt volna.

Miért mészárolták le ezeket az ártatlanokat?

Jehova hű tanúinak ez a lemészárlása betetézése volt annak az üldözési hullámnak, amely 1978-ban kezdődött el a Rega törzs uralma alatt álló egész Kivu tartományban. Miért került sor erre a tömegmészárlásra? Mert Jehova Tanúi nem voltak hajlandók „Kimbilikiti” utasításait követni. A warégák ősi kultuszának vezetői szerint Jehova Tanúi jelentik a legnagyobb veszélyt egész törzsi életükre nézve, és ez indokolta a kivégzésüket.

E kultusz fanatikus hívei 1978-tól 1983-ig Jehova Tanúinak több Királyságtermét felgyújtották. Sok tanút életveszélyesen megfenyegettek, kiűzték őket othonaikból, javaikat elkobozták. Nem egy esetben varázsláshoz és ráolvasáshoz folyamodtak, hogy kiirtsák őket. Amikor ezekkel a mesterkedésekkel nem mentek semmire, üldözőik brutális tömeggyilkosságra vetemedtek. (Vö. 4Mózes 23:23.)

A szörnyű cselekmény

Nézzük meg közelebbről, hogyan is történtek ezek a tragikus események 1983. augusztus 14-én, vasárnap reggel. Ha fellapozzuk Jehova Tanúi 1983-as Évkönyvét, láthatjuk, mennyire találó volt az aznapi napiszöveg és a hozzáfűzött magyarázat! A gyilkosság előtti napon Pangi község kis gyülekezetéhez tartozó testvérek és a szomszéd falubeli Jehova Tanúinak zöme eljött, hogy részt vegyen a vasárnapi szokásos összejövetelen. Az éjszakát a testvéreknél töltötték, hogy kora reggel jelen lehessenek a vasárnapi összejövetelen. Heten tartózkodtak Kalumba Malumalu testvér otthonában, aki teljes idejű prédikáló szolga és a gyülekezet elnöklő felvigyázója. Összesen 11-en voltak jelen, mert rajtuk kívül ott volt Malumalu testvér és felesége, és két kisgyermekük. Öt másik testvér Kikuni Mutege testvér lakásában kapott szállást.

A szombati összejövetel után a testvérek kellemes estét töltöttek el együtt, tábortűz körül ültek és Királyság-énekeket énekeltek, és tapasztalatokat mondtak el egymásnak. Közben figyelmesek lettek arra, hogy kis csoportok vonulnak el előttük szokatlan rendszerességgel, akik mind egy irányba tartottak Panitól 2 km-re eső falu felé. Honnan is sejthették volna testvéreink, hogy ellenségeik ott gyülekeztek akcióra!

Másnap reggel 5 órakor az elnöklő felvigyázó házát körülvette a tömeg. Élén Mulamba Musembe törzsfő-helyettes állt. Kampema Amuri és Waseka Tabu testvért felszólították, hogy azonnal menjenek velük a törzsi közösség főnökéhez (Katunda Banangozihoz), a „szalongo” (utak, hidak, stb. fenntartására szervezett kötelező közmunka) ellátása céljából. Kampema testvér udvariasan közölte, hogy Katunda törzsfönökkel megállapodtak abban, hogy a közmunkát másnap végzi el. A törzsfőnök-helyettes ezt a választ tiszteletlennek minősítette, és megparancsolta, hogy verjék meg Kampemát. Majd újabb parancs hangzott el, hogy a többi testvért is verjék meg.

Közben a csőcselék észrevette, hogy a „pásztor” Kalumba Malumalu (az elnöklő felvigyázó) visszatért lakásába. Nyomban nekirontottak a háznak, úgyhogy az egyik falat ki is döntötték. Ekkor néhányan beszaladtak, hogy megkeressék Malumalu testvért. Az ezt követő dulakodásban a testvérnőket tettlegesen bántalmazták, de sikerült gyermekeikkel együtt elmenekülniük a helybeli rendőrfőnökhöz, aki védelmébe vette őket.

Ezalatt a másik házban tartózkodó két testvérnek is sikerült elmenekülnie. Egyikük (Hemedi Mwingilu) egy befejezetlen épületben rejtőzködött el, és onnan nézte végig a történteket. A másik testvér (Lulima Kazalwa) az őserdőbe menekült.

Végül is a hét testvért megragadták, megverték és megkötözték. Az őserdőn át Kilungulungu felé tartó öt kilométeres úton folyton szidalmazták, és ütötték-verték őket fogva tartóik. Bár a testvérek megérkezésük után alig voltak már eszméletüknél, de eltökélték magukban, hogy nem alkusznak meg hitükben még akkor sem, ha nyomban meg kell halniuk. Bátran és méltósággal fogadták a halált, mint elődeik, a hűséges első századi és újkori keresztények (Máté 24:9; Jelenések 2:10).

Amisi Milende, egy másik testvér meggyilkolására nem sokkal ez után került sor. Éppen Káma felé tartott, amikor az oda küldött emberek letartóztatták és megkötözve (Pangitól 15 km-re) Binyangiba vitték. Itt kellett megjelennie Kibonge Kimpili, egy másik törzsfő-helyettes előtt. A helyettes megérkezésére várakozva, ez a buzgó testvér buzdította szellemi unokaöccsét, és üldözőinek azt mondta, hogy ha meg is kell halnia, bízik továbbra is Jehovában, aki képes őt feltámasztani ide a földre, amikor ez a föld paradicsommá alakul át. Többen azután nekiestek e hűséges fiatal testvérnek és megölték. Saját nagybátyja is segédkezett megölésében, aki főleg azért haragudott rá, mert két fia tőle ismerte meg az igazságot, és így lett Jehova Tanúja. Voltaképpen ők is a megölt testvérek között voltak. Egyikük neve: Malala Ramazani, a másik: Akilimali Walugaba.

Mi történt a túlélőkkel?

Ezeknek a szörnyű eseményeknek a csúcspontja tehát a nyolc férfi meggyilkolása volt, akik árvákat és özvegyeket hagytak maguk után. Az életben maradottak és a többi helybeli tanúk, valamint az érdeklődők ezután heves üldözésnek lettek kitéve. Kénytelenek voltak elmenekülni Kinduba, a legközelebbi nagyobb városba, ahol a helybeli három gyülekezethez tartozó testvérek befogadták őket. Az Őrtorony Társulat Kinshaszai fiókhivatala is segítségére sietett a hátramaradottaknak: ruhát, takarókat, és pénzt küldött részükre. A testvérek nagy értékeléssel fogadták ezt a szerető segítséget, ami egyben szép bizonyságtevés is volt a hitetlen családtagok és más szemlélők számára (János 13:34, 35; Jakab 1:27). Közben a kormányhatóságok is beavatkoztak a dologba. A támadókat letartóztatták és perbe fogták.

E megrázkódtató események több kérdést is felvetnek. Például, milyen vallás is ez a „Kimbilikiti”? Miféle hiedelmek és szokások tudnak ilyen üldözést kiváltani? És miért csak Jehova Tanúi ellen irányult ez a gyűlölet és támadás, a többi vallások ellen viszont nem?

[Kép a 3. oldalon]

Pangi falu látképe

[Kép a 4. oldalon]

Ez az ösvény vezet a kivégzés színhelyéhez

Lehull a lepel a rejtélyes Kimbilikitiről

KIMBILIKITI a Közép-Zaire keleti részén elterülő Kivu tartományban élő Rega törzs ősi vallása. A regák őserdei vadászok, asszonyaik halászattal, családtagjaik földműveléssel foglalkoznak. De az egész közösség életét legfőképpen Kimbilikiti, a törzs Nagyszelleme befolyásolja, akinek feltétlen engedelmességgel tartoznak. Az imádatával kapcsolatos valamennyi titkot féltve őrzik, és ezeknek a kiszivárogtatása halálbüntetés terhe mellett tilos. Már az is azonnali halálbüntetést von maga után, ha valaki tiltakozni mer valamelyik családtagjának a Kimbilikiti parancsára végrehajtott megölése miatt.

Hogyan kezdődött ez a befolyásos vallás? Nos, hogy megtudjuk a választ, vissza kell mennünk a múltba.

Keletkezésének titokzatossága

A törzsi legenda szerint sok-sok idővel ezelőtt élt egy férfi, akinek három fia volt. Katima Rega, az elsőszülött fiú, egy csúf törpe volt, aki csúnyasága miatt nem tudott megnősülni. Esze azonban rendkívül éles volt, és nagy képzelőerővel rendelkezett. Roppant szerette a hasát: falánk volt. Hogy minél több táplálékhoz jusson anélkül, hogy dolgoznia kellene érte, kieszelt egy bambuszból készült furulyafélét, amely kisérteties hangot hallatott. Alakja csónaktestre hasonlított, amelynek egyik végére egy zsineget erősített. Amikor ezt a szerkentyűt a feje körül gyorsan megpörgette, kísértetiesen hangos búgó hang hallatszott.

Ez a leleményes legendás törpe elsőnek két unokaöccsén próbálta ki szerkentyűjének hatását. Sikerült velük elhitetnie, hogy a kijövő hangok egy szellemtől származnak, és megfélemlítéssel rávette őket, hogy két öccsétől lopjanak számára élelmet és dohányt. Aztán úgy döntött, hogy kiszélesíti működési körét. E célból elrejtőzött egy bokorban, és megvárta, míg az asszonyok elkészültek a halfogással és hozták a zsákmányt. Akkor megpörgette a feje körül elmés szerkezetét, amelynek hangja annyira pánikba ejtette az asszonyokat, hogy nyomban hazaszaladtak a faluba és otthagyták a halakat.

Először senki sem akart hinni a pánikba esett asszonyoknak. De amikor többször is megismétlődött a jelenet, és nem volt hal, és nem volt mit enniük a törzsbelieknek, a férfiak óvatosan bezárták a „démonállatot”, s kiderült, hogy ez nem volt más, mint Katima Rega. Néhányan rögtön a helyszínen meg akarták ölni, mások viszont úgy érveltek, hogy nem is buta dolog a találmánya, okosan fel lehet használni arra, hogy az így keltett „hang” legyen a törzs szelleme. Ettől kezdve féltve őrzött titokként kezelték a dolgot, és a be nem avatottak számára ez „titok” is maradt. Ettől kezdve az összes törzsbeliek kötelesek voltak engedelmeskedni minden olyan parancsnak, utasításnak és rendeletnek, amely e „hangtól”, az őserdő szellemétől jött. De minek nevezzék el? Ekkor előállt egy bölcs vén egy javaslattal: legyen a neve: „Kimbilikiti”. Ezt azután egyöntetűen elfogadták.

Így született meg a Rega törzs vallása. E köré a primitív történetek köré fonódott a szabályok, szokások és babonák egész szövevénye. Idővel Kimbilikiti mellé még három más láthatatlan „szellem” is társult. Kabile, akit időnként nővérének, de máskor feleségének is tekintettek, egy rendkívülien szép és nem mindennapi teremtés. Állítólag minden férfivá serdülő fiú a vele folytatott nemi kapcsolatban nyeri el a csodálatos körülmetélkedést. Twambáról, Kimbilikiti öccséről viszont azt tartják, hogy olyan ereje van, hogy képes viharokat támasztani, házakat összedönteni, stb. Az ő „hangja” szól csónakszerű fadarab búgásából. A harmadik szelllem Sabikangwa vagy Mukungambulu. Ő Kimbilikiti legfiatalabb öccse, és szerepe: küldönci feladat.

A titokzatos beavatási szertartások

Kimbilikitit a látható világban főpapjaiból (a bölcs bámikból) álló hierarchia képviseli. Egyikük, név szerint Mukuli, a körülmetélési szertartások felügyelője. Egy másik főpap, Kitumpu, orvosként működik, és ő végzi el tulajdonképpen a serdülő fiúk körülmetélését. A harmadik, Kilezi, viseli gondját az újonnan körülmetélteknek. A beavatási szertartásra kijelölt tábor és a falu lakossága között a közvetítő szerepet a bikundik, vagyis a beavatáson már átesett férfiak töltik be.

A beavatási szertartásokra (az ő nyelvükön: Lutendére) az őserdő kellős közepén kerül sor. Itt tartózkodik állítólag Kimbilikiti. A szertartások a legszigorúbb titoktartás mellett mennek végbe. Nyomban megfojtanak bármilyen nőnemű lényt (legyen az állat vagy ember), aki arrafelé merészkedik. A beavatási napon a környező falvakban nagy ünnepségeket rendeznek, ilyenkor kora reggeltől megszakítás nélkül tartanak a mulatságok, játékok és táncok. Mindez azt a célt szolgálja, hogy a beavatandók ellenállóképességét kipróbálják. Később meghallgatják Kimbilikiti történetét, és mindazt a mitoszt, ami évek során Kimbilikiti körül kialakult. A fiúkkal elhitetik, hogy Kimbilikiti és Kabile, vagyis a nővér-felesége valóságos személy. Majd felkészítik a fiatalokat a Kabilével való megküzdésre, ezután nemi viszonyt folytathatnak vele és csodálatos körülmetélésben részesülhetnek. Ha e két próbát nem állták ki sikeresen, akkor Kabile dühösen bepanaszolja őket Kimbilikitinak, ő viszont a vétkest nyomban megöli.

Ha már egyszer a fiatalok az őserdőbe kerültek, kiderül, mind ebből az elmondott dologból semmi sem igaz és egész más történik. A három főpap (Mukuli, Kitumpu, és Kilezi) ugyanis sorba elkapják a fiatalokat és körülmetélik őket. Ez tulajdonképpen a Kabilével való megküzdés! Ha történetesen valamelyik fiú nem gyógyulna meg arra az időre, amely ki lett tűzve a faluba való visszatérésére, akkor megfojtják és eltüntetik a testét, ugyanis a körülmetélkedésből származó betegség megfosztaná nimbuszától a szépséges, természetfölötti Kabilével folytatott nemi viszony eredményeként megtörténő csodálatos körülmetélés mítoszát.

Annak ellenére, hogy általában Kabilét nagy tisztelet övezi, a beavatási szertartások alatt a fiúkat arra oktatják ki, hogy ocsmány szavakkal illessék a nőket, többek között édesanyjukat és leánytestvérüket is. Amikor a beavatottak visszatérnek falujukba, a nőket erőszakkal ráveszik, hogy majdnem meztelenül jelenjenek meg, és térden állva menjenek és táncoljanak a fiúk előtt, akik a már megtanult ocsmányságokat vágják a fejükhöz.

A beavatási ünnepek alatt a bikundik (a beavatáson már átesettek) faluról falura járnak, és élelmiszert és anyagi javakat gyűjtenek, olykor erőszakosan is. A családok kötelesek mindent odaadni, amit Kimbilikiti és a beavatási táborban tartózkodók nevében kérnek. Még az utakat is eltorlaszolják, és az arra járók csak akkor folytathatják útjukat, ha lerótták azt, amit Kimbilikiti hívei követelnek. Ily módon érvényesül „a hang” eredeti célja: élelemhez jutni ingyen, erőfeszítés nélkül.

Voltaképpen, mi is hát a Kimbilikiti vallás? Közönséges fadarabokkal végrehajtott csalás! De hogy mindez le ne lepleződhessék, ki kellett egy terrorrendszert építeni, amely a halálfélelmet használta a megfélemlítés eszközéül (Zsidók 2:14, 15). Persze nem hiányoztak a többi kellékek sem: babonaság, a kapzsiság, és trágárság. És mindezeknek fennmaradásán őrködött a főpapi hierarchia. De mi köze volt mindennek Jehova Tanúi üldözéséhez?

[Kép a 6. oldalon]

Kimbilikiti „furulya”

[Kép a 7. oldalon]

Feddhetetlen Tanúk Pangi falu környékéről

Üldöztetés az igazság hirdetése miatt

JEHOVA TANÚI mindenestre nem támogatják a Kimbilikiti-féle hiedelmeket és szokásokat, mert ezek ellentétben állnak a Szentírás alapelveivel. Jehova Tanúit szabaddá tette az Isten Szavában, a Bibliában található igazság (János 8:31, 32). Ezért nem voltak hajlandók megengedni fiaiknak a körülmetélését a Kimbilikiti-féle beavatási szertartás szerint. Ez okból tagadták meg az élelmiszert, pénz és egyéb javak adományozását is a beavatási ünnepek alatt, és ezért nem engedték el asszonyaikat sem az e célra szervezett kötelező halászásokra sem.

Érdekes módon, a már említett Tanúk meggyilkolásával kapcsolatban az államügyész a vádindítványában a bíróságnak ezt mondta: „Egyes warengák, akik a múltban részt vettek a Kimbilikiti szertartásaiban és ismerik a titkokat, most Jehova Tanúival vannak kapcsolatban. Ők nyíltan elmondták, hogy ez a bizonyos Kimbilikiti-szellem egyszerűen nem létezik. Következésképpen azt is feltárták, hogy ennek az állítólagos szellemnek nevében követelt áldozatok is semmisek, és Jehova Tanúi szerint Kimbilikiti közönséges csalás, amit a szertartásokat végző törzs vénei találtak ki.”

Amikor egyes Rega törzsbeliek megismerik a bibliai tanításokat, megszabadulnak a babonaságtól és a halálfélelemtől, és ezek helyébe az igazság és a feltámadási reménység lép (János 5:28, 29). A férfiak ettől kezdve nem sértegetik durván anyjukat, feleségüket és leánytestvérüket, hanem inkább tisztelik asszonyaikat (Efezus 5:21—6:4; 1Timótheus 5:1, 2).

Jehova Tanúival ellentétben a legtöbb keresztény felekezet és misszió megengedi híveinek, hogy gyakorolják ezt a törzsi vallást, amely az úgynevezett kereszténységnek külső mázát képviseli. Valóságban sok Kimbilikiti pap és főpap számos egyház nagy tiszteletben álló, lojális tagjának számít. Mennyire másként viselkedett Pál apostol! Ezt írta: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? . . . Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal?” (2Korinthus 6:14–16, Ökumenikus fordítás).

Nem egyszer éppen azok voltak a bajkeverők Jehova Tanúival szemben, akiket erős szálak fűztek a Kimbilikitihez is és az ortodox egyházakhoz is. Igen nagy hasonlóság mutatkozott ezek között az ellenségek és az ősi Efezus város bálványkészítői között. Ők is úgy látták, Pál prédikálása veszélyt jelent üzletükre nézve, mivel prédikálásából kitűnt, hogy ’az emberi kéz csinálmányai nem istenek’ (Cselekedetek 19:23–28). Ugyanez az alapelv érvényes arra a megállapításra is, hogy Kimbilikiti szellem egyszerűen nem létezik.

Jehova Tanúi nem hallgathatják el ezeket az igazságokat. És mivel nem hallgatják el, ezért olykor üldözés éri őket. De milyen tanulságul szolgál hűséges kitartásuk?

Az igazság és a hit diadalmaskodik

JEHOVA TANÚI eltökélték magukban, hogy Istent fogják imádni „szellemmel és igazsággal” (János 4:23, 24). De az így hirdetett bibliai üzenet feltárja a tévelygést is. Ezért Pál apostollal együtt azt kérdezik: „Vajon azzal lettünk ellenségetekké, hogy az igazságot hirdetjük?” (Galata 4:16). Természetesen nem! Jehova Tanúi szeretik feleberátaikat, és azt szeretnék, ha ők is élvezhetnék azt a szellemi szabadságot, amelyre az igazság által lehet eljutni (János 8:32).

Jehova Tanúi ezenkívül szilárd elhatározással meg akarják őrizni erős hitüket, és az igazságot akarják hirdetni, még ha üldözéssel kell is szembenézniük emiatt. A Pangiban élő alázatos keresztények hite konkrétan azt bizonyítja, hogy Jehova segítségével Isten szolgái mindvégig meg tudják őrizni feddhetetlenségüket. Lehet, hogy ez a mindvégig való hűség a dolgok e gonosz rendszerének a végéig vagy saját életük végéig való hűséges kitartást jelent, amit ilyen kegyetlen, vallás által szított üldözés révén kénytelenek elviselni (Máté 24:13).

A cselekvő hit

De nemcsak azok tanúsítottak igaz hitet, akiket Kivu tartományban az igazság iránti szeretetük miatt meggyilkoltak. Itt van például Bingimeza Bunene testvérnő, akinek két fiát: Malala Ramazanit és Akilimali Walugabát meggyilkolták Pangiban. Férje a törzs vénei rábeszélésére részt vett unokaöccsének, Amisi Melendének a meggyilkolásában. A testvérnőt az egész család, férjét is beleértve, elhagyta, amikor két fiát és unokaöccsét meggyilkolták. Számára a zsoltáros szavai jelentették az egyedüli vigaszt: „Ha saját apám és saját anyám elhagynának, Jehova még akkor is felemel engem” (Zsoltárok 27:10). Hittestvérei nagy szeretettel körülvették és megvigasztalták és emlékeztették arra, milyen csodálatos is a feltámadási reménység.

Ennek a testvérnőnek a férje, Ramazani Musombwa, unokaöccse meggyilkolásában nyújtott bűnrészességért börtönbe került, de aztán kiszabadult. Később beismerte, mennyire nagy hatással volt rá felesége bátor kiállása, és a testvérek szeretete, amelyet felesége és a hátramaradt menyei iránt tanúsítottak. Igen sajnálja a történteket. Jelenleg együtt megy feleségével Jehova Tanúi összejöveteleire. Mivel teljesen megváltozott a magatartása, ezért sok rosszindulatú megjegyzés és bántás éri, de elhatározta szívében, hogy mostantól fogva Jehovát szolgálja.

A többi özvegyen maradt fiatal testvérnőket is elhagyták családtagjaik, ugyanis féltek a Kimbilikititől jövő haláltól. Ezek a fiatal testvérnők szilárdan megálltak az igazságban és nem tagadták meg Jehovába vetett hitüket. Hittestvéreik befogadták őket, és tapasztalták azt, amit Jézus ezekkel a szavakkal jövendölt meg: „Bizony, mondom néktek: senki nincsen, aki úgy hagyta el házát vagy testvéreit, anyját vagy apját, gyermekeit vagy földjeit énértem és az evangéliumért, hogy ne kapna százannyit: most ebben a világban házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket üldöztetésekkel együtt, a jövendő világban pedig örök életet” (Márk 10:29, 30, Ökumenikus fordítás).

A hit és az igazság diadalmaskodott

Ma Pangiban Jehova Tanúinak életkörülményei ismét visszatértek a normális kerékvágásba. Azok az özvegyen és árván maradottak, valamint azok az érdeklődők, akik kénytelenek voltak elmenekülni más falvakba vagy városokba, visszatértek saját otthonaikba. Jehova Tanúi újra hirdetik a Királyság-üzenetet, mégpedig megújuló buzgalommal és elszántsággal. Bár sok nehézségen mentek át, de úgy éreznek, ahogy Pál mondja, hogy „az Úrban levő testvérek közül a legtöbben — bilincseimen felbuzdulva — egyre bátrabban és félelem nélkül szólják az Isten szavát” (Filippi 1:14).

Természetesen még mindig szomorúan gondolunk azokra a hűséges keresztény testvéreinkre, akiket a pangii gyülekezetből meggyilkoltak. De elnöklő felvigyázóként már ott van egy másik úttörő, és Jehova Tanúi ott, Afrika szívében, továbbra is bizalommal vannak Isten szeretete iránt, amely Krisztusban irántuk is megnyilvánul, ahogy Pál kifejezte: „Ki választ el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, szorongattatás, vagy üldözés, éhezés vagy mezítelenség, veszedelem vagy fegyver? . . . Ellenkezőleg, mindezekből teljesen győztesként kerülünk ki őáltala, aki szeretett bennünket” (Róma 8:35-39).

De felvetődik a kérdés: Miért engedte meg Jehova e hűséges tanúinak a meggyilkolását? A mai erőszakos világban testvéreink sok esetben tapasztalták Jehova Isten védelmét. Ezek egyértelműen tanúsítják, hogy Jehova képes átmenteni őket a „nagy nyomorúságon” (Máté 24:21; Ésaiás 26:20). De Jézus a János 16:1–3-ban azt is kijelentette, hogy lesznek majd olyan esetek is, amikor Isten megengedi majd, hogy az ellenségek elmenjenek egészen addig a pontig, hogy egyeseket Jehova Tanúi közül meg is öljenek. Ilyen esetekben — és erre példa a Kivu tartományban élő testvérek feddhetetlensége is — a feddhetetlenség megőrzése bizonyságul és bizonyítékul szolgál arra, hogy Isten szolgái eltökéltségüknél fogva feddhetetlenségüket megőrzik mindhalálig (Jób 27:5; Példabeszédek 27:11).

Ne felejtsük el azt sem, milyen nagyszerű tanúskodás született abból, amikor az első században Istvánt megkövezték (Cselekedetek 8:1–8). Könnyen lehet, hogy ez a szörnyű tömegmészárlás sok Rega törzsbelit és más zaireit, sőt a világon másutt élő embert is arra késztet majd, hogy komolyan megvizsgálják a bibliai igazságokat. Milyen boldogok lesznek Jehova Tanúi, ha segítségére lehetnek az őszinte szívű embereknek, hogy megszabaduljanak az olyan babonaságtól és félelemtől, amely a Kimbilikiti–féle valláshoz kapcsolódik. És milyen szabadságnak fognak örvendeni mindazok, akik elfogadják Isten csodálatos igazságát!