A 11 hű apostol, aki azon az éjszakán, Nizán hó 14-én együtt volt Jézussal, elsőként kapott meghívást arra, hogy egyen a kovásztalan kenyérből és igyon a pohár borból, ami Jézus szavai szerint az ő bűn nélküli húsát és életvérét képviselte (1Kor 11:23–26). Mások is követik őket, akik — Jézus mondása szerint — „hisznek bennem az ő szavukra” (Ján 17:20). Ezekkel a hívőkkel kapcsolatban figyeljük meg az „egységben velem” szavak gyakori megismétlését, amit nemcsak Jehovára és Jézus Krisztusra, valamint a keresztény gyülekezet felkent tagjaira vonatkozóan használnak, amint az kitűnik a János 6:56; 10:38; 14:10, 11, 20; 15:4–7; 17:21–23, 26. verséből. Az An American Translation (Egy Amerikai fordítás) mindkét kifejezést használja: „egységben [velem]” és „[velem] egyesülve”.

Ennek a gyülekezetnek a tagjaival különleges módon bánnak, noha nem azért, mintha bármilyen érdemük lenne erre (Ef 2:5; 1Ján 2:2). Isten szelleme mennyei reménysége nemzette őket, arra a reménységre, hogy osztoznak Krisztussal a mennyei feltámadásban feltéve, ha előbb hűségesnek bizonyulnak, amint Pál mondta: „osztoznak szenvedéseiben alávetve . . . az övéhez hasonló halálnak”, áldozati halálnak, feladva a paradicsomi földön való élet minden reményét (Fil 3:10). Ez az áldozati életpálya attól az időtől kezdődik, amikor Isten kiválasztja az illetőt, mint a keresztény gyülekezet tagját, mely „Krisztus testét” képezi, amint a Máté 16:24 és az 1Korinthus 12:12–27 megmagyarázza. Ezeket a tagokat felveszik az „újszövetségbe”, melyet Krisztus kiontott vére emelt érvényre és ezek részt vesznek az újszövetség szolgálatában (1Kor 11:25; 2Kor 3:6; 4:1–7).

Még vannak néhányan a földön, akik „egységben vannak Jézus Krisztussal”, és Isten szelleme arról tanúskodik, hogy ők Isten szellemtől nemzett gyermekei és „társörökösei Krisztusnak” (Róma 8:1, 14–17). Ezeket a drága igazságokat jól bevésik az elméjükbe, amikor összejönnek az „Úr vacsorájá”-ra.

Isten a szent szellemének működése által teszi lehetővé azt, hogy az ő akaratát cselekedjük. De hogyan működik ez a szellem azoknál, akiket Isten kiválasztott, hogy a „kicsiny nyáj” jövendőbeli tagjaivá legyenek, felélesztve bennük a mennyei reménységet, ahogyan azt Pál megmagyarázza a Róma 8:14–17-ben? Azok a keresztények tévedhetetlen belső bizonyossággal rendelkeznek afelől, hogy a mennyei Királyságra hívták el őket.