Törődés kinyilvánítása „Isten nyája” iránt

„Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem jelölt ki titeket felvigyázókká az Isten gyülekezetének legeltetésére, amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg” (Csel 20:28).

1. Hogyan mutatta ki Jézus Krisztus, hogy nagyon törődött azokkal, akiket juhokhoz hasonlított?

SOHA SENKI nem nyilvánított ki nagyobb törődést az emberi család tagjai iránt, mint Jézus Krisztus, a Nagy Példaadó. Úgy utalt azokra, akik szavára hallgattak, mint a ,juhaira’. És mint a Jó Pásztor, lelkét, életét adta oda értük (Ján 10:11, 27). A halálból való feltámadása után apostolának, Simon Péternek nyomatékosan emlékezetébe véste az ezek iránt a „juhok” iránt való különleges gondoskodás szükségességét. Hogyan tette ezt Jézus? Úgy, hogy ez igazán ösztönzőleg hatott Péterre földi életének a végéig.

2. a) A János 21:15–17 szerint hogyan reagált Péter az Úr által feltett kérdésekre? b) Mit hangsúlyozott ki Jézus ebben az esetben? Hogyan?

² Háromszor tett fel Jézus hasonló kérdést Péternek. Kétszer kérdezte meg tőle: ’Simon, szeretsz te engem?’ Végül pedig azt kérdezte: „Simon, János fia, gyengéden szeretsz engem?” Miután gyakorlatilag ugyanazt a kérdést tették fel neki harmadszor is, Péter elszomorodott és nyomatékosan biztosította Urát: „Te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged.” Igen, Jézus nagyon jól tudta, hogy Péter szereti Őt és gyengéden ragaszkodik hozzá. De a lényeg az volt, hogy az apostolnak ezt hosszú időn át bizonyítania kellett. Hogyan? Úgy, hogy törődik a „juhok”-kal. Mindegyik esetben, amikor Péter igenlően felelt a feltett kérdésre, Jézus fokozottan utalt a lényegre, mondván: (1) „Legeltesd a bárányaimat!”, (2) „Őrizd az én juhocskáimat!”, (3) „Legeltesd a juhocskáimat!” (Ján 21:15–17). Jézus ezzel nemcsak a személyes törődését hangsúlyozta ki a „juhok” iránt, hanem Péter jövőbeni súlyos feladatát a róluk való gondoskodás terén, úgy, ahogy az Ura oly hangsúlyozottan rámutatott.

3. a) Hogyan szolgáltatott Péter bizonyítékot arra, hogy szereti a „jó pásztort”? b) Mi mutatja, hogy nem Péter volt az egyedüli, aki törődést nyilvánított ki „a nyáj” iránt?

³ Felejthetetlen tapasztalat volt ez Péter számára. Jézus kétségtelenül mélyre nyúlt, az apostol szívébe. Péter, hogy bebizonyítsa a Jó Pásztor, Jézus Krisztus iránti szeretetét, soha nem hanyagolhatta el a „juhok” legeltetését. Szeretettel és lelkiismeretesen kellett törekednie legeltetni a „nyájat”. Mintegy 30 év múlva Péter a „szétszórt, ideiglenes lakosoknak” írt, vagyis azoknak, akik Jézus Krisztus tanítványai lettek. Mint „Isten nyájának” tagjait emlékeztették őket az előző gyümölcstelen magatartásuktól való megszabadításra. Hogyan valósult ez meg? Nem valamiféle közönséges dologgal való megvásárlás útján, aranyon vagy ezüstön, hanem „drága véren, mint egy hibátlan és szeplőtelen bárányén, a Krisztusén” (1Pét 1:1, 18, 19). Péter felismerte, hogy ennek az árnak a megfizetése nem kis dolgot foglalt magába. Ez Jehova Istentől az egyszülött Fiának a feláldozását követelte meg, akit a földre küldött, hogy váltságdíjról gondoskodjon sokakért (Máté 20:28; Ján 3:16). Akkorra, mikor Péter ezt az első levelet írta, „a nyáj” megvásárolt tagjai már sok ezerre szaporodtak. Több „juh” volt tehát akkor már jelen, mint amennyi iránt maga Péter törődést nyilváníthatott volna ki. Péter mellett azonban sok más képes férfi is támadt, akik törődést nyilvánítottak ki „a nyáj” iránt, táplálták, vezették és védelmezték azt. Ők is teljes mértékben felismerték, hogy „a nyáj” Jehováé. Ezt a tényt ma is teljesen elismeri az a több tízezernyi szellemi alpásztor, akikre az „Isten nyája” legeltetésének a felelőssége hárul.

4. A legeltetéssel kapcsolatos milyen helyénvaló tanácsot adott Péter, amikor a keresztény gyülekezet véneinek írt?

⁴ Amikor Péter ihletést kapott első levelének a megírására, kétségtelenül emlékezetébe tudta idézni mindazt, amit Jézus az elméjébe és szívébe vésett a „juhok” legeltetésével kapcsolatban. Ez kitűnik az apostol azon intő szavaiból, amelyeket nem csupán az első századi alpásztorokhoz, hanem az Isten népe közt levő mai vénekhez is intézett. Péter ezt írta: „Emiatt a köztetek levő véneket intem, mivel hozzájuk hasonlóan magam is vén vagyok és a Krisztus szenvedéseinek tanúja, a jövőben feltáruló dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten gondjaitokra bízott nyáját, nem kényszerűségből, hanem önként; nem is tisztességtelen haszonlesésből, hanem buzgósággal, nem is uralkodva azokon, akik az Isten öröksége, hanem mint példaképei a nyájnak. És a főpásztor megnyilvánulásakor elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koronáját” (1Pét 5:1–4).

Szerető törődés „Isten nyája” iránt

5. a) Ahhoz, hogy hatékony tevékenységet tudjon kifejteni, milyen magatartást kell tanúsítania a keresztény felvigyázónak „a nyáj” iránti feladatainak ellátásában? b) Miért tekintheti ma egy felvigyázó a dolgokat úgy, mint Péter?

⁵ Mint Krisztus szenvedéseinek szemtanúja, Péter arra érezte ösztönözve magát, hogy kihangsúlyozza az „Isten nyája” iránti törődés kinyilvánításának a fontosságát. Úgy mint a Fő Pásztor, Jézus Krisztus is ilyen törődést nyilvánított ki így mindazoknak, akik „a nyájat” legeltetik, hasonló törődést kell kimutatniuk. De a keresztény felvigyázó biztosan nem tudja ezt megtenni, ha úgy érzi, hogy kényszerből szolgál. Egyetlen kinevezett vénnek sem szabad ma úgy érezni, hogy valamilyen nyomás miatt kell szolgálnia. Noha ennek a kiváltságos feladatnak a vállalásával sok tennivaló jár együtt, a szerető alpásztor vágyat mutat ki a segítésre és szolgálatra. Ezt azonban csak akkor fogja kinyilvánítani, ha ugyanolyan szellemi magatartással rendelkezik, mint Krisztus Jézus rendelkezett, aki alázatosságot és készséget mutatott szenvedések elviselésére (Fil 2:5–8; 1Pét 4:1). Ha egy vén elismeri, hogy ő is tagja „a nyájnak”, Nagy Pásztor, Jehova Isten gondoskodása alatt, és neki tartozik számadással, valamint a Jó Pásztornak, Jézus Krisztusnak, és nem valamely embernek, akkor buzgón és zokszó nélkül fog szolgálni (1Pét 2:25). Noha nem voltak szemtanúi Jézus szenvedéseinek, mint Péter, a mai felvigyázók támogatására szolgál a Krisztus életéről és szolgálatáról szóló részletes bibliai beszámoló. Tehát úgy tekinthetik a dolgot, mint Péter és ugyanolyan szellemük lehet, mint az apostolnak, amikor „a nyáj” táplálásáról van szó.

6. Mit kell elméjükben tartani a felvigyázóknak, amikor „nyájjal” foglalkoznak?

⁶ Hogy egy keresztény alpásztor jó példa lehessen, nem szabad becstelen vagy önző nyereség iránt érdeklődnie, sem előjogot formálni bármilyen őt meg nem illető előkelőségre. Bármilyen ,nagyság’, ami itt szóba jöhet, csak abból adódhat, hogy magát a testvérei rendelkezésére bocsátja, megközelíthető, és szellemi érdekeiket szolgálja. Tudva, hogy „a nyáj” Jehováé, aki a Fiának vérén vásárolta azt meg, a példás keresztény vének nem ’uralkodnak azokon, akik Isten öröksége’. Ezek az alpásztorok inkább gyengéden és védelmezően bánnak „a nyájjal”, követve ezzel a Jó Pásztor tanácsát és példáját (Máté 20:25–27; Tit 1:7; állítsd ezt szembe az Ezékiel 34:2–4; és Júdás 16-tal!).

7. Milyen módokon nyilvánít ki sok felvigyázó igazi törődést „a nyáj” iránt?

⁷ Igazán el kell ismerni, hogy a keresztény felvigyázók döntő többsége ma helyesen nyilvánít ki törődést „a nyáj” iránt, mégpedig sokféleképpen. Az az idő és erőfeszítés, amelyet a „juhok” legeltetésére fordítanak, személyes figyelmet fordítva egyénekre, illetve az összejöveteleken való elnöklésre, jó példát szolgáltat a hittestvérek számára (1Tim 5:17). Gondolj arra a jó elöljárásra is, amelyet a lelkiismeretes alpásztorok gyakorolnak a szántóföldi tevékenységben, felkutatva más, juhokhoz hasonló embereket és tanítványokat képezve (Máté 28:19, 20; 2Tim. 4:5). És mit mondjunk arról a gondoskodásról, amelyet „a nyáj” védelmében mutatnak fel a világi elemektől és azoktól, akik zsákmányt ejthetnének „a nyájból”? (Ef 4:11–14; Kol 2:8; Júd 22, 23). Ilyen és még sok más módon merít hasznot „Isten nyája” azokból, akik a szellemi jólétük iránti szerető törődésből legeltetik őket.

Értékes tanulságok részünkre ma

8. Hogy szellemi buzdításról gondoskodjék, mit rendezett Pál az efezusi vének érdekében?

⁸ Midőn a bibliai beszámolókat olvassuk, hogy az első századi felvigyázók mi mindent végeztek „a nyáj” érdekében, mély benyomást tesz ránk Pál apostol szép példája. Ő is buzdította a véneket, miként Péter. Jeruzsálembe való utazása során Pál összehívta az efezusi véneket. Ezek kétségtelenül nagyon értékelték azt az alkalmat, hogy tölthettek némi időt Pállal, ahogy a mai felvigyázók is időközönként összejönnek hasznos tapasztalatokat kicserélni, kölcsönösen épülni a hitben és Írás szerinti figyelmeztetést kapni.

9. Hogyan mutatja a Cselekedetek 20:18–21 beszámolója, hogy Pál Istennek önfeláldozó embere volt?

⁹ Értékes tanulságokat vonhatunk le Pálnak azokkal az efezusi vénekkel folytatott megbeszéléséből. A Cselekedetek 20:17–38 beszámolója mélyebb bepillantást nyújt nekünk abba a példába, amelyet az apostol mutatott a testvéreinek, köztük az efezusi véneknek is. Vajon Pál önkímélő szolga volt, aki csak élvezte Ázsia tartomány különböző részén tett utazást? Egyáltalán nem. Isten önfeláldozó embere volt, „rabszolgaként szolgálva az Úrnak a legnagyobb alázatossággal, könnyek és próbák között” egész idő alatt, míg csak ott volt (Csel 20:18, 19). Nem vonakodott „tanítani . . . nyilvánosan és házról házra”, és mindezt veszélyekkel szembenézve. De nem ijedt meg attól sem, hogy mit gondolnak róla a közösség lakosai, vagy mivel fenyegették az ellenállók. Pál alapos tanúskodást végzett a területen (Csel 20:20, 21; hasonlítsd össze a Cselekedetek 19:1–20:1; 2Korinthus 1:8–11-gyel!).

Legeltetés üldözés idején

10. Hogyan utánozza Pált sok jelenlegi felvigyázó abban a törekvésében, hogy segítsed „a nyájnak” személyes szenvedései ellenére is?

¹⁰ Ekkor az apostol Jeruzsálem felé indult, nem rettenve meg attól a kilátástól, hogy ott „bilincsek és megpróbáltatások” várnak rá. Kész volt letenni az életét, ha kell, hogy befejezze pályafutását hűségesen és elvégezze a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kapott (Csel 20:22–24). Micsoda jó példa volt ez azoknak az efezusi felvigyázóknak! Pál törődése nemcsak azokra irányult, akiknek hallani kellett a „jó hírt”, hanem azokra is, akiken nyugodott a jó üzenet mások felé való terjesztésének a felelőssége. Nem olyan törődés-e ez, amilyennel minden kinevezett keresztény felvigyázónak ma rendelkezni kell? Örömünkre szolgál, hogy vannak olyan férfiak, akik utánozzák Pált ebben, s készek még saját életüket is kockáztatni a „jó hír” kedvéért és testvéreik védelméért. Valóban, olyan országokban, ahol a keresztények heves üldözést szenvednek, sok hűséges alpásztor lojálisan „a nyáj” mellett maradt, noha megnyílt az út a felelős férfiak előtt, hogy olyan országokba menjenek, ahol az ilyen szenvedéseket nyilvánvalóan elkerülhették volna. Például nemrégiben egy vén, aki éveket töltött már börtönben és kegyetlen veréseket szenvedett el, ellátogatott az Egyesült Államokba, hogy az Őrtorony Társulat által a fiókhivatalok személyzete részére folytatott kiképzésben részesüljön. Nyitva állt előtte az alkalom, hogy olyan országba menjen, ahol jelenleg nincs üldözés. Mégis úgy döntött, hogy visszatér abba az országba, ahol szolgált, még ha börtönre és irgalmatlan üldözésre kell csaknem biztosan számítania. Mint sok más keresztény alpásztor, „a nyájjal” való törődést értékesebb kiváltságnak tartotta saját személyes szabadságánál. Bizony, az ilyen felvigyázók mindenképpen dicséretre méltók. Milyen jó, hogy továbbra is törődnek a ’veszélyben levő juhokkal’! (Hasonlítsd össze az Ésaiás 32:1, 2-vel!)

11. a) Tekintettel a Cselekedetek 20:25–27-re, mi volt Pál álláspontja a vérbűnt illetően, és hogyan ragaszkodhatnak a felvigyázók ma hasonló állásponthoz? b) Érthetően, hogyan érezhetnek a felvigyázók olyan személyek iránt, akiknek kezdetben ők segítettek tanítványokká válni?

¹¹ Pál azok közé ment „prédikálni a Királyságot”, akik éppen akkor felvigyázók voltak Efezusban. Ők maguk az ő saját szájából hallották az üzenetet. Szívét öntötte ki előttük és mások előtt, kijelentve nekik „Isten minden tanácsát”, nem a saját elképzeléseit. Lelkiismerete tehát tiszta volt. Nem lehetett vérbűnnel vádolni a tanúskodás elmulasztása miatt (Csel 20:25–27). Így kell lenni ennek a mai próba, nehézség és bonyodalmak idejében is a felvigyázókkal, a Királyság-tanúskodás széles körű munkájának befejezésében. A mai felvigyázók tudatában vannak annak, hogy sok függ buzgó példájuktól a munkában való elöljárásban. Ezért aztán arra törekszenek, hogy a lehető legnagyobb részt vállalják a „jó hír” hirdetésében. Így ők is tisztán őrizhetik meg magukat a vérbűntől. A gyülekezetben mások is felfigyelnek az ilyen vének elöljárására a gonoszok figyelmeztetésében és a becsületes szívűek felkutatásában. Ennek következtében az ilyen hittestvérek felbuzdulnak jó példájukon. Mint azok esetében, akiknek Pál segített, ma sokan „a nyáj” tagjai közül először felvigyázókkal kerültek kapcsolatba, akik az ő területükön tanúskodtak. Most, hogy az ilyen személyek a gyülekezetben vannak, a felvigyázók még fokozottabban törődnek velük (1Thess 1:5, 6; 2:7, 8).

12. Hogyan kell értenünk Pálnak a Cselekedetek 20:28-ban feljegyzett megállapítását?

¹² Pál fokozott törődése azokkal az efezusi vénekkel és a gondjaikra bízott „nyájjal” kitűnik a következő szavaiból: „Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem jelölt ki titeket felvigyázókká az Isten gyülekezetének legeltetésére, amelyet a saját Fiának a vérén vásárolt meg” (Csel 20:28). Biztosan mindazok a férfiak érezték, hogy meg kell magukat vizsgálniuk „a nyáj” legeltetésével kapcsolatos komoly feladatok szempontjából. Azoknak a felvigyázóknak alkalmazni is kellett Pál nekik mint vének testületének adott tanácsát. Együtt kellett működniük és dolgozniuk „a nyájjal” való törődésben. A legjobb eredmények elérése érdekében egységesen kellett gondolkozniuk és tevékenykedniük. Ez már magában is kimutathatta őszinte törődésüket „a nyáj” jólétével.

13. Mit mondhatunk a Cselekedetek 20:28 mai alkalmazásáról?

¹³ Mennyire helyénvaló felhasználni Pálnak a keresztény vének javára adott figyelmeztetését ma is! Gyakran, midőn utazófelvigyázók találkoznak gyülekezeti vénekkel, a Cselekedetek 20:28-ban feljegyzett szavak alapot szolgáltattak az egészséges tanácshoz. Jegyezzük meg, hogy az ott mondottak nem azt jelentik, hogy csak magunkra szenteljünk figyelmet. Ehelyett minden gyülekezetben az egész vének testülete viseli a felelősséget „a nyáj” különleges szükségleteinek a kielégítéséért. Ez így van, még ha minden vénnek lehet is meghatározott megbízatása, amellyel hozzájárul ehhez az általános célhoz. A felvigyázóknak lelkiismeretesen és szerető érdeklődéssel kell teljesíteni pásztori feladatukat, felismerve, hogy „a nyáj” drága Jehovának, tekintettel az árra, amelyet érte fizetett (Ef 1:7).

Őrködés hitehagyott „farkasok” ellen

14. a) Milyen figyelmeztetést találunk a Cselekedetek 20:29, 30-ban? b) Miért volt időszerű, hogy Pál figyelmeztesse az efezusi felvigyázókat?

¹⁴ Mivel tudta, mi fog kialakulni az ő és a többi apostol halála után, Pál az alábbi figyelmeztetést tette közzé: „Tudom, hogy távozásom után elnyomó farkasok jönnek majd közétek és nem bánnak gyengéden a nyájjal. Sőt, ti magatok közül is támadnak majd férfiak, akik elferdített dolgokat beszélnek, hogy maguk után vonják a tanítványokat” (Csel 20:29, 30). Később Péter apostol figyelmeztetett, hogy lehetnek opportunisták (megalkuvók), szakadást előidézők, akik zsákmányul ejtik a tudatlanokat és állhatatlanokat és elővigyázatlanokat (2Pét 2:1–3; 3:15, 16). Mindaddig, míg az apostolok jelen voltak, visszahúzó erőként szolgáltak az ilyen irányú hajlandóságok kialakulásával szemben. Az Írások azonban világosan megjövendöltek egy nagymérvű hitehagyást, amely aztán idővel valóban be is következett. És még mindig tart, mind e mai napig a kereszténység formájában (2Thess 2:6–10).

15. a) Miért kell ébereknek lenni azoknak, akik most pásztorolják „a nyájat”? b) Miért szükséges, hogy a vének időnként a Róma 16:17–19 rendelkezése szerint cselekedjenek?

¹⁵ E „vég idején” Jehova keresztény tanúi nyomatékosan figyelmeztetésben részesülnek a hitehagyás vagy hittől való elesés ellen (Dán 12:4; Máté 24:9–13). Éppen ezért a hűséges keresztény alpásztoroknak törődést kell kinyilvánítaniuk „a nyáj” iránt, ébereknek kell bizonyulniuk. Készenlétben kell lenni, hogy meg tudják védeni „a nyáj” tagjait a rossz társaságba keveredéstől (1Kor 15:33). Nem könnyű ragaszkodni az egészséges szellemi kilátáshoz és magatartáshoz, a tisztátalan világtól jövő állandó nyomás miatt. Ezért kell a gyülekezet minden tagjának figyelnie az intésre: „Emlékezzetek azokra, akik élen járnak köztetek s akik az Isten Szavát beszélték nektek, és miközben figyelitek viselkedésük kimenetelét, utánozzátok a hitüket” (Zsid 13:7). Időnként a vének szükségesnek találhatják írás szerinti tanács felajánlását és figyelmeztetik hivőtársaikat, hogy ne hagyják magukat befolyásolni olyan egyénektől, akik inkább saját önző érdekeiket keresik, mintsem „a nyáj”-nak mint egésznek a szellemi javát. Az ilyen esetekre lehet alkalmazni Pálnak a Róma 16:17–19-ben adott határozott útmutatását. Azt írta: „Most pedig arra intelek titeket, testvéreim, tartsátok szemmel azokat, akik szakadásokat idéznek elő és botránkozásokat okoznak a tanítás ellen, amelyet tanultatok, és kerüljétek őket! Mert az ilyenfajta emberek nem a mi Urunk Krisztus rabszolgái, hanem a saját hasuké; és sima szavakkal és hízelkedő beszéddel félrevezetik a gyanútlanok szívét. Mert a ti engedelmességetek mindenki előtt ismertté vált. Ezért örülök nektek. Akarom pedig, hogy bölcsek legyetek a jóban, a gonoszban viszont ártatlanok.”

Fáradozás „a nyáj” érdekében

16. a) Mit mutat az a tény, hogy Pál néha könnyek között adott figyelmeztetést? b) Min fáradoznak ma a felvigyázók szorgalmasan, amit „a nyáj”-jal való törődésből tesznek meg?

¹⁶ Mivel Pál nagy területeket utazott be, széles betekintést nyert abba, ami az akkori gyülekezetekben ment végbe. Tudta, hogy különféle problémák és veszedelmek voltak. Érthető tehát, hogy a szellemi éberség megőrzésére ösztönözte az efezusi véneket. Több mint három éves időszakon át mutatta ki Pál szeretetét és törődését irányukban azáltal, hogy állandóan figyelmeztette őket, olykor könnyek között (Csel 20:31). Nyilvánvalóan az érzelmi igénybevétel része volt az ilyen pásztorkodásnak. Valamit kivett Pálból, hogy ilyen éberséget és szerető figyelmet tudott tanúsítani. Nem meglepő tehát, ha a mai felvigyázók is hasonló tapasztalatokat élnek át időnként, különösen, ha komoly problémákat kell intézniük. (Hasonlítsd össze a 2Korinthus 2:4-gyel!) Ilyen helyzetekben elsődlegesen „a nyáj”-jal való törődés érdekli őket. Azon fáradoznak szorgalmasan, hogy szellemileg tisztán és egészségesen őrizzék meg azt, kovásztól mentesen (1Kor 5:6; Gal 5:7–10; Tit 2:1).

17. a) Milyen fontos szempontot kell megtanulni Pálnak a Cselekedetek 20:32-ben feljegyzett szavaiból? b) Milyen végkimenetelt tesz lehetővé, ha személyeket és érdekeiket Jehovára bízunk?

¹⁷ Azáltal, hogy az efezusi felvigyázókat „Istenre és az ő ki nem érdemelt kedvességének a szavára” bízta, Pál biztosnak érezhette, hogy a legjobb kezekben vannak (Csel 20:32). Éppen úgy ma is, ha a felvigyázók mindent megtettek, amit tudtak, tanácsot adtak, segítséget nyújtottak, vagy egyéb, az Írás szerint tanácsos fegyelmező eljárást alkalmaztak, Isten kezére bízhatják a dolgot. Olyan esetekben, ahol drága testvéreinkre vagy testvérnőinkre komoly problémák nehezednek, mindig megnyugtató tudni, hogy ha imában Jehovára bízzuk érdekeiket és hagyjuk, hogy az ő Szava, szelleme és szervezete gondoskodjon a szükséges irányításról, a kimenetel az ő akarata szerinti lesz. Ilyen körülmények között bármi történik is, Isten engedelmével történik. (Hasonlítsd össze az 1Péter 2:23-mal!) Ez ismét „a nyájjal” való törődést mutatja, mert Arra irányítja a figyelmet, aki minden helyzetben a legtöbbet tudja nyújtani.

18. a) Mi volt Pál nézete a saját anyagi ellátásáról? b) Pál példáját utánozva ebben hogyan mutathatják ki ma a felvigyázók „a nyáj” iránt kinyilvánított törődésüket?

¹⁸ Pál jó lelkiismerettel mutathatott rá arra a bizonyítékra, hogy ő nem igyekezett meggazdagodni testvérei kárára. Saját kezeivel dolgozott, amiből aztán az a megnyugtató érzése származott, hogy maga gondoskodik saját szükségleteiről (Csel 20:33, 34). Igaz, amikor szükséget szenvedett, elfogadott némi segítséget a filippibeli keresztényektől. De nem pályázott ilyen adományokra, inkább arra a gyümölcsre, amely az ilyen adakozással jár (Fil 4:14–17). Amiképpen Pál szorgalmatoskodott és nem tisztességtelen haszonért szolgált, úgy kell a mi napjaink felvigyázóinak is jó példát szolgáltatni azzal, hogy nem mutatkoznak lustának vagy olyanoknak, akik kerülik a nehéz munkát. „A nyáj” iránti törődésük megóvja őket attól, hogy terhére legyenek a gyülekezetnek (2Thess 3:6–10).

19. A Cselekedetek 20:35-ben kijelentett alapelvvel összhangban való cselekvés hogyan hat a felvigyázókra és a gyülekezetre mint egészre?

¹⁹ Megfigyelve, amit Pál a saját életével és szolgálatával bemutatott, azok az efezusi felvigyázók tudtak mihez igazodni, amikor törekedtek segíteni a gyengéknek és a gyülekezet építésére adták magukat. összhangban járva el azzal az alapelvvel, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni”, a jelenlegi keresztény felvigyázók jó példát szolgáltatnak másoknak (Csel 20:35). Valóban, nem egyszerűen sokat, hanem bőségesen adnak. Ennek állandó gyakorlása hozzájárul mindenki boldogságához Jehova tanúi gyülekezetében.

„Aggódás az összes gyülekezetért”

20. Milyen mértékben törődött Pál és Péter „a nyájjal”?

²⁰ Nyilvánvaló, hogy olyan hű apostolok példája, mint Péteré és Pálé kimagasló volt. Keresztény testvéreik érdekében használták fel magukat és őszinte aggodalmat és törődést nyilvánítottak ki, nem csupán egy gyülekezet, hanem testvéreik egész közössége iránt (1Pét 2:17). Sok kellemetlenség, probléma és megpróbáltatás ellenére az apostolok „a nyáj” szellemi jólétét tartották legelső helyen az elméjükben.

21. a) A 2Korinthus 11:23–28 szerint mi volt néhány „külső dolog”, melyet Pál tapasztalt? b) Miképpen tanúsított Pál nagy érdeklődést mások iránt?

²¹ A korinthusi hittestvéreinek írva Pál utalt verésekre, bebörtönözésekre, próbateljes tapasztalatokra és különféle veszélyekre, melyekkel nyilvános szolgálata során találkozott. Azután hozzátette az apostol: „Ezen külső dolgokon kívül naponként rámszakadt az aggódás az összes gyülekezetért” (2Kor 11:23–28). Mi csak elképzelni tudjuk azt a nyomást, amely Pálra nehezedett és a törődést, amelyet érzett „az összes gyülekezetért”, hiszen számos keresztény társsal volt kapcsolatban (2Tim 4:9–13). Nagy területeket utazott be missziós körútjai során és számos újralátogatást végzett a gyülekezeteknél (Csel 15:36). Mások érdekében folytatott tevékenysége valóban erősen igénybe vette őt. Hosszú időszakon át tartott beszédeket és rendszeresen tanúskodott zsinagógákban, nyilvános helyeken és házról házra (Csel 17:2; 19:9, 10; 20:20). Anyagi szükségleteinek megszerzésére — hogy ne legyen a gyülekezetek terhére — világi munkát kellett vállalnia (Csel 18:1–3; 2Thess 3:8, 9). Az apostol nyilván jelentős időt fordított Isten Szavának a tanulmányozására és az így szerzett ismeret kétségtelenül jó szolgálatot tett neki, midőn isteni ihletésre mintegy 14-et írt a Keresztény Görög Iratok 27 könyvből álló gyűjteményéből. Pál valóban nagyon elfoglalt ember volt, mégis kitartott tevékenységében, mindig nagy törődést nyilvánítva ki „a nyáj” iránt.

22, 23. a) A mi időnkben milyen módokon történik gondoskodás „Isten nyájáról”? b) Minek a bizonyítékai ezek a gondoskodások, s hogyan kell hogy érintsen ez bennünket?

²² Ma temérdek mennyiségű munkát kell elvégezni „Isten nyája” érdekében. Jehova népének több mint 42 000 gyülekezete van a föld színén. Gondold csak el, micsoda figyelmet kell fordítani szükségleteikre! A „hű és értelmes rabszolga” a szellemi táplálék állandó folyamáról gondoskodik (Máté 24:45–47). Rendszeresen programokat kell készíteni gyülekezeti összejövetelekre, körzetgyűlésekre, kerületkongresszusokra, hogy a keresztények összejöhessenek szellemileg építő tanulmányozásokra, imádatra és közösségbe (Zsid 10:23–25). Utazó felvigyázók vannak kiküldve az összes gyülekezetek látogatására és különleges szükségleteik kielégítésére. (Hasonlítsd össze a Cselekedetek 16:4, 5-tel!) Tanácsokat és buzdításokat tartalmazó közleményeket küldenek a gyülekezeteknek és vének testületeinek. (Hasonlítsd össze a Filippi 1:1; 1Péter 5:12; és Júdás 3-mal!) Egyéb intézkedések is — amelyeket lehetetlen lenne felsorolni, oly számosak — történnek „Isten nyája” érdekében, hogy szellemi és egyéb hasznot meríthessenek belőle.

²³ Ez a munka rendkívül sok időt, erőfeszítést és kiadást igényel. De minek a bizonyítéka ez? Annak, hogy Jehova törődik a népével. Fián, a Jó Pásztoron keresztül Isten a legkiválóbb pásztori képességről tesz bizonyságot (És 40:10, 11). Az alpásztorok tízezreit nevezte ki szent szelleme által, akik részt vesznek „Isten nyájának” legeltetésében. Mindez szerető törődést mutat „a nyáj” mint egész iránt és az egyedek iránt, akikből „a nyáj” összetevődik. Bárcsak szívbeli értékelést mutatnánk fel személyesen mi is a Nagy Pásztornak, Jehova Istennek és Fiának, Jézus Krisztusnak a szeretetéért, minden irántunk megnyilvánuló gyengéd törődésükben!

Felvigyázók — legyetek jó példaképek „a nyáj” számára!

„Légy példaképe a hűségeseknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban” (1Tim 4:12).

1. Miért kell a keresztény felvigyázóktól elvárni, hogy jó példát mutassanak?

NAGYON sok mindent foglal magában a felvigyázó szolgálata a keresztény gyülekezetben. Ezt a tényt felismerte több ezer olyan önátadott, szellemi férfi, akit ezzel a kiváltsággal bíztak meg ma. Mivel a gyülekezetben mindenki keresztény testvér avagy testvérnő, a kinevezett vének tudják, hogy az ő feladatuk nem teszi őket egy cseppel sem különbbé Jehova más imádóinál (Máté 23:8–12). Mégis, tekintettel a feladataikra és az írás szerinti követelményekre, amelyeknek meg kell felelniük, tőlük többet várnak el. Úgy van, ahogy Jézus is mondta: „Valóban, akinek sok adatott, attól sokat követelnek meg; s akire sokat bíztak, attól a szokásosnál többet követelnek meg (Luk 12:48). „A nyájra” nagymértékben kihat, amit ezek az alpásztorok mondanak és tesznek. Ezektől a férfiaktól tehát azt várják, hogy jó példát mutassanak másoknak.

2. Milyen különleges módokon buzdította Pál Timótheust, hogy példakép legyen?

² Hogy mennyire fontos jó példát mutatniuk, nem lehet eléggé kihangsúlyozni. Ez az egyik közvetlen pontja a tanácsnak, amelyet Pál a Timótheusnak írt első levélben fogalmazott meg. Pál semmit sem vett magától értetődőnek, és azt akarta, hogy Timótheus is így gondolkozzon. Mivel Timótheus még ifjú ember volt, némelyek hajlamosak lehettek lenézni őt. Nem kétséges, hogy Pálnak ez járhatott az eszében, amikor így írt: „Soha senki meg ne vesse ifjúságodat! Ellenkezőleg, légy példaképe a hűségeseknek beszédben, viselkedésben, szeretetben, hitben, tisztaságban! Amíg odamegyek, szorgalmasan végezd a nyilvános felolvasást, az intést, a tanítást. Ne hanyagold el a benned levő adományt, amelyet prófétálás által és az idősebb férfiak testületének kézrátétele által nyertél el!” (1Tim 4:12–14). Nem volt jogos alapja senkinek lenézni Timótheust, ha ő továbbra is példás keresztényi életpályát követett.

3. Mit kell megvizsgálni a felvigyázóknak és miért?

³ Timótheushoz hasonlóan a Jehova népe között levő mai felvigyázóknak is meg kell vizsgálniuk saját életmintájukat. Noha fejtegetésünk elsősorban felvigyázókkal és kisegítő szolgákkal foglalkozik, illetve olyan férfiakkal, akik nagyobb gyülekezeti felelősségekre pályáznak, minden kereszténynek gondosan mérlegelnie kell, mi mindent foglal magába példaképül szolgálni „a nyájnak” (2Kor 13:5). Most pedig megkérdezzük: „Vének, valóban jó példát mutattok?” Hittestvéreitek a Zsidók 13:7-ben feljegyzett szavakat tartják elméjükben, miközben rátok tekintenek: „Emlékezzetek azokra, akik élenjárnak köztetek, s akik az Isten szavát beszélték nektek, és miközben figyelitek viselkedésük kimenetelét, utánozzátok a hitüket.” Igen, vének, keresztény társaitok hűségesnek akarnak bizonyulni Jehovához. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, nemcsak a Szentíráson alapuló tanácsra és vigasztaló szavakra van szükségük, hanem buzdító példátokra is. Utánozni fogják hiteteket, ahogy megfigyelik helyes viselkedéseteket és a végkimenetelt, amelyhez vezet.

4. a) Hogyan hangsúlyozza az 1Timótheus 3:1 és a Máté 20:26, 27, hogy mi mindent foglal magában a keresztény felvigyázók szolgálata? b) Mit követel meg a véntől feladatainak teljesítése? c) Az 1Thessalonika 5:12, 13 szerint kiket kell megbecsülniük a testvéreknek és hogyan nyilvánítsák ki azt?

⁴ Ez nem jelenti azt, hogy mint kinevezett vén nélkülözhetetlen vagy. Egyáltalán nem. De „jó munká”-ra van lehetőség szellemi testvéreid és testvérnőid szolgálatában (1Tim 3:1). Nem olyan pozíciót töltesz be, amely valamiféle vélt „nagyság”-ot adhat neked törekvéseidből (Máté 20:26, 27). Igen, neked több kiváltságod és felelősséged van. De ahhoz, hogy ezeknek helyesen eleget tehess, Jehova, Jézus Krisztus és hittestvéreid alázatos rabszolgájának kell lenned (Róma 12:11; Gal 5:13; Kol 3:23, 24). Valóban keményen kell dolgoznod, elnökölnöd, fedned és sok egyebet is kell tenned azok érdekében, akik testvéreid és testvérnőid a hitben. Ők elismerik, hogy te ki vagy nevezve; de a kemény munkád, amelyet végzel és a példád indítja őket arra, hogy készségesen támogassák törekvéseidet. Az ilyen megbecsülés helyénvaló és megegyezik Pál apostol szavaival: „Most pedig kérünk titeket testvérek, hogy becsüljétek meg azokat, akik keményen munkálkodnak közöttetek és elnökölnek felettetek az Úrban, és intenek titeket; és az ő munkájukért a rendkívülinél is nagyobb figyelmet tanúsítsatok irántuk szeretettel!” (1Thess 5:12, 13).

Jó példa „beszédben”

5. Milyen különféle körülmények között kell a felvigyázóknak jó példaképnek lenni „beszédben” és miért szükséges ez?

⁵ Nem fér kétség ahhoz, hogy a felvigyázóknak jó példáknak kell lenniük „a beszédben”. Bizonyára ennek igaznak kell lenni a saját otthonukban is. Akkor is meg kell mutatkoznia, amikor a gyülekezet egyes tagjaival beszélnek, vagy a nyilvánosság előtt az emelvényen, és éppenúgy, amikor házról házra tanúskodnak a közösségben. A felvigyázó magyarázata jobban hathat a többiekre, mint gondolná. Ezért amit mond, annak mindig Isten Szavának az alapelvein kell épülnie, illetve azok vezéreljék őt.

6. Miért kell a véneknek őrizkedniük a rossz gondolatoktól és „jó dolgokat beszélni”?

⁶ Ahhoz, hogy egy beszéd építő legyen, a szívnek csordultig kell lenni jó dolgokkal Isten Szavából. Akkor a száj „jó dolgokat beszél”, olyan kijelentéseket tesz, amelyek szellemileg helyénvalók és építők (Máté 12:34). A felvigyázónak őrizkedni kell attól, hogy rossz gondolatok vagy elképzelések gyökeret verjenek az elméjében vagy szívében, mivel ezek óhatatlanul jelentkezni fognak a beszédében és kárt okoznának másokban. Rávilágítva, hogy mit kell kerülni és milyen beszédre kell hallgatni, a Biblia a következőket tanácsolja: „Semmi romlott beszéd ne hagyja el az ajkadat, hanem csak ami jó és hasznos az alkalomnál, úgy, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják” (Ef 4:29, The New English Bible).

7. Miért tartózkodjanak a keresztény felvigyázók attól, hogy kifejezetten személyes véleményeket vagy elképzeléseket terjesszenek?

⁷ Ahhoz, hogy a keresztény felvigyázók példák lehessenek a beszédben, nem szabad „túlmenni azokon, amik meg vannak írva” (1Kor 4:6). Akár a tanításról, az erkölcsről, akár a keresztény szervezetről legyen szó, a felvigyázónak az „igét”, „szót” kell hirdetnie (2Tim 4:2). Ha kimondottan személyes véleményt vezetne be vagy olyan elképzeléseket terjesztene, amelyek ellenkeznek a „hű és bölcs rabszolga” által kapott tanítástól, zűrzavar keletkezne. Ahelyett tehát, hogy önhitten olyan úton törtetnének előre, amely szégyent hozna, miért ne várnának Jehovára és szervezetére? (Péld 11:2) Talán kapunk további magyarázatot és a kérdés tisztázódik később. Vagy ima és Isten Szavának a tanulmányozása útján úgy találja majd a vén, hogy nem volt igaza és örülni fog, hogy nem terjesztette téves nézeteit.

8. a) Miért kell kerülni a szócsatákat és azt, hogy vitába bocsátkozzunk? (2Tim. 2:14–19) b) Ha valaki kérdést tesz fel és szellemi segítségre van szüksége, hogyan kell megadni a segítséget?

⁸ Pál azt mondta Timótheusnak, hagyja meg a többieknek, hogy „ne vitatkozzanak haszontalan szavakon, mert ez a hallgatók eleséséhez vezet”. Az apostol azután utalt az igazságtól eltért emberek nyilatkozatainak egészségtelen kihatásaira. Semmit sem használ és valószínűleg szellemileg még árt is szavakon vitatkozni és szócsatákat folytatni olyanokkal, akik megvetik az egészséges tanítást (2Tim 2:14–19; Tit 1:7–9) Ez nem jelenti azt, hogy az ember őszintén nem vethet fel egy kérdést olyan dologról, amelyet nem ért. Ragaszkodni azonban valamilyen nézőponthoz szükségtelen zavart okozhat. Természetesen, ha egyeseknek szellemi segítségre van szükségük, van helyes módja a tanításnak, mégpedig „szelídséggel” (2Tim 2:23–26).

9. Mit követel meg a felvigyázóktól, hogy hatásosan tanítsanak?

⁹ A felvigyázóknak szükséges „keményen munkálkodni a beszédben és a tanításban” nemcsak azért, hogy a kívülvalókat elérjék az igazsággal, hanem a gyülekezet szellemi építése miatt is (1Tim 5:17). Időt és fáradságot vesz igénybe bibliai előadások és összejöveteli részek előkészítése, amelyek szellemileg frissítenek, oktatást nyújtanak és gyakorlatiasak. A Szent írások rendszeres tanulmányozása, az Őrtorony Társulat kiadványainak, valamint beszédvázlatok és egyéb „a hű és értelmes rabszolgától” származó anyagok felhasználása által az előadók és tanítók képesek sok jó pontot kidolgozni, ami képessé teszi őket arra, hogy egészséges tanítást közöljenek. És ha példává válnak a beszédben, a felvigyázók kimutatják, hogy jóra használják magukat.

Mindig ragaszkodjunk a „jó viselkedéshez”

10, 11. a) Milyen összefüggés van a viselkedés és a mennyei bölcsesség között? b) Mi történik, ha a felülről való bölcsesség nyilvánul meg, összehasonlítva az olyan helyzetekkel, melyeknél istentelen jellemvonások kerülnek előtérbe?

¹⁰ A gyülekezeti felvigyázóknak példaképpé kell válni a viselkedésben” is. Ahhoz, hogy sikeresek legyenek a jó viselkedéshez való ragaszkodásban, mennyei bölcsességre és értelemre van szükségük. Jakab tanítvány hangsúlyozza ezt a pontot, mondván: „Ki bölcs és értelmes köztetek? Mutassa meg helyes cselekedeteit a magaviseletéből bölcs szelídséggel. Ha azonban keserű féltékenység és viszálykodás van szívetekben, ne kérkedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen. Ez nem az a bölcsesség, amely felülről jön, hanem földi, állatias, démoni. Mert ahol féltékenység és viszálykodás van, ott rendetlenség és mindenféle gonosz dolog is van” (Jak 3:13–16; 1Pét 2:12).

¹¹ A többi vénnel és a gyülekezet tagjaival ápolt kapcsolatot erősíti a mennyei bölcsességet tükröző jó magaviselet (Jak 3:17, 18). Másrészt a vitatkozás, féltékenység, kérkedés és egyéb világi, állatias és démoni jellemvonások és cselekedetek lerombolják az ilyen kapcsolatokat. Ilyen rossz jellemvonásoknak nincs helye Isten népének a soraiban. Az önközpontú cselekedetek meghazudtolják a krisztusi szeretet mindenféle jellegzetességét. Ezért a jó viselkedés megköveteli, hogy, ’semmit se tegyünk viszálykodásból vagy önzésből, hanem alázatosan vegyük figyelembe, hogy mások különbek nálunk’ (Fil 2:3). Az ilyen viselkedés valóban példás, mivel azt a szellemi magatartást tükrözi, amelyet Krisztus Jézus mutatott be (Fil 2:5–8).

12. a) Hogyan kell tekinteni és hogyan kell bánni a gyülekezet női tagjaival? b) Mi követeltetik meg a felvigyázóktól, mit tegyenek Isten erkölcsi követelményeinek megsértésével kapcsolatban? c) A bírói ügyekkel kapcsolatban milyen felelősséget ró a vénekre a bizalmasság?

¹² Hogy a felvigyázók és más felelős testvérek jó példát mutassanak mindig körültekintően kell hogy viselkedjenek a más nembeliek iránt. Úgy kell kezelniük „az idős asszonyokat mint anyákat, a fiatalabb nőket mint testvérnőket teljes szemérmességgel” (1Tim 5:1, 2). Állandó éberség kell ahhoz, hogy őrizkedjünk minden ,lazítástól’ az Isten magas erkölcsi irányelvei tekintetében. Ha határozott bizonyíték van arra, hogy némelyek megpróbálnak erkölcsileg megrontani másokat, a felvigyázóknak sürgősen lépéseket kell tenni a gyülekezet tisztántartása érdekében, tudván azt, hogy Jehova ’büntetést mér ki az ilyen dolgokra’ (1Thess 4:3–8). Ugyanakkor a kinevezett alpásztoroknak tartózkodni kell attól, hogy nyilvánosan beszéljenek azokat érintő bírói ügyekről, akik megsértették Isten igazságos alapelveit. A bizalmasságot meg kell őrizni. A gyülekezettől csak olyan vének iránt lehet teljes bizalmat elvárni, akik helyes felügyeletet gyakorolnak és akiknek a személyes magaviseletét gyalázat nem érheti.

Példa a „szeretetben”

13. Milyen szellem szükséges ahhoz, hogy a felvigyázók sikeresek lehessenek jó példa mutatásában, és miért éppen az a szellem?

¹³ A felvigyázók nem lehetnek igazán sikeresek azon a téren, hogy ’példaképei a hűségeseknek’, hacsak kifejezésre nem juttatják a szeretet szellemét. Pál, miután emlékeztette Timótheust, hogy ’szítsa fel az Isten ajándékát, amely benne van’, azt mondta: „Mert nem a gyávaság szellemét, hanem az erő, a szeretet és a józan ész szellemét adta nekünk Isten” (2Tim 1:6, 7). Tudjuk, milyen egészséges hatással volt a mi életünkre, hogy Isten ilyenfajta szeretetet nyilvánított irántunk. Mikor a felvigyázók jó példák a szellem ezen gyümölcsének, a szeretetnek a kinyilvánításában, ez minden másnál jobban megmutatja, mit éreznek Jehovát imádó társaik iránt. A szeretetnek vonzóereje van, arra ösztönöz bennünket, hogy keressük a szerető alpásztorok tanácsát és segítségét. Értékeljük érdeklődésük melegét és komoly vágyukat, hogy segítsenek nekünk a szellemiek terén előrehaladni.

14. Milyen alkalmaik vannak a házas felvigyázóknak annak kimutatására, hogy ’szeretik feleségüket mint saját testüket’, és ez minek a megtevésére ad erőt a feleségüknek?

¹⁴ Hogy továbbra is szellemi férfiak maradjanak, a felvigyázók arra törekednek, hogy ’minden ügyüket szeretettel végezzék’ (1Kor 16:13, 14). Ha házasok, ezeknek a férfiaknak „úgy kell szeretniük feleségüket, mint a saját testüket”, amelyet táplálnak és dédelgetnek (Ef 5:28, 29). A felvigyázók tudják, mennyire megkívánja a saját testük a napi gondozást. Így van ez feleségükkel kapcsolatban is, akiknek figyelmességre és rendszeres szellemi gondoskodásra van szükségük ahhoz, hogy teljesíteni tudják segítséget nyújtó feleségi szerepüket oly módon, amely „illik az Úrban” (Kol 3:18, 19). A napiszöveg megbeszélése Jehova tanúi Évkönyvéből, a Társulat kiadványainak az átnézése, felkészülés a keresztény összejövetelekre és éberen figyelni a lehetőségeket a közös imádkozásra, mind az ilyenfajta szeretet kifejezése. Persze, ha lehetőség van rá, a vének egyéb módokon is segítsenek feleségüknek. Ez és a gyermekek helyes nevelése, ha van a házaspárnak, bizonyítékul szolgál majd arra, hogy ez az ember jól elnököl a maga háza fölött és így megfelel a felvigyázók egyik írás szerinti követelményének (1Tim 3:4, 5; 5:8).

15. Hogyan mutathatja meg a felvigyázó, hogy tud „gondot viselni Isten gyülekezetére”, s hogy megvan benne ez a szeretet?

¹⁵ Valójában az olyan felvigyázó, aki életképessé teszi a helyes családi elrendezést, ezzel is megmutatja, hogy képes „majd gondot viselni Isten gyülekezetére” (1Tim 3:5). A gyülekezeti feladatok teljesítésében a vén buzgó személyes érdeklődést tanúsít azok iránt, akik kapcsolatban vannak vele a hitben (Gal 6:9, 10). A felvigyázók előkészítenek és vezetnek gyülekezeti összejöveteleket, látogatják a betegeket és az egyéb szükséget szenvedőket, valamint rendszeresen részt vesznek a „jó hír” nyilvános hirdetésében. Mindez példa a szeretetre Isten iránt, a gondjaikra bízott „juhok” iránt, illetve azok iránt, akiknek ezek a vének prédikálják a Királyság üzenetét.

16. Mi indította Pált arra, hogy a korinthusi gyülekezet legjobb érdekel szerint cselekedjen, és ugyanazt a magatartást találjuk-e a mai keresztény felvigyázóknál?

¹⁶ A felvigyázók időnként szükségesnek találják, hogy közvetlen tanácsot adjanak vagy fegyelmi eljárást alkalmazzanak. Az a kívánságuk ezzel, hogy segítsenek az egyéneknek és megvédjék a gyülekezetet. Ebben a vének Pál apostolt utánozzák. A szeretettől indíttatva az apostol a korinthusi gyülekezet legjobb érdekeinek a figyelembe vételével járt el, jóllehet ez komoly túlfeszítettséget idézett elő nála. Ezt írta: „Mert sok szorongással és szívbeli aggodalommal írtam nektek, sok könnyhullatással; nem azért, hogy megszomorítsalak titeket, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, amelyet kiváltképpen irántatok táplálok” (2Kor 2:4). Noha némelyek abban a gyülekezetben nem teljesen értékelték Pál fáradhatatlan és önzetlen erőfeszítéseit, ő mégis kész volt továbbra is adni magából az érdekükben, mert ezt mondta „Én pedig boldogan fáradozok és boldogan emésztem fel magam a ti lelketekért. Ha én ily túláradó mértékben szeretlek titeket, nektek kevésbé kell szeretnetek engem?” (2Kor 12:15). Pálhoz hasonlóan sok felvigyázó fáradozik teljes szívvel. Ezt a testvéreik iránti szeretetből teszik, amellyel dicséretre méltó példát állítanak fel.

17. Milyen hatással van Isten népének szervezetére sok felvigyázó jó példája, és milyen érzésekre szolgáltat alapot a hű alpásztorok részéről?

¹⁷ Sok felvigyázóra lehetne rámutatni, akik évekig szó szerint felemésztették magukat Jehova szolgálatában és szellemi testvéreik és testvérnőik szükségleteiről való gondoskodásban. Az ilyen emberek példája növelte a szeretet szellemét Isten népének egész szervezetében. Bizodalmunk erősödött „a nyáj” legeltetésének ilyen szép példái láttán ezekben a próbateljes napokban. Mivel ezek az alpásztorok igazán szeretik „a nyájat” és törődnek vele, okuk van rá, hogy úgy fejezzék ki magukat, mint Pál, aki ezt írta: „Gyarapítson titeket az Úr, tegyen az egymás iránti és mindenki iránti szeretetben túláradókká, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok azért, hogy megszilárdítsa a szíveteket, feddhetetlenül a szentségben a mi Istenünk és Atyánk előtt, a mi Urunk Jézus és összes szentjeinek együttes jelenlétekor” (1Thess 3:12, 13).

Hit kinyilvánítása erősíti hittestvéreinket

18. Milyen munkákra tudjanak rámutatni a felvigyázók annak bizonyítékául, hogy valódi hitük van?

¹⁸ Annak ellenére, hogy ma sokan hangoztatják vallásosságukat, „a hit nem minden ember tulajdona” (2Thess 3:2). Ennek azonban a tulajdonunknak kell lennie, ha tetszeni kívánunk Istennek (Zsid 11:6). A keresztény felvigyázóknak itt is példaadóknak kell lenniük mindenki számára — „hitben”. Ezenfelül tettekkel vagy cselekedetekkel kell rendelkezniük, amelyek a valódi hit létezését bizonyítanák részükről (Jak 2:14–26). Ezekhez a cselekedetekhez egyebek között olyan tettek tartoznak, mint megvigasztalni a beteg hittestvéreket, ellátni a közöttük szükséget szenvedőket és rendszeresen részt venni „a Királyság jó hírének” a hirdetésében (Máté 24:14; hasonlítsd össze a Máté 25:34–40-nel!).

19. Miért fontos a hit és minek a megtevésére képesít sokakat?

¹⁹ Jelentős volt az, hogy Pál ismételten kihangsúlyozta: ’az igazságos a hite által él’ (Róma 1:17; Gal 3:11; Zsid 10:38). A hit nem csupán képet fest nekünk arról, ami előttünk van, hanem tettekre is indít minket. Hitre van például szükség ahhoz is, hogy feliratkozzunk mint kisegítő vagy általános úttörők, majd azután mint a „jó hír” teljesidejű prédikálói szolgáljunk (Márk 13:10). Családi felelősségek és egyéb kötelességek ellenére is sok felvigyázó és kisegítő szolga intézte úgy a dolgát, hogy ilyen tevékenységben részt vehessen. Sokan változtatták meg világi foglalkozásukat vagy egyéb ügyeiket úgy, hogy több figyelmet tudjanak fordítani gyülekezeti feladataikra. És valódi hitet követel meg a „jó hír” prédikálásában való közvetlen részvétel, a keresztény kongresszusokon kapott megbízás végrehajtása, Királyság-terem építése vagy különböző mindennapi teokratikus tevékenység elvégzése is. Valóban hitet kíván meg a felvigyázók és Jehova népe minden egyes tagja részéről Isten Szava szerint hinni, élni, dolgozni és imádatot gyakorolni.

20. a) Milyen szerepet játszik a hit az ördög elleni szilárd ellenállás kifejtésében? b) Hogyan tudnak a felvigyázók különösen segíteni hittestvéreiknek legyőzni hitpróbáikat?

²⁰ Hit kell ahhoz is, hogy eredményesen leküzdjük a nehézségeket és kiálljuk a hitpróbákat. Péter miután buzdította a véneket, hogy legyenek példaképei „a nyájnak”, figyelmeztetett: „őrizzétek meg józanságotokat, legyetek éberek! Ellenségetek, az Ördög mint ordító oroszlán jár körül, keresve, hogy elnyeljen valakit. Ámde álljatok ellene a hitben, szilárdan annak tudatában, hogy ugyanazon szenvedések mennek végbe a világon élő testvéreitek egész közösségén” (1Pét 5:8, 9). A felvigyázóknak állandóan készenlétben kell lenniük az ördög taktikái ellen és azok ellen a fogások ellen, amelyeket felhasznál, hogy félrevezesse, tőrbe csalja vagy elnyelje Isten szolgáit. A keresztények sohase engedjék meg maguknak, hogy önelégültségbe szenderüljenek az előttük levő helyzettel kapcsolatban, „a nyáj” kinevezett alpásztorainak pedig különösen ébereknek kell lenniük. Sok ország tapasztalataiból kitűnik, hogy amikor Jehova tanúira nehézségek és megpróbáltatások következnek, a felvigyázók az élvonalban küzdenek. Istenbe vetett bizalommal ezek a vének kitartóan segítik hittestvéreiket különféle módokon, ellenállva az Ellenségnek, komolyan imádkozva és felhasználva a hitnek nagy pajzsát és a többi szellemi fegyvert (Ef 6:10–18).

21. Mit segíthetnek a felvigyázók — akik maguk is jó példák hitben — „a nyájnak” megtenni a hit és reménység dolgában?

²¹ A felvigyázóknak segíteni kell „a nyájnak” hitben járni és örvendeni az előttük levő reménységnek. Jehova Istent és Jézus Krisztust láthatatlan voltuk miatt nem láthatjuk a mennyei birodalomban. Mindamellett a velünk való tevékenységük valóságos (Zsid 11:27). Ami vezetésük eredményeként történik, a Biblia jövendölésének a teljesedéseként megy végbe. A felvigyázóknak buzgón segíteniük kell testvéreiknek felismerni ezt a tényt és meglátni, hogy a „nagy sokaság” tagjai jelentős számban gyülekeznek. Jehova áldása van a végzett munkán (És 60:22; Jel 7:9). Tapasztaljuk a szellemi biztonságot, amelyet megígért (Zsolt 91:1, 2). Jehova szent szellemének minden gyümölcse, köztük a hit is bővelkedik ma Isten népe között (Gal 5:22, 23; hasonlítsd össze a Róma 1:8-cal!). Hitszemeink látják Jehova ítéletének közelgő végrehajtását (Jel 11:16–18; 16:14, 16). A „nagy nyomorúság” után új rendnek kell kezdődnie, és a föld paradicsomi állapota lesz helyreállítva (Máté 24:21; Luk 23:43; 2Pét 3:11–13). Aztán következik a feltámadás (Ján 5:28, 29; Csel 24:15). Az emberi család békés viszonya Istennel visszaáll és örök élet lesz azok osztályrésze, akik engedelmeseknek bizonyultak az utolsó próba során (Jel 20:7–10). De mialatt a jövőbe tekintünk, értékeljük a felvigyázók tízezreit, akik most mint példaképek szolgálnak a hitben mint lojális alpásztorok, akik oly sokat tesznek „a nyáj” megsegítésére, hogy örvendhessenek az előttük levő reménységnek (Róma 12:12).

Méltó példaképek „tisztaságban”

22. a) Hogyan tud a Filippi 4:8-ra és a Jakab 3:17-re való emlékezés segíteni a felvigyázóknak példaképpé lenni a tisztaságban? b) Hogyan kell a felvigyázóknak tisztaságra törekedniük, amikor testvéreket bíznak meg gyülekezeten belüli feladatokra?

²² Végül a felvigyázók arra kapnak buzdítást, hogy legyenek „példaképei a hűségeseknek . . . tisztaságban”. Ez többet jelent, mint tisztának lenni gondolkozásban és erkölcsi viselkedésben. Nyilvánvalóan gondosaknak kell lenniük abban, hogy tiszta legyen mindaz, ami elméjüket foglalkoztatja (Fil 4:8; Jak 3:17). De ahhoz, hogy a felvigyázók tiszták maradhassanak, jó ítélőképességet kell gyakorolniuk, amikor testvéreket javasolnak feladatok felelősségteljes elvégzésére a gyülekezeten belül. Képességeiket gondosan kell mérlegelni az Írás követelményeinek a fényénél. Sohasem szabad részrehajlást mutatni személyes barátok vagy rokonok iránt. Ha kétség merül fel valakinek a személyes erkölcsi magaviselete tekintetében, hagyni kell, hogy az idő és a tények megszüntessék ezeket a kétségeket. Ez összhangban van az 1Timótheus 5:22-ben található józan tanáccsal: „Soha senkinél ne hamarkodd el a kézrátételt, se ne légy részes mások bűneiben; őrizd meg magadat tisztán!”

23. Mi segít a felvigyázóknak tisztán megőrizni magukat bírói ügyek intézésénél?

²³ A felvigyázók azzal is elkerülik a mások bűneiben való részességet, ha helyesen folytatják le a bírói ügyeket. A vétkekkel kapcsolatos ügyek elrendezésénél a vének legyenek irgalmasak, ha a körülmények irgalmat kívánnak, de nem szabad elnézőnek vagy hétköznapinak lenni a bűnt illetően. (Péld 28:13; Jak 2:13; hasonlítsd össze a Júdás 3–15, 22, 23-mal!) A kinevezett vének gyakoroljanak elővigyázatosságot, nehogy részrehajlás, érzelgősség vagy érzelmi befolyásoltság vezérelje őket, amikor a vétkesek állításait vagy mások tanúskodását hallgatják. Ha engedik, hogy minden döntést, amelyet ilyen esetekben hoznak, a Biblia alapelvei irányítsák, a hű alpásztorok tisztán fogják megőrizni magukat.

24. Mi teszi lehetővé a felvigyázóknak, hogy úgy fejezzék ki magukat, mint Pál az 1Korinthus 11:1-ben?

²⁴ Azáltal, hogy az előbbi módokon jó példaképekké válnak, a hű keresztény felvigyázók jó lelkiismerettel mondhatják, amit Pál mondott: „Legyetek az én utánzóim, ahogy én a Krisztusé vagyok” (1Kor 11:1). Noha tudatában volt személyes gyengeségeinek, az apostol bizalommal mondhatta, hogy Krisztust követi. Ugyanez áll a mai felvigyázókra is, akik törekszenek megfelelni Isten követelményeinek.

A gyülekezet ösztönzést kap az ige bátor szólására

25. Isten áldásai következtében mit eredményezhet a keresztény felvigyázók jó példájának követése a gyülekezetben?

²⁵ Milyen eredményekre számíthatunk, ha „Isten nyája” hű alpásztorainak a példáját követjük? Nos, a gyülekezetben mindenki felbuzdul, hogy továbbra is bátorsággal szólja Isten Szavát, mialatt ragaszkodik a helyes magaviselethez (Csel 4:29–31; 1Pét 2:12). A szeretet gyümölcse félreérthetetlenül azonosítja majd a gyülekezetet mint Jézus Krisztus igazi tanítványainak a közösségét, ez pedig másokat is Isten népe társaságába fog vonzani (Zak 8:23; Ján 13:34, 35). A tevékeny hit megmutatkozik majd olyan jó tettekben, mint a „jó hír” prédikálása, a tanítványképzés és az istenfélő életút megőrzése (Máté 24:14; 28:19, 20). Mivel tisztaság uralja mindazok életét, akik Isten elismerését keresik, az egész gyülekezet megőrzi tisztaságát. Bárcsak tehát együtt szolgálnánk Jehovát hűséggel, értékelve az áldásokat, melyeket Isten népeként élvezünk! Szerető mennyei Atyánk pedig áldja meg továbbra is egyesült erőfeszítéseinket, amint együttműködünk a keresztény felvigyázókkal, akik jó példaképei „a nyájnak”!