Örömteljes kitartás az üldözés ellenére

„Ujjongjunk a nyomorúságban is, hiszen tudjuk, hogy a nyomorúság kitartást eredményez, a kitartás viszont helyeselt állapotot; a helyeselt állapot viszont reménységet, a reménység pedig nem vezet csalódáshoz” (Róma 5:3–5).

1. Milyen nyilvánvaló eredménye van ma a keresztények üldözésének ezekben az „utolsó napokban”?

JEHOVA népének tapasztalatai ezekben az „utolsó napokban” feltétlenül igaznak bizonyítják Jézus szavait: „Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek és kirekesztenek titeket és szidalmaznak titeket és elvetik a ti neveteket, mint gonosz dolgot az ember Fia miatt. Örüljetek azon a napon és ujjongjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben, hiszen hasonlóképpen bántak a prófétákkal is az ő ősatyáik” (Lukács 6:22, 23; 2Timóteus 3:1). Igen, Isten szolgái képesek hűséggel kiállni mindenfajta üldözést, méghozzá örömmel.

2. a) Vajon nagyobb jutalmat kapnak azok, akik több üldözésen estek át? b) Milyen hasznos eredményekkel járhat, ha kitartunk az üldözés alatt?

² Nem mintha élveznénk az üldözést, mert az üldözés kellemetlen és általában fájdalmas dolog. Nem maga az üldözés, hanem annak kimenetele az, ami okot ad nekünk az örvendezésre (Jakab 1:2, 3). A keresztények nem akarják, hogy üldözzék őket. Nem igyekeznek mártírnak feltüntetni magukat abban a hiszemben, hogy minél több üldözést állnak ki, annál nagyobb lesz az érdemük mennyei Atyjuk szemében. Akik több üldözést viselnek el, nem kapnak nagyobb jutalmat, sem nem nevezhetők szükségszerűen hűségesebbnek azoknál, akik kevesebbet álltak ki. De figyeljük meg a láncreakciót, amely akkor következik be, amikor a keresztény sikeresen kitart a nyomorúság alatt: „A nyomorúság kitartást eredményez, a kitartás viszont helyeselt állapotot; a helyeselt állapot viszont reménységet, a reménység pedig nem vezet csalódáshoz” (Róma 5:3–5).

3. a) Amint a Róma 5:3 mutatja, hogyan eredményez a nyomorúság kitartást? b) Hogyan eredményezi ez hitünk megerősítését? (Zsidók 10:38, 39).

³ Amikor arról az üldözésről olvasunk, amit keresztény társainknak kell elviselni bizonyos helyeken, megkérdezzük magunktól: „Vajon én képes lennék elviselni azt?” Hirtelen ellenállás vagy próbák idején azonban, ha nem húzódunk vissza Isten szolgálatától és segítségért fordulunk hozzá, azt látjuk, hogy meghallgatja imánkat s tapasztaljuk majd, hogyan eredményez kitartást a nyomorúság. Akkor már nem latolgatjuk, vajon képesek vagyunk-e kiállni a próbát; tudjuk, hogy képesek leszünk rá Jehova erejével. Az első próba talán nem is lesz annyira súlyos, de a hitünk mindazonáltal ki lesz próbálva és megerősödik. A következő próba már talán keményebb lesz, de a hitünk is annál erősebb, mivel nem húzódtunk vissza az előző próbától. Jehova erejével tehát valóban képesek leszünk kiállni hitünk bármilyen próbáját abban a tudatban, hogy Isten nem enged megkísérteni minket erőnkön felül, sem pedig nem hagy minket „meginogni” (1Korinthus 10:13; 2Korinthus 4:8–10).

4. A kísértés vagy az üldözés sikeres elviselése után milyen igazi okunk lehet az örvendezésre?

⁴ A nyomorúságban való kitartás valóban ok az ujjongásra. Boldogok lehetünk, amiért nem engedtünk a kísértésnek, hanem ragaszkodtunk a helyes úthoz. Tudjuk, hogy Isten helyesli ezt, a sikeres kitartásunk pedig még szorosabbra fűzi a vele való kapcsolatunkat, újabb okot adva az örömre, amit Jakab az 1:12-ben oly világosan megállapít.

NE CSÜGGEDJÜNK ÜLDÖZÉS ALATT!

11. Hogyan reagálnak a keresztények az őket sújtó üldözésekre?

¹¹ Hogyan reagálnak Isten modernkori szolgái az őket sújtó üldözésekre? Miként a korai keresztények, ők sem félnek, hanem bátran haladnak előre a prédikálómunkában a betiltás és a fenyegetések ellenére is. Miként Pálnak, nekik is alapos okuk van arra, hogy ’boldogok legyenek és örüljenek’. Szilárd állásfoglalásuk a vitakérdésben Jehova oldalán az Ördögöt hazugnak bizonyítja. Mily nagyszerű kiváltság részt venni Jehova nevének felmagasztalásában! (Filippi 2:17, 18; 2Thesszalonika 1:4).

12. Van-e okunk arra, hogy megijedjünk attól, amivel az üldözőink fenyegetnek?

¹² Valóban semmi okunk arra, hogy féljünk az üldözőinktől. Pál ezt írta a filippibelieknek: „Csak úgy viselkedjetek, hogy méltók legyetek . . . a jó hírhez . . . és semmilyen vonatkozásban ne rettenjetek meg ellenfeleitektől. Éppen ez [vagyis, hogy nem féltek tőlük] lesz a bizonyíték számukra a pusztulásra, számotokra pedig a megmentésre. És ez a jel Istentől van” (Filippi 1:27, 28).

13, 14. a) Mit tettek nemrég ellenséges érzületű hatóságok az egyik országban azért, hogy megfélemlítsék Jehova tanúit? b) Mire mutatnak rá valójában ezek a tapasztalatok?

¹³ Nemrég egy európai országban, ahol Jehova tanúinak a tevékenységét törvényesen nem ismerik el, egy testvért azért tartóztattak le, mert rövid, vigasztaló beszédet tartott egy temetésen. Azt a testvért is letartóztatták, aki az imát mondta. A helyi hatóságok azzal érveltek, hogy csak az állam által felhatalmazott személyek mondhatnak beszédet a temetésen, az ima pedig azért tilos, mert „fel lehet használni tanításra”. Ugyanazon a területen egy másik testvért azon a címen tartóztattak le, hogy a Bibliát olvassa a saját családjának. Nem emeltek vádat a testvérek ellen. Egy rövid ideig fogva tartották, majd pedig szabadon engedték őket. A nyilvánvaló cél az volt, hogy megfélemlítsék és megalkuvásra bírják a testvéreket.

¹⁴ De hát valójában ki is az, aki fél a másiktól? Ha a helyi hatóságok fenyegetve érzik magukat, amikor valaki a családjának felolvas a Bibliából, vagy amikor egy testvér beszédet mond vagy imádkozik egy temetésen, akkor ők nagyon is félnek a bibliai üzenettől és azoktól, akik azt hirdetik! Miért kellene akkor nekünk félnünk az ilyenektől? Amint Pál rámutatott: az egységünk és a bátorságunk „a bizonyíték számukra a pusztulásra, számotokra pedig a megmentésre” (Filippi 1:28).

15. Milyen hatással lehet a további üldözésre az, ahogyan a fenyegetésre reagálunk?

¹⁵ Egyes helyeken a „jó hír” prédikálóit néhány hetes időközönként berendelik a rendőrségre, hogy kioktassák őket és súlyos büntetéssel fenyegessék, ha nem hagyják abba az Isten Királyságáról szóló beszélgetéseket. De ha a testvérek és a testvérnők egyszerűen nem törődnek a fenyegetésekkel és félelem nélkül folytatják a munkát, a hatóságok rendszerint feladják a harcot és békén hagyják őket. Ha azonban a legkisebb gyengülést tapasztalják a Királyság-hírnökök részéről, tovább folytatják a megfélemlítésükre tett erőfeszítéseiket.