Olvasók kérdései

▪ Amikor arról van szó, hogy ’megjegyezzünk egy helytelenül viselkedő egyént a gyülekezetben, vajon bármikor megtehetem azt, ha szükségesnek érzem, vagy várnom kell mindaddig, amíg a vének majd előadást tartanak a problémáról?

’Megjegyezni’ egy másik keresztényt igen komoly lépés, amit sohasem szabad könnyelműen venni. Jól meg kell gondolni, mikor szánjuk rá magunkat. De a legtöbb esetben valakit akkor szoktak ’megjegyezni’ miután a vének erőfeszítéseket tettek az ilyen tévelygő megsegítésére, beleértve azt is, hogy végül előadást tartottak a gyülekezet előtt arról a problémáról, amelyben az illető tévelyeg.

Amikor Pál apostol arról írt a Thessalonikában levő gyülekezetnek, hogy ’jegyezzék meg’ annak a gyülekezetnek bizonyos tagjait, olyan személyek fenyítését végezte, akik jelentős mértékben eltértek Isten tanácsától. Ezek ’rendetlenül éltek . . . semmit sem dolgoztak, hanem olyasmibe avatkoztak, ami nem tartozott rájuk’ (2Thess 3:6, 10–12). A lustaságot elítélő bibliai tanács ellenére, a rendetlenül élők nem dolgoztak, túl nagy terheket jelentettek a többiek számára (Péld 6:6–11; 10:4, 5; 12:11, 24, 27; 24:30–34; 26:13–16). Ezért Pál nyíltan elítélte az ilyenek viselkedését. Továbbá azt tanácsolta, hogy ha nem reagálnak az egész gyülekezet előtt adott határozott tanácsra, ’meg kell jegyezni’ és kerülni kell őket, természetesen társasági ügyekben.

Egyesek tudni szeretnék, hogy ma ’megjegyezhetik-e’ az olyan személyt, aki az isteni tanáccsal ellentétes módon jár el, jóllehet a vének nem tartottak előadást a gyülekezetben erről a helytelenségről. Igen ritka esetben lehet szükség ilyesmire (Vö. 1Korinthus 5:1, 2). Alapos okunk van viszont arra, hogy az esetek többségénél inkább a vének tegyenek határozott lépéseket, beleértve a gyülekezet előtt tartott előadást is, mi pedig várjuk meg ezt.

Először is, mint tökéletlen emberek hajlamosak vagyunk visszaélni a ’megjegyzés’ lehetőségével, büntetésként felhasználva azt kisebb vétkek vagy személyes sérelmek, nézeteltérések esetében. Egy gyülekezetben lehet például olyan testvérnő, akinek túl „érdes” az egyénisége. A többieknek az ’idegeire megy’, nehezen kezelhető, nehéz vele kijönni. Ezért egyes testvérnők talán úgy gondolják, hogy ’megjegyezhetik’ maguknak és kerülniük kell öt. Ez semmiképpen nem lenne összhangban Jézus szerető tanácsával, tudniillik azzal, hogy könyörületesek legyünk testvéreink és testvérnőink iránt, nézzük el hibáikat és apróbb vétkeiket. Gondoljunk például arra, mit tanított a Mintaimában, vagyis hogyan és mikor bocsátja meg Isten a mi vétkeinket. Jézus arra is buzdít minket, hogy igyekezzünk mielőbb rendezni egymás iránti panaszainkat (Máté 5:23–25; 6:12). Helytelen lenne tehát ’megjegyezni’ egy testvért csupán kisebb személyes nézeteltérések vagy sérelmek miatt.

Másodszor, amikor Pál egyes személyek ’megjegyzésével’ kapcsolatban írt, ezt nem azért tette, mivel személyiségbeli kisebb nézeteltérésekről, egyéni izlések, személyes vélemények összeütközéséről volt szó. Ilyen dolgokba a véneknek nem feltétlenül szükséges beavatkozni, vagy tanácsot adni. De Pálhoz hasonlóan résen kell lenniük az olyan egyének esetében, akik jelentősen megszegik a bibliai alapelveket (mégha a vétek nem éri is el a súlyos bűn mértékét, amiért kiközösítés járna). A vének a nyilvánosság kizárásával adhatnak tanácsot az ilyen tévelygőnek vagy rendetlenkedőnek. Ahogyan a Galata 6:1-ben olvassuk: „Még ha valaki félrelép is anélkül, hogy észrevenné, ti, szellemi képesítésűek, próbáljátok meg helyreigazítani az ilyen embert a szelídség szellemében.”

Ha a vének magánúton adott ilyen ismételt segélynyújtása nem hoz eredményt, akkor megbeszélhetik az ügyet és úgy dönthetnek, hogy egyikük bibliai előadást tart a gyülekezet előtt arról a témáról. Jóllehet Pálhoz hasonlóan ők sem említik meg név szerint azokat, akik súlyosan vétettek Isten tanácsa ellen, óva intik a gyülekezetet a helytelen gondolkodás vagy viselkedés dolgában. Így a gyülekezet tagjainak elméjében felfrissítik azt, hogy miként is vélekedik Isten ebben a dologban és éberségre intik a gyülekezetet, nehogy „megfertőzze” vagy félrevezesse őket hasonló vétek. Ezek után, amint azt Pál írta, a keresztények egyénileg ’megjegyezhetik’ az illetőt, és nem barátkoznak vele. És, mivel a vének nyílt tanácsot adtak a problémával kapcsolatban, a tévelygő is meg fogja érteni, miért hárítják el a gyülekezet tagjai az ő meghívását, amikor szeretne velük egy társaságban lenni (2Thess 3:13–15).

Tehát általában az a bölcs eljárás, ha nem ’jegyezzük meg’ a másikat, amíg a vének nem tárgyalták meg nyilvánosan az ügyet, ahogyan Pál tanácsolta egy súlyos vétek esetében, és csak alkalmazzuk a ’megjegyzésre’ vonatkozó tanácsát. Ha ilyen nézőpontból tekintjük a dolgot, elkerülhetjük annak veszélyét, hogy esetleg jogtalanul, alap nélkül is ’megjegyzünk’ valakit csupán apróbb botlások miatt, egyéni izlés vagy személyiség különbözősége alapján. Ugyanakkor tiszteletet mutatunk a vének, mint szerető pásztorok iránt, akik törődnek a nyáj szükségleteivel (1Pét 5:2).

▪ Mivel az olyan testvért, aki megmarad a fegyveres szolgálatban, nem tekinthetjük példaképnek, vajon helytelen-e, ha Jehova Tanúi közül valaki a fegyveres rendfenntartó erők védelmét kéri?

Jézus kijelentette: „Akik kardot fognak, kard által vesznek el” (Máté 26:52). E szerint az alapelv szerint az érett keresztények arra kapnak felszólítást, hogy kerüljék az olyan állást, ahol megkövetelik a lőfegyver viselését (ami a „kard” modernkori megfelelője). Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kérhetik és nem fogadhatják el a fegyveres rendőrök védelmét. Miért mondjuk ezt?

A Róma 13:1–4 verse az emberi kormányzatok „tekintélyére” utalva, akik Isten engedélyével működnek a dolgok jelenlegi rendszerében, azt mondja: „Isten szolgája az a te javadra. Ha azonban a rosszat teszed, akkor félj, mert nem ok nélkül viseli a kardot, hiszen ő Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki a rosszat teszi.” Isten tehát helyesli, hogy az ilyen „felsőbb hatalmak” fegyvert viseljenek abból a célból, hogy bizonyos fokú törvényességet és rendet tartsanak fenn az emberek között. Amikor azonban Krisztus, a „Békefejedelem” meghozza a ’vég nélküli béke bőségét’ erre a földre, az erőszak mindenfajta fegyvere a múlté lesz. Az Írásokkal összhangban a mai keresztények elfogadhatják a „hatalmak”-tól jövő védelmet, jóllehet ők maguk már ’kardjaikat ekevasakká kovácsolták’, előre felkészülve Isten eljövendő Királyságára (Ésaiás 2:4; 9:6, 7).

A mai helyzetet összevethetjük a Jeremiás napjaiban uralkodó helyzettel. Akkor Jehova ’Nebukadnezár, Babilon királya, az én szolgám’ hadseregét használta fel arra, hogy megbüntesse Júda hitehagyott királyságát. Vajon Jeremiás és Báruk felfegyverezte saját magát az önvédelemre abban a válságos helyzetben? Nem, mivel Jehova személyesen tette Jeremiást „megerősített várossá és vasoszloppá és ércbástyává az egész föld ellen”. S bár Jeremiás és Báruk nem csatlakoztak Jehova ítéletvégrehajtó ’szolgájának’ hadseregéhez, elfogadták a „szolga” kezétől jövő szabadítást, amikor Jeruzsálem elesett (Jeremiás 1:17–19; 25:9; 39:11-14).

Hasonlóképpen ma is a békességre törekszenek Jehova Tanúi, amikor a Királyság üzenetet hirdetik az erőszak világában. De amíg Jehova megengedi, hogy a kormányhatalmak viseljék a „kardot” vagy annak modernkori változatát a rend fenntartása érdekében, jogosan fogadhatják el ennek a „kardnak” a védelmét.