Bölcs nyelv — A „megfáradtak erősítésére”
„SZÍVEM szerinti pásztorokat adok majd nektek, akik tudással és bölcsességgel [UV: éleslátással] legeltetnek titeket.” Ezt ígérte Jehova Isten. Hát nem felüdítő, ha olyan szellemi pásztorok gondoskodnak rólunk, akik mind ismerettel, mind éleslátással rendelkeznek? (Jeremiás 3:15, Katolikus fordítás).
Az éleslátás többet jelent a dolgok felületi kezelésénél. Megköveteli, hogy a felszín alá is behatoljunk. Az Ésaiás 44:18-ban az éleslátás a szívhez kapcsolódik, eltérően a szemtől. Ez a szívbeli éleslátás különösen akkor szükséges, amikor a pásztorok „lehangolt lelkekkel” foglalkoznak. Ésaiás azt is megállapítja, hogy mi más szükséges még ehhez: „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnekem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel . . .” (Ésaiás 50:4, Károli).
Az embernek Jehova tanítására, nevelésére van szüksége ahhoz, hogy tudja, hogyan „bátorítsa a megfáradtakat”. Ha jól megismerik a Bibliát, használják is azt, és szívbeli éleslátást tanúsítanak, akkor a vének sikeresen tudnak segíteni a lehangolt egyéneken. A legtöbb vén nagyra értékeli a pásztorkodással kapcsolatos hasznos tanácsokat. Tisztában vannak azzal — talán szomorú tapasztalat révén —, hogy bizonyos erőfeszítések, bár jó szándékúak, csalódást okozhatnak. Ami ezután következik, azzal foglalkozik, hogyan lehet segíteni a lehangolt embereken. A vének nyilván egy kissé másképpen kezelik azokat, akik „elégedetlenkedők” vagy „haszontalan fecsegők” a gyülekezetben (1Tesszalonika 5:14; Titusz 1:10–13).
Ellentétes példák szembeállítása gyakran segít nekünk meglátni a helyes és a helytelen eljárásokat.
„Nyomorúságos vigasztalók”
Amikor Jób lehangolt állapotban volt, a barátai közül hárman hallottak helyzetéről, és eljöttek, hogy „részvéttel vigasztalják őt” (Jób 2:11, Ökumenikus ford.). Mivel helytelenül látták a dolgokat, bizony gyenge felkészültséggel rendelkeztek. Előre felépített elmélet járt az eszükben: ha valaki szenved, annak az az oka, hogy valami rosszat tett. Ezért nem értették meg, miért is támadtak valójában Jóbnak nehézségei. Az Interpreters’ Bible így értékeli a vigasztalásukat:
„[Vigasztalásuk] ingerlővé válik. . . . Mellémagyarázás, néha egy-egy odadobott csekélyke jó tanáccsal. . . . Mintha valaki a biztonságos partról egy-két vidám szót vetne oda a szegény lelkeknek, akik a nagy, sötét mélységekben viaskodnak az óriási hullámokkal, kimerülten levegő után kapkodva. Amire Jóbnak szüksége van, az a könyörületes emberi szív. S amit kap, az abszolút szabályosan és teljesen elcsépelt szép vallásos kifejezések és erkölcsi közhelyek sorozata.”
Mi volt az a néhány ingerlő megközelítés? Elifáz közönyösen így okoskodott: ’Nézd, te erősítettél másokat. Most, hogy te vagy bajban, háborogsz. Nem kellene hogy bízzál saját becsületességedben?’ Bildád hozzátette: ’Ha csak Istenre tekintenél többet, ő helyreállítana téged.’ Micsoda érzéketlenség! Különösen, mivel Jób amúgy is Istenben bízott. Te mit éreztél volna? Vigasztalás helyett, azok a látszólag jó szándékú szavak valósággal „lehengerelték” Jóbot. Nem csoda, hogy így kiáltott fel: ’Volnátok csak ti az én helyemben!’ (Jób 4:3–6; 8:5, 6; 16:2, 4, 5; 19:2).
Természetesen egyetlen keresztény gyülekezeti vén sem akarja visszatükrözni azoknak a „barátoknak” a viselkedését vagy démonihlette filozófiáját! (Jób 4:15, 16). Mégis, időnként a vigasztaló pásztoroknak emlékezetükbe kell idézniük ezeket, hogy ne kövessenek el hasonló hibákat. Amikor segíteni próbálnak egy „lehangoltnak”, a vének valószínűleg érdeklődni fognak majd az iránt, hogy az illető miért érzi magát rosszul. Talán az, aki lehangolt, úgy érzi, hogy elhagyta őt Isten szelleme. A vének a Szentírás példáiból, mint például Dávidéból, tudják, hogy a bűnös viselkedés lehangoltságot okozhat (Zsoltárok 38:1–6). Elolvashatnak bibliai részleteket az illetővel, melyek keresztényi viselkedéssel foglalkoznak, s talán megkérdezhetik: ’Tekintettel arra amit a Biblia mond, van valami reális alapod arra, hogy azt érezd, Isten megvonta tőled a szellemét?’ Ahelyett, hogy azt mondanád az illetőnek, ő semmi rosszat nem tett, vagy talán arra utalnál, hogy igenis rosszat tett, hasznosabb lenne, ha engednéd, hogy az illető saját következtetést vonjon le. Talán ráébred arra, hogy nincs semmi oka bűnösnek éreznie magát. Vagy ha helytelen cselekedetbe keveredett, a vének segíthetnek neki, hogy „egyenes ösvényen járjon”, és újra örvendjen Jehova elismerő mosolyának (Zsidók 12:12, 13, Ökumenikus fordítás).
Lehangolt személyek gyakran éreznek túlzott bűntudatot olyan vétek miatt, ami miatt nincs okuk így érezni. Az éleslátás segít majd a véneknek felismerni az ilyen helyzeteket. Egy lehangolt keresztény testvérnő, aki mélységesen értékelte szerető pásztorainak látogatását, akik segíteni akartak neki, meg volt győződve arról, hogy elveszítette Isten szellemét. „Próbálj meg erősen gondolkozni és vizsgáld meg, elkövettél-e valami rosszat”, mondta neki egy vén testvér. Az asszony csak ült és sírt. „De hisz nem tudok semmire gondolni. Azt akarod, hogy kitaláljak valamit? Segít ez rajtam?” — zokogott. A vének abbahagyták ezt a témát, és más módon próbáltak segíteni.
Jób tanácsadói már előre eldöntötték magukban, hogy Jób valami rosszat tett. A vének, akik tudják, „hogyan kell erősíteni a megfáradtakat”, minden egyes helyzetet „előítélettől mentesen” kezelnek majd, „és semmit sem tesznek részrehajlásból” (1Timóteus 5:21, Katolikus fordítás). Amikor vizsgálati kérdéseket tesznek fel, nem vádolnak, hanem barátságos hangsúllyal teszik azt, valójában belegondolják magukat a másik helyzetébe.
Éleslátással rendelkező tanácsadók
Elihu, bár időnként közvetlen volt a tanácsában, éleslátást mutatott fel. Ő jó hallgató volt. Nem válaszolt, mielőtt meghallgatta volna a dolgot. Az ilyet [aki előbb válaszol] a Biblia, kissé nyersen, bolondnak és sértőnek” nevezi Példabeszédek 18:13, Beck). Ő megdicsérte Jóbot hűségéért, és bátorította, hogy fejezze ki magát. Az ilyen éleslátás „meggyőző erőt” kölcsönzött Elihu szavainak (Jób 32:4, 11; 33:5–7, 32; Példabeszédek 16:23).
Jehova az éleslátással rendelkező tanácsadók legfőbb példaképe. Ahogyan ő Jónás prófétával bánt, megkülönböztető együttérzést és szánalmat mutat. Jónás dühös lett, amikor Jehova úgy döntött, hogy nem pusztítja el Ninive lakóit, és nem teljesíti a próféta ítélet üzenetét. Jónás oly lehangolt lett, hogy meg akart halni. Hogyan bánt ekkor Jehova vele? Vajon azt mondta: ’No de Jónás, te egészen énközpontú vagy. Semmi szeretet nincs a szívedben? Csak arra gondolsz, hogy milyennek látszol mások szemében!’ Egy ilyenfajta megállapítás valószínűleg igaz lett volna. De az is valószínű, hogy csupán még inkább a bűnösség és lehangoltság érzését keltette volna Jónásban. Mit tett hát Jehova?
„Jogosan lángolt fel haragod?” — kérdezte Jehova. Igen, egy jól szerkesztett kérdés gondolkodásra késztette Jónást. Semmi vádaskodás. Semmi ítélet. Bár Jónás nem válaszolt azonnal, Jehova nem mondott le róla, hanem egy hatalmas növényről gondoskodott, hogy oltalmazza ót a tűző nap ellen. S ekkor Jehova egy szemléltetést használt, mely nyilvánvalóan elérte Jónás szívét. Úgy intézte, hogy a hatalmas növény elhaljon. Amikor Jónás a növény elhalása miatt mérgelődött, Jehova segített neki meglátni, hogy mennyivel értékesebb Ninive lakóinak élete, mint a növény élete. Nem kellett volna neki is inkább szánalmat éreznie miattuk, mintsem az egyszerű növény elhalása miatt? Egyszerű, de hatásos módszer! (Jónás 4:1–11).
Amikor a vének bátorítani igyekeznek a lehangoltakat, nekik Jehovát és Elihut kell utánozniuk. Légy bőkezű az őszinte dicséretben. Használj egyszerű, közvetlen kifejezéseket és kérdéseket. Használj könnyen érthető nyelvezetet. Légy határozott, de kerüld a megfélemlítő kérdéseket. Használhatsz szemléltetéseket, melyek arra késztetik az embert, hogy gondolkozzon vagy érzelmileg beleélje magát egy némileg eltérő helyzetbe (mint például Jónás, amikor dühös lett a növény elhalása miatt), hogy segíts az egyénnek meglátni saját gondolkodásának hibáját. De emlékezz arra: „Mint az aranyalmák ezüst tányéron, éppen olyan a szó, amit jókor mondanak” (Példabeszédek 25:11, Katolikus fordítás). Ha az illetőnek téves gondolkodásmódja van, segíts neki, hogy fokozatosan leküzdje azt. Azon munkálkodj, hogy a csekély önbecsülésből felépüljön. „Egy kedves szó, hogy megvidámithatja az aggodalmaktól lehangolt szívet!” (Példabeszédek 12:25, Knox).
De milyen tanácsokkal próbálhat egy vén hatást gyakorolni egy lehangolt egyénre?
Jelentőségteljes imák általi segítség
„Még ha úgy éreztem is, hogy Jehova teljesen megértett, volt idő, amikor a levertség vagy pánik olyan súlyos volt, hogy azt gondoltam, reménytelen imádkoznom” — számol be egy lehangolt egyén. A vének azonban, bár elismerik, hogy az ilyen érzés általános sok lehangolt egyénnél, arra serkenthetik őket, hogy tartsanak ki az imádkozásban. De mi legyen az ima témája? „Azért imádkoztam, hogy Jehova vagy segítsen elviselnem a próbát, vagy irányítson engem olyan helyzetbe, ahol megtalálhatom a segítséget” — mondta egy lehangolt fiatalasszony. Egy 33 éves asszony, akinek hitetlen férje van, lehangolttá vált. Azt állította: „Amikor felettébb aggódóvá lettem, idegfeszültségben voltam vagy féltem, akkor mindjárt és ott Jehovához fordultam, néha térdenállva és felemelt kezekkel sírva könyörögve hozzá, hogy segítsen azt leküzdenem. Nagyon fontos volt, hogy világosan fogalmazva imádkozzak. Sokszor azonnal megkönnyebbültem.” Egy 41 éves feleség mondta: „Amikor lehangolt voltam, nehéznek találtam elmondani egy imát. De a Róma 8:26 a vigasztalás valódi forrása volt számomra. Csak annyit tudtam kérni Jehovától: ’Kérlek, segíts!’”
A vének együtt imádkozhatnak az illetővel és az illetőért. Természetesen kerülniük kell az olyan kijelentéseket, amelyek arra késztetnék azt a személyt, hogy még bűnösebbnek érezze magát. Kérd Jehovát a lehangolttal együtt, hogy segítsen neki megérteni, mennyire szeretik őt mások és még Jehova is. Ez minden bizonnyal építőleg hat rá! Azt is megmutathatod a szenvedőnek, hogy a komoly imádság, amely a Jehovába vetett bizalommal párosul, enyhülést hozhat (1Sámuel 1:9–18).
Segíts a megfáradtaknak éleslátást nyerni!
„Néha az emberek úgy érzik, hogy elvesztették a hitüket, s gyakran emiatt nagyon bűnösnek érzik magukat” — magyarázza Dr. Nathan Kline, a Rockland Research Institute Department of Mental Hygiene of New York State (New York Állam Szellemi Egészségügyi Minisztériuma Kutató Intézetének) igazgatója. „Bár vannak esetek, ahol a szellemiség hiánya mutatkozik, én mégis úgy gondolom, hogy sok esetben ez valószínűleg nem a vallásos hit hiánya vagy csődje, hanem a lehangoltságnak egy korai jele.” Ezt a kijelentést azután tette, miután ilyen tüneteket észlelt számos páciensnél, akik mélyen vallásosak voltak. Így ha segítünk egy komolyan lehangolt embernek, hogy ezt felismerje, gyakran már az is segít megszabadulni sok felesleges bűntudattól.
Egy tanú, aki sok „lehangoltnak” segített visszanyerni az egészségét, azt állítja: „A szükségtelen bűntudat, amelyet némelyek magukra vesznek, szinte hihetetlen. Bűnösnek érzem magam azok miatt a helytelenségek miatt, amit elkövettem, de azt is hiszem, hogy ha Jehova váltságról gondoskodott, hogy felmentsen ezek alól a dolgok alól, akkor én nem gyötörhetem magam örökké miattuk. Ez az egyik lényeges dolog, amit nagyon komolyan próbálok megértetni azokkal, akiknek segítséget nyújtok.” Az embernek tudatára kell ébrednie, hogy ha valóban bánkódik valamilyen rossz cselekedete miatt, és az a vágya, hogy sohase ismételje azt meg és ha valóban megpróbálja ’jóvátenni a rosszat’, akkor biztos lehet abban, hogy a váltságdíj megtisztítja a lelkiismeretét. Segíts az embereknek, akik ’Isten szerinti szomorúságot’ éreznek, hogy meglássák Jehova könyörületességét és megbocsátását, ami gyakran kigyógyítja őket a lehangoltságukból (Zsoltárok 32:1–5, 11; 103:8–14; 2Korintus 7:9–11).
Még ha helytelen gondolatok gyötrik is a lehangolt személy elméjét, nem szükséges, hogy érdemtelennek és „Isten által elítéltnek” érezze magát. Az ilyen [bűnös] gondolatoknak az ápolása és ’megvalósítása’ az, amitől a Biblia óva int minket (Jakab 1:14, 15; Galaták 5:16). Így, ameddig valaki erőfeszítéseket tesz, hogy eloszlassa az ilyen gondolatokat, nem kell hogy a bűn által legyőzöttnek érezze magát.
Például harag vagy neheztelés áraszthatja el egy lehangolt ember elméjét. Nem sok eredménnyel jár egy vén részéről, ha azt mondja az illetőnek, hogy ’nem szabad így érezned’ vagy ’nem kellene így érezned’. Tény az, hogy az egyén igenis így érez! Bár a Biblia reálisan elismeri, hogy az ember néha haragot érez majd, arra figyelmeztet, hogy ne kövessünk el semmi rosszat haragunkban (Zsoltárok 4:4; 37:8). Arra buzdít bennünket, hogy ne maradjunk meg ingerelt állapotunkban (Efézus 4:26, 27). Így a jó ítélőképességgel rendelkező vén néhány egyszerű kérdés után rájöhet, hogy a szenvedő miért érez haragot. Miután az illetőnek segítettek abban, hogy elemezze a helyzetet (mint Jónás esetében), beláthatja, hogy nincs igazán oka a haragra. Még ha valaki megsértette is őt, segíthetünk neki megtenni bizonyos Szentírás szerinti lépéseket, hogy úrrá lehessen a neheztelésén (Kolossé 3:13; Máté 5:23, 24; Lukács 17:3, 4).
Ha egy vén képes észrevenni a rendellenes magatartást, amiben a megfáradt egyén a lehangoltság korai állapotában van, akkor az illető egyén sok esetben helyreállítható és megmenthető attól, hogy még nagyobb lehangoltságba essen, olyan betegségbe, amely orvosi segítséget követel. De még ebben az esetben is, a vén segíthet a lehangoltnak vagy a családjának felismerni, hogy a betegség mikor érte el azt a pontot, amikor már orvosi beavatkozás szükséges. Ez nem azt jelenti, mintha a vén ’az orvos szerepét’ kívánná betölteni, sem azt nem jelenti, mintha megparancsolná, hogy milyenfajta gyógykezelést végezzenek. Talán hivatkozni szeretne azokra az esetekre, amelyekről az „Attacking Major Depression—Professional Treatments” [Roham a nagyfokú lehangoltság ellen — Szakavatott gyógykezelés] című cikk számol be az Ébredjetek! 1981. október 22-i (angol) számában, ahol különféle gyógymódokat említ meg és mégsem ajánlja egyiket sem.
Segíts visszanyerni a helyes egyensúlyt!
„A drága élethez való ragaszkodás minden egyes nap minden percében” az, ahogy egy 40 éves keresztény anya leírja küzdelmét a nagyfokú lehangoltsággal. Miután meggyógyult, elemezte az okok egyikét: „Megpróbáltam nem megengedni, hogy bárki is elhagyja magát, vagy a családi életem bármely területén, vagy a szolgálatban egy egészen kicsit is lazítottam, olyan munkatervhez ragaszkodtam, amely kimerített. Ezt tettem nyolc éven keresztül, s végül az orvos azt mondta, hogy ’kimerültem’. Visszatekintve, úgy érzem, hogy bár az okaim, tudniillik, hogy ragaszkodjak ilyen munkatervhez, nem is voltak komolytalanok, ésszerűbbnek kellett volna lennem.”
Mivel veszélyes, ha egy ember ésszerűtlenné válik, a véneknek időnként segíteniük kell a lehangoltakat, hogy visszanyerjék tevékenységükben a helyes egyensúlyt. Minden bizonnyal az Isten iránti teljes lelkű szolgálatra buzdítanak. Valójában időnként, amikor némelyek nagyfokú lehangoltságban szenvedtek és képtelenek voltak részt venni a házról házra való prédikálásban, ha az állapotuk megengedte, intézkedés történt, hogy a beteg személy vegyen részt egy másik tanú által vezetett bibliatanulmányozáson, ahol úgy működött közre, ahogy az állapota megengedte.
Emlékezz arra, hogy Pál apostol megparancsolta a keresztényeknek: „Mutassátok be testeteket élő, szent; elfogadható áldozatként Istennek, mint értelmi képességetekkel végzett szent szolgálatot” (Róma 12:1). Igen, itt az ember értelmi képességét kell latba vetni. Az „értelmi képesség”-nek fordított görög logikos kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy „logikus”-nak kell lenni. Isten tehát elvárja tőlünk, hogy azt tegyük, ami ésszerű, logikus. Minden ember rátermettsége, fizikai állóképessége és a körülmények is különbözőek. A teljes lelkű szolgálat azt jelenti, hogy megteszed mindazt, amit a te lelked és erőd képes megtenni s nem valaki másé (Márk 12:30; Kolossé 3:23).
Amikor egy ember beteg, az ereje kevesebb, még ha a szíve és az elméje ugyanolyan sokat kíván is tenni Isten szolgálatában, mint azelőtt. Igaz, mindazoknak, akik örök életet akarnak nyerni, ’erőteljesen kell fáradozniuk’, de az erőfeszítés nem mindig szigorúan mért mennyisége annak a munkának, amit az ember végez. Az Epafroditusz számára lehetséges erőteljes tevékenység mennyisége az „Úr munkájában”, amikor beteg volt, nem volt összehasonlítható azzal, amit egészséges állapotában végzett. Mégis egészében véve, Pál megdicsérte őt erőfeszítéseiért (Lukács 13:24; Filippi 2:25–30). A megváltozott körülmények, mint pl. a betegség, meggátolhatnak bennünket abban, hogy teljesen véghezvigyük azt, amit szívünk óhajt. Például egy utazó felvigyázó felesége nagyfokú lehangoltságba esett. Így számol be róla: „Egész életemben rendkívül tevékeny voltam, és teljesen örvendtem Istennek végzett szolgálatomnak. De akkor, körülbelül kilenc hónapig, megkönnyebbülés nélkül, az a szörnyű érzésem volt, hogy a föld ’mélységeiben’ vagyok.” Neki és férjének ott kellett hagyniuk a gyülekezetek látogatásának munkáját, és a betegsége miatt orvosi kezelésben részesült. Több mint egy év múlva nyerte vissza oly mértékben az egészségét, hogy újra felvehették a szolgálatnak ezt az erőteljes formáját. Jelenleg a testvérnő, aki olyan teljes lelkű, mint korábban, ezt írja: „Újra boldog vagyok a szolgálatban. De most, amikor túlságosan fáradtnak és kimerültnek érzem magam, otthon maradok és pihenek, és megpróbálom figyelembe venni a test jelzéseit. Most felismerem a tüneteket, és hálás vagyok Jehovának, hogy a gyógyulás útján vagyok.”
Igen, mily hálásak lehetünk mindannyian, hogy nekünk olyan Istenünk van, aki elfogadja adományainkat és áldozatainkat ’asszerint, amink van és nem aszerint, amink nincs’. Ez igaz mind a szellemi, mind az anyagi áldozatra és a testi erőnkre vonatkozóan is (2Korintus 8:12).
Mégis időnként talán segítenünk kellene egy lehangoltnak, hogy még ésszerűbb legyen abban, hogy hogyan használja fel az erejét. Egy testvérnő, aki nagyfokú lehangoltságban szenvedett, megjegyezte: „Kiegyensúlyozatlan voltam. Nem tudtam ’NEM’-et mondani. Bármikor bárki megkért, hogy csináljak meg valamit, mindig azt mondtam: ’Igen, jó’. Meg kellett tanulnom azt mondani: ’Sajnálom, nem tudom megtenni. Talán máskor segíthetek neked.’ Ezt meg kellett tanulnom, máskülönben megőrültem volna.” Az az ember, aki állandóan ereje felett próbál tenni valamit, komoly lehangoltsággal végezheti. A bölcs férfi azt tanácsolja: „Ne légy fölöttébb igaz, és ne bölcselkedj fölöslegesen: miért pusztulnál bele?! Ne légy fölöttébb bűnös, és ne légy bolond: miért halnál meg idő előtt?” (Prédikátor 7:16, 17, Ökumenikus fordítás).
Vigasztalóan beszélni a lehangoltakhoz valódi erőfeszítést követel. Az embernek meg kell tanulnia figyelembe venni Isten Igéjének a tanácsát. Az éleslátást is meg kell tanulni. De az eredmények megérik a fáradságot.
Képzeld el azt az örömöt: látunk valakit, aki meggyötört szívű, amint könnyezve fejezi ki azt az érzését, hogy megkezdődött a változás. Fokozatosan az arc ragyogása váltja fel a könnycseppeket. Egy mosoly melegíti fel az arcot. Mennyire hálás egy ilyen ember a szerető, megértő pásztor iránt! S mindenekfelett, milyen megelégedett a mi könyörületes mennyei Atyánk, aki „megvigasztalja a lehangoltakat” (2Korintus 7:6, New American Standard Bible).
[Kép a 4. oldalon]
Kerüljük, hogy Jób barátaihoz hasonlóan „nyomorúságos vigasztalók” legyünk
[Kép az 5. oldalon]
Vajon növeled a lehangoltak problémáit, vagy valóban megvigasztalod őket?
[Kép a 8. oldalon]
A vének együtt imádkozhatnak a lehangolt személlyel és őérette, kerülve az olyan kijelentéseket, amelyek következtében még csak bűnösebbnek érezné magát