Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR
Őrtorony
ONLINE KÖNYVTÁR
magyar
  • BIBLIA
  • KIADVÁNYOK
  • ÖSSZEJÖVETELEK
  • Mi lett a ’tiszteld szüleidet’ paranccsal?
    Őrtorony – 1984 | július 1.
    • Mi lett a ’tiszteld szüleidet’ paranccsal?

      EGY apa így nyilatkozott két fiával kapcsolatban: „Valahányszor véleményt mondok, úgy tesznek, mintha éppen csak megtűrnének. Mi lett a ’Tiszteld szüleidet’ paranccsal?” Hasonló módon jegyezte meg a családszolgálat egyik igazgatója: „Manapság a fiatalok nemcsak vissza feleselnek a szüleiknek, hanem szabályszerűen semmibe veszik azok tekintélyét.”

      Akár fiatal vagy, akár felnőtt, bizonyosan megfigyelted, hogy sok mai fiatal nem fogad szót a szüleinek és egyáltalán nem tiszteli őket. Ez az ügy azonban feltétlenül érint téged is, akár fiatal vagy, akár felnőtt. Vajon miért?

      Azért, mert a szülők és gyermekek közötti konfliktus — amelynek szemtanúja vagy — egy életminta szerves része, egy eseménysorozat parányi mozaikja, ami éppen az utolsó napokra jellemző. A Biblia szerint ugyanis az „utolsó napok”-nak nevezett időszak megelőzi a dolgok világraszóló rendszerének végleges pusztulását (2Timótheus 3:1). Lesznek azonban ennek a katasztrófának túlélői, akik egy valóságos mennyei kormányzat alatt fognak élni (Dániel 2:44; Jelenések 21:1–4).

      De hát mi köze a szülők iránti engedetlenségnek ahhoz, amit a Biblia a jelenről és a jövőről mond? Az Őrtorony korábbi számaiban már áttekintettük Jézus Krisztusnak a Máté 24., a Lukács 21., és a Márk 13. fejezetében mondott jövendölését. Jézus azokra az eseményekre hívta fel a figyelmet, amelyek „a dolgok rendszerének befejezését” jelzik: a háborúkra, a földrengésekre és a törvénytelenségre, hogy csak néhányat említsünk. Mi most inkább az ide vonatkozó prófétai leírásra utalunk, ami a 2Timótheus 3:1–5-ben olvasható. Ahelyett, hogy a kívülről jövő és az emberiségre kihatással levő erőkkel foglalkozna, a Bibliának ez a része a drámai eseményeket átélő emberek magatartását emeli ki. Azt mondja:

      „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis magukat fogják szeretni, pénzsóvárak lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek. . . . Fordulj el tehát ezektől.” (Ökumenikus fordítás)

      Figyeld meg, hogy Pál apostolnak ezek a szavai megmagyarázzák, milyen hatással lesznek az emberekre az utolsó napok. Azt is megfigyelheted, hogy a ’szülők iránti engedetlenség’ az utolsó napoknak nevezett kritikus időszak alatt egészen szembetűnő lesz.

      Vajon napjainkban teljesedik?

      ’Honnan tudjuk, hogy Pál nem csupán a saját napjainak állapotáról beszél?’ — kérdezhetik egyesek. Mivel az apostol ezt a jövendölését a Timótheus nevű kereszténynek adott tanácsaival folytatja, egyesek érthetően tudni szeretnék, hogy vajon Pál valóban a mi napjainkról írt-e (2Timótheus 3:5, 14, 15). Figyeljük meg azonban: Pál azt mondja, hogy „az utolsó napokban nehéz idők jönnek”. Tehát valamilyen jövőbeni fejleményre utal. Timótheus azt az utasítást ’forduljon el’ a nem kívánatos kapja, hogy jellemvonásokat kinyilvánító egyénektől, mivel a gyülekezetben némelyek már akkor is ilyenek voltak. Pál szavai azonban azt mutatják, hogy a jövőbeni utolsó napokban még kritikusabb lesz a helyzet. (Vö. 2Thessalonika 2:6–12; 3:6–14.)

      Lehet, hogy azt hallottad: némely kutatók állítása szerint a legtöbb mai fiatal egészen jól kijön a szüleivel. A 2Timótheus 3:1–5 fényében vajon mit gondolsz az efféle állításról? Mielőtt végkövetkeztetést vonnánk le, figyeljük meg Pál próféciáját a bibliai történelem tükrében.

      „Tiszteld atyádat és anyádat”

      Így szól a Tízparancsolat ötödik parancsa (2Mózes 20:12). Ezeket a szavakat melyen bevésték a zsidó fiatalok elméjébe (5Mózes 5:16; 6:6, 7). Akkor elképzelhetetlen volt, hogy valaki ne engedelmeskedjék a szüleinek: néhány esetben ez főbenjáró véteknek számított! (5Mózes 21:18–21). Az ókori életmód megkönnyítette a szülőknek, hogy szerető, ámde szigorú felügyeletet gyakoroljanak. Abban az időben a patriarkális családi felépítés volt érvényben. A szülők jól körülírt, meghatározott szerepet töltöttek be. A gyermeket ajándéknak, áldásnak tekintették és a földművelő társadalomban bőven jutott számukra is tennivaló. (Vö. Zsoltárok 127:3.)

      Ámde ahogy a nemzet egyre jobban eltávolodott Jehova útjától, a családi élet annál inkább kárt szenvedett. Mintegy 800 évvel a Tízparancsolat kibocsátása után Mikeás próféta kijelentette: „A fiú megveti apját, a lány anyja ellen támad; az embernek a saját háza népe is az ellensége lesz” (Mikeás 7:6). Hasonló módon nyilatkozott Ezékiel is Jeruzsálem városával kapcsolatban: „Az apát és az anyát megvetették tebenned” (Ezékiel 22:7). A szülőkkel szembeni ilyen nagyfokú tiszteletlenség a széles körű erkölcsi hanyatlás tünete volt. Ezért Isten szigorú fegyelmező akciót indított az egész nemzet ellen (Jeremiás 1:15, 16).

      Ha ebből a nézőpontból vizsgáljuk a kérdést, bizonyosan egyetértesz azzal, hogy a 20. századi fiatalság viselkedésének nagy része visszataszítónak tűnne Pál számára az első században. Akkor nem hallottak a gyermeknevelés mai liberális nézeteiről. Ezért nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a modern családi életet rózsaszínben feltüntető dolgozatok, leírások figyelmen kívül hagyják Istennek a gyermeknevelésre vonatkozó irányadó mértékeit (Efezus 6:1–3). Ha összevetjük a mai fiataloknál oly általános magatartást és viselkedést az isteni irányadó mértékekkel, megértjük, miért nevezi a Biblia ’engedetlen’-nek a mai nemzedéket. Nem mintha minden gyermek feltétlenül lázadó lenne! De nagyon is szembetűnő, hogy az engedetlenség széles körben elterjedt és igen nagyfokú.

      De hát valóban világméretű ez a ’szülők iránti engedetlenség’? Elég bizonyítékkal szolgál-e a szülők és gyermekek közötti konfliktus arra, hogy úgy következtessünk: az utolsó napokban” élünk? (2Timótheus 3:1, 2).

      [Oldalidézet a 4. oldalon]

      ’Nem minden gyermek lázadó. Ámde az engedetlenség általánosan elterjedt és igen nagyfokú

  • Engedetlenség a szülőkkel szemben — vajon az utolsó napok jele?
    Őrtorony – 1984 | július 1.
    • Engedetlenség a szülőkkel szemben — vajon az utolsó napok jele?

      „VAN olyan nemzedék, amely még az apját is átkozza, és nem áldja az anyját!” (Példabeszédek 30:11). Ez a mondás jól jellemzi az 1914 óta élő nemzedéket. De vajon egyedülállók e tekintetben a mai fiatalok? Ha igen, miért?

      A mi változó világunk

      Régen a család a szeretet és a támasz biztonságos kikötője volt. Senki sem vonta kétségbe a család egyes tagjainak szerepét és felelősségét. A férfiakat tekintették kenyérkeresőnek. A legtöbb nő otthon maradt és a gyermekekről gondoskodott, s elvégezte a ház körüli munkát. A szülők együtt tanították gyermekeiket az igazi értékekre és alapelvekre. A gyermekeket annyira lekötötte a házi munka, hogy nemigen volt alkalmuk súlyosabb csínytevésekre.

      Az első világháború 1914-ben történt kitörését követő események bizony elhomályosították ezt az idilli képet. Amint Jézus megjövendölte, a mi századunkat kegyetlen háborúk, törvénytelenség és éhínség jellemzi (Máté 24:4–14). És vajon mi ennek a hatása? Az életforma drasztikus megváltozása. Az utazásnak ebben a századában az egyéni utazásokat tevő családtagok közt óriásira nő a távolság. A technikai fejlődés megszabadította az embert sok nehéz házi munkától, sok nő felcserélte az otthoni munkát valamilyen munkahelyi állással. A tanítók és a napközi otthonok dolgozói szinte „pótszülőkké” lettek. Az elektromos berendezések elvégzik a nehezebb házi munkát s ezért a gyermekek sokszor unatkoznak.

      Ezek a modern fejlemények nagyban megnövelték a családban uralkodó feszültségeket. A válási arányszám csillagászati méreteket öltött. Igen sok az olyan otthon, ahol csupán egy szülő van. Egy egyedülálló anya így kesereg amiatt, hogy milyen nehéz egyedül felnevelni egy gyermeket: „Amire hazaérek a munkahelyemről, a gyermekeim már három órája eljöttek az iskolából. Képtelen vagyok nyomon követni, hogy mit csinálnak. Biztos vagyok benne, hogy a 16 éves lányomnak szexuális viszonya van egy fiú osztálytársával, a 13 éves fiam pedig rendszeresen eljár iskola után a helybeli játékterembe.”

      Az „Én”–nemzedék áldozatai

      Talán egyetlen nemzedék sem volt ennyire megszállottja a személyes „jogok”-nak. S az eredmény: egy neves pszichológus szerint „a szülők kezdték fokozatosan megengedni, hogy a gyermekeik vitába szálljanak velük, elmondják saját érzelmeiket és elképzeléseiket, sőt, hogy egy kissé engedetlenek is legyenek”. Nos, egészséges dolog ez?

      Robert Coles Pulitzer-díjas író ezt mondja: „Sok szülő fél a saját gyermekeit a saját meggyőződése és a saját erkölcsi hite szerint nevelni. Elbátortalanítja őket az a sok szakember, aki könyveket ír számukra a gyermeknevelésről és megmondja nekik, hogy mit tegyenek.” Az engedékeny gyermeknevelési módszerek áldozataiként szenvedő szülők ki vannak téve a gyermekeik szeszélyeinek: később azután kénytelenek szembenézni a bibliai igazsággal: „Aki kiskorától kezdve kényezteti szolgáját, a későbbi éveiben hálátlanságát tapasztalja” (Példabeszédek 29:21).

      A televízió hatása

      Az Országos Elmeegészségügyi Intézet nemrég kiadott egy jelentést, amelynek címe: „A televízió és a viselkedés.” A jelentés rámutat arra, hogy a televízió azon túlmenően, hogy szüntelenül durva erőszakkal és erkölcstelenséggel bombázza az elmét, egyéb káros és zavaró hatással van a családi életre. Például, „az esetek meglepően nagy számában”, a gyermekekre bízzák annak eldöntését, hogy milyen műsort nézzenek meg, s gyakran „a gyermekek döntik el azt is, hogy a család mit nézzen meg; vagyis ők lettek a családi döntéshozók”.

      A Generation of Narcissus (Narcissus nemzedéke) című könyv a tv egy további veszélyes oldalára hívja fel a figyelmet. Megállapítja, hogy a televízió segítségével „a gyermekek csupán egyoldalúan tapasztalják az úgynevezett reális (valóságos) életet. Ez a világ nyilvánvalóan tovább terjed a saját testüknél”. Igen, lehetséges, hogy a televízió rabjává lett gyermekben olyan életszemlélet fejlődik ki, amely teljesen énközpontúvá válik.

      Mindezek olyan tényezők, amelyek felborították a családi élet természetes egyensúlyát. De vajon a fiatalok valóban azzal reagálnak, hogy fellázadnak a szülői tekintély ellen?

      Nyílt és leplezett engedetlenség

      A törvénytelenség növekedése’ az ifjúság körében egyik legszembetűnőbb jele annak, hogy a fiatalok valóban lázadoznak a szülői tekintély ellen (Máté 24:12). Például egy tudósítás szerint „az angliai Nagy-Londonban elkövetett súlyos bűntetteknek legalább egynegyed részét iskoláskorú gyermekek követik el”. Az Egyesült Államokban „az erőszakos bűncselekmények miatt letartóztatott fiatalkorúak aránya 1960 és 1975 között 293 százalékkal nőtt, és ez kétszerese a felnőttek arányszámának”. Kínából érkezett jelentés szerint a „fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények között szerepelnek a következők: gyilkosság, csalás, tolvajlás, rablás, kábítószerkereskedelem és garázdaság”.

      Ez az izzó gyűlölet és erőszak gyakran a szülők ellen irányul. Richard J. Gelles szociológus elmondja, hogy [az Egyesült Államokban] „több mint 2 és fél millió serdülőkorú ütötte meg legalább egyszer a szüleit. Közel 900 000 olyan szülő van, akit a serdülőkorú gyermeke ököllel sújtott, megharapott, megrúgott, kemény tárggyal megütött, összevert, késsel vagy fegyverrel megfenyegetett, sőt akivel szemben ilyen fegyvert használt is”. Az effajta tragikus cselekmények aláhúzzák a Biblia jövendölését arról, hogy az utolsó napokban az emberekből kihal a „természetes vonzalom” (2Timótheus 3:3). Szinte dermesztőleg hatott ezért az a végkövetkeztetés, hogy „minden valószínűség szerint nagyon is alacsonyra becsültük az olyan serdülőkorúak arányszámát, akik erőszakos cselekményeket követtek el a szüleikkel szemben”. (Kiemelés tőlünk.) (The Urban & Social Change Review, 15. kötet 1. szám, 1982.)

      A másik mód, ahogyan a fiatalok a szülők kívánsága ellen tesznek, a szexuális viselkedés terén tapasztalható. Az amerikai fiatalok között végzett felmérés azt mutatja, hogy 160 000 amerikai fiatal közül 31 százalék 13 és 15 éves kora között beismerten szexuális kapcsolatot létesített. Ez a százalékarány 16 és 18 éves kor között már 58 százalék! Japánból hasonlóképpen azt jelentik, hogy „a tizenéves lányok között előforduló szexuális érintkezések arányszáma az utóbbi hét évben jelentősen emelkedett”.

      Némely tizenéves titokban alkoholt fogyaszt vagy kábítószert használ. 43 százalékuk bevallotta, hogy már szívott marihuanát. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a marihuana-szívás „általános időtöltés sok tizenévesnél”. A fele bevallotta, hogy ha a szülők megkérdeznék őket a marihuana szívással kapcsolatban, egyszerűen hazudnának és letagadnák.

      Más fiatalok, akik csalódtak a szüleikben, mivel azok sokat követeltek tőlük, de vajmi kevés segítséget nyújtottak, nyugodtan fellázadtak, és azzal álltak bosszút, hogy szándékosan megbuktak az iskolában. Mások úgy lettek engedetlenné,a hogy nem engedték meggyőzni magukat és követni a szülők erkölcsi és vallási irányadó mértékeit. A megkérdezett fiataloknak csupán az 53 százaléka vallotta, hogy hajlandó követni a szülők vallását. A többiek azt mondták, hogy nem hajlandók, vagy azt, hogy nem biztosak abban, vajon követnék-e. Mekkora csalódás ez a szülőknek! Csupán 17 százalék ismerte el, hogy hajlandó követni a szülei tanácsát a szex tekintetében; még kevesebben lennének hajlandók kikérni a szüleik tanácsát kábítószer dolgában. A nézeteknek ez az összeütközése valóságos csatatérré változtatja a családi otthonokat.

      Vajon mit tehetsz te?

      Bizalommal elmondhatjuk, hogy a mi nemzedékünk egyedülálló a maga nemében, amely példa nélkül álló körülmények között nőtt fel. Az engedetlenség iránti világméretű hajlam, az egyéb bizonyítékok mellett, ahhoz a megállapításhoz vezet el bennünket, hogy valóban az utolsó napokban élünk.

      Jehova Tanúi azonban úgy látják, hogy a Biblia tanulmányozása — nem pedig az egymásnak ellentmondó nevelési elméletek — képessé teszi az embert e mai probléma megoldására. Igen reálisnak, ésszerűnek tartják az Efezus 6:1–4-ben olvasható parancsot: „Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek, egységben az Úrral, mert ez igazságos. . . . És ti atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket Jehova fegyelmezése és szellemi szabályozása szerint.” A Tanúk tehát örömmel segítenek neked is, hogy elkezdhesd a Biblia rendszeres tanulmányozását.

      Ha nem vagy is szülő, a Biblia tanulmányozása akkor is nagy hasznodra válik. Ha mélyebben betekintesz a Bibliába, megismered Istent és az ő szándékát. Ez bölcs eljárás, mert a Biblia arra buzdít: „Törekedjetek az igazságra, törekedjetek az alázatra, talán oltalmat találtok az ÚR [ÚV: Jehova] haragjának napján!” (Sofóniás 2:3, Ökumenikus fordítás).

      [Lábjegyzet]

      a A görög „engedetlenség” szó betű szerint azt jelenti: „meggyőzhetetlen állapot”.

      [Oldalidézet az 5. oldalon]

      ’Közel 900 000 olyan szülő van, akit a serdülőkorú gyermeke ököllel sújtott, megharapott, megrúgott, kemény tárggyal megütött, összevert, késsel vagy fegyverrel megfenyegetett vagy akivel szemben ilyen fegyvert használt is.’

      [Oldalidézet a 7. oldalon]

      Egy egyedülálló anya elmondta: „Mire hazajövök a munkahelyemről, a gyermekeim már három órája kijöttek az iskolából, és képtelen vagyok nyomon követni őket, hogy vajon mit csinálnak”

      [Kép a 6. oldalon]

      Az olyan szülők, akik az engedékeny gyermeknevelési elméletet követték, később gyakran valóságos zsarnokot találtak a gyermekükben

Magyar kiadványok (1978–2025)
Kijelentkezés
Bejelentkezés
  • magyar
  • Megosztás
  • Beállítások
  • Copyright © 2025 Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania
  • Felhasználási feltételek
  • Bizalmas információra vonatkozó szabályok
  • Adatvédelmi beállítások
  • JW.ORG
  • Bejelentkezés
Megosztás