„Először a Krisztusban meghaltak támadnak fel”

1. Miért van szükség a halott emberiség feltámadására ahhoz, hogy bárhol újra élhessenek, és hogyan fektette le Isten az alapot a szükséges feltámadáshoz?

MILYEN reménysége lehetne az emberiség halottainak, ha nem a megígért feltámadás? A halottak feltámadása feltétlen szükségesség, mert az emberi lélek nem halhatatlan. Ezért a test halálakor az nem mehet be egy láthatatlan világban levő magasabb szintű, teljesebb életbe. (Ez 18:4, 20; És 53:12) Ahhoz, hogy a halott emberek újra élhessenek bárhol is, szükség van feltámadásra. Ezért rakta le Isten az alapjait ennek a csodának, hogy az kellő időben létrejöhessen. Amikor feltámasztotta az önmagát feláldozó Fiát a halottak közül a harmadik napon, megnyitotta az utat az arra méltó Fia számára, hogy visszatérjen oda, ahol azelőtt volt: a mennybe. A Fia magával vitte tökéletes emberi áldozatának teljes megváltó értékét. Jézus Krisztus soha többé nem fog meghalni. Egyetlen emberi áldozatot mutatott be az emberiség bűneiért mindörökre. Ezért, amikor másodszor is eljön, az nem jelenti, hogy újból szembe kell néznie a halállal. — Zsid 9:28; Róma 6:9.

2. Hogyan mutatja meg az 1Korinthus 15:22, 23, hogy Isten bizonyos sorrendet tart be a feltámadásra vonatkozóan?

² Jehova Isten egy bizonyos sorrendet követ a halottak feltámasztása tekintetében. Erre Pál apostol hívja fel a figyelmünket, aki maga is látta a feltámadt Jézus dicsőségét és beszélt is Jézussal. Mintegy 18 évvel később Pál írt a görögországi Korinthusban levő gyülekezetnek és felvetette a kérdést: „Ha Krisztussal kapcsolatban azt prédikáljuk, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják egyesek közületek, hogy nincsen halottak feltámadása?” (1Kor 15:12) A kérdés után Pál kifejti az ihletett választ. A továbbiakban ezt mondja: „Amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, ugyanúgy a Krisztusban mindannyian élőkké tétetnek. De mindenki a maga sorrendje szerint: Krisztus az első zsenge, azután azok, akik a Krisztuséi az ő jelenléte (görögül: parousia) idején.” (1Kor 15:22, 23) Egyedül Isten volt felelős Jézus feltámasztásáért.

3. Hogyan lett Jézus az „első” a feltámadásban?

³ Jézus Krisztus i. sz. 33. Nizán hó 16-án támadt fel, azon a napon, amelyen a zsidó főpap bemutatta az árpaaratás első zsengéjét. Ez pontosan megfelel annak, hogy Jézus az „első zsenge” az emberi halottak feltámadásában. (1Kor 15:20) Ez Jézus Krisztust az első „rang”-ra emeli. Amiképpen a zsidó árpaaratásnál is volt learatni való utótermés, ugyanígy a halottak feltámadásánál is lennie kell utótermésnek. De mivel Jézus Krisztus áll rangsorban az első helyen, Pál úgy nevezi őt, mint aki „elsőszülött a halottak közül, hogy mindenben az első lehessen”. — Kol 1:18.

4. Milyen hivatalos esemény kezdetéig kellett várni még az első emberi halottak feltámasztásával is, és mikor vette kezdetét ez az esemény?

⁴ Jézus Krisztus az áldozati halálával visszavásárolta vagy megváltotta az egész emberi családot, akik meghalnak „Ádámban”. Ezért mindannyian a „Krisztuséi”. De még az első emberi halottaknak a feltámasztásával is várni kellett addig, amíg Jézus Krisztus „jelenléte” vagy parousiája elkezdődik. Ez a hivatalos jelenlét a második eljövetelével kezdődik. A „jel” szerint, amelyet Jézus megjövendölt, valamint bizonyos bibliai időszámítások alapján az ő láthatatlan „jelenléte” vagy parousiá-ja i. sz. 1914 őszén kezdődött.a

5, 6. Hogyan mutatja meg az 1Thessalonika 4:13–17, hogy Isten sorrendet tart be és „rangsorolja” azoknak az aratását, akik meghaltak „Ádámban”?

⁵ Jehova Isten betartja a sorrendet vagy „rangsorolást” azoknak a feltámasztásánál, akik meghaltak „Ádámban”, és akiket a feltámadás utóterméseként aratnak le. Különösen azért, hogy megvigasztalja az első századi keresztényeket, akik elvesztették hozzátartozóikat, mivel „azok halálalvásba merültek a Krisztusban”, Pál apostol ezt írta:

⁶ „Ez az, amit mondunk nektek Jehova szava által, hogy mi, az élők [szellemtől-nemzett keresztények], akik életben maradunk az Úr jelenlétéig, semmiképpen nem előzzük meg azokat [a szellemtől-nemzett keresztényeket], akik halálalvásba [hangos parancsszóval, NIV]b egy arkangyal hangjával és Isten trombitaszavával, és akik Krisztussal egységben haltak meg, először azok kelnek fel. Azután mi, az élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkben, hogy találkozzunk az Úrral a levegőben; és így mindig az Úrral leszünk majd.” — 1Thess 4:13–17.

7. Milyen különleges halottakról beszélt itt Pál, és hogyan mutat rá a Jelenések 14:12, 13 egy különleges időre, amikor feltámadhatnak?

⁷ Itt Pál apostol nem az emberiség halottairól beszél általánosságban, hanem „azokról, akik halálalvásba merültek” Krisztusban, „akik Krisztussal egységben haltak meg”. A Biblia utolsó könyvében János apostolnak van valami mondanivalója arról, amikor ezek a halott keresztények fel lesznek támasztva a halálalvásból. A Jelenések 14:12, 13-ban János ezt írja: „,Itt [a nemzetközi béke és biztonság világszervezetével kapcsolatban] van, ami kitartást jelent a szenteknek, akik megtartják az Isten parancsait és Jézus hitét.’ És hangot hallottam a mennyből, mely ezt mondta ,Írd: Boldogok a halottak, akik az Úrral egységben halnak meg, mostantól kezdve. Igen, mondja a szellem, hadd pihenjenek meg a munkáiktól, mert a tetteik elkísérik őket.’” Nos, mikortól van ez a „mostantól kezdve”?

8. Miért jelenti a „mostantól kezdve” azt, hogy az Úr szellemben történő jelenléte alatt, és vajon a haláluk véget vet-e a tetteiknek?

⁸ Annak fényében, amit Pál ír az 1Thessalonika 4:16, 17-ben, ennek a Jézus Krisztus „jelenléte” vagy parousiája alatt kell lennie, nem annak kezdete előtt, hanem az után. Még a szellemben való láthatatlan jelenléte alatt is lesznek szellemtől-nemzett keresztények a földön, akik „az Úrral egységben halnak meg”. Különösen ezek lehetnek „boldogok”, hogy az ő „jelenléte” alatt halnak meg. A testben történő haláluk nem vet véget „tetteik”-nek semmilyen időtartamra. Vajon miért nem? Mert „a tetteik elkísérik őket”, vagyis betű szerint, a görög szöveg alapján ,követik őket’.

9. A Jelenések 14:13 szerint miért „boldogok” azok a „szentek”, akik abban az időben halnak meg?

⁹ Ez megköveteli a működés áthelyezését a testben való cselekedetektől a földön, a szellemben való cselekedetekhez a mennyei birodalomban. Azokat illetően, akik „az úrral egységben halnak meg”, Pál apostol ezt mondja: „Így van ez a halottak feltámadásával is. Elvetik romlandóságban, feltámad romolhatatlanságban. Elvetik gyalázatban, feltámad dicsőségben. Elvetnek fizikai testet, feltámad szellemi test. Ha van fizikai test, van szellemi test is.” (1Kor 15:42–44) Ezek a „boldog” feltámasztottak tovább folytatják „munkáikat” szellemi testben végzett cselekedetekkel a szellemi birodalomban. Nekik nem kell aludniuk a halálban Krisztus jelenlétére várva.

MIVEL JÖN LE AZ ÚR A MENNYBŐL?

10. Mivel jön le az Úr Jézus Krisztus a mennyből a szellemtől-nemzett tanítványai feltámasztására a kijelölt időben?

¹⁰ Pál apostol elmondja nekünk, mi kíséri az úr szellemi lejövetelét a mennyből és ezt mondja: „Mi, az élők, akik életben maradunk az Úr jelenlétéig [parousia], semmiképpen nem előzzük meg [szellemi feltámadásban részesülve] azokat, akik halálalvásba merültek; mert maga az Úr fog lejönni a mennyből parancskiáltással, egy arkangyal hangjával és Isten trombitaszavával, és akik Krisztussal egységben haltak meg, először azok kelnek fel.” — 1Thess 4:15, 16.

11. Kik hallják meg az Úr Jézus Krisztus „parancskiáltás”-át, amikor lejön a mennyből és kik engedelmeskednek?

¹¹ Ki hallja meg a „parancskiáltást”, amellyel az Úr Jézus Krisztus lejön az Isten jobbján levő mennyei állásából? Nyilván a szellemtől-nemzett keresztények, akik addig meghaltak „az Úrral egységben”. Tudjuk, hogy a földön élő egyetlen ember sem hallotta közvetlenül a hangját a szellemi lejövetele óta, vagyis a láthatatlan „jelenléte” vagy parousiája óta, amely 1914 kora őszén kezdődött. De „a Krisztusban meghaltak” (Authorized Version) hallották őt és engedelmeskedtek neki.

12. a) Mikor kezdődik az „utolsó nap”, amelyről Jézus a János 6:53, 54-ben beszélt, és azok a tanítványok hogyan mennek be az „örökké tartó élet”-be? b) Melyik úgynevezett „utolsó nap”-tól különbözik ez?

¹² A Jézus Krisztus által ily módon feltámasztottak a tanítványokhoz tartoznak, akikkel kapcsolatban ezt mondta: „Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok vérét, nem lesz élet tibennetek. Aki eszi a testemet és issza a véremet, annak örökké tartó élete van [attól kezdve, hogy feltámad a halottak közül] és én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Ján 6:53, 54) Azon az „utolsó napon” erő van a ,parancskiáltásában’, hogy feltámassza a halálalvásból a tanítványait, akik az ő hústestének és vérének ebben a különleges kiváltságában részesültek. Ezek számára a kiváltságos tanítványok számára az „utolsó nap” akkor kezdődik, amikor bemennek az „örökké tartó életbe” a mennyben azáltal, hogy a Krisztuséhoz hasonló „szellemi testben” támadnak fel. Mivel ez az „utolsó nap” a hithű szellemtől-nemzett keresztények feltámadására vonatkozik, akiknek mennyei reménységük van, különbözik attól az „utolsó nap”-tól, amelyre a bethániai Márta gondolt, mert neki egyáltalán fogalma sem volt egy szellemi feltámadásról a mennyben.

13. a) Kinek a hangját hallják meg azok, akik „Krisztusban haltak meg”, és ki az „arkangyal”? b) Milyen bibliai bizonyítékunk van erre?

¹³ A megdicsőített Úr Jézus Krisztus továbbá „egy arkangyal hangjával” jön le. Ez az ő saját hangja. Ő az „arkangyal”. A juhokról és kecskékről szóló példázatában Jézus ebben az arkangyali minőségében utalt önmagára, amikor ezt mondta: „Amikor az ember Fia eljön az ő dicsőségében és vele a szent angyalok mind, akkor leül dicsőséges trónjára. És elébe gyűjtik az összes nemzeteket.” (Máté 25:31, 32) Emberré születése előtti állapotában a mennyben Mihály volt a neve. Semmi kétség nem fér hozzá, hogy őróla van szó a keresztény korszak előtti jövendölésben, a Dániel 12:1, 2-ben: „Abban az időben feláll Mihály, a nagy fejedelem, aki a te [Dániel] néped fiaiért áll. És minden bizonnyal olyan nyomorúságos idő lesz, amilyen nem következett be, amióta nemzet kezdett lenni egészen addig az ideig. És akkor megszabadul a te néped, mindenki, akit beírva találnak a könyvben. És sokan azok közül, akik a föld porában alusznak, felébrednek, ezek határtalan ideig tartó életre, azok pedig gyalázatra és határtalan ideig tartó utálatra.”

14. A Jelenések 12:7 minek minősíti azt, akinek az arkangyal nevet adja, és hogyan utal a Júdás 9. verse ennek az arkangyalnak egy korábbi vitájára?

¹⁴ A Jelenések 12:7 úgy mutatja be az angyalokat, mint akik alá vannak rendelve Mihálynak, és ezt mondja: „Háború tört ki a mennyben: Mihály és az angyalai [nem a feltámasztott szellemtől-nemzett keresztények] harcoltak.” Továbbá Júdás 9. verse úgy beszél róla, mint arkangyalról, és ezt mondja: „Mihály arkangyal összekülönbözött az Ördöggel és vitatkozott Mózes teste felett.” Az Ördög nem kapta meg a testet.

15. Hogyan veszített Sátán, az Ördög a Mihály arkangyallal vívott harcban és megakadályozhatja-e Krisztus tanítványainak feltámadását és felmenetelét a mennybe, hogy Jézus Krisztussal legyenek?

¹⁵ Az egész korszakon át tartó vitában Sátán, az Ördög veszített. A mennyei háborúban is vereséget szenvedett és őt valamint démonangyalait levetették a földünk közelébe, mialatt Mihály arkangyal, név szerint az úr Jézus Krisztus, győztesként a mennyben maradt. Mivel a győzedelmes Jézus Krisztus az „arkangyal hangját” használja, amikor parancsot ad azoknak, akik a Krisztussal egységben haltak meg, hogy jöjjenek elő, az ő „parancskiáltásá”-nak több tekintélye és erősebb hatása van. Azonkívül a legyőzött Sátán, az Ördög nem rendelkezik elegendő erővel ahhoz, hogy megakadályozza a Krisztussal egységben meghaltak szellemi feltámadását és nem lesz képes meggátolni bemenetelüket a szellemi birodalomba, valamint felmenetelüket a mennybe a győzedelmes Jézus Krisztussal.

16. Milyen célból harsan fel „Isten trombitaszava” az Úr mennybál való lejövetelekor, és elsőként kik válaszolnak rá?

¹⁶ Egy további dolog, ami Krisztus mennyből való lejövetelét kíséri, az „Isten trombitaszavának” hangja. (1Thess 4:16) A trombitaszó ez alkalommal nem harci jel, amely egybegyűjti a csapatokat az ütközetre, hogy halálra zúzzák az ellenséget. „Isten trombitaszavának” hangja inkább békés jeladás, amely egybegyűjti Jehova népét, mint amikor az ezüst kürtöket megfújták Mózes idejében, hogy egybegyűjtsék Izrael 12 törzsét. (4Móz 10:1–10) Másutt, az 1Korinthus 15:52-ben, Pál apostol kapcsolatba hozza ezt a gyülekezésre felhívó „trombitaszót” a halott keresztények feltámadásával, amikor ezt mondja: „Az utolsó trombitaszóra. Mert trombita fog szólni és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.” Kik válaszolnak elsőnek arra az „utolsó trombitaszóra”, amikor az mint „Isten trombitaszava” felharsan, hogy újra egybegyűjtse az életre a halottakat? Válaszul ezt mondja az 1Thessalonika 4:16: „És akik Krisztussal egységben haltak meg, először azok kelnek fel.”

17. Miért nem látható emberi szemek számára azoknak a feltámadása, „akik a Krisztussal egységben haltak meg”?

¹⁷ Mindazonáltal a „Krisztussal egységben meghaltak”-nak a feltámadását nem láthatják a földi emberek. Miért nem? Mert azok a szellemi feltámadás áldásában részesülnek, s mindegyik „szellemi testben támad fel”. (1Kor 15:44) Mivel az emberi szemek nem elég erősek ahhoz, hogy meglássák a szellemi testeket, a „Krisztusban meghaltak” feltámadása láthatatlan az emberi szemek számára. Ezért van az, hogy Krisztus „jelenléte” vagy parousiája kezdete óta, tehát 1914-től kezdve, az emberiség nem látta őt, sem nem vette észre tanítványainak feltámadását.

18, 19. a) Vajon Pál azzal, amit az 1Thessalonika 4:17-ben mondott, arra gondolt, hogy azok a keresztények nem halnak meg mielőtt „elragadtatnak”? b) Milyen értelemben „ragadtatnak el” tehát, és milyen testben mennek fel, hogy az Úrral találkozzanak boldogsában?

¹⁸ Pál apostol úgy beszél önmagáról, mint életben marad a földön addig — a szellemtől-nemzett keresztények számára — boldog eseményig, amikor ezt mondja: „Azután mi, az élők, akik életben maradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkben, hogy találkozzunk az úrral a levegőben; és így mindig az Úrral leszünk majd.” — 1Thess 4:17.

¹⁹ Pál apostol itt nem arra gondol, hogy a szellemtől-nemzett keresztények, mint ő maga is, nem halnak meg, hanem emberi testestől, mindenestől „elragadtatnak” az egekbe, a betű szerinti felhők közé. Pál meghalt. Szellemtől-nemzett keresztények, akik ma életben vannak és megértik Krisztus „jelenlétét” vagy parousiáját, hasonlóképpen valószínűleg meghalnak. Miként a földbe ültetett magokat el kell vetni, a „fizikai testet” is mindegyiküknél, azáltal, hogy emberi halált halnak. (1Kor 15:44) Hogyan „ragadtatnak el” tehát „felhőkben” azokkal együtt, akik „a Krisztussal egységben haltak meg”, s akik először támadnak fel? Ily módon: Amikor elvetik őket mint fizikai testet, nem merülnek halálalvásba. Azonnal, egy szempillantás alatt átélik a szellemi feltámadást, visszahagyják fizikai testüket a földön és mindegyikük „szellemi testben” támad fel. Mint szellemi testek találkoznak mennyei Urukkal. Ezen okok miatt nevezhetők különösen „boldogoknak”, a Jelenések 14:13 szerint.

20. Milyen fajta „felhők” azok, ahova az élő, életben maradt keresztények „elragadtatnak” és mi mutatja vagy jelzi a felemelkedésüket?

²⁰ Mit jelent mégis az, hogy elragadtatnak „felhőkben”? Természetesen a felhők magasan szállnak az égen és a felemelkedést jelképezik. Ugyanakkor elrejtik előlünk, földiek előtt azt, ami bennük vagy felettük van. A szellemi testeknek nincs szükségük betű szerinti felhőkre, hogy számunkra láthatatlanokká legyenek. Amire az 1Thessalonika 4:17 utal, azok jelképes felhők, amelyek szinte elrejtik a földi tekintet elől a feltámasztott keresztények elragadását, hogy találkozzanak a magas állásba emelt Urukkal. Emlékezzünk csak, hogyan tért vissza a mennybe Jézus Krisztus a feltámadását követő 40-ik napon, és hogy a felemelkedése közben „felhő ragadta el őt látásuk [a figyelő tanítványok látása] elől”. — Csel 1:9.

21. Vajon az Úr mennyből való lejövetele azt jelenti, hogy a földünkkel közvetlen, személyes kapcsolatba kerül, és mikor ér véget az „utolsó nap”, amelyen feltámasztja a szellemtől-nemzett tanítványait?

²¹ Mit bizonyít mindez? A következőt: Az alászálló Úr Jézus Krisztus nem kerül közvetlen kapcsolatba a földünkkel. A felhők, amelyekben a feltámasztott keresztényeket ábrázolják, amint találkoznak mennyei Urukkal, magasan a föld felszíne felett lebegnek. Azonkívül „a levegőben” történik a feltámasztott keresztények találkozása az Urukkal, nem itt lenn, a földi talajon, sem Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén, sem valamilyen más földi helyszínen. Továbbá, az „utolsó nap”, amelyben ez az elragadtatás történik nem egy földi 24 órás nap. Ez olyan időszak, ami akkor ér véget, amikor az utolsó is mennyei életre támad fel azok közül a szellemtől-nemzett keresztények közül, akiknek részük van az „első feltámadásban”. (Jel 20:4, 6; Ján 6:54) A bibliai jövendölés beteljesedése azt mutatja, hogy már azon a különleges „utolsó napon” élünk.

Most a feltámadás „utolsó nap”-ján élünk

1. Korábban, évtizedekig milyen időpontra gondolták a túlélő keresztények maradékának megdicsőülését, viszont mit jövendölt meg az 1Thessalonika 4:16, 17, ami azóta beteljesedett?

MIVEL a „Krisztusban meghaltak” emberi szernek számára láthatatlan szellemi testben támadnak fel az „utolsó napon”, nekünk, embereknek hit által kell járnunk nem pedig látás által, ami a feltámadás jelenleg végbemenő részét illeti. Emlékszünk rá, hogy néhány évtizedig elég sokan azt gondolták: a keresztény gyülekezet összes életben maradt tagjának megdicsőülése a pogányok idejének végén, 1914. október 1. körül fog bekövetkezni. (Luk 21:24) De semmi olyasmi nem következett be akkor, amit az 1Thessalonika 4:16, 17 leírásában olvashatunk. Ehelyett harc kezdődött a mennyben, a vesztesek pedig — Sátán és démonai — gyors letaszításban részesültek a föld felé. (Jel 12:7–13) Érdekes, hogy a szellemtől-nemzett keresztények közül, akik 1914-ben életben voltak és tevékenykedtek a földön, sokan még ma is itt vannak testben közöttünk. Valami nyilvánvalóan téves volt az „utolsó nap” kiszámítása körül a szellemtől-nemzett gyülekezet megdicsőülésével kapcsolatban.

2, 3. Milyen időszak alatt kell bekövetkezni a megdicsőülésnek és ezért milyen kérdés merül fel az 1Korinthus 15:50–57 beteljesedésével kapcsolatban?

² Mindazonáltal a megdicsőült Jézus Krisztus láthatatlan „jelenléte” vagy parousiája a pogányok idejének végén, 1914-ben kezdődött. Attól kezdve tart tehát az az időszak, amely alatt be kellett következnie az 1Thessalonika 4:16, 17-ben megjövendölt dolgoknak az életben maradt, szellemtől-nemzett keresztényeket illetően, az „utolsó nap”-nak megfelelően. — Ján 6:54.

³ Ésszerű következtetés szerint tehát, mikor kezdődik az 1Korinthus 15:50–57 beteljesedése: „Hús és vér nem örökölheti az Isten királyságát, sem romlandóság nem örökölheti a romolhatatlanságot. Íme, titkot mondok nektek: Nem mindnyájan merülünk halálalvásba [amikor a romlandó emberi test meghal], de mindannyian elváltozunk, egy pillanat alatt, egy szempillantás alatt, az utolsó trombitaszó idején. Mert trombitaszó fog hangzani és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig [a Pálhoz hasonló keresztények] elváltozunk. Mert ami romlandó, annak romolhatatlanságot kell felöltenie, s ami halandó, annak halhatatlanságot kell felöltenie. De amikor ez a romlandó felölti a romolhatatlanságot és ez a halandó felölti a halhatatlanságot, akkor történik meg a mondás, amint írva van: ,Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?’ A halált okozó fullánk a bűn, a bűn ereje a [mózesi] Törvény. De hála Istennek, mert megadja nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által!”

4. Mikor halt meg Jézus, és hogyan mutat rá erre a Dániel 9:24–27?

⁴ Összehasonlíthatjuk a bibliai időszámítással azokat az eseményeket, amelyek azzal párhuzamosak, vagy amelyek természetükben megfelelnek annak. Megkérdezhetjük tehát: Maga Jézus Krisztus mikor támadt fel, hogy „Krisztus az első zsenge” legyen? Ez i. sz. 33. Nizán hó 16-án, vasárnap történt. Két nappal korábban, a Pászka napján, vagyis Nizán hó 14-én oszlopon függött, amíg meghalt. Krisztus áldozatának az a napja meghatározott idő volt, amely szerepelt Jehova Isten eseménytervében, és amit a Dániel 9:24–27 feljegyzett. A „hetven hét”-ből álló sorozat utolsó hetének közepét jelölte meg, s ezek a hetek évekből, nem pedig napokból állnak. Dániel jövendölése előre bejelentette, hogy az utolsó, vagyis a 70-ik évhét alatt „kivágatik a Messiás és semmije sem lesz”. De mikor lesz ez az utolsó évhét alatt, amely i. sz. 29 őszén kezdődött? A Dániel 9:27 így válaszol: „A hét felén véget vet a véresáldozatnak és az ételáldozatnak.” Ezért Jézus halála után már értéktelenek voltak az állatáldozatok.

5. Hogyan kell kiszámítani a 70-ik év-„hét” kezdetét, mi jelölte meg azt és milyen korszak kezdődött akkor Jeruzsálem és a zsidó rendszer számára?

⁵ Mivel Jézus feláldozta tökéletes emberi életét „a hét felén”, vagyis i. sz. 33. Nizán hó 14-én, az a „hét” három és fél hold-évvel korábban kezdődött, i. sz. 29. Tisri hónap 15-én. Nos, akkor milyen esemény jelölte meg annak a 70-ik év-„hétnek” a kezdetét? Jézus a Messiásnak bizonyult, ami azt jelenti: „Felkent”. Ez akkor volt, amikor Alámerítő János alámerítette Jézust. Közvetlenül azután Isten „felkente” Jézust szent szellemmel, hogy Jehova népének messiási Királyává legyen. Jézus akkor 30 éves volt. (Luk 3:21–23; 4:1–21) Ez az esemény valóban a „vég idejének” kezdetét jelentette Jeruzsálem és az áldozatok zsidó rendszere számára. Nem egészen 41 évvel később, i. sz. 70 nyarán Jeruzsálem és annak temploma teljesen elpusztult. Amint a Dániel 9:26 megjövendölte: „Egy [i. sz. 70-ben] eljövendő vezér [Titus tábornok] népe lerombolja a várost és a szent helyet. És annak vége [a római légiók által véghezvitt] elözönlés által történik. És mindvégig háború lesz.”

6, 7. Mi következett közvetlenül a pogányok idejének vége után 1914-ben, és milyen mennyei bejelentés valósult meg a földünkre és annak halottaira vonatkozóan?

⁶ Ezzel párhuzamban, amikor 1914 őszén véget ért a pogányok ideje, elkezdődött a dolgok ezen rendszerének „végideje”. (Dán 12:4) Közvetlenül a pogányok idejének lejárta után, a felkent Jézust királlyá iktatták be a mennyben mint ősének, a jeruzsálemi Dávid királynak állandó örökösét. Akkor és ott vált valóra a bejelentés, amely a hetedik trombitaszót követően hangzott el. Ezzel kapcsolatban a Jelenések 11:15–18-ban ezt olvassuk:

⁷ „És a hetedik angyal megfújta trombitáját. És hangos hangok hallatszottak a mennyből, ezt mondva: ,A világ királysága a mi Urunknak [a Szuverén Úrnak, Jehovának] és az ő Krisztusának királysága lett és Ő [a Szuverén Úr, Jehova] királyként uralkodik örökkön örökké.’ . . . ,Hálát adunk neked Mindenható Jehova Isten, aki van és aki volt, mert átvetted nagy hatalmadat és királyként uralkodni kezdtél. De megharagudtak a nemzetek és eljött a te saját haragod és a halottak számára a meghatározott idő, hogy megítéljék őket és hogy jutalmat adj a te rabszolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, akik félik a te nevetet, kicsinyeknek és nagyoknak és elpusztítsd azokat, akik a földet pusztítják.”

8. a) Kire haragudtak meg akkor a nemzetek és miért, s milyen mértékben? b) Hogyan volt ez párhuzamban azzal, ami a felkent Jézussal történt a „hét felén”?

⁸ Az i. sz. 1914-1918-as első világháború alatt „megharagudtak a nemzetek” és haragjukat a Szuverén Úr, Jehova népe ellen öntötték ki. Miért? Azért, mert ezek az emberek a pogányok idejének 1914-ben bekövetkező végét és Krisztus királyságának a mennyben történő teljes beiktatását prédikálták. A nemzetek haragja 1918 tavaszán érte el a tetőfokát figyelemreméltó módon az Amerikai Egyesült Államokban. Ez három és fél évvel a pogányok idejének vége után és a felkent Jézus Krisztusnak mennyei királyként történt beiktatása után következett be. Ami a Királyság hirdetőivel 1918-ban történt itt a földön, pontosan párhuzamban van azzal, ami Jézussal történt Jeruzsálemben „a hét felén”. Az ő esetében szükségessé vált a feltámadás a halottak közül. Ennek megfelelően 1918-ban az ő királyságának hirdetőivel úgy bántak, hogy az üldözők azt „halálos csapás”-nak vélték, ezért a Királyság hirdetésének is szüksége volt újjáéledésre, feltámadásra.

9. a) Miért nem volt igazi párhuzamban Jézusnak az i. sz. 33. Nizán hó 16-án történt feltámadása az üldözött Királyság-hirdetők újjáéledésével vagy jelképes feltámadásával egy megújult tevékenységre? b) Kinek a szellemi feltámadását nem előzhette meg az ő ,elragadtatásuk, hogy találkozzanak az Úrral’?

⁹ Jézus feltámadása i. sz. 33. Nizán hó 16-án szellemi természetű feltámadás volt a mennyei birodalomba, de földi sírból. A még testben levő Királyság-hírnökök esetében az újjáéledésük egy földi tevékenységre irányult, a „Királyság e jó hírének” felújított prédikálására az egész lakott földön „tanúskodás végett az összes nemzeteknek”. (Máté 24:14) Ezek a szellemtől-nemzett keresztények még nem dicsőülhettek meg a mennyben, nem „ragadtathattak el felhőkben, hogy találkozzanak az Úrral a levegőben”. Az ilyen élményt nem úgy ütemezték be számukra, hogy „megelőzzék azoknak a keresztényeknek a feltámadását, akik „Jézus Krisztusban merültek halálalvásba” egészen 1918-ig. Amint az 1Thessalonika 4:14–17 rámutat, „akik Krisztussal egységben haltak meg, először azok támadnak fel”. Ezeknek az előbb történő feltámadása tehát megelőzi a Királyság hirdetőinek újjáéledését vagy feltámadását további munkájukra vonatkozólag a testben itt a földön, a „vég ideje” alatt. Ez az újjáéledés 1919 tavaszán következett be.

10. Kiknek a feltámadása van valóban párhuzamban Jézus feltámadásával i. sz. 33. Nizán hó 16-án és az ő feltámadásuk milyen időpontra tehető?

¹⁰ A „Krisztusban meghaltak” szellemi feltámadása 1918 tavaszán történt meg, vagyis három és fél évvel azután, hogy Jézus Krisztust trónra emelték a pogányok idejének végén, 1914 őszén. Ez párhuzamban van Jézus saját feltámadásával i. sz. 33. Nizán hó 16-án, a „hét felén”. (Dán 9:27) Tehát ezek ,keltek fel először’. Ez pedig ,megelőzte’ azoknak a feltámasztását, akik életben maradtak Krisztus „jelenléte” vagy parousiája idejéig, és a Királyság-prédikálás „megöléséig”.

11. Milyen megfelelő időszak jön számításba Isten prófétai tanúival kapcsolatban a Jelenések 11. fejezete alapján, és vajon az ő felmenetelük a mennybe az 1Thessalonika 4:17-nek a beteljesedését ábrázolja?

¹¹ Hasonló időszak elevenedik meg Isten prófétai tanúival kapcsolatban is a Jelenések 11. fejezetében. A Jelenések 11:3–7 szerint akkor ölték meg őket, miután 1260 napig vagy 3 1/2 évig prédikáltak. De volt feltámadásuk. „S a három és fél nap elteltével Istentől az élet szelleme ment beléjük, és lábra álltak s nagy félelem fogta el azokat, akik látták őket. És hallották, hogy hangos hang szól hozzájuk a mennyből: ,Jöjjetek fel ide!’ És felmentek a felhőben a mennybe és az ellenségeik nézték őket.” (Jel 11:11, 12) Ez prófétailag ábrázolta a szellemtől-nemzett keresztények maradékának újjáéledését a Királyság-szolgálatban 1919 tavaszán. A világméretű kiválóságra történt felemelkedésük nem volt az 1Thessalonika 4:17-nek a beteljesedése. Ebben a vonatkozásban emlékszünk arra, hogy Jézus Krisztus 120 tanítványa nem éledt újjá a nyilvános tevékenységre Jeruzsálemben, míg el nem telt 51 nap az Úr Jézus Krisztus oszlopra szegezése és eltemetése után.

12. Hogyan jövendölte meg az Ezékiel 37:1–14 látomása is a szellemi maradék ilyenfajta újjáéledését?

¹² A túlélő maradéknak ilyen újjáéledését az Ezékiel 37:1–14 is megjövendölte. Ott Jehova látomást adott Ezékielnek egy völgyről, amely tele volt az izraeliták kiszáradt csontjaival. Ezek a csontok azután élő izraelitákká alakultak át, akik készek voltak elhagyni száműzetésük helyét, a pogány Babilont. Miután elmondta, hogyan teljesedik be majd a látomás, Jehova ezt mondja: „Íme megnyitom sírjaitokat és felhozlak sírjaitokból, ó népem [amely száműzetésben van Babilonban] és Izrael földjére viszlek titeket. És megtudjátok majd, hogy én vagyok Jehova, amikor megnyitom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, ó népem.” — Ez 37:12, 13.

13. Hogyan teljesedett be a modern időkben a kiszáradt csontok völgyéről szóló látomás és hogyan felel meg ez annak, ami Jézus tanítványaival történt a ,hét felének’ eseményei után?

¹³ A látomás beteljesedéseként a szellemi izraeliták maradékát 1919 tavaszán Jehova újjáélesztette és kiszabadította a Nagy Babilonból, a hamis vallás világbirodalmából, valamint annak politikai, bírói és katonai szeretői sötét elnyomása alól, akik az ő parancsát teljesítették az első világháború alatt. Hasonlóképpen, az események modernkori időrendjére vonatkozó prófétai jelentéssel, Jézus személyes tanítványainak újjáéledése és megszabadulása az elnyomó zsidó rendszer alól nem történt meg, csakis Jézus halála, eltemetése, valamint i. sz. 33. Nizán hó 16-án bekövetkezett feltámadása után. Ez röviddel a „hét fele” után következett be, amikor Jézus váltságáldozati halált halt az egész emberiségért.

14. Az 1Thessalonika 4:15–17-ben említett melyik osztályhoz tartoznak ezek az újjáélesztett, ismét tevékennyé vált tanúk a modern időkben, és hogyan mondható „boldog”-nak számukra az, amit Jézus „utolsó nap”-nak nevez?

¹⁴ A modern időkben, az újjáéledt, újra tevékeny szellemi izraeliták maradékának tagjai, akik 1919 tavaszán ismét felvették a tanúskodást, azok, akikről Pál apostol így beszél: „Mi, az élők, akik életben maradunk az Úr jelenlétéig.” (1Thess 4:15) Ezek arra számítanak, hogy miután elvégzik a világméretű végső Királyság-tanúskodást, az „Úrral egységben” az ő jelenléte alatt halnak meg. Az ő haláluk az alatt az „utolsó nap” alatt következik be, amelyen — amint Jézus mondta — feltámasztja a halottak közül azokat a tanítványokat, akiknek kiváltságuk enni az ő húsát és inni az ő vérét. Számukra ez azt jelenti, hogy „elragadtatnak”, hogy találkozzanak vele, az ő Urukkal „a levegőben”. Ez a mennyei életre történő, pillanat alatt végbemenő feltámadásuk láthatatlan a földön maradt emberek szemei számára, mintha „felhők” homályosítanák vagy takarnák el a látásukat. Ők természetesen „boldogok”, mert „ettől kezdve az Úrral egységben” vannak, amikor meghalnak „az Úr jelenléte alatt”, s nincs szükségük arra, hogy halálalvásban várják az ő második eljövetelét. — Jel 14:13; Ján 6:53, 54; 1Kor 15:52, 53.

15. Milyen újkori munkatársak lesznek kéznél, amikor a túlélő maradék eltávozik az „utolsó nap” végén, és milyenfajta távozásnak bizonyulhat ez?

¹⁵ Sok keresztény társuk, egy „nagy sokaság” marad vissza a földön. A „végidő” alatt és az „Úr” láthatatlan „jelenléte” idején a „nagy sokaság” tagjai a szellemi izraeliták maradékának munkatársai a végső Királyság-tanúskodásban az összes nemzeteknek. Ez a „nagy sokaság” arra számít, hogy túléli a „nagy nyomorúságot”, amelyben a dolgok jelen rendszere elpusztul. (Jel 7:9, 14) Ezek tehát jelen lesznek, amikor eljön az a boldog idő, hogy a szellemi izraeliták maradékának utolsó tagjai „elragadtatnak felhőkben, hogy találkozzanak az Úrral a levegőben”. (1Thess 4:17) Mily kedves dolog lesz az utolsó feltámadási napon élő „nagy sokaság” számára búcsút venni az életben maradt maradéktól, amikor ezek befejezik földi pályafutásukat az „utolsó nap” végén! (Ján 6:53, 54) Talán nem lesz könnyű távozás, de bizonyára elkíséri őket a szeretet szívből fakadó kölcsönös megnyilvánulása, amely kifejeződik a távozók és azok között, akik itt maradnak a paradicsomi földön. A „nagy sokaság” sohasem látja többé őket.