A hegyi beszéd — Mindenki bemegy a Királyságba?

JÉZUS, miután óvta hallgatóit a hamis prófétáktól, akikkel az i. sz. első században találkozhattak, ezt mondta: „Nem mindenki megy be a mennyek Királyságába, aki azt mondja nekem: ,Uram, Uram!’, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” — Máté 7:21; hasonlítsd össze a Lukács 6:46-tal!

Ahhoz, hogy élvezze valaki Isten Királyságának áldásait, el kell ismernie Krisztus uralmát. (Róma 10:9; Fil 2:11) Többről van szó azonban annál, hogy szájjal szolgáljunk, képmutató módon szólva az Isten Fiához: ,Uram, Uram’.

Bebocsátást a Királyság-áldások egész sorához csak az kaphat, „aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát”. Az az „akarat” kellőképpen fel van tárva a hegyi beszédben. Ez „jó cselekedeteket” követel meg a Királyság-igazságok másoknak való prédikálásában. Magában foglalja a személyiség átalakítását is, hogy az olyan isteni tulajdonságokat mutasson fel, mint a szelídség, tisztaság, megbízhatóság, önzetlenség, szeretet, őszinteség és hit. (Lásd a Máté 5:16, 21, 22, 27–30, 33–48; 6:1–18, 25–34-et!)

Jézus következő szavai kimutatják, hogy sokan azok közül, akik az ő követőinek állítják magukat, csődöt mondhatnak e tekintetben: „Sokan mondják majd nekem azon a napon: ,Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, és nem a te nevedben űztünk-e ki démonokat, és nem a te nevedben vittünk-e véghez sok hatalmas cselekedetet?’ És akkor mégis így nyilatkozom nekik: Sohasem ismertelek titeket: Távozzatok tőlem, ti törvénytelenség cselekvői!” (Máté 7:22, 23).

„Azon a napon”, amikor Isten végrehajtja ítéletét az ellenségein (Zak 14:1–4; 2Thess 2:1, 2; 2Pét 3:10–12), „sokan” keresnek kedvező elbírálást azt állítva, hogy jelentős tetteket vittek véghez az ő nevében’, azaz mintegy Jézus Krisztus képviselőiként és az általa nyert isteni erővel.

Azt kérdezik majd: „Nem prófétáltunk-e [azaz nem jelentettünk-e be isteni közleményeket és talán jó előre jövőbeni eseményeket] a te nevedben?” Az ilyen ,prófétálások’ azonban nem azonosítják feltétlenül az igazi tanítványokat. Az Írások szerint ilyen jövendöléseket, amelyek néha beváltak, és mintegy isteni tekintéllyel mondott üzeneteket hamis próféták is szóltak (5Móz 13:1–3; Jer. 14:14).

Némelyek büszkélkedhetnek azzal, hogy ,démonokat űztek ki az ő nevében’. Ma is vannak a kereszténységben olyanok, akik azt állítják, hogy ilyen hatalommal rendelkeznek. Azonban a démonűzés gyakorlata (misztikus szertartásokkal) mindig a nem-bibliai vallások sajátossága volt. Azonkívül a mi időszámításunk első századában bizonyos zsidók űztek démonokat olyan mágikus formulákkal, amelyeket hitük szerint Salamon király hagyott rájuk.a

Nem a természetfeletti prófétálás, nem a démonűzés vagy egyéb „hatalmas cselekedetek” (csodák) azonosítják az igazi keresztényt. Valójában, amikor Jézus a jelenlétének jeléről és a dolgok jelen rendszerének végéről beszélt, kijelentette: „Hamis krisztusok és próféták támadnak, akik nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy félrevezessék, ha lehetséges, még a választottakat is.” (Máté 24:24) Ilyen hamis próféták, csalók megjelenhetnek még a keresztény gyülekezetben is, hogy megpróbálják annak sok tagját félrevezetni (Csel 20:29; 2Pét 2:2, 3, 10–22; Júd 4, 8–13, 16–19).

Mint fentebb megjegyeztük, Jézus rámutatott arra, hogy az igaz keresztények „azok, akik cselekszik az én mennyei Atyám akaratát”. És mi az Atyja „akarata” erre az időre? Amint Jézus megmondotta előre, az, hogy „a [fennálló] Királyságnak ezt a jó hírét . . . prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek”, mielőtt eljön a vég” (Máté 24:14). Hirdetik-e a kereszténység szektái, hogy Isten Királysága elérkezett? Nem, mert ők olyasminek tartják azt, ami csupán az emberek szívében van, vagy a távoli jövőben. Képmutatóan szájukkal Jézust szolgálják, de nem cselekszik az ő Atyjának akaratát. A Jehova tanúinak nevezett személyek viszonylag kis csoportjára hagyják, hogy „jó dolgok jó hírét” hirdessék Isten Királyságának céljáról „a lakott föld legtávolabbi részéig” (Róma 10:15, 18; lásd az 1Korinthus 9:16-ot is!).

Mind rosszul jár Isten bosszúállásának a dolgok jelen rendszerén való végrehajtásakor, aki azt állítja, hogy kapcsolata van Krisztussal, de nem végzi a Királyság munkáját és nem ölti fel az új egyéniséget. Jézus akkor „úgy nyilatkozik”, vagy olyan értelmű nyilvános kijelentést tesz, hogy „soha nem ismerte” azokat, akiknek keresztényisége nem mélyebb a szájszolgálatnál és az úgynevezett „jótékony” adományoknál. Az a sok „hatalmas cselekedet”, amikkel kérkednek, sohasem csaphatja be Isten Fiát. Ahelyett hogy igazságosságot gyakorolnának, „törvénytelenség cselekvőinek” bizonyulnak. Ezért Jézus, amikor az eljövendő „nagy nyomorúság” idején Isten ítéletvégrehajtójaként jár el, kijelenti előttük: „Távozzatok tőlem!” Ezek a látszatkeresztények soha nem léphetnek be az Isten Királyságának örök áldásaiba. (Hasonlítsd össze a Máté 24:21, 22; 25:41, 46-tal!)

[Lábjegyzet]