VILÁGI MUNKA TEKINTETÉBEN

5. a) A kereszténység hivatásos „minisztereinek” [szolgáinak] élet módjával ellentétben, a bibliai szabályok értelmében vett „miniszterek” [szolgák] lehetnek-e egyúttal részben világi munkát is végző személyek? b) Mikor jelent meg a „miniszter” [szolga] szó a bibliafordításokban?

⁵ Az, hogy valaki Jehova tanúi önátadott, alámerített gyülekezete részeként bibliai értelemben vett „miniszter” [szolga], nem jelenti azt, hogy kényelmes és fényűző életmódban él. A kereszténység vallásszervezeteinek hivatásos „miniszterei” [szolgái] talán sokakban ezt a gondolatot keltik. De az ihletett Biblia szerint ennek nem szabadna így lennie. Ámde azok, akik a szó bibliai értelmében vett „miniszterek” [szolgák], esetleg világi alkalmazottként dolgoznak az idejük egy részében. Nos, maga Jézus Krisztus is ácsként dolgozott Názáretben 30 éves koráig! Azután pedig minden idejét annak a szolgálatnak szentelte, amelyre Isten szelleme felkente.

7. a) Vajon lecsökkentik-e a királyságüzenet szolgálatának értékét azok a szolgák, akik nem kérnek érte ellenértéket? b) Hogyan tekintsenek bármilyen szükségszerű világi munkát a királyságszolgák?

⁷ Nem önmaga dicsőségére végezte Pál azt a buzgó szolgálatot. Nem került az pénzbe, nem járt költséggel azok számára, akiknek prédikálta a „jó hírt”. Ezáltal mégsem kisebbítette szolgálatának értékét. A „jó hír” elfogadóinak mégis számolniuk kellett azzal, hogy ’mibe kerül’ nekik annak a cselekvése, ami hasznos számukra, anélkül, hogy fizetniük kellett volna a „jó hírért”. Pál igen megtisztelve érezte magát, amiért rábízták a „jó hírt”; felülmúlhatatlan szolgálatnak tekintette e világ fizetett állásaihoz viszonyítva. Jehova tanúi ma szintén Pál apostol példáját követik. Vajon mennyiben? Azáltal, hogy nem anyagi vagy világi értelemben vett személyes haszonért végzik Isten királyságának a szolgálatát. Helytelenítik, ha valaki úgy tekinti a királyságüzenetet, mint valami árucikket, vagy csupán a kényelmes élet eszközét. Bármilyen világi munkát — amelyet kénytelenek végezni — a második helyre szorítanak, mint mellékfoglalkozást. A királyságszolgálat olyasmi a számukra, amiért érdemes áldozatot hozni!

8. Hogyan ’dicsőítette szolgálatát’ továbbra is Pál apostol, miután végül eljutott Rómába?

⁸ Amikor Pál apostol végül Rómába érkezett és kapcsolatba került az ottani gyülekezettel, folytatta azt, amit korábban írt nekik a levelében: ’dicsőítette szolgálatát’. Hogyan tehette ezt annak ellenére, hogy láncravert rab volt? Lukács orvos, a hű társa elmondja nekünk: „Amikor végül Rómába érkeztünk, Pálnak megengedték, hogy egymagában maradjon az őt őrző katonával. Három nappal később azonban összehívta a zsidók főembereit. Amikor azok egybegyűltek [Pál beszélt hozzájuk] . . . Akkor két egész évig maradt tulajdon bérelt házában és mindenkit barátságosan fogadott, akik hozzá bementek, és akadálytalanul prédikálta nekik Isten királyságát nagy bátorsággal az Úr Jézus Krisztusra vonatkozó dolgokat” (Csel 28:16–31; Ef 6:20).

14. Noha a legtöbb esetben nem képesek minden idejüket a királyságprédikálásra fordítani, milyen kötelezettség hárul mégis a „nagy sokaság” tagjaira az önátadásuk és a jelképszerű alámerítkezésük következtében?

¹⁴ Mostanáig a juhokhoz hasonló személyek százezrei tömörültek egy nyájba a felkent maradék oldalán és csatlakoztak a királyság szolgálatához. Ezek közül nem mindenki volt képes minden idejét ennek a szolgálatnak szentelni mint teljesidejű hírnök, vagy a Pennsylvániai Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat utazó képviselője, vagy a Társulat valamelyik fiókhivatalának tagja. A földi kötelezettségek sokuktól megkövetelik, hogy idejük javarészében vagy annak egy részében világi munkát végezzenek. Isteni önátadásuk azonban, amelyet vízalámerítkezéssel szimbolizáltak, arra kötelezi őket, hogy az ő szolgái legyenek, s az ő királysága érdekeit szolgálják.

15. Hogyan találják az ilyenek magukat Páléhoz hasonló helyzetben, aki akkor Korinthusban volt?

¹⁵ Most a Pál apostoléhoz hasonló helyzetben vannak. Ő másfél évig dolgozott mint sátorkészítő Korinthusban, Akvilánál, egy zsidó hívőnél (Csel 18:1–11). Egyesek ma úgy tekintenék Pált, mint „általános szolgát”.

16. Amikor Jeruzsálembe tartva Pál megszakította útját Miletusban, mit mondott a részéről végzett világi munkáról?

¹⁶ De emlékeznünk kell arra, amit Pál akkor mondott, amikor útban Jeruzsálem felé megszakította útját a kis-ázsiai Miletus kikötővárosban. Elküldött onnan embereket és magához hivatta az efezusi gyülekezet véneit vagy felvigyázóit. Többek között ezt mondta nekik: „Legyetek azért éberek és gondoljatok arra, hogy három éven át éjjel és nappal nem szüntem meg mindegyikőköket könnyek között figyelmeztetni. . . . Nem sóvárogtam senki ezüstjére, aranyára vagy ruházatára. Ti magatok tudjátok, hogy ezek a kezek gondoskodtak a magam és a velem levők szükségleteiről. Minden dologban bemutattam nektek, hogy így munkálkodva kell segítenetek a gyengéket, és gondoljatok az Úr Jézus Krisztus szavaira, amikor ő maga mondta: ’Nagyobb boldogság adni, mint kapni.’” (Csel 20:31–35).

17. a) Vajon Pál lealacsonyította szolgálatát azzal, hogy időnként világi munkát végzett, vagy milyen elképzelése volt erről? b) Mit mondhatunk arról, hogy abban az időben más önátadott keresztények is munkásszolgák voltak-e, és hogyan szemlélteti ezt jól a Jeruzsálemi templomnál szolgálatot végzők esete?

¹⁷ Amikor ideiglenesen világi munkát végezve fizetésért dolgozott, Pál nem alacsonyította le királyságszolgálatát. Úgy intézte, hogy a prédikáló és tanítványképző munkája ne okozzon költséget hallgatóinak és tanítványainak. Ily módon valóban nem vádolhatták a tanítói munkáját azzal, hogy pénzszerzési forrásnak használta fel azt (1Kor 9:13–18). Ebben az esetben valóban azt is tette, amit mondott: „Dicsőítem szolgálatomat” (Róma 11:13). Amikor munkásszolgaként tartotta fenn magát, bebizonyította, hogy tiszta, önzetlen szándékkal végezte királyságszolgálatát. Önátadott keresztény társai közül a legtöbben ugyanilyen munkásszolgák voltak, sőt némelyek közülük nem keresztény gazdák rabszolgái voltak (Csel 18:1–4; Róma 16:3–5). A világi munka nem alacsonyítja le szükségszerűen a királyságszolgálatot, mert emlékeznünk kell arra, hogy a mózesi törvényszövetség alatt Izraelben a léviták minden félévben csak egy hetet szolgáltak a jeruzsálemi templomban az évi ünnepeken kívül. Az idejük többi részét lévita lakóhelyükön töltötték és családjuk eltartásáért dolgoztak. Tehát ők is munkásszolgák voltak.

18. a) A Jehova tanúi közt levő ilyen munkásszolgáknak kijár-e az a tisztelet, amelyben a Nagy Babilon szolgáit részesíti a világ? b) Hogyan ’dicsőítik szolgálatukat’ a munkásszolgák, mialatt világi munkát végeznek?

¹⁸ Mivel Jehova önátadott, alámerített tanúi közül sokan szükségesnek vagy kötelezőnek érzik, hogy idejük nagy részében világi munkát végezzenek, ez nem jelenti azt — és nem is szabad úgy érvelnünk —, hogy ők nem nevezhetők valóban Isten szolgáinak, és nincsen jogcímük mindarra a tiszteletre, amit a kormányzatok Nagy Babilon vallásos szolgáinak megadnak. Bár munkásszolgák, ők minden egyéb dolog elé helyezik Isten királysága érdekeit. S mivel házról házra is hirdetik Isten királyságát, természetesen királyságszolgák és nem kisebb a rangjuk, mint e világ kormányzatai minisztereinek a rangja. Annak a munkának a dicséretre méltó minősége által, amelyet világi munkaadójuknak végeznek, ezek a munkásszolgák követett módon is ’dicsőítik szolgálatukat’. Ez jó hírnevet szerez Istennek, akinek szent szolgálatot végzünk.

19. a) Ha a megváltozott körülmények lehetővé teszik számára, mit tesz a munkásszolga a legjobb képessége szerint? b) Tekintet nélkül a közvetlenül a királyság érdekében eltöltött idő mennyiségére, mit tegyen Jehova minden önátadott, alámerített tanúja?

¹⁹ Nem is kell mondani, hogy ha a megváltozott körülmények lehetővé teszik a munkásszolgáknak egész idejüket a királyságszolgálatban tölteni, hálásan végzik a lehető legjobb képességük szerint Isten Szavának legteljesebb mértékű szolgálatát. Minden esetben, akár az egész időnket képesek vagyunk közvetlenül Isten felállított és Krisztus alatti királyságának érdekeire fordítani, akár időnknek csupán egy részét áldozhatjuk arra, mindenképpen és szüntelenül ’dicsőítsük szolgálatunkat’!