Annak a kornak egy igen rangos fordítása a Jeromos-féle latin Vulgata volt. Ez a nép nyelvén íródott. Jeromos a Tetragrammatont (JHVH) a Dominus „Úr” szóval helyettesítette.

A név először 1530-ban jelent meg egy angol Bibliában, amikor William Tyndale kiadta a Biblia első öt könyvének fordítását. Ebbe belefoglalta Isten nevét, amit általában Iehouah-nak írtak több versben. E kiadás akkori lábjegyzetében ezt írta: „Iehovah az Isten neve . . . Valahányszor ezenkívül az Úr szóval találkozunk nagybetűvel írva (kivéve, ha sajtóhiba fordulna elő), az eredetiben mindenütt a héber Iehovah név áll.” Ettől kezdve az volt a gyakorlat, hogy Jehova nevét néhányszor beleírták a Bibliába, de a legtöbb helyen, ahol a héber szövegben a Tetragrammaton áll, „ÚR” vagy „ISTEN” szavakat írtak.

1611-ben jelent meg a legszélesebb körben használt angol bibliafordítás: az Authorized Version. Ebben a fordításban négyszer fordul elő a név fő szövegben (2Mózes 6:3; Zsoltárok 83:19; Ésaiás 12:2; 26:4), és „Jah”, Jehova nevének rövidített költői formája előfordult még a Zsoltárok 68:4-ben. Aztán találkozunk még teljes alakjában helynevekben, például „Jehova-jire” névben (1Mózes 22:14; 2Mózes 17:15: Bírák 6:24). Tyndale példáján felbuzdulva, a fordítók legtöbb esetben „ÚR” vagy „ISTEN” szavakkal helyettesítették Isten nevét. De azt kérdezhetnénk: Ha előfordulhatott Isten neve négy versben, miért kellett kihagyni abban a több ezer versben, amelyben eredetileg szerepelt?

A német nyelvterületen is ehhez hasonló történt. 1534-ben Luther Márton kiadta az eredeti nyelvekből készített teljes bibliafordítását. Bizonyos okból kifolyólag mégsem írta bele Istennek a nevét, hanem helyettesítő neveket, például „ÚR” („HERR”) szót használt. Ő azonban tudatában volt az isteni névnek, mert Jeremiás 23:1–8. versén alapuló egyik szentbeszédében ezt mondta 1526-ban: „Ez a név: Jehova, az ÚR, kizárólagosan az igaz Istent illeti meg.”

1543-ban Luther rá jellemző őszinteséggel ezt írta: „Amikor ők [a zsidók] Jehova nevét kimondhatatlannak tartják, nem tudják, miről beszélnek . . . Ha ugyanis tintával, tollal le lehet írni, miért ne lehetne kiejteni, amely sokkal egyszerűbb, mint tintával, tollal leírni? Ez esetben akkor leírhatatlannak, elolvashatatlannak, vagy el nem gondolhatónak kellene nevezni őt. Ha mindent jól végiggondolunk, akkor itt valami hibát kell sejtenünk.” Mindazonáltal Luther nem tisztázta ezt a kérdést bibliafordításában. A későbbi években azonban más német Bibliák tartalmazták a nevet 2Mózes 6:3. versének szövegében.

A Későbbi századokban a bibliafordítók kétféle irányt követtek: Egyesek teljesen kihagyták Istennek a nevét a Bibliából, mások viszont mindenütt használták a Héber Szent Iratokban — vagy Jehova vagy Jahve formában. Vizsgáljunk meg két fordítást, amely e név használata ellen van, és figyeljük meg, mivel indokolják a fordítók a név kihagyását.

Miért hagyták ki?

Amikor J. M. Powis Smith és Edgar J. Goodspeed 1935-ben egy modern bibliafordítást készített, az olvasók azt tapasztalták, hogy Isten neve helyett mindenütt az ÚR és ISTEN szó áll. Indoklásul az előszóban ez állt: „Ebben a fordításban az ortodox zsidó hagyományt követtük, és az „ÚR” szót használtuk a „Jahve” név helyett, az „Úristen” kifejezést pedig az „Úr Jahve” név helyett. Minden olyan esetben, ahol ’Úr’ vagy ’Isten’ van, az eredeti ’Jahve’ szót helyettesíti, a szavakat nagybetűvel kezdtük, de kisbetűvel folytattuk.”

A zsidó hagyomány szokatlan feléledéséről (a zsidók ugyanis JHVH-t olvastak, de „Úr” szót ejtettek) ezt mondja: „Aki viszont az eredeti szöveg ízét meg akarja őrizni, csupán annyit kell tennie, hogy ’Jahvét’ mond az ÚR vagy ISTEN szó helyett.”

Ezt olvasva rögtön felmerül bennünk a kérdés: Ha az „ÚR” szó helyett a „Jahve” olvasásával meg tudják őrizni az eredeti szöveg ízét, miért nem használták a fordítók fordításaikban a „Jahve” kifejezést? Miért helyettesítették — saját szavaikat idézve — Isten nevét az „ÚR” szóval, és miért vették el az eredeti szöveg ízét?

A fordítók azt mondják, hogy az ortodox zsidó hagyományt követték. De vajon bölcs dolog-e ez egy keresztény részéről? Emlékezzünk csak arra, hogy éppen a farizeusok, az ortodox zsidó hagyomány őrizői voltak azok, akik elvetették Jézust, és Jézus ezt mondta nekik: „Isten Szavát erőtlenné tettétek hagyományaitokkal” (Máté 15:6). Isten Szavának erőtlenné tevését jelenti az, ha Isten nevét más szóval helyettesítjük.

1951-ben kiadták a Héber Szent Iratok angol nyelvű Revised Standard Version-t. Ez a fordítás is más kifejezést használt Isten neve helyett. Ez azért volt annyira feltűnő, mert az eredeti American Standard Version a Héber Iratokban Jehova nevet használ mindenütt. A név kihagyása ezúttal valami új irányzatnak a kezdetét jelentette. Miért tették?

A Revised Standard Version előszavában ezt olvassuk: „A Bizottság két okból kifolyólag is visszatért a King James fordítás korábbi gyakorlatához (vagyis az Isten nevének kihagyásához): 1. A ’Jehova’ név nem pontos megfelelője a héberben használt névnek, 2. bármilyen tulajdonnév használata az egyedüli egy Istenre — mintha más istenek is lennének, akiktől őt meg kellene különböztetni — szakítás lenne a keresztény korszak előtti judaizmussal, és teljesen összeegyeztethetetlen lenne a krisztusi egyház egyetemes hitével.”

Vajon a fentiek józan érveknek hangzanak? Amint már korábban vizsgáltuk, Jézus neve sem pontosan egyezik meg azzal a kiejtéssel, ahogy Isten Fia nevét eredetileg tanítványai kiejtették. Ez azonban úgy látszik, nem bírt eléggé meggyőző erővel a Bizottságra ahhoz, hogy Jézus nevének kiejtését is elhagyják, és helyette olyan címeket mondjanak, mint például „Közbenjáró” vagy „Krisztus”. Való igaz, hogy ezekkel a címekkel is találkozunk a Keresztény Görög Iratokban, de nem Jézus neve helyett, hanem annak kiegészítéseképpen.

Az érvelésnek az a pontja, hogy nincs más Isten, akitől az igaz Istent meg kellene különböztetni, merő tévedés. Az emberek millió istent imádnak. Ahogy Pál megjegyezte: „Van sok ’isten’ ” (1Korinthus 8:5; Filippi 3:19). Természetesen, ahogy Pál folytatja érvelését, számunkra csak  e g y  igaz Isten van. Az igaz Isten nevének használata tehát azért fontos, mert így tudjuk őt megkülönböztetni a hamis istenektől. Ezenkívül, ha Isten nevének használata „teljesen összeegyeztethetetlen” lenne a hittel, miért fordul elő majdnem 7000-szer az eredeti Héber Szent Iratokban?

A du Toit fordítás azonban nem vált népszerűvé, és 1916-ban egy bibliafordító bizottságot neveztek ki azzal a céllal, hogy készítsen el egy bibliafordítást afrikaans nyelven. Ez a bizottság Jehova neve kihagyásának elvét követte. 1971-ben a Dél-Afrikai Bibliatársulat kiadott a már lefordított bibliai könyvekből néhány „próbafordítást” afrikaans nyelven. Bár Isten nevét a bevezetésben megemlítették, a fordítás szövegében mégis elhagyták. 1979-ben úgyszintén egy új fordítás jelent meg az „Újszövetségről”, meg a Zsoltárok könyvéről afrikaans nyelven, de itt is kimaradt az Istennek a neve.