7. a) Vajon Jézus azt tanította, hogy a Királyság az egyes keresztények belsejében van? b) Miért kellett a keresztényeknek éberen örködniük?

⁷ Földi szolgálatának a vége felé Jézus arra tanította a tanítványait, hogy éberen figyeljenek jövőbeni „jelenlétére” és az ő Királysága eljövetelére. A Britannica ezt mondja: „A világ végének, az utolsó ítéletnek és az Isten új világának ezek a hagyományos motívumai nem hiányoznak Jézusnak az evangéliumi hagyományban megőrzött mondásaiból. Jézus tehát semmiképpen nem változtatta a mennyek Királyságát pusztán az egyéni emberi lélek vallásos élményévé, és nem adta a zsidó eszkatológikus [a végső dolgokra vonatkozó] várakozásnak azt az értelmet, amely szerint a világban küszöbön állna egy átalakulási folyamat, vagy emberi erőfeszítéssel elérhető cél . . . Ő maga nem osztotta a nemzeti messiásban való reménységet és másokat sem buzdított ilyen reménységre . . . nem támogatta a zélóták erőfeszítéseit sem, hogy meggyorsítsa az Isten Királysága eljövetelét.” Nem, ő sok tünetből álló jelt adott a keresztények számára, amiből felismerhetik Jeruzsálem pusztulásának közeledtét, majd sokkal később felismerhetik ’jelenlétének és a dolgok rendszere befejezésének a jeleit’ (Máté 24:3-tól 25:46-ig; Lukács 21:20–22).

8. Mi mutatja, hogy Jézus nem hitt abban, hogy nagyon rövid idő múlva kell eljönnie a Királyságába, ezért milyen tanácsot adott követőinek?

⁸ Szabadgondolkodók, sőt a kereszténység egyes teológusai is azt állítják, hogy az első keresztények azt hitték: Krisztus paruziája vagy jelenléte az ő idejükben esedékes. Némelyek azt sejtetik, mintha maga Jézus is azt hitte volna, hogy nagyon hamar eljön az ő Királyságába. Ámde a talentumokról és a minákról szóló példázatában Jézus megmutatta, hogy „sok idő múlva” tér vissza királyi hatalommal, és akkor számoltatja el szolgáit a rájuk bízott javakkal (Máté 25:14, 19; Lukács 19:11, 12, 15). Abban a próféciájában pedig, amelyben a ’jelenlétének és a dolgok rendszere befejezésének a jelét’ közli, Jézus elismerte, hogy „sem a mennyei angyalok, sem a Fiú, hanem egyedül csak az Atya” tudja „a napot és az órát”, amikor bekövetkezik a vég. És hozzátette: „Mindig vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, mely napon jön meg a ti Uratok!” (Máté 24:3, 14, 36, 42).

9. Vajon Pál azt a benyomást kelti, mintha azt gondolta volna, hogy Krisztus jelenléte máris küszöbön áll az ő napjaiban? Magyarázd meg.

⁹ Arra vonatkozólag, hogy az első keresztények hittek-e abban, hogy küszöbön áll Krisztus jelenléte, egy kutatói forrásműb kijelenti: „Az az állítás, amely szerint Pál az 1Thess-ban igen közelinek várja a paruziát, igen messze áll attól, hogy elfogadható érv legyen. Pál már az 1Thess 5:10-ben elismeri annak lehetőségét, hogy amikor az 1Thess 4:15-ben és 17-ben Pál azt mondja: ’mi’, az utolsó nmezedékkel azonosítja magát anélkül, hogy szükségszerűen feltételezné: ő maga is ahhoz a nemzedékhez tartozik.” Timótheushoz írt második levelében Pál világosan kijelenti: nem reménykedik abban, hogy elnyeri a jutalmát „ama nap” előtt, vagyis Krisztus „megjelenésének” napja előtt, amikor [Krisztus] a Királyságában nyilvánul meg, hogy „megítélje az élőket és a halottakat” (2Timótheus 4:1, 8).

10. Hogyan bizonyult életmentőnek a keresztény várakozás az első századi júdeai keresztények számára?

¹⁰ A keresztényeknek, akik Jézus Krisztus jelenlétére és az ő Királysága eljövetelére vártak, mindenkor ébereknek kellett lenniük. A helyes keresztény éberség tette képessé a júdeai keresztényekt arra, hogy felismerjék Jeruzsálem közelgő pusztulásának a jelét, amiről Jézus beszélt nekik (Lukács 21:20–24). Amikor Cestius Gallus i. sz. 66-ban megtámadta Jeruzsálemet, az éber keresztények kihasználták a rómaiak hirtelen és megmagyarázhatatlan visszavonulását, és elmenekültek a városból, valamint a környező júdeai területekről. A korai egyháztörténészek, Hegesippus, Eusebius és Epiphanius szerint, a júdeai keresztények a Jordánon túl kerestek menedéket azon a helyen, amit Pellának hívtak. Mivel szellemi vonatkozásban nagyon is éberek voltak, ez megmentette őket a biztos haláltól vagy attól, hogy fogságba essenek, amikor a római seregek i. sz. 70-ben Titus tábornok vezetésével visszatértek és elpusztították Jeruzsálemet. Milyen boldogok lehettek azok a keresztények, amiért éberek maradtak!

A keresztény várakozás i. sz. 70 után

11., 12. Mi volt a keresztények helyes álláspontja Jeruzsálem pusztulása után i. sz. 70-ben, és hogyan jelentett ez számukra védelmet?

¹¹ Mivel Jézus jelenlétére csak „sok idő múlva” kerülhetett sor, milyennek kellett lenni a keresztények helyes magatartásának Jeruzsálem i. sz. 70-ben történt elpusztulása után és a vég idejéig eltelt évszázadok alatt? Vajon a keresztények várakozása alábbhagyott, vagy „lehűlt”? Egyáltalán nem! János apostol három levele, valamit a Jelenések könyve — más néven Apokalipszis —, mind i. sz. 70 után látott napvilágot. Első levelében János az „antikrisztus”-ra figyelmeztet, és azt mondja a keresztényeknek, hogy maradjanak Krisztussal egységben, miközben a „jelenlétére” vagy megjelenésére várnak (1János 2:18, 28); 3:2).János mindhárom levelében arra figyelmeztet, hogy hitehagyottak támadnak a gyülekezetben. Ami pedig Jelenéseket illeti, ez a könyv elejétől végig arra mutat, hogy Krisztus a Királyság dicsőségében jön el, s utolsó előtti kijelentése pedig így hangzik: „Ámen! Jöjj, Uram Jézus!” (Jelenések 22:20).

¹² A keresztényeknek a paruziára kellett összpontosítaniuk a figyelmet. Ez azt jelenti, hogy nap mint nap Krisztus „jelenlétének” várásában kellett élniük. Ernst Benz, az egyháztörténet professzora ezt írja: „A ’végső dolgok’ első dolgokká lettek a sürgősség értelmében a korai egyház hithű tagjainál. Hitük központi tartalma és reménységük: az eljövendő Isten Királysága.” Még ha nem érkezett is el a Királyság az ő életidejük alatt, a várakozásnak ez a helyes magatartása megóvta a keresztényeket attól, hogy szellemileg elszenderegjenek és belemerüljenek Sátán világába (1János 2:15–17).

13., 14. Milyen két szélsőséges felfogás uralkodott a hitehagyott keresztényeknél az i. sz. második és harmadik századában?

¹³ Elismert tény, hogy amikor az apostolok halála után kialakult a hitehagyás, egyesekben helytelen elképzelések születtek Krisztus királyként való eljövetelével kapcsolatban. The Early Church and the World című művében C. J. Cadoux kijelenti: „Irenaeus [i. sz. második század] és Hippolytus [i. sz. második század vége és a harmadik század eleje] azt gondolták, hogy bizonyos fokú pontossággal ki lehet számítani, mikor jön el a vég.” Némelyek a téves időszámítás következtében úgy gondolták, hogy az emberi történelem 6000 éve már csaknem elmúlt, és közel van a hetedik évezred eljövetele. Természetesen tévedtek. De legalább megpróbáltak szellemi vonatkozásban éberek maradni.

¹⁴ Másrészt a legtöbb hitehagyott keresztény teljesen elvesztette a sürgősség és a Királyság várásának mindennemű érzését. A The Theological Dictionary of the New Testament erről tájékoztat: „Platón metafizikája [filozófiája], valamint a sztoikusok etikája hatására a keresztény apologéták [a második és harmadik századi „egyházatyák”] nem sokat foglalkoznak az Isten Királysága fogalmával. Amennyiben egyáltalán van eszkatológiájuk [a világ sorsával és elmúlásának problémájával foglalkozó tantételük], azt az egyéni keresztények tökéletességének a gondolata uralja . . . A halhatatlanság, az örök élet és az ismeret görög fogalmai fontosabbak számukra, mint [az Isten Királyságával kapcsolatos] bibliai felfogás . . . Hasonlóképpen Origenésznél [i. sz. 185—254 körül], . . . szinte egyáltalán nem jut hely az Isten királyságáról szóló bibliai üzenet számára.”

15. A hitehagyás kifejlődésével egyidőben „bevett” milyen állásfoglalásra jutottak az egyházak a „végső dolgok”-ra vonatkozó tanítás terén?

¹⁵ Főbb vonalakban ez a magartás jellemzi az évszázadok folyamán az úgynevezett keresztény egyházakat. A The Encyclopoedia Britannica feltárja: „Konstantin római császár óta (aki 337-ben halt meg) a kereszténység politikai elismerésén Krisztus Királysága reménységének a megvalósulását értették. A jövőre vonatkozó eszkatológia az elnyomott, földalatti szektákban élt tovább.” „A tizenhatodik századi reformáció előtti időben eretnek csoportok . . . azzal vádolták a római egyházat, hogy elárulta az eredeti, nyomban bekövetkező eszkatológiai várakozást.”

’Boldogok azok, akiket ébren találnak’

16. Miféle csoportok jelentek meg a XIX. században, és miben hittek ezek közül néhányan?

¹⁶ Mivel a „bevett keresztény egyházak” nem figyeltek már ébren Krisztus jelenlétére és királyi hatalmának átvételére, az „eretnek csoportok”-nak minősített egyházakra maradt az a feladat, hogy ezt megtegyék. A XIX. században számos ilyen csoport jelent meg olyan országokban, ahol a Biblia rendelkezésre állt és lehetőség volt arra, hogy az egyszerű emberek is tanulmányozzák. A főáramlatot képviselő egyházak, akiknek már semmit sem jeletett a „végső dolgok” tanítása, megvetően adventistáknak vagy millennistáknak hívták az ilyen csoportokat, mivel azok várták Krisztus második eljövetelét, és hitték, hogy Krisztusnak ezer évig kell majd uralkodnia. Ezek közül a csoportok közül sokan arra számítottak, hogy Krisztus visszatér a földre, hogy megalapítsa ezeréves Királyságát. Egyesek kiszámították, hogy Krisztus második eljövetele 1835-ben esedékes (Irvingiták Angliában), mások 1836-ra tették (Bengel követői Németországban), vagy 1843-ra (Miller követői az Egyesült Államokban) és 1889-re (egy mennonita csoport Oroszországban).

17., 18. Hogyan reagáltak a kereszténység „bevett” egyházai, ámde Jézus szavai szerint, mit vesz figyelembe ő, amikor „megérkezik”?

¹⁷ Természetesen a „bevett keresztény egyházak” örvendeztek, amikor ezek a jóslatok tévesnek bizonyultak. Biztos, hogy a katolikus, az ortodox és a főbb protestáns egyházak nem követtek el ilyen hibát. Hiszen számukra „értelmetlen” volt a „végső dolgok”-kal kapcsolatos tanítás. Ők már régen abbahagyták az „éber figyelést” (Márk 13:37).

¹⁸ Jézus azonban így szólt a tanítványaihoz: „Boldogok azok a rabszolgák, akiket az úr a megérkezésekor ébren talál! . . . Ki hát a hű és értelmes sáfár, akit az ő ura háziszolgái fölé kijelöl, hogy kellő időben kiossza eledelüket? Boldog az a rabszolga, akit az ő ura a megérkezésekor ilyen munkában talál!” (Lukács 12:37–43).

19., 20. a) Milyen csoport lépett a színre az 1870-es években, és miért különítették el magukat a többi csoporttól? b) Melyik folyóirat lett a csoport hivatalos sajtóorgánuma, és hogyan segít ez a folyóirat egyre növekvő számú igaz keresztényeknek?

¹⁹ Az úgynevezett eretnek csoportok között, amelyek XIX. század utolsó részében éberen figyelték Krisztus visszatérésének a jelét, volt egy biblitanulmányozó osztály, amelyben Charles Russell elnökölt Pittsburghben, az Egyesült Államokban. Russell ezt írta: „Az 1870 és 1875 közötti idő az állandó növekedés idészaka volt Isten kegyelmében, ismeretében, az iránta és Szava iránti szeretetben . . . Akkor azonban Isten tervének csupán az általános körvonalait értettük meg, és elfelejtettük sok hosszú időn át dédelgetett tévedésünket . . . Nagyon fájt nekünk az adventisták tévedése, akik testben várták a Krisztust.”

²⁰ Russell és társai hamar megértették, hogy Krisztus jelenléte láthatatlan. Elkülönítették magukat más csoporttól, és 1879-ben kezdték kiadni a Zion’s Watch Tower and Herald of Christ’s Presence című szellemi táplálékot. Kiadása első esztendejétől kezdve ez a folyóirat — józan szentírási alapon — mindig előre mutatott az 1914-es évre, amelyet korszakalkotó dátumnak tekintett a bibliai időszámításban. Amikor tehát Krisztus láthatatlan jelenléte 1914-ben elkezdődött, boldogok voltak ezek a keresztények, mivel éberen őrködtek! Ez a folyóirat — jelenleg Az Őrtorony hirdeti Jehova Királyságát címmel — egyre növekvő számú igaz kereszténynek nyújt segítséget abban, hogy továbbra is „előre tekintsenek” és „éberek maradjanak” (Márk 13:33). És hogy ez mi módon történik, azt a következő cikkben fogjuk megvizsgálni.

Legyetek készen!

„Legyetek készen, mert amely órában nem is gondoljátok, abban jön el az Emberfia” (LUKÁCS 12:40).

1. Mit mondott Jézus azzal kapcsolatban, amiért ébereknek kell lennünk?

JÉZUS Krisztus éberségre intette követőit. Ezt mondta nekik: „Ti azért vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent! . . . És akkor meglátjátok az Emberfiát eljönni felhőkben, nagy hatalommal és dicsőséggel . . . Azt a napot vagy órát senki sem tudja, sem az angyalok a mennyben, sem a Fiú, hanem csak az Atya. Figyeljetek, maradjatok ébren, mert nem tudjátok, mikor van a kijelölt idő. Hasonló ez egy külföldre uatazó emberhez, aki elhagyta a házát és megbízta a rabszolgáit, mindegyiket a maga munkájával, és megparancsolta az ajtónállónak, hogy kitartóan őrködjön. Kitartóan őrködjetek hát, mert nem tudjátok, mikor jön el a ház ura, talán a nap késő órájában, vagy éjfélkor, vagy kakasszóra, vagy korán reggel; hogy amikor váratlanul megérkezik, ne találjon alva benneteket. De amit nektek mondok, mindenkinek mondom. Kitartóan őrködjetek!” (Márk 13:23–27).

2. Miért foglalja magában a mintaima azt a gondolatot is, hogy éberen őrködjünk, és hogyan fosztották meg a kereszténység egyházai a Királyságnak a várását minden elevenségétől?

² Az előző cikkek bőven szolgáltattak semleges forrásból származó bizonyítékot arra, hogy a kereszténység egyházai egyáltalán nem ’őrködtek’. A The Catholic Encyclopedia szerint élettelenné, tartalmatlanná tették a Királyságnak a várását, mivel azt állították: „Isten Királysága nem más, mint az, hogy Isten uralkodik a szívünkben.” Ezzel megfosztották értelmétől az Úr imáját, a mintaimát. A The New Encyclopoedia Britannica kijelenti: „Az Úr imájában foglalt könyörgések eleve azokat a mélységesen lehangoló körülményeket feltételezik, amelyek között Isten nevét és akaratát semmibe veszik, a Királysága pedig még nem jött el.” Igen, a mintaima is a kitartó őrködésre késztet. De hát miért kellett a keresztényeknek éberen őrködniük?

„Állandóan figyelni” — de mire?

3. Miért nem hagyhatják a keresztények figyelmen kívül az időtényezőt?

³ Ha közelebbről megvizsgáljuk a „végső dolgokra” vonatkozó bibliai próféciákat, rájövünk, hogy melyek azok a dolgok, amelyeket a keresztényeknek állandóan figyelniük kellett. Először is, nem tevésztették szem elől az időtényezőt, hisz Jézus „kijelölt idő”-ről beszélt, amit egyedül csak az Atya ismer (Márk 13:32, 33). Azonkívül Jézus azt mondta tanítványainak, hogy Jeruzsálemet „lábbal tiporják a nemzetek, míg be nem telik a [pogány] nemzetek kijelölt ideje” (Lukács 21:24). Jézus nyilvánvalóan azért adta ezt a tájékoztatást a tanítványainak, mert segíteni akart nekik abban, hogy felismerjék a vég idejét. Ez a felismerés szerepel a kérdésükre adott válaszában is, amely kérdés így szól: „Tanító, mikor történnek meg ezek, és mi lesz a jele annak, amikor ezeknek meg kell történniük?” (Lukács 21:7).

4. Milyen „jel”-re kellett állandóan figyelniük a keresztényeknek?

⁴ A keresztényeknek nemcsak az időtényezőre kellett állandóan figyelniük, de a Máté 24:3 és a Márk 13:4-ben megemlített „jel”-re is. Ez a sok tünetből álló jel — amely magában foglal nemzetközi háborúkat, éhínséget, földrengéseket, járványos betegségeket, és az igaz keresztények üldözését — szorosan összefügg az időre vonatkozó próféciák beteljesedésével, amiből fel lehet ismerni azt a „nemzedéket”, amely „semmiképpen nem múlik el”, míg ténylegesen be nem következik mindaz, aminek a vég idején be kell következnie (Lukács 21:10–12, 32).

5. Hogyan lesz Krisztus az igaz követőivel évszázadokon át, s vajon csak ezt akarta mondani, amikor „jelenléte” jeléről beszélt?

⁵ A „dolgok rendszerének befejezésével” kapcsolatos milyen eseményekről ad hírt ez a jel? Jézus tanítványai azt kérdezték: „Mi lesz a jele a jelenlétednek [görögül: paruzia]?” (Máté 24:3). De hát mit jelent Krisztus „jelenléte”? Sokkal többet, mint csupán azt, hogy szellemi értelemben hű követőivel van, amikor azok egybegyűlnek, vagy tanítványképző küldetésüket végzik. Ily módon mindig is segíti őket évszázadokon át (Máté 18:20; 28:18–20). Még a kereszténység teológusai is elismerik, hogy a „jelenlét” szónak sajátos értelme van. A The New Internatinal Dictionary of New Testament Theology kijelenti: „A paruzia gondolata kapcsolatos azzal, hogy az egyház várja a korszak végére Krisztus megjelenését.” A Keresztény Görög Iratok elejétől végig arra buzdítják a keresztényeket, hogy Krisztus jelenlétének várakozásában éljenek (Máté 24:3, 27, 37, 39; Jakab 5:7, 8; 2Péter 3:3, 4; 1János 2:28; Jelenések 1:7; 22:7).

6. a) Mit jelent a dolgok e gonosz rendszere számára Krisztus jelenléte? b) Hogyan érinti Krisztus jelenléte azokat a felkent keresztényeket, akik hűségben hunytak el, és azokat, akik még életben vannak a földön?

⁶ Jézus jelenléte nem kevesebbet jelent, mint „a dolgok rendszerének befejezését” (Máté 24:3; Márk 13:4). Azt jelenti, hogy a dolgok jelenlegi gonosz rendszere „végidejéhez” vagy „utolsó napjaihoz” érkezett (Dániel 12:4, 9; 2Timótheus 3:1–5). Azt jelenti, hogy Krisztus utasítást kapott Atyjától arra, hogy uralkodjon a föld felett ’ellenségei közepette’ (Zsoltárok 110:2; 2:6–9; Jelenések 11:15–18). Mielőtt megítélné a világot általában, Krisztus szemlét tart saját gyülekezetében, és feltámasztja a hűségben elhunyt felkent keresztényeket (1Korinthus 15:21, 23; 1Thessalonika 2:19; 3:13; 4:13–17; 2Thessalonika 2:1). Azokat a felkent keresztényeket pedig, akik még életben vannak a földön és Krisztus hű „rabszolgáiként” szellemileg éberek, és „kellő időben” felszolgálják a szellemi „eledelt”, kinevezi összes „tulajdona”, vagyis a Királyság földi érdekei fölé (Máté 24:45–47; Lukács 12:42–44). Ennek a „hű és értelmes rabszolgának” kell végeznie és vezetnie „a Királyság jó híre” prédikálásának világraszóló munkáját, és ’akkor jön el a vég’ (Máté 24:14).

7. Miféle jelre kell figyelniük a keresztényeknek még Krisztus jelenléte alatt is, és miért imádkoznak továbbra is azért, hogy „jöjjön el” az Isten Királysága?

⁷ Az igaz keresztényeknek „folyton őrködniük” kellett és figyelni mindazt, ami azt bizonyítja, hogy Krisztus jelenléte idején és „a dolgok jelen rendszere befejezésének” idején élnek. De még a „vég idején” is figyelniük kellett az „Emberfiának jelére” és az ő „eljövetelére”, amikor végrehajtja ítéletét Sátán gonosz rendszerén (Máté 24:30, 44; Márk 13:26, 35; Lukács 12:40; 21:27; 2Thessalonika 1:7–10). Bár ’jelen’ van és Királysága már létrejött, mégis el kell még „jönnie” mind neki, mind a Királyságának, hogy szétzúzza és megsemmisítse Sátán világának nemzeteit és királyságait (Dániel 2:44). Ez magyarázatot ad arra, hogy miután elmondta, miből állnak jelenléte „jelének” az elemei, s Krisztus hozzátette: „Amikor látjátok ezeket megtörténni, tudjátok, hogy közel van az Isten Királysága” (Lukács 21:31). Igen, a keresztények még Krisztus jelenléte alatt is imádkoznak Isten Királysága eljöveteléért, és még mindig „figyelniük” kell a „vég” kijelölt idejére és a „szabadításukra”, és „éberen” kell várniuk annak eljövetelét (Márk 13:7, 29, 32–37; Lukács 21:9, 28).

Ki bizonyult ébernek?

8. Sorold fel azokat a dolgokat, amelyekre a keresztényeknek éberen kell figyelniük.

⁸ Éppen az imént láttuk, hogy a keresztényeknek „a nemzetek kijelölt ideje” végének a várakozásában kellett élniük. Figyelniük kellett ’Krisztus jelenlétének és a dolgok rendszere befejezésének’ jelére. Várniuk kellett a felkent keresztények feltámadására, akik hűségben hunytak el, várniuk kellett a „hű és értelmes rabszolga” osztály világos azonosítására, amely osztály kinevezést kap arra, hogy Krisztus Királysága földi érdekeit képviselje. Végül ez a „rabszolga” folytatja a szellemi eledel felszolgálását, s közben elöl jár „a Királyság e jó híre” prédikálásában . . . „az egész lakott földön”, mielőtt eljön a „vég”. „Az Emberfiának jele” akkor jelenik meg, amikor „eljön”, hogy elpusztítsa Sátán gonosz rendszerét.

9. Kik bizonyultak ébernek a „nemzetek kijelölt idejének” végével kapcsolatban, és hogyan segített a Zin’s Watch Tower című folyóirat más keresztényeknek is abban, hogy éberek maradhassanak?

⁹ Ki bizonyult „ébernek” mindezekben? A pennsylvaniai Pittsburghban élő Charles T. Russell már 1876-ban éberen figyelte „a nemzetek kijelölt idejének” vagy a „pogányok idejének” végét (King James Version). Abban az évben jelentette meg cikkét: „Pogány idők — Mikor érnek véget?” Ebben a cikkben kijelentette, hogy „a hét idő A.D. 1914-ben ér véget”. 1880-tól kezdve ugyanezt az információt közölte a Zion’s Watch Tower hasábjain. Az 1880 márciusi számban például ez állt: „A pogányok ideje 1914-ig tart, és addig nem jut teljesen uralomra a mennyei királyság.” Igaz, hogy a bibliakutatók, akik azokat a cikkeket írták, akkor még nem voltak teljesen tisztában azzal, hogy bibliai és történelmi vonatkozásban pontosan mit is jelent „a nemzetek kijelölt ideje”, ahogyan azt ma látjuk.a Az a lényeg, hogy „éberen őrködtek” és segítettek keresztény társaiknak is abban, hogy éberek maradjanak.

10. Hogyan derült fény Krisztus „jelenléte” valóságos jelentésére?

¹⁰ A Charles Russell és a Zion’s Watch Tower folyóirattal kapcsolatban levő bibliakutatók ugyanazon csoportja abban is segítetett az őszinte keresztényeknek, hogy megértsék: Krisztus „jelenléte” láthatatlan és ő sohasem tér vissza a földre, hogy test szerinti királyként uralkodjon. A csoport tagjai folytonosan felhívták az Úr „háziszolgáinak” figyelmét azokra a világeseményekre, amelyek kapcsolatban voltak Krisztus jelenléte és a „végidő jelével”.

11. a) Mit nem értettek meg világosan abban az időben a földi királyságokkal és a felkent keresztények „elragadtatásával” kapcsolatban? b) Milyen tisztább jelentése van számunkra ma a Dániel 2:44. és az 1Thessalonika 4:15–17. versének?

¹¹ El kell ismerni, akkor azt gondolták, hogy a Királyság létrejötte a mennyben a földi királyságok azonnali pusztulását is jelenti, a felkent keresztények pedig „elragadtatnak” és egyesülnek az elhunyt és Krisztus jelenléte idején feltámasztandó felkent keresztényekkel (2Thessalonika 2:1). Ámde ki vethetné a szemükre, hogy abban az időben nem értették meg világosan: egy hatalmas begyűjttő munka vár még rájuk a Dániel 2:44 beteljesedésének kezdete és vége között, vagy azt, hogy az 1Thessalonika 4:15–17-ben megemlített „elragadtatás” az olyan felkentek azonnali feltámadását jelenti, akik az első feltámadás elkezdődése után halnak meg? (1Korinthus 15:36, 42–44; Róma 6:3).

12. a) Minek a cselekvését várta el Krisztus hű „rabszolgájától”, amikor eljött, hogy szemlét tartson háznépe fölött, és kik végezték akkor ezt a munkát? b) Mit végez azóta is a hű „rabszolga” osztály?

¹² Hála az egyre növekvő világosságnak, amely a „hű és értelmes rabszolga” osztály közvetítésével az Isten Szavára kiárad, ma már mindezt megértjük (Példabeszédek 4:18). A „rabszolgával” kapcsolatban Jézus ezt mondta: „Ki valójában a hű és értelmes rabszolga, akit az ura a háziszolgák fölé kijelölt, hogy kellő időben megadja nekik az eledelüket? Boldog az a rabszolga, akit az ura, amikor megjön, ilyen munkában talál. Bizony mondom nektek, összes javai fölé kinevezi őt” (Máté 24:45–47). Amikor a trónra emelt Jézus Krisztus 1919-ben szemlét tartott háza népe fölött, úgy találta, hogy Az Őrtorony folyóirattal kapcsolatban levő keresztény csoport lojálisan igyekezett „éberen őrködni” a „kellő időben megadott” szellemi eledel segítsége nyomán. Ez a „rabszolga” osztály mind a mai napig hűséggel gondoskodik szellemi eledelről, hogy az Úr „háziszolgái” és társaik képesek legyenek ’figyelni’ és ’éberen maradni’ (Márk 13:33).

Élénkség vagy tétlenség?

13. Milyen kérdéseket tehetnének fel maguknak azok, akik Jehova Tanúit bírálgatják?

¹³ A kereszténység „bevett” egyházai és mások könnyen bírálgatják ma Jehova Tanúit, mivel a kiadványaik időnként kijelentik, hogy bizonyos események ilyen és ilyen időpontban következnek be. De ez a cselekvési mód nincsen-e összhangban Jézus utasításával, hogy ’éberen őrködjünk’? (Márk 13:37). Másrészt a kereszténység egyházai talán a keresztény éberségre buzdítják egyháztagjaikat, amikor azt tanítják, hogy a Királyság „az Isten uralma a szívünkben” van? Hát nem inkább szellemi tétlenségre, tunyaságra buzdítanak, amikor a „vég” várását „értelmetlen”-nek vagy „jelentéktelen mítosz”-nak minősítik? Vajon a hitehagyott egyének, akik azt állítják, hogy az „utolsó napok” már pünkösdkor elkezdődtek és az egész keresztény korszakot felölelik, talán a keresztény éberséget segítik elé? Nem inkább a szellemi aluszékonyságra csábítanak?

14. Jehova hű szolgáinak milyen ókori példái mutatják, hogy ők is túl nagy buzgalommal akarták látni Isten szándéka beteljesedését?

¹⁴ „Igaz, előfordult, hogy a bibliai időszámításra épített várakozás néha nem valósult meg a várt időben. De melyik a jobb: néha tévedni, mivel túl nagy buzgalommal és lelkesedéssel kívántuk látni Isten szándéka megvalósulását, vagy pedig szellemi alvásba merülni a bibliai prófécia beteljesedését illetően? Nem számította el magát Mózes is 40 évvel, amikor megpróbálta idő előtt megszabadítani Izraelt a nyomorúságból? (1Mózes 15:13; Cselekedetek 7:6, 17, 23, 30, 34). Nem aggodalmaskodtak-e túlzottan az apostolok is, amikor látni kívánták a Királyság felállítását, arról nem is szólva, hogy mennyire félreértették annak igazi jelentését? (Cselekedetek 1:6; vö. Lukács 19:11; 24:21). S nem voltak-e türelmetlenek a Thessalonikában élő felkent keresztények, akik szerették volna látni „a mi Urunk Jézus Krisztus jelenlétét” és „Jehova napját”? (2Thessalonika 2:1, 2).

15. Mely példák mutatják, hogy nem írásellenes az, ha valaki az időszámítás felhasználásával igyekszik meghatározni, mikor kell beteljesedni Isten szándékának, és hogyan kiáltottak fel némelyek Jehova szolgái közül a múltban, és a jelenben is?

¹⁵ Alapjában véve semmi írásellenes nincs abban, ha valaki az időszámítást használja fel abbeli erőfeszítésében, hogy megtudja az Isten szándékának megvalósulására „kijelölt időt” (Habakuk 2:3). Dániel kiszámította, mikor kell Jeruzsálem pusztán hagyatásának véget érnie (Dániel 9:1, 2). Az első századi hithű zsidó nemzedék várta a Messiás eljövetelét, mivel a prófécia alapján kiszámították, hogy elérkezett az ideje (Dániel 9:25; Lukács 3:15). A XIX. század végén és a XX. század elején élő keresztények jóval 1914 előtt bejelentették Isten Királysága uralmát és várták az eljövetelét, mivel kiszámították, hogy mikor kell véget érnie „a nemzetek kijelölt idejé”-nek (Lukács 21:24; Dániel 4:16, 17). Érthető tehát, hogy miért igyekeztek felhasználni más bibliai időtényezőt is annak megállapítására, hogy mikor válhat valóra valamilyen rég várt reménységük. Jehova hű szolgái a múltban így kiáltottak fel: „Meddig, ó Jehova?” (Ésaiás 6:11; Zsoltárok 74:10; 94:3).

Miért ’legyünk készen’?

16. a) Vajon úgy kell értenünk a Márk 13:32. versét, mintha nem kellene hogy érdekeljen minket, mikor jön el a vég? b) Milyen „jel” nyilvánvaló ma, és milyen másik „jel”-re kell most várnunk?

¹⁶ Mivel Jézus kijelentette, hogy egyetlen ember sem ismerheti „a napot” vagy „az órát”, amikor az Atya elrendeli Fiának, hogy ’eljöjjön’ Sátán gonosz rendszere ellen, némelyek azt kérdezhetik: ’Akkor miért annyira sürgős, hogy a véggel kapcsolatos várakozásban éljünk?’ Nos, azért sürgős, mert Jézus gyakorlatilag szinte egyidőben azt is hozzátette: „Figyeljetek, maradjatok ébren . . . kitartóan őrködjetek!” (Márk 13:32–35). Jézus paruziájának „jele” 1914 óta nyilvánvaló. Most az „Emberfiának jelé”-re várunk, amikor mint Jehova ítéletvégrehajtója ’eljön’.

17., 18. a) Miért parancsolta meg Jézus az első századi keresztényeknek, hogy azonnal hagyják el Jeruzsálemet, amikor megpillantják a küszöbön álló pusztulás jelét? b) Miért lenne veszélyes, ha latolgatni kezdenénk a mi időnk sürgető jellegét?

¹⁷ Amikor Jézus az első századi júdeai keresztényekkel ismertette a jelt, amelyről felismerhették, mikor kell elmenekülniük Jeruzsálemből, egyúttal hangsúlyozta, hogy azonnal cselekedniük kell majd (Lukács 21:20–23). Miért volt ez olyan sürgős, amikor csaknem négy év telt el a jel i. sz. 66-ban történt megjelenése, és Jeruzsálem i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulása között? Azért, mert Jézus tudta: ha késlekednek, későbbre halasztják a menekülést, és akkor könnyen a rómaiak kezébe kerülnek.

¹⁸ Ma szintén igen veszélyes lenne a keresztények számára, ha latolgatni kezdenék, hogy vajon mennyire sürget az idő, és az úgynevezett „közúti sebesség” mellett döntenének, ami arról árulkodna, hogy kétségbe vonják a vég közelségét.

19. Milyen figyelmeztetést adott Péter és Jézus?

¹⁹ Krisztus paruziája vagy jelenléte már több mint 70 éve tart, és gyorsan közeledik „Jehova napjának eljövetele”, amikor végrehajtja ítéletét Sátán világán. Péter apostol azt mondja, hogy az a nap „úgy jön el, mint a tolvaj”, és hozzáteszi, hogy nekünk ’várnunk kell és élénken elménkben kell tartanunk Jehova napjának jelenlétét’ (2Péter 3:10–12). Jézus így figyelmeztetett minket: „Ügyeljetek magatokra, hogy szívetek soha ne legyen megterhelve túlzott evés és mértéktelen ivás vagy az élet aggodalmai miatt, és meglepetésszerűen, hirtelen rátok ne törjön az a nap, mint egy tőr . . . Maradjatok tehát éberek!” (Lukács 21:34–36).

20. Miért kell hálásaknak lennünk, és hogyan szolgál a védelmünkre a helyes keresztényi várakozás?

²⁰ Milyen boldogok és hálásak lehetnek Jehova Tanúi, amiért az éber „rabszolga” osztály szellemi vonatkozásban ébren tartja őket! A helyes keresztényi várakozás a védelmüket, a biztonságukat szolgálja ezek alatt a veszélyes „utolsó napok” alatt, és arra sürget minket, hogy buzgón vegyünk részt „a Királyság jó híre” prédikálásában. Így mi magunk is segíthetünk másoknak abban, hogy éberen őrködjenek és életben maradjanak a dolgok új rendszere számára, ahol „igazságosság fog lakozni” (2Timótheus 3:1–5; Máté 24:14; 2Péter 3:13).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 18. oldalon]

Amire a keresztényeknek nagyon oda kellett figyelniük

A „nemzetek kijelölt idejének” vége (Lukács 21:24).

Krisztus jelenlétének és a „dolgok jelen rendszere befejezésének” a „jele” (Máté 24:3—25:46).

A „hű és értelmes rabszolga” osztály világos felismerése (Máté 24:45–47).

Az „Emberfiának jele”, amikor ’eljön’ végrehajtani Jehova ítéletét (Máté 24:30).