Valami jobb dolog jó hírének a hirdetése
„Ébredj, ébredj Sion, szedd össze erődet!” (Ésaiás 52:1).
1. a) Miben vallottak kudarcot a világi hírközlő eszközök? b) Mit tudat velünk a legbölcsebb hírforrás?
EZ a harsonaszó hangzott fel a mi huszadik századunk elején. S vajon miért? Mert elérkezett az ideje, hogy valami jobb dolog jó hírét közöljék az emberiséggel. De hát olvashatjuk-e ezt a jó hírt a világi újságok hasábjain? Nem, mert a hírközlés eszközei szívesebben közölnek tudósításokat világi szenzációkról, szívesebben teszik közzé a bűn és az erkölcstelenség egyre fokozódó térhódítását, ám a megoldásra képtelenek rámutatni. Ma sokan a tömegpusztulás tűzáldozatától rettegnek, amelyet az ember alkotta nukleáris fegyverek végítéletként zúdítanak az emberiségre. De a halandó embernél sokkalta bölcsebb valaki arról tudósít minket, hogy e világ végítélete egészen másfajta forrásból ered. Maga Isten fogja végrehajtani ítéletét a gonosz embereken és a gonosz nemzeteken (Zsoltárok 110:5, 6). Ez az új forrás a pusztulást követő helyreállítás csodálatos millenniumáról is beszél, amely alatt a földünk és a rajta élő emberiség dicsőséges tökéletesség állapotába jut. Ez valóban jó hír! (Jelenések 20:6; Zsoltárok 72:16, 18, 19; Róma 8:21).
2. Milyen sürgető kiáltás hangzik fel most, és hogyan kell rá válaszolni?
2 ’Ébredj, ébredj!’, hangzik Ésaiás kiáltása. De hát mire való ez a nagy sietség? Nos, a bibliai próféciák meghökkentő beteljesedése 1914-től kezdve azt mutatják, hogy Isten Krisztus Jézus alatti Királysága immár uralmon van a mennyekben, „az élő Isten városában, a mennyei Jeruzsálemben”. Isten mennyei szervezetének, Sionnak földi képviselői tehát buzgó tevékenységre kell hogy ébredjenek. Olyan erővel kell hirdetniük ezt a jó hírt, amely erőt Isten megad mindazoknak, akik engedelmeskednek neki mint uralkodónak (Zsidók 12:22; Cselekedetek 5:32).
3. Kihez szólnak Ésaiás szavai, és milyen meghívást tartalmaznak?
3 Ésaiás így folytatja: „Vedd fel ékes ruhádat, ó Jeruzsálem, te szent város! Mert nem jön már be ide többé körülmetéletlen és tisztátalan. Rázd le magadról a port, kelj fel, foglalj helyet, ó Jeruzsálem. Oldd le nyakadról bilincseidet, Sion fogoly leánya!” (Ésaiás 52:1, 2).
4. Hogyan teljesedik be a prófécia a XX. században?
4 Ez a prófécia a XX. században megrázó módon beteljesedett! Az 1914—18-as világháború idején a felkent keresztények szellemi értelemben fogságba estek. Néhányat közülük, a Watch Tower Society főtisztviselőit is beleértve, betű szerint is börtönbe vetettek. De 1919-ben kiszabadultak. S mint a mennyei Sion képviselői, ezek a keresztények olyan „ruhát” öltöttek magukra, amely igen szép Isten szemszögéből nézve. Ez a „ruha” azonosítja őket mint a világegyetem Legfőbb Urának szolgáit. Elhatárolták magukat minden erkölcsi és szellemi tisztátalanságtól. (Vö. 2Korinthus 6:17, ahol Pál az Ésaiás 52:11-ből idéz.)
5. Hogyan szívlelte meg Isten népe Ésaiás felhívását és Jézus példáját?
5 Isten népe tehát teljesen megszabadult a hamis vallás tanításaitól és szokásaitól. Azt a példát követve, amelyet Jézus állított fel földönlétekor, ők is kijelentették, hogy ’nem képezik részét ennek a világnak’, sem korrupt politikájának, sem egyre növekvő erőszakosságának (János 18:36; Jelenések 18:2, 4). De amikor leigázott állapotukból Isten előtti helyeselt állapotukba felemelkedtek, még ennél is határozottabb lépéseket kellett megtenniük Mesterük nyomdokában, amint később látni fogjuk (1Péter 2:21).
„Királlyá lett a te Istened!”
6. Kinek a „lábai” viszik most a jó hírt, és milyen célból jön el ez a személy?
6 Hallgassuk csak figyelmesen a próféta következő szavait: „Milyen szépek a hegyeken annak lábai, aki jó hírt hoz, aki békét hirdet, s valami jobb dologról jó hírt hoz, aki megmentést hirdet. Aki azt mondja Sionnak: ’Királlyá lett a te Istened!’! (Ésaiás 52:7). Ez a békekövet nem más, mint a Király, Jézus Krisztus. Amikor a földön volt, Isten felkente őt szellemével, hogy jó hírt hirdessen a szegényeknek, a lesújtottaknak. Ámde most, miután 1914-ben lejárt a „nemzetek kiszabott ideje”, Jézus „megérkezik az ő dicsőségébe és vele együtt az összes angyalok”. Átveszi királyi hatalmát, és megítéli a nemzeteket és a föld lakosait (Lukács 4:18; 21:24; Máté 25:31, 32).
7. Milyen hírrel érkezik a hírvivő?
7 Képzeljük magunk elé ezt a hírvivőt, amint — jelképesen szólva — hegyről hegyre szökell, és buzgón hirdeti a jobb dolgok jó hírét mindazoknak, akik Istent keresik. Mily szépek az ő „lábai”! Sietve viszik őt békeküldetésének útján. Ő pedig buzgón hirdeti a megmentést az egykor fogoly „Sion leányának”, a 144 000 tagot számláló szellemi Izrael szabaddá lett maradékának, majd pedig a ’minden nemzetből való megszámlálhatatlan nagy sokaság’-nak (Jelenések 7:4, 9, 10).
8. Milyen felvillanyozó bejelentés hangzik most el és miért?
8 A béke és a jó hír terjesztése erre a felvillanyozó kiáltványra összpontosul: „Királlyá lett a te Istened!” De hát ki ez az Isten, és hogyan lett ő királlyá? Az az Isten ő, akinek a nevét megvetéssel és csak nagyon ritkán ejtik ki a kereszténységben: a szuverén Úr, JEHOVA. Ő az, aki az Ésaiás 52 előbbi verseiben kijelenti: „Egész nap folyton-folyvást gyalázzák nevemet. Ezért majd megismeri népem az én nevemet.” Páratlanul fenséges neve feltétlenül igazolást nyer, mert elérkezett az idő arra, hogy ítélkezzen a nemzetek felett. Ezek is kénytelenek lesznek úgy félni őt, mint „a nemzetek Királyát” (Jeremiás 10:7; Jelenések 14:7).
9. a) Mi a „mi Urunk”-nak és az „ő Krisztusá”-nak egymáshoz viszonyított állása? b) Miért lehetnek hálásak az Istent dicsőítő egyének?
9 Ez a nagy Király egyben az az Úr, akivel kapcsolatban elhangzott a mennyben a hangos szózat az 1914-es és az azóta bekövetkezett eseményekkel összefüggésben: „A világ királysága a mi Urunknak és az ő Krisztusának királysága lett, és ő Királyként uralkodik örökkön örökké.” Ehhez Isten más imádói a szívből jövő dicséret szavait fűzik: „Hálát adunk neked, mindenható Jehova Isten, aki vagy, és aki voltál, mert átvetted nagy hatalmadat és királyként uralkodni kezdtél. De megharagudtak a nemzetek és eljött a te haragod.” A Királyságnak ezen a napján Krisztus Jézus az Atyjával, Jehova Istennel együtt társkirályként uralkodik, és végrehajtja annak igazságos ítéletét (Jelenések 11:15, 17, 18; 12:10; János 5:30).
10. Mire mutat rá Pál, amikor a Joel 2:32. versét, illetve az Ésaiás 52:7. versét idézi?
10 Ez a hírvivő Király nincs egyedül, amikor békét hirdet. Pál apostol meg is magyarázza, hogy miért, és a következőket idézi Joel 2:32. verséből: „Mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmentésben részesül.” Majd Pál egy sor kérdést tesz fel, de mintegy csúcspontként az Ésaiás 52:7-re utal, és ezt mondja: „De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan higgyenek viszont abban, aki felől nem hallottak? Hogyan halljanak felőle prédikáló nélkül? Hogyan prédikálnának, ha nem küldettek el? Ahogy meg is van írva: ’Mily szépek azoknak a lábai, akik jó dolgok jó hírét hirdetik!’” (Róma 10:13–15).
11. Hogyan mutatják meg sokan ma, hogy „szépek a lábaik”?
11 Tehát mások is vannak, akiknek szintén ’szépek a lábaik’. Itt olyanokról van szó, akik hallgattak az Isten hírvivője által hirdetett jó hírre és ők maguk is a jó hír prédikálói lettek: ez a Királyság-hírnökök egész hadserege! Ma már több mint két és félmillió tagot számlálnak; vannak köztük férfiak, nők és gyermekek az emberiség minden nemzetéből! Ó, mily nagyszerű kiváltság az osztályrészed, ha te is közéjük tartozol és „valami jobb dolog jó hírét” prédikálod! És értékesek a betű szerinti lábaid is, ha rendszeresen elvisznek téged, amikor házról házra hirdeted a megmentést! Ily módon ugyanis részt veszel a Zsoltárok 19:4-nek [19:5, Károli] a beteljesedésében, amit Pál a Róma 10:18-ban így idéz: „Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük.” (Lásd még: Zsoltárok 99:1–3; 148:12, 13).
Isten szervezete tevékenykedik!
12. a) Mire jött el most a legalkalmasabb idő? b) Milyen kiemelkedő igazságok tárultak fel 1925 óta?
12 Igen, „királlyá lett a te Istened!” Ezért éppen most van itt az idő minden idők közül, hogy magasztaljuk az élő Isten, Jehova nevét és szuverén Úrként dicsőítsük Istenünket. Isten felkent szolgáinak maradéka 1920-ban igen hálásan fogadta, hogy az Isten Királyságával kapcsolatos világosság „felragyogott az igazra”. A maradék mérföldkőhöz érkezett Az Őrtorony 1925. március 1-i számával. A folyóirat fő cikke, amelynek „A nemzet megszületése” volt a címe, azokat a próféciákat tette érthetővé, amelyek megmutatták, hogy Isten megígért Királysága 1914-ben megszületett a mennyben, s a Messiás-Király letaszította az Ördögöt és angyalait a földre, hogy végső háború kezdődjék itt az Isten szervezete és a Sátán szervezete között (Zsoltárok 97:11; Jelenések 12:1–12).
13. a) Mennyire haladt előre Isten népe 1938-ig? b) Milyen időszerű fejleményre került sor 1938-ban?
13 Ahogy a szellemi hadviselés fokozódott, a Jehova szervezetében szolgálatot végző egyéneket felfrissítették a bibliai értelem fokozatos megvilágosodásai, a számuk pedig egyre nőtt, mígnem 1938-ban elérte az 50 769-es létszámot a nemzetközi tanúskodásról adott jelentésben. A gyors növekedés megkívánta a jobb szervezést, és Jehova kellő időben erről is gondoskodott! Az Őrtorony 1938. június 1-i és 15-i száma a következő tanulmányozási témáról szólt: „Szervezet”. E két számot júliusban és augusztusban egy négyrészes cikksorozat követte a következő címmel: „Az ő háborúja”. Jehova Tanúi valóban teokratikus elrendezést vezettek be a szervezetben, és ez megerősítette őket az egyre fokozódó szellemi hadviselésre. Amint az Ésaiás próféciája a 60. fejezet 17. és 22. verseiben rámutat, az Isten népénél létrejött kedvezőbb helyzet Jehova Királyság-munkájának a felgyorsulását eredményezte.
14. a) Milyen párhuzamot látunk a modernkori munka és Salamon építő programja között? b) Milyen kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban?
14 A „Szervezet”-ről szóló Őrtorony–cikkek párhuzamot vontak az i. e. tizenegyedik századi Salamon-uralom és a trónra emelt Jézus i. sz. 1914-ben elkezdődött királyi uralma között. Salamon uralkodásának negyedik esztendejében kezdte el építési programját. Hét évig tartott a templomépítés, majd további 13 évet vett igénybe a királyi palota felépítése. Hasonlóképpen az Úr Jézus Krisztus is az 1918—38 közötti időszakban vitte véghez az igaz imádat helyreállítására és az ’Isten szellemi házának’ felépítésére vonatkozó különleges munkáját (1Péter 4:17). Az Őrtorony befejező cikke a „Szervezet” témában ezzel a megjegyzéssel végződött:
„Az Írások megmutatják, hogy Salamon fentebb leírt húszéves építési programja után országos méretű építési programba kezdett (1Kir 9:10, 17–23; 2Krón 8:1–10). Ezután jött el Sába királynője ’a föld legtávolabbi részéről, hogy hallja Salamon bölcsességét’ (Máté 12:42; 1Kir 10:1–10; 2Krón 9:1–9, 12). Ez a következő kérdést sugallja: Milyen lesz Jehova földi népének közvetlen közeli jövője? Mi teljes bizalommal várunk, és majd meglátjuk.”
Nos, mit látunk most, mintegy 46 évvel később?
Csodálatos terjeszkedés!
15. a) Miféle modernkori „Sába királynője” jelent meg a színtéren? b) Milyen szervezeti intézkedések szolgáltak ennek az osztálynak a javára, és hogyan történt ez?
15 „A föld legtávolabbi részéről” a modernkori „Sába királynője” osztály, az Úr „más juhai” tömegével jöttek el meghallgatni a trónra emelt Király, Jézus Krisztus bölcsességét. Ő természetesen nagyobb Salamonnál. A „hű és értelmes rabszolga” révén — a felkent keresztények azon csoportja által, akiket a Mester megszervezett és küldetéssel látott el itt a földön — a Király gazdag szellemi lakomát rendezett (Máté 12:42; 24:45–47). Sőt, amikor a második világháború legjobban tombolt, a „rabszolga” arra kapott indítást, hogy még erőteljesebben hirdesse a jó hírt. 1943-ban megnyitotta kapuit a Gileád Őrtorony Biblia Iskola. South Lasing-ban, New York államban, az Egyesült Államokban. Jó képességű szolgákat misszionáriusokká képeztek ki, és minden hat hónapban mintegy száz diplomás növendéket bocsátottak útjára a föld legtávolabbi részébe.
16. a) Mit mutat az 1943 óta bekövetkezett terjeszkedésről a szemléltető ábra? b) Milyen fejlemények történtek az utóbbi tíz évben?
16 Vajon Jehova tényleg felvirágoztatta tanúinak a tevékenységét? A 10. oldalon levő szemléltető ábra megmutatja, mennyi volt a munkajelentést leadó Királyság-hírnökök átlagos létszáma Jehova szolgálatában 1943-tól kezdve tízéves periódusokban. A legutóbbi tízéves időszak alatti növekedés különösen érdekes számunkra. Ezek a megpróbálás és a megrostálás évei voltak, és néhány elégedetlenkedő hitehagyott személy elhagyta a szervezetet. De az évek ennek ellenére a világméretű építkezés és újjászervezés csodálatos esztendői voltak, a testvérek pedig megerősödtek a további jó munkára. Mert az egy pillanatig sem kétséges, hogy a „más juhok” további begyűjtésére kerül még sor, mielőtt „a városok romba dőlnek” (Ésaiás 6:11; vö. Lukács 22:31, 32; Máté 25:31–33).
17. Miért van Jehova Tanúinak okuk arra, hogy az egész világon mindenütt örvendezzenek?
17 A Királyság-munka 1983-ban csodálatos szakaszába lépett. Szerte a földön egyik ország a másik után jelentett új hírnökcsúcsokat a szántóföldi tevékenységben. A bekeretezett részben ízelítőt adunk abból az örömből, amit a testvéreink éreztek a Jehovától jövő növekedés láttán. Óriási növekedés indult meg a tavaszi és a nyári hónapokban, s a világ szántóföldjén eddig soha nem tapasztalt felvillanyozó csúcsot értünk el 2 625 323 hírnökkel — ami 174 715-tel több, mint az 1982. évi csúcs — 205 különböző országban. Jehovának legyen dicsőség ezért az áldásért! (Malakiás 3:10; 5Mózes 28:12, 13).
18. Mire serkentsen bennünket az alámerítkezésekről szóló jelentés?
18 Milyen szívderítő látni azoknak az egyre növekvő számát is, akik alámerítkezéssel szimbolizálták önátadásukat! A Királyság-egység” kerületkongresszusokon 1983-ban sok ilyen személy tömörült keresztényi egységbe Isten szervezetében. Összesen 161 896 személy merítkezett alá 1983-ban, 17 százalékkal több, mint az előző évben. Adja Jehova, hogy jó ’halászat és vadászat’ legyen 1984-ben is! (Jeremiás 16:16). És ha arra érdemes egyéneket találunk, tápláljuk őket szorgalmasan és szakértelemmel Isten Igéjéből a két nagyszerű könyv segítségével, amelynek címe: Örökké élhetsz Paradicsomban a földön és Egységesen az egyedüli igaz Isten imádatában (Máté 10:7, 11).
19. Mit mutat az 1983-as emlékünnepi jelentés?
19 Mindennél örvendetesebb azonban az emlékünnepi jelentés. Az emlékünnepet 1983. március 29-én este tartottuk meg a földkerekség mintegy 46 235 gyülekezetében. Mindössze 9292 személy nyilvánította ki mennyei reménységét azzal, hogy magához vette az emlékvacsora jegyeit, amiből kitűnik, hogy a jelenlevő 6 767 707 személy túlnyomó többsége — ami 514 920 egyénnel múlta felül az előző évi számot — a „nagy sokaság”-hoz tartozik. Lám, a szelíd lelkületű emberek mily hatalmas társaságát érdeklik Jehova Királyság-céljai!
20. Milyen figyelmet kell fordítanunk most az új személyekre, valamint a tétlenekre is, és miért?
20 Isten szellemének ihletése alatt Dávid a következőket jelentette ki: „A föld pedig a szelídeké lesz, és bizony maradéktalan örömet találnak a béke bőségében” (Zsoltárok 37:11; lásd még: Máté 5:5). Építsék hát szorgalmasan Jehova Tanúi mindenütt azokat a szelídeket, akik kapcsolatba lépnek velük, mint például azokat, akik jelen voltak az emlékünnepen, de nyújtsanak szeretetteljes szellemi segítséget azoknak is, akikkel korábban kapcsolatban voltak, de akik a tétlenségbe süllyedtek. Az ő életük is drága Jehovának! (Máté 18:14). Ahhoz, hogy átvészelhessék a nagy nyomorúságot, ezeknek ’meg kell mosniuk ruháikat és meg kell fehéríteniük a Bárány vérében’ — és fehéren is kell tartaniuk! Bárcsak tovább növekedne a „nagy sokaság” száma, és bárcsak egyre több és több szelíd lelkű egyén ébredne tudatára annak, hogy Jehova önátadott szolgájaként kívánja azonosítani magát és örömteli szívvel kíván csatlakozni az ő népéhez, hogy ’valami jobb dolog jó hírét hirdesse’! (Jelenések 7:9, 14).
Hogyan válaszolnál rá?
◻ Milyen meglepő modernkori beteljesedése volt az Ésaiás 52:1, 2. versének?
◻ Hogyan alkalmazható a Királyság-hírnökökre az Ésaiás 52:5–7. verse?
◻ Hogyan készítette fel Jehova az ő népét a további terjeszkedésre?
◻ Milyen bizonyítékát látjuk Jehova áldásának az évtizedek folyamán, és különösen 1983-ban?
[Kiemelt rész a 12. oldalon]
A Watch Tower fiókhivataloktól beérkezett 1983. évi jelentések legjellemzőbb adatai:
▪ Kanada: Ez évben is csúcsot értünk el 77 003 hírnökkel, ami 13 százalékos növekedés a múlt évi átlaghoz viszonyítva.
▪ Chile: Augusztusban minden eddigit felülmúló csúcsot értünk el 21 344 hírnökkel. Ez 25 százalékos növekedés; az Emlékünnepen 70 522 személy volt jelen.
▪ El Salvador: Januártól augusztusig egy sor csúcsot értünk el új hírnökökben. 12 008-an adtak le munkajelentést: ez 25 százalékos növekedés, és 44 967-en voltak jelen az Emlékünnepen.
▪ Írország: Új csúcshoz érkeztünk 2215 hírnökkel augusztus hónapban. A 127 alámerítkező 17 százalékos növekedést jelent.
▪ Izrael: Az eddigi legmagasabb csúcsszám: 297 hírnök áprilisban 14 százalékos növekedést mutat.
▪ Fülöp-szigetek: Az 1982. évi kerületkongresszus után a hírnökszám 60 000-ről 70 000-re ugrott.
▪ Sri Lanka: Öt egymás után következő csúcsot jelentettünk, májusban pedig elértük az eddigi legmagasabb számot: 764 hírnökkel. Ez 14 százalékos növekedés.
▪ Egy betiltás alatt levő afrikai ország: Az emlékünnepi jelenlevők száma: 25 430, körülbelül két és félszer akkora, mint a hírnökök átlagos létszáma.
[Ábra a 10. oldalon]
(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)
Királyság–növekedés — Tízéves periódusokban
Munkajelentést adó hírnök átlag
1943 109 794
1953 468 106 Növekedés: 358 312
1963 956 648 Növekedés: 488 542
1973 1 656 673 Növekedés: 700 025
1983 2 501 722 Növekedés: 845 049