Isten úgy döntött, hogy ez az uralom (tekintély) a férfitől induljon ki a feleség felé, majd a feleségtől a gyermekek felé (1Kor 11:3). A bibliai beszámolóból kitűnik, hogy a férfinak ezt a tekintélyt nem diktatórikusan vagy önkényesen kellett gyakorolnia.

A nővel, mint kisegítő társsal a férjnek méltósággal (illő tisztelettel) és szeretettel kellett bánnia. Így a feleség is „mély tiszteletet” tudott érezni férje iránt és örömmel tudott „engedelmeskedni” neki (Ef 5:33; 1Pét 3:1). Csak közösen: ketten hozhattak létre utódot, miközben szóban és tettben olyan példát kellett átadni gyermekeiknek, ami Jehova tetszésével találkozott. Ez esetben számíthattak Jehova áldására. Amint Isten a későbbiekben kimutatta, az apai és anyai tekintély gyakorlása közben a szülőknek nem szabad gyermekeiket ingerelniük. Inkább arra kell törekedniük, hogy „Jehova fegyelmezése” és szellemi irányítása szerint neveljék őket. Időnként a gyermekek keresztényi fenyítésre és oktatásra szorulnak (Ef 6:4; v. ö. Példabeszédek 1:8, 9.). A Biblia felszólítja a szülőket, hogy szükség esetén használják a fenyítés vesszejét (Péld 13:24; 29:15). Jóllehet itt csak röviden érintettük a férji és feleségi kötelezettségeket, nyilvánvaló, hogy Jehova elrendezése az, hogy a családon belül a szülők szeretettel és méltányossággal gyakorolják e tekintélyüket.